kibicikliztem a Maros-partra. Csak úgy. Gyönyörű idő volt. a bicikli is alattam, hova mennék, ha nem oda... Haza.
Amikor meglátom a buszból a Maros táblát a hid előtt, mindig akkor érzem, hogy igazán hazaértem Mindig megdobban olyankor a szivem.
A MAROS A RÉGI. CSAK A KÖRNYEZETE MÁS. A KALANDPARK, A LOMBSÉTÁNY, A DRÓTKÖTÉLPÁLYA A FOLYÓ FÖLÖTT, A BEÉPITETT MÓLÓ, HIÁBA NÉPSZERŰ - MÁSOKNAK - SZÁMOMRA MEGTÖRI A TERMÉSZET TERMÉSZETES , HÁBORITATLAN HARMÓNIÁJÁT, BÉKÉJÉT....
elfordulok tőlük, és csak a vizet nézem, ahogy játszik rajtuk a vibráló, szivárványos fény - ellenfényben, s ahogy ráborul szomorúan - a strand végében egy fa, visszatükröződve a vízben...
de itt mindig a réginek érzem magam is...
igy frissnek és üdének... sőt: fiatalnak... újra
aliz2. :: 2013. ápr. 26. 9:44 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: emlékezés, MAKÓ, Maros, természet
