erről-arról-amarról még
MAKÓI MÚZEUMI VILÁGNAP 2013
a meghivó után másnap újra küldött email kisérőlevélben az áll, hogy akár egy elődást is meghallgathatunk a konferencián (akár mindet -csak jöjjünk.) Én közbülső megoldásként választottam azt a néhányat, de ez jóval több volt a felénél is... (És be se fértem a múzeum kis, eddig a (földink
irodalomtudósunk megint Juhász Gyulá(nk)ról, de most elvontabb megközelitésben: a szubjektiv idő és a képzeletbeli tér megközelitésében beszélt és nem csak a költő, hanem saját versét is felolvasta,,,, érintve Bergsont, Heideggert és Bartókot, Debussyt is. Sőt: Gaugaint. Optimistább nem lettem, csak nyugodtabb ez irányban: nincs mit tenni, a Mindenség (ideje) közönyös, a személyes(idővel) kapcsolatban. Rég tudom, apám fennmaradt gondolataiból is.(nem segithette élniakarásban, életért folytatott küzdésben, inkább a sztoikus sorselfogadásban és megadásban(?) de mégis ott a feloldás, megnyugvás lehetősége is...a Végtelenben (a Mindenségben, az öröklétben)
l." Nem búcsúzom, mert nincsen búcsúzás.
Életfolyóim mind tengerre szállnak
S az örök égbe tér minden múlás
S végtelen minden partja a halálnak.
Nem búcsúzom, mert nincsen búcsúzás
És mindenhol csak múltam tája várhat.
...beláttam, hogy minden távozás hiú
S nincsen bolyongás, csupán körbe-körbe
S megtérünk minden vándorok, örökre!"
(l.http://vers-versek.hu/juhasz-gyula/nincs-bucsuzas/)
Aztán szó volt ugyancsak a a múlt kapcsán, a fotók archaizálásáról, digitalizálásáról. (l. Délmagyar anno sorozata) Hogy kell a múlt - kapaszkodónak, a kaotikus jelenben, és hogy a tárgyak és szövegek mögé - vagy már elé inkább - mennyire felzárkózott a kép - mint az emlékezet fontos eszköze.
A makó zsidóság Makóra kerüléséről beszélt Urbancsok Zsolt, helytörténész, levéltáros s egyben a zsidó örökséget őrizni akaró KAE létrehozója. Kevés forrásanyag áll rendelkezésére, de elszántan kutatja a hiányokat is (hogy egyszer ne legyenek azok), de én mindig csak rosszul érzem magam, mikor hallok ezekről a betelepítési nehézségekről, nehézkességekről. 1746 körülre tevődnek az első zsidó betelepülések. (önző módon, ez engem nem érint, az én anyai őseim a 20. sz elején költöztek Makóra (Szegedről), az apai ágam meg Sátoraljaújhelyről Pestre, s csak apám tévedt egy idehelyezés következtében Makóra, hogy aztán innen be is hivják munkaszolgálatra, a szerbiai Borba, ahonnan nem tért se Budapestjére, se Makóra vissza, hanem -reméljük - a Juhász Gyula által is felemlegetett öröklétbe... ahol nincs intolerancia remélhetőleg, senki számára se, ami mindenkit befogad, zsidót- nemzsidót...)
Eperjessy Kálmánról, József Attila osztályfőnökéről (én az unokájának voltam osztályfőnöke egy ideig) kiderült, hogy jeles helytörténész is volt, és Szegeden a Pedagógia Főiskola igazgatója lett.. és az is, hogy anyai ágon örmény...s hogy várakozásával szemben, jól érezte magát a makói tantestületben ( Kási . Tettamantitanárkollegái köreiben - ők egyébként anyukámnak is tanárai voltak!)
Háborús katonatörténeteket is hallhattunk, két előadásban is, (van akinek ez kedvenc témája - számomra érthetetlen módon) tábori (képes)lapokkal fűszerezve.... (eszembe is jutott apám egyetlen megmaradt tábori levelezőlapja, amit a bori munkaszolgálatból irt anyukámnak- üdvözölve benne anyáik unokáját (azaz engem, a párhónapost is), de itt folytatódtak az élettörténetek, háború után is, mert túlélőké. Folytatódott kuláksorssal, letartóztatásokkal (de hogy miért kell összehasonlítani szinte versenyeztetve (melyik volt rosszabb?) a háború életveszélyes poklát ezzel - még mindig nem egészen értem. És kilencvenvalahányévesen - akármilyen viszontagságos élet után, de mégis csak más itthagyni ezt a életet, mint 37 évesen kiszakitva belőle- nem beszélve az elárvult hozzátartozókról.)
aztán megnéztük az udvaron a régi emléktáblák falát, hát van itt mindenki a történelem bakugrásainak megfelelően: Zrinyi Ilona, Mező Imre, Horthy...
volt is a mi (házi ) történelmünkben is mindenféle. De a lebontott neolog zsidó templomunk emléktáblája az alapitókról (nagyapámról is) - még mindig sehol sincs meg!
aliz2. :: 2013. máj. 15. 17:33 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: elmélkedés, fotó, irodalom, MAKÓ, múlt, múzeum, történelem
ROBI 2012
délelőtt a fb-on megjelent egy felirás
egy volt kollegámtól egy másik volt kollégámról,
neve után,2 dátum:
Makó, 1967.08.14.-Makó, 2012.05.15.
Robi pár éve elkerült Makóról, úgyhogy csak úgy próbálom/akarom értelmezni a föliratot, hogy a mai nappal (2012.május 15) lezáruló idő és Makó... kapcsolat azt jelezheti, hogy Makóról most végleg elment. No de hogy nem csak Makóról?!! percek kellenek, hogy a magáncsetelésben ez tisztázódjék. Hogy nagyon beteg volt. És igen, Makón aludt el örökre, ma délelőtt 11-kor. És még mindig nemigen fogom fel, pláne, ha kivonom a két évszámot, és marad: szűken 45; miért kell valakinek elmenni 44 évesen?!...
és miért írja - a hosszú sorokban őszintén és megrendülten gyászoló ismerősök legtöbbje ezt a szokásos szöveget: nyugodj békében... mikor neki nem nyugodni kellene, hiszen annyira nyughatatlan volt, és tevékeny és mindig tele volt ötletekkel, tervekkel és megvalósításokkal is, persze....
most már nem nagyon emlékszem rá mint diákra, én nem tanítottam, de orosz tanárként zsűriztem, remek kiejtéssel mondott oroszul verseket, mint ahogy remekül tudhatott is oroszul, hamar közénk jött vissza tanítani, kicsit -pár év kihagyás után - mintegy átvette az én egykori diákszínpadvezető szerepem, bár folytonosságról semmiképp se beszélhetünk, nála inkább a színház, a mozgás állt középpontban, nálam talán még jobban az irodalom)...de a (teljes) kis herceg volt első színpadraállitása.... aztán különleges mozgásszinházat csinált, a "társulatát" meg találón Páger Antalról nevezte el "PÁST"nak (hiszen volt valami jóértelemben vett "cirkuszi is előadásaiban...), aztán igazgatóhelyettességig vitte, meg a polgármesteri hivatalban lett elég magas beosztása, később (vagy előbb? közben? ) elhagyta a pályát(?)... Szegeden volt "területi képviselő" egy Biztositónál, ahogy az átadott névjegyén állt, és mindig öltönyben járt akkoriban. (S mintha magának is bizonygatni akarta volna, hogy jó cserét csinált, nem is tudom, dehát ő vérbeli pedagógus volt, ha nem is szabályos, de hát akik azok, sose "szabályosak") Aztán -összefutottunk - a főtéren és lelkesedéssel mondta, hogy igazgató lesz ősztől egy környező falu általános iskolájában, nem tudom meddig volt ott, pár hónapja hallottam hírét, mintegy visszatérését a PÁSThoz, színjátszó gyerekekkel, "gyerekeivel" jött vendégszerepelni (KIMMTA(Kallódó Ifjúságért Mentő Misszós Támogató Alapitvány keretén belül,Hidasról? Bonyhádról?) nevük XXI Művészeti Műhely) a Páger dijátadásra (melyet korábban ő vezetett le), most csak mellékeseményként, és színhelyként a Kelemen házban, és nem a Hagymaházban... és nem is tudtam lemenni rá, de másnap ebédnél, az étteremben láttam, váltottunk néhány barátságos szót, abban maradva, hogy legközelebb majd meg is nézem az előadásukat...
hát nem lesz legközelebb!
turista látványosság
bevásárlásból haza felé le szoktam ülni egy padra, megpihenni, többnyire ide, vagy a szembepadra...szembe az emlékjellel..
valahogy itt "otthonabb" vagyok...az emlékjelet a "magaménak " is érezve...meg a kavicsokat a hatágúcsillaggal...amikról senkinek fogalma se lehet, hogy az, mert szinte mindenki azon jár, kavicsot tapos, megröviditve a sarkot, a buszpáyaudvar felé
néha meg is állnak, mint most egy csoport, lefotózzák külön az emlékjelet is, meg magukkal, odaállnak mellé, mosolyogva! - turista látványosság....
mint tegnap is.. egy kirándulcsoport, mint megtudtam egy ösz, nehezen járó nénitől, Kunszerntmártonból jöttek (nem külföldról, mint előbb gondoltam), korábban a fürdőben voltak...
a néni is fotózott, bár nemigen látott semmit az emlékjelre tűző naptól, az üveges visszatükröződéstől, de majd a fotón meglesz - konstatálta
aztán elovasta az alatta levő feliratot, azt látta:
... több mint1200 makói zsidó áldozat
ismételte meg - az nem semmi - tette hozzá!
hát nem! egy se az!
aztán rámutatott egy szép fehér buszra , mi pár méterre állt...azzal mennek...mondta
jó utat kivántam nekik
megköszönte
jó vagy
csókolom - köszön rám (pedig nem figyelek) - kisbiciklijéről a szomszéd kisfiú
mert mindig köszön, mindig megismer...sose "bliccel"
mióta?
nemrégiben költöztek a házba, a kapu előtt voltak egy babakocsival, mit az anya ráhagyott, mig beszaladt a házba valamiért
itt laktok? .kérdeztem a fiúcskát... igen, most költöztek..megnéztem a kocsiban a kistestvérét..is. mondtam jó kisbaba...vigyázol rá? kérdeztem tőle, ki elkezdte tologatni - igen mosolygott...te is jó kisfiú vagy - dícsértem meg
nos ezután köszön, mindig
jó kisfiúhoz méltón, akárhol találkozunk a városban, illetve kivüle is, pl a Maros-parton,,,
csuda édes új ismerőseim vannak, ugye
és jók...
mert én megtanultam József Attilától, , példáján, hogy milyen rossz, ha soha senki nem mondja nekünk "te jó vagy!"
***
unokámnak se mondom, hogy legyél jó.Vagy ha néha ki is csúszik a számon, rögtön módosítok: amilyen vagy!
**
a gyerekek jók
legfeljebb a felnőttek rontják el őket
KÉPDÖMPING 2010
a véletlen úgy hozta, hogy megláttam a Démász impozáns épülete falain a Winkler László kiállítás plakátját, a mai dátummal,
(gyönyörű maga a belső udvari kiképzésű galéria, ha van valami kiállitás mindig szivesen térek be ide, Winkler tanár úrra meg még emlékszem egyetemista koromból, látásból, lobogó ösz hajával, jellegzetes fiurája volt Szeged kulturális eseményeinek...)
jóllehet még csak ez után, 4-kor, volt a kiállítás ünnepélyes megnyitója, bementem hát,
ez a nagyméretű "nénikép" fogadott, meghitten, familiárisan szinte,
s a többi is, körülölelve a belsőudvar galéria állandó szobrát, ami ugyancsak beleillik a winkleri világképbe:
bent kiderült, egy kapott prospektusból, hogy képzőművészeti események garmadája kezdődik ma Szegeden, a nemzetközi képzőművészfesztivál alkalmából..., ami már délelőtt elkezdődött konferenciával, és egyéb, karikatúrakiállításokkal, amiket sorbanéztem, végigjárva a környék cukrászdáit, éttermeit:
a Palánkban egy újvidéki karikaturista (Léphaft Pál) magyar irókba mártotta a tollát:
Szűcs Édua a zsúfolt Acapella cukrászda
falain nyelvi-irodalmi témáival kápráztatott el (utólag vettem észre, hogy megörökitettem magam is, a tükörben, háttérben a fagylatra sorbaálló tömeggel, egy újabb "közösségi élményt" ábrázolva, miközben a "Közösségi élmény" c. grafikát fotózom épp, odaadással, gondos műgonddal...
mellette az ironikussá lett (tett) "édes anyanyelvünk" - szinte hallani... (szegény valahai nyelvművelő-népnevelő Lőrincze Lajos!... bár lehet, hogy jóságosan-megértően csak mosolyogna, most is...) (nem úgy mint én...:)
..e "nemzeti sport" legutóbb Bálint Sándor házának lerombolásával folytatódott (bár ő nem költő, "csak" egyik tanárom volt az egyetemen, neves szegedi folklorista volt. (könyvesbolt viseli a nevét)
a képen, épp a lerajzolt költő szemében, a most nem is fakó, hanem kéklő ég tükröződik az étteremudvarra néző üvegajtón át... Szeged nem feled...!
épp az Indóház felől jöttem, kikisérvén lányom az IC-hez, majd legközelebb megnézem ezt az "irodalmi" , móriczi házat is arrafelé...
Ahol Babits lakott, a Vitéz utcai házat, emléktáblástul , az egyetem felé, meg szoktam nézni... (arra viszont nem emlékszem, hogy amikor nap mint nap eljártam előtte, még egyetemista koromban, megvolt-e már az az emléktábla...)
de azt biztos, nem tudtam, eddig, hogy közben tanárkodott, azaz "vitézül küzdött" a diákokkal...
nem is tudom , miért nem vártam meg a XIII. táblafestészeti biennálé 5 órai megnyitóját a Reök palotában.... de majd junius 11-ig feltétlenül megnézem még.... addig nyitva
így is 6-kor indultam haza, (lányom igy is, már rég visszaért Pestre)
igaz, visszaindulásom előtt a betelt fényképezőgépem memóriakártyáját kellett kicserélnem, és megvenni egy fényképezőgéptokot, a megint elhagyottat pótlandó -az utolsó képeket még exponáltam a Klauzál téren, a Szegedet dicsérő - Kossuth szoborral, ("Szegednek népe nemzetem büszkesége"...) háttérben a (képkiállitást is rejtegető) Démász épülettel
a Dóm téri szabadhangversenyt, ami ugyancsak képzőművészeti tárgyú, meg már igazán nem is akartam megvárni, Muszorgszkij (egy) kiállításának képeivel... pedig jó lett volna, de beértem mára a többi kiállitás képeivel, el is fáradtam (a lábam) kicsit tőlük... Másrészt meg éppenhogy felfrissitettek!
aliz2. :: 2010. máj. 14. 23:59 :: 4 komment
Kategóriák: kultúra, fotó :: Címkék: kepzomuveszet, SZEGED
PROGRAMCSERE ZSIDÓ TÉMÁKBAN 2014
Május 13-án a Centrál szinházban este 6-tól éjfélig tervezik A Holokauszt és a családom facebookoldal történeteinek a felolvasását . Az enyém is fel fogják olvasni (Igó Éva.) Én meg itt, Makón, tötyörgök, a szokásos, derékmerevségen túl nem múló migrénem van, és az idő is viharosra fordul (amikor még mehetnék, mert az én szövegem, 10 körül kerül sorra, még a legutolsó vonattal is el tudnám csípni. De maradok. (egyre többször, hiába is készülődöm utazni...) Ilyenkor kitalálok valami mást.. Most eszembe jut, ha már nem megyek Pestre, bekukkantok a múzeumunkba, ahol tudományos tanácskozás van, nem is egy zsidó témában is (úgy látszik az évforduló ezzel jár ...a belső teremben is a "zsidóbáró" mecénas Hatvaninak van kiállítása) és már csak azért is jó, hogy betértem, mert kézbe kapok egy meghívót a holnap kezdődő nemzetközi holokauszt konferenciára is, Szegedre, alma materembe, (ezzel kárpótlódom némileg) és mentesítem magam az önvádtól - és fülelek az itteni eladásokra... pl, a csongádi zsidóságról adatokra..., és látom kivetítve a zsidó temetőjét, meg a ravatalozót, és jut eszembe, hogy pár éve a mi zsidó temetőnk ravatalozója összeomlott. Azóta is romhalmazában van, félig földbe süppedve... de temetés tán nem is volt azóta(?), egy igen, de a rossz idő miatti megközelíthetetlenség miatt a régiben...(hogy miért nincs zsidó temetés?, mert még élő zsidó is alig) A levéltár igazgatója és egyben a Kecskeméti Ármin Egyesület elnöke a moringokról, azaz a zsidó hozománylevelekról beszél (1840-56)… a levéltárban találta őket! én azt se tudtam, mit jelent a szó. (jelzem az én őseim ekkoriban még nem Makón éltek (hanem Szegeden, vagy Bácsmartonoson). A ketuba már ismert szó számomra is. Lányom második, zsidó esküvője óta, ott természetesen volt ilyen,,, (kézzel irt díszes házassági levél), de azt se tudtam , hogy eredetileg ez egy komoly jogi szerződés volt! (komoly biztosíték, esetleges válás esetére, és nem csak díszes formaság) Kötelesek voltak a nők pontosan leírni, hogy mit vittek a házasságba (vagyont), különben válás esetén, jogi úton, nem kaphattak volna vissza semmit. (?). A moring volt a hozományuk. (készpénz, ékszerek, ruhanemű stb).
Szó van a zsidó hagyományos öltözékről is, (nem zsidó) levéltárosunk hiába szólít meg, mit tudok a női zsidó öltözékről, nekem erről fogalmam sincs , asszimilálódó neológoknál nem is lehetett különbözés, régi családi fotókon se látok ilyet).(csak hogy templomba illett az asszonyoknak a fejüket befedni kendővel vagy kalappal - ), de hevesen bólogatok, mikor kiderül tőle, hogy arra kellett vigyázni, hogy állati és növényi termék ne keveredjen a ruhában egyszerre. Esik le a tantusz, ez a kóserság lényege, amúgy is... De hogy a len és gyapjú nem keverhetősége mélyén is ez van, csak most döbbenek rá. (Bár ösztönösen, mindig is kerülöm a nem összeillő dolgok keverését, ételben is, ruhában is - sőt, mindenben! Lehet, hogy ez is a génekben van? Ha nem is tudjuk, mégis tudjuk?)
Egyszer csak egy számomra érdekes adalékot látok a kivetitőn. Egy kávéscsészét.
A magyarázat meg, hogy a zsidóság a polgári elemeket képviselték, s lám már korán kultiválták a kávézás szokását. (Jut eszembe, gyerekkoromban, minden vasárnap nagybátyáméknál ebédeltünk, s nagynéném , ebéd után, mindig adott nekem is egy pici kávét, a kávéscsésze legaljára... lehet, hogy igy szoktam rá(?).(de már több csészényit is megiszom, kardiológusi tiltás ellenére , erősebb bennem a kívánalma...ez is lehet, hogy még régebbi, mint kislánykori, hiszen valószínűleg az orrcsiklandozó aromája miatt már kérhettem is, engedékeny-jószívű nagynénémtől)....
Nászajándékul a kollégáimtól gyönyörű kávéskészletet kaptam.... (ők tudták mennyire rajongtam, szinte minden szünetben a kávéért - csak mikor később terhes lettem, akkor nem bírtam a szagát se, a tanáriba érve - ez volt az első jel) Moring levelem, ketubám nekem persze nem volt,. a férjem nemzsidó lévén. Ebben nem követtem a zsidó indíttatásokat. Azt hiszem ez nem is baj. Az volt a baj, amikor a (zsidó)törvények tiltották a vegyes házasságot. És egyebet. Amikor a zsidót likvidálandónak tekintették. És ezt nagyrészt meg is tették. Ugyanebben a múzeumban olvastam, a könyvtára régi makói újságjában, hogy 70 éve, milyen lelkesen jelentette be a cikkiró, hogy végre zsidótlanitották a várost!
Micsoda veszteséget csináltak ezzel maguknak is! Most, a kutatások folyamán kezdik feltárni nyomait....
pl jobb híján ilyen míves kockacukorfogókban is(?)
(amikről , a tárgyi dolgokról, érdekes lenne felkutatni, hogy a deportálások idején hova is kerültek... mint pl a mi Bösendorfer zongoránk.... (Nagybátyám tudta. Nem kérte vissza. Nekünk meg se mondta. Pedig a jog embere volt. Node miféle jogtalanságok voltak akkoriban?! Főveszteségünk nekünk se a zongoránk volt. S nem anyagi. - Hanem az apám. Aki - nem mellesleg! - gyönyörűen zongorázott is… még azon a bizonyos Bösendorferen is!
MÚZSÁK 2013
a Hagymaház lépcsőházának egyik kis ablakából csináltam ezt a képet... (mellesleg épp a Maros fotókiállitásról lejőve, ahol nekem is ki van állitva 5 fotóm), és mivel lépten nyomon fotózók, ha látok valami megragadót, többek közt ezt a képet is... De csak elkészülte után vettem észre valamit illetve valakit rajta. Azt a kislányt,a Múzsák kútja oldalán ücsörög, mint egy második "múzsa"ként... (Antonioni Nagyitás effektus , csak kellemesebb témában és nagyitás nélkül is
láthatóan...
aliz2. :: 2013. máj. 13. 17:30 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: film, fotó, hagymaház, MAKÓ
JUBILATE 2011
"A Sófi-ösztöndíj tízéves jubileumát a legkiválóbb díjazott hallgatók előadásaival ünnepli, akik az ösztöndíjak elnyerése óta sikereket értek el életpályájukon. Hallhatjuk például Dr. Nagy Zsolt genetikust, aki egy jól prosperáló géndiagnosztikai céget hozott létre, melynek társtulajdonosa Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó. Bemutatkozik a Junior Prima Díjas Dr. Lipinszki Zoltán molekuláris biológus, Dr. Janáky Csaba vegyész, aki az SZTE Természettudományi Kar történetében először nyerte el az Európai Unió Marie Curie-ösztöndíját és Turi Tímea, a fiatal költő, író és újságíró.... "
...
lányom "kísérőjeként" én is részese lehettem az ünnepségsorozatnak... szép nap volt... :
reggel a makói buszmegállóban (én mindig utolsó percben vágódok, lányom már, időben, a megállóban várakozik:
A TIK kongresszusi termének szinpadán
előadás után interjú az aulában
ahol kiállítás, zenei bemutató...
(remek) koncert a nagyteremben
faültetés előtt gyereknéző
"tehetségfa"ültetés
áll a fa... "a jövő szegedi tehetségeinek", a jubileum emlékére...
http://www.sci.u-szeged.hu/sztettik/www/sofi/sofi_02.php
aliz2. :: 2011. máj. 13. 23:27 :: 4 komment
Kategóriák: fotó :: Címkék: egyetem, lanyom, SZEGED
...
holokauszt emléknap
a szokásos április 16-i emléknapot 14.re hoztuk, különböző húsvéti egybeesések miatt
(egyébként semmi értelme ennek az esetleges dátumnak, azt hiszem Pokorni találta kI?) 2001 óta van...
a szörnyű események viszont 1944-ben voltak, és nem csak Magyarországon
és milyen furcsa, vagy tán nem is, a múló idő egyáltalán nem csökkenti fájdalmát , sőt, tán a megemlékezések ismétlődései csak erősitik!
nekem személyes gyász is, 37 éves munkaszolgálatos áldozat apám miatt...
(de családfám bővülésével nőttek az áldozataim is!)
mikor honismereti foglalkozáson a szervező hozzám fordult, hogy vállalnék-e inspekciót a zsinagógában a vendégek fogadására, elképedtem (nem kellett volna?) ...én erre a feladatra nem vagyok alkalmas! ..ahogy kezd zavarni az is, hogy túrista látványosság leszünk hovatovább... múzeumi tárgyak? még...alig vagyunk
B. Zsuzsa (a zsidó közösség(?) vezetője)üdvözli kinos mosollyal a vendégeket,
utána átvonulunk kis életmenetben a
a Kescskemétu Ármin emléktáblát megkoszorúzandó , ott U.Zsolt mond pár szót mint a valójban már alig látező Dr Kecskeméti Ármin Baráti társaság vezetőjeként
aztán z emlékjelhez, hol B.Zs. lánya S Hajnalka folytatja a tavalyi felvilágositó beszédét Dani kisfiának (azzal a különbséggel) hogy most nincs jelen előtte, szorongva, s a történet nem is a zsidókról hanem zsidómentőkről szól...
kapok mécsest,a kultúrház igazgatónőjétől, odaviszem én is az emlékjelhez....
a polgármesterasszony velem is kezet fog elmenőben
köszöni, hogy itt lehetett
(pedig gondolhatnám ez itt az én helyem, ámbár az egyessület az önkormányzatnak ajándékozta az emlékjelet!)
