Május 13-án a Centrál szinházban este 6-tól éjfélig tervezik A Holokauszt és a családom facebookoldal történeteinek a felolvasását . Az enyém is fel fogják olvasni (Igó Éva.) Én meg itt, Makón, tötyörgök, a szokásos, derékmerevségen túl nem múló migrénem van, és az idő is viharosra fordul (amikor még mehetnék, mert az én szövegem, 10 körül kerül sorra, még a legutolsó vonattal is el tudnám csípni. De maradok. (egyre többször, hiába is készülődöm utazni...) Ilyenkor kitalálok valami mást.. Most eszembe jut, ha már nem megyek Pestre, bekukkantok a múzeumunkba, ahol tudományos tanácskozás van, nem is egy zsidó témában is (úgy látszik az évforduló ezzel jár ...a belső teremben is a "zsidóbáró" mecénas Hatvaninak van kiállítása) és már csak azért is jó, hogy betértem, mert kézbe kapok egy meghívót a holnap kezdődő nemzetközi holokauszt konferenciára is, Szegedre, alma materembe, (ezzel kárpótlódom némileg) és mentesítem magam az önvádtól - és fülelek az itteni eladásokra... pl, a csongádi zsidóságról adatokra..., és látom kivetítve a zsidó temetőjét, meg a ravatalozót, és jut eszembe, hogy pár éve a mi zsidó temetőnk ravatalozója összeomlott. Azóta is romhalmazában van, félig földbe süppedve... de temetés tán nem is volt azóta(?), egy igen, de a rossz idő miatti megközelíthetetlenség miatt a régiben...(hogy miért nincs zsidó temetés?, mert még élő zsidó is alig) A levéltár igazgatója és egyben a Kecskeméti Ármin Egyesület elnöke a moringokról, azaz a zsidó hozománylevelekról beszél (1840-56)… a levéltárban találta őket! én azt se tudtam, mit jelent a szó. (jelzem az én őseim ekkoriban még nem Makón éltek (hanem Szegeden, vagy Bácsmartonoson). A ketuba már ismert szó számomra is. Lányom második, zsidó esküvője óta, ott természetesen volt ilyen,,, (kézzel irt díszes házassági levél), de azt se tudtam , hogy eredetileg ez egy komoly jogi szerződés volt! (komoly biztosíték, esetleges válás esetére, és nem csak díszes formaság) Kötelesek voltak a nők pontosan leírni, hogy mit vittek a házasságba (vagyont), különben válás esetén, jogi úton, nem kaphattak volna vissza semmit. (?). A moring volt a hozományuk. (készpénz, ékszerek, ruhanemű stb).
Szó van a zsidó hagyományos öltözékről is, (nem zsidó) levéltárosunk hiába szólít meg, mit tudok a női zsidó öltözékről, nekem erről fogalmam sincs , asszimilálódó neológoknál nem is lehetett különbözés, régi családi fotókon se látok ilyet).(csak hogy templomba illett az asszonyoknak a fejüket befedni kendővel vagy kalappal - ), de hevesen bólogatok, mikor kiderül tőle, hogy arra kellett vigyázni, hogy állati és növényi termék ne keveredjen a ruhában egyszerre. Esik le a tantusz, ez a kóserság lényege, amúgy is... De hogy a len és gyapjú nem keverhetősége mélyén is ez van, csak most döbbenek rá. (Bár ösztönösen, mindig is kerülöm a nem összeillő dolgok keverését, ételben is, ruhában is - sőt, mindenben! Lehet, hogy ez is a génekben van? Ha nem is tudjuk, mégis tudjuk?)
Egyszer csak egy számomra érdekes adalékot látok a kivetitőn. Egy kávéscsészét.
A magyarázat meg, hogy a zsidóság a polgári elemeket képviselték, s lám már korán kultiválták a kávézás szokását. (Jut eszembe, gyerekkoromban, minden vasárnap nagybátyáméknál ebédeltünk, s nagynéném , ebéd után, mindig adott nekem is egy pici kávét, a kávéscsésze legaljára... lehet, hogy igy szoktam rá(?).(de már több csészényit is megiszom, kardiológusi tiltás ellenére , erősebb bennem a kívánalma...ez is lehet, hogy még régebbi, mint kislánykori, hiszen valószínűleg az orrcsiklandozó aromája miatt már kérhettem is, engedékeny-jószívű nagynénémtől)....
Nászajándékul a kollégáimtól gyönyörű kávéskészletet kaptam.... (ők tudták mennyire rajongtam, szinte minden szünetben a kávéért - csak mikor később terhes lettem, akkor nem bírtam a szagát se, a tanáriba érve - ez volt az első jel) Moring levelem, ketubám nekem persze nem volt,. a férjem nemzsidó lévén. Ebben nem követtem a zsidó indíttatásokat. Azt hiszem ez nem is baj. Az volt a baj, amikor a (zsidó)törvények tiltották a vegyes házasságot. És egyebet. Amikor a zsidót likvidálandónak tekintették. És ezt nagyrészt meg is tették. Ugyanebben a múzeumban olvastam, a könyvtára régi makói újságjában, hogy 70 éve, milyen lelkesen jelentette be a cikkiró, hogy végre zsidótlanitották a várost!
Micsoda veszteséget csináltak ezzel maguknak is! Most, a kutatások folyamán kezdik feltárni nyomait....
pl jobb híján ilyen míves kockacukorfogókban is(?)
(amikről , a tárgyi dolgokról, érdekes lenne felkutatni, hogy a deportálások idején hova is kerültek... mint pl a mi Bösendorfer zongoránk.... (Nagybátyám tudta. Nem kérte vissza. Nekünk meg se mondta. Pedig a jog embere volt. Node miféle jogtalanságok voltak akkoriban?! Főveszteségünk nekünk se a zongoránk volt. S nem anyagi. - Hanem az apám. Aki - nem mellesleg! - gyönyörűen zongorázott is… még azon a bizonyos Bösendorferen is!
