keveset aludtam 

elég korai busszal mentem be Szegedre, majd egyenes úton, mint kiderült tram trainen ki is találtam a Rókus pályaudvarra

ott táblák

meg egy kedves vasúti alkalmazott el is igazitott, az eléggé kieső, vak sinen levó vagonhoz...

többen voltak már körülötte, életmenet pólóban, önkéntesek

azt hitték, csak egy múzeumi látogató vagyok, az is voltam, 

de mikor kiderült, hogy nem egészen ill nem csak , körbeugráltak , mint egy csodabogarat

, jé HOLOKAUSZTTÚLÉLŐ,, hát igen, kevesen vagyunk, ezért is fanyalodhattak rám

hogy 5percben felolvassam deportálási , a vagonra is kitérő - történetemet

túl korán volt, de legalább aklimalizálódtam, a meleghez is, meg az eseményhez

 sátortető alatt ücsörögtünk, kaptam kávét is (ma még nem ittam) meg pogácsát, beszélgettünk

el-elnéztem a sütivel, üditőkkel megrakott asztalt, - a vagon hátterével-már csak az 1944es, 80 év előtti kontraszt miatt is, amikor éheztünk-szomjaztunk

nem voltam lámpalázas, egy csöppet sem

magam is csodálkoztam, magamon, mert később se

mivel elromlott a mikrofon, eléggé elő kellett venni a hangomat

szabadon vezettem be az egy oldalas leirt   összefoglalót a Sós kávébeli történetből összeollózva...

valami érthetetlen és elszánt ERŐ szállt meg

fura, de hasonló, mint anyám temetésekor!

de talán nem is véletlen

(most is ő , az ő helytállása volt a főszereplő)

(csak másnapra fáradtam el, meg még harmadnap is,, mintha minden erő kiment volna belőlem , megvolt az utóhatás,  de (én is ) helytálltam, s ez a fő)

***

a Délmagyar egész korrekten tudósitott róla(m)

ez meg a Szeged tv... ez is hiteles

https://www.blogger.com/blog/post/edit/485956519599349446/4318129093977402273

a kiállítás megnyitóján beszédet mondott egy holokauszttúlélő is (én lennék)

(azért tartott meg az öv hogy minsdezt elmondjam? mondta valaki)