harsogó zöldek

tarka virágok

mennyi élet!

s élek, 

mert látom

A Vörösmarty téren könyvheti zsúfoltság. Alig lehet elférni a könyvektől roskadozó sátrak, az előttük kemping székeken-asztalokon dedikáló írók és az érdeklődő olvasók túláradó tömegében. Lányom - könyvheti alkalomból - interjúzna (a Literának - napokban már megtette), de hamarosan a Merlin színházba kell már mennie a JAKpiknik első blokját vezetni le. Darvasi, akit tegnapelőtt még Szegeden láthattam-hallhattam országos könyvbemutatóján, most itt dedikál a közelben, lányom üdvözli is, ( két "régi szegedi"..) :

s ahogy az irodalmi jelen tudósításából is olvasható:

" Dedikálás után Darvasi a Merlin Színház felé indult 18:52-kor a jelentések szerint, s ott Turi Tímea szellemes kérdésére elmondta, hogy ő akácvirágot evett már."

de ne menjünk az események elé, mielőtt kezdődne a JAKpiknik, lányom is kap egy Darvasi dedikációt, azzal a kivánsággal, hogy egyenek sok virágot!

majd kezdődik a Jakpiknik, a pódiumon Turi Tímea (kérdezőlányom) mellett a kérdezendő költők,

írók sora: Tóth Kriszta, Darvasi László, Bajtai András, Gerevich András, Teslár Ákos .

Igazán hangulatos, pörgő és tartalmas irodalmi esemény ez itt, a Merlin színház emeletén. (itt ebédeltem nemrég a kabbalahétvégén) - lányomból előbújt a kommunikáció szakot is végzett "szakember", a "modern magyar irodalom" PHD hallgatósága mellé, plusz még a saját író-ság is - hozzájárulhatott egybevéve, hogy igazán jól kérdez, és... igazán jó válaszokat és felolvasásokat is kap/unk.

Először Tóth Kriszta van terítéken, illetve új verskötete a Magas labda. Erre a címre nem lehet kihagyni a ziccer kérdést: gondolt-e vajon a kritikusokra? - "fel is van dobva..", "le is van csapva"... - ez a válasz. Én - magánvéleményként - úgy érzem, legalábbis az elhangzott versek kapcsán, hogy Tóth Kriszta korábbi versei szálltak inkább "magas labda" gyanánt. De az is lehet, hogy tudatos egyfajta egyszerűsödés, profanizálódás, hisz' világunk is ezt teszi - az irodalom meg csak tükrözi azt. Még a műfaj: a "letölthető csengőhangok" kissé ordenárén mai, játékosan vicces, frappáns sorai is: pl. "ez a világ egy mélygarázs", "légy a jelszavam, légy a pinkódom", "keresgéljük, hogy hol van Isten, kontrasztanyag az ereinkben", "elmegyünk hazább innen"... (de jó és tömör is ez a rendhagyó középfok a rendhagyó anti-? de legalább is ambivalens hazaszeretetre!)

Darvasinak adott fő kérdése új regénye, a Virágzabálók, egyik kulcsmondatából fakad, Szép Klára mondja: "mindenre akarok emlékezni" - erre a kérdés: "lehet-e mindenre emlékezni?"- "nem pontosan emlékszem" ... válaszolja az író, közvetve tehát a "nem"-et... 6 év munka és 700 oldalnyi szöveg után ez nem is csoda, de figyelemreméltóan egészül ki, és figyelmeztetőül hangzik: ".. ha igen, bele is halnak!" Szép Klára álmodozó kislányként mondja, tőle még elfogadható, de ha megnő már nem akar emlékezni, vagy nem is úgy történt ami történt, ahogy emlékszik rá - és a már szentenciaszerű, általános érvényű válasz:

"bele lehet abba halni, ha mindenre emlékszünk"

6 év alatt a saját regény részletei is fakulnak. "Boldog munka volt" - összegzi, de most a kiadása olyan, mint mikor a gyerek megszületik, külön életet kezd, ballag, valahova ér...

másik indító kérdéssé váló kulcsmondat Schütz doktor szájából hangzik el: "nem szabad hajbókolni a tények előtt" Nagy kutatómunka előzte meg a regényírást (korabeli újságok!) - de a rengeteg tény birtokában (is) természetesen újraíródott, átfogalmazódott a történelem - új legendagyártás lett, újraírva a 19. századi történelem - mentesítve a romantikus kliséktől - afféle metaregény. (avagy metatörténelem?)

és zárásként a kihagyhatatlan (azóta már elhíresült) kérdés: "és ettél már virágot?" igen, az akácvirágon kívül a rózsát és tulipánt is megkóstolta a virágzabálóknak (nem csak?) írója, és megemlíti a felsorolásban a papsajtot is. "Szóval ettem" - hangzik frappánsan a beismerő vallomás - ami el is várható virágzabálók megalkotójától. (a kérdést lányom óvodabeli titkos virág"zabálása" involválhatta : Nálunk a pásztortáska volt divatban! -árulja el. Tóth Kriszta viszont a petuniát ajánlja, amiből csörgőt is lehet csinálni. De sok metaforája van a szépség iránti igénynek! -(közben virágillat kiséretében távoznak az eddig kérdezettek Magvető kiadójuk egyik rendezvényére)

Maradnak: Bajtai, Teslár, Gerevich...

Bajtai a telepesek antológiájának egyik alkotójaként, tizenegyedmagával nagyon magának érezve azt, egyben be is vallva, hogy ezzel a "Telep" gyakorlatilag megszűnt. (miután végérvényesen "megtelepedtek" az irodalomban?) Felidézi (a Krusovszky féle) blogos előzményüket, ami szintén egyre ritkábban frissült. Szóval "hirtelen, brutálisan de gyengéden" megszűntek csoprtban létezni, idézi egy inspiráló filmélményéből kölcsönvéve a kifejező módhatározókat, majd a jazz-ről, mint a filmen kivül más társművészeti ágról kezd lelkesen beszélni - bevallott botfülűsége ellenére. Érdekes, ahogy felolvasni kezdi a verseit (egyet az antológiából, egyet készülő önálló kötetéből) egész más lesz a hanghordozása, úgy tűnik, (még?) különleges megszólalásnak, ünnepnek tekinti a verset.

Gerevich versei viszont éppen a köznapi beszéd hangján szólalnak meg; a riporteri kérdés:" akkor mégis, mitől versek ezek?" nem a versmivoltukat kérdőjelezi meg, csupán tisztáznák ami a versek elhangzásával igazolódik ugyan - de a kérdezett "költő" nem tud vagy nem akar rá konkrétan válaszolni , legfeljebb ennyit "versbe van tördelve" - ez viszont épp a felolvasásnál nem is érvényesülhet, mert nem látható. Viszont meglepően s ugyanakkor meggyőzően tudnak szólni a maguk nyilt egyszerűségében a férfiszerelemről és elvesztésének emberi érzéseiről: "milyen fiatalok voltunk és milyen boldogok"

Teslár Ákos Nehéz kutyáját tudtam legkevésbé élvezni! - bár (vagy mert?) hosszú részt olvasott fel belőle. (és kutyával (és kisgyerekkel) -állíitólag- mindent el lehet érni - (lehet, hogy tényleg kellett volna még bele- a jó -filmes-recept szerint a kisgyerek..., a könyv reklámfilmje viszont megvan - a youtube-on, ahogy utalt rá moderátor lányom, s emlitett benn valami telefonszámot - kár , hogy nem jutott eszükbe, hogy felhivják, jó kis performance kereekedhetett volna belőle, zárásként.

De így is frappáns és érdekes volt az est!

(ami persze még folytatódott, sőt kint a téren egész éjszaka a könyveké és az olvasóké volt)

aliz2. :: 2009. jún. 6. 1:26 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: Budapest, irodalom, konyv, lanyom

majdnem elfeledkeztem az eseményről: honismereti kör , ktár, három óra - jócskán elmúlt, mikor észbe kaptam...pedig kedvenc irodalmárom Bogoly tartott előadást s méghozzá Tömörkényről, Móráról, akikkel kapcsolatban állt egyik ősöm Békeffy Antal is...

itt és most persze makói vonatkozásokról volt szó, irodalmárunk, bár már (megint nem Makón él, de van ennyire figyelmes a helyi specialitások iránt)

most pl az 1875-ös Makói Fórumból olvastatott fel

Tömörkénynek - mint kisderült Makó menedék volt

felelevenített az 1879es szegedi árvizet, amikor Makóm nagy szélvihar volt - mintegy jelzésként...

a végén idejött hozzám, üdvözöltük egymást, 

én előhozakodtam rokonommal Békeffy Antallal, fel is jegyezte, érdekelte is.. ismerős is volt neki persze... (sőt a békeffyK!)

és átnyújtott  (na nem - mint Virág Benedek Kosztolányinak, képzeletében - egy almát... verséért

hanem magát a verskötetét - valóságosan:

 (az almával meg mással csak én lehetek adós)

Hiányoznak a beszélgetéseink (azt hiszem kicsit neki is)

PIXEL ÉS VS – INTERJÚ TURI TÍMEÁVAL

SZERK, V, 06/05/2011 - 09:03

 Turi Tímea írót, költőt, kritikust a 82. Ünnepi Könyvhéten kérdeztük az újdonságokról és rejtélyes kitűzőjéről

.

  Budapest - ahány rész, annyi város - más-más hangulattal, atmoszférával, emberekkel... de a napszak is számít...

estefelé jártunk az Andrássy úton. (Nem csodálom, hogy apám és öccse kedvenc útja volt, ahol hosszú sétáikat rótták annak idején... Mi most lányommal a Bálint házba igyekeztünk, az Opera mellett levő Révay utcába, a Mezei András emlékére rendezett estre (ahol férje is az emlékezők közt ...) Péntek van, a büffé már zárva. (később kiderül, pénteken egész nap ki se nyit), igy megyünk a közeli Nagymező utca főzelékes helyére enni..., a könyvheti délutánunk után; s az Opera előtt özönlik az elegáns közönség, a nem soká kezdődő előadásra, én előbb kijövök a szűk főzelékes helyről, látom - az eddig csak fényképen , tévében látott - Hofiszobrot (a fordított Hamlet-et..nem mondom, el is borzaszt a koponya látványa...pedig belül mindannyiunknak máris ez van... (nem is tudom, miért rettent el minden ami anatómia, ami a bőr alatt van , még képzeletben is..., Borbély Szilárd A testhez c. kötetének boritójára ezért nem tudok ránézni se... ) pedig ezek csak műalkotások... (nem hús és vér és csont) a szobor is csak szobor. De inkább tetszik a szemközti operett szinház előtti hagyományosabb: Kálmán Imre barátságos alakja, aki egy padon ül, ahol mellette még hely is akad, s ha a beszélgetést csak mímelni tudom is vele, mégis jól esik leülni kicsit mellé... lányom a mobiljával még le is fotóz bennünket...

csak azt nem érti , hogy került oda , oldalra, egy laptop(szobor) (az itt most éppen nem látszik)- amit este, már a Mezei est után újra megnézek, semmi kétség , ez is szobor, nem ottfelejtette valaki...este, a kivilágitott utcában a Moulin Rouge, a teraszok a Mikroszkop, a Thália szinház, sorjában teljesen nagyvárosias, kissé bécsi benyomást keltenek... (Verebes Istvánt az új szinháza környékén, fehér nadrágjában, fehér szakállával, mindkétszer észreveszem. Nem nagy kunszt.) Azt mondják ez a környék a pesti Broadway? Nem tudom, New Yorkban még nem jártam, de felszabaditó, kellemes a légkör. Tiszta a levegő is...

Szép volt a Mezei est is. Megindító volt, amikor a végén bevonult "meglepetésként" a Sabbath Song együttes, és Mezei kedvenc dalait játszotta el.. előtte, a költő angol műfordítója meg Mezei külföldi elismer(tet)éséről beszélt, majd hogy biztos volt több bori notesz is, nem csak Radnótié, és több napló is, nem csak Anna Franké, és hogy össze szeretne gyűjteni minden irást ami a holokauszttal kapcsolatos, de legalább elolvasni... meg is kapom az emilcimét, várja a kézirataimat... az apuhoz irt verses levelem, amit akkor irtam, amikor majdnem olyan idős azaz fiatal lettem mint ő volt- s maradt, el is kezdtem mondani, ("apámat, kit nem ismertem, mindenütt csak őt kerestem..." "nem is rossz" - mondta...csak küldjem is.)

Szép este volt.

Mikor elhaladtam megint az Opera előtt már kifelé jött az elegáns közönség.

Lehet, hogy ha Pesten laknék, inkább estefelé járnék az utcáin...?

Mint nagybátyámékkal is, mikor náluk voltam... Bécsben, Zürichben, Genfben, Nizzában, Portorozban...és Budapesten. Eszembe is jutottak... Volt valami a levegőben, ami a velük eltöltött időkre emlékeztetett ...

aliz2. :: 2010. jún. 5. 23:02 :: még nincsenek kommentek
Kategóriák: kultúra :: Címkék: Budapest, emlekezes, irodalom, színház

2010. jún. 6.

 könyvtár előtt elhaladnék, de egy autó a bejáratánál áll, s mellette-előtte még pár gyalogos ácsorog...

Szeretnék áthaladni, biciklimmel:

-Elengednének? - kérdem, igy kérdő formában, ami az udvariasság egyik eszköze is , tudtommal - bár frappánsan de általában célravezetően rövid (hát haladnék, időre megyek valahova)

Nade mit kapok!

Szabad utat nem igen...

Mert szerintük ez nem udvarias forma, és csak akkor engednek, ha másképp mondom, körülményesebben, esdeklően (netán irásos kérvény formájában?!)

Huhh (tartsak magyar nyeltan órát?, de itt ők oktatnak engem,)

Közben kiderül, jóismerősöm B. Attila koncertje miatt vannak itt, az autóból egy ember pakolászik...4kor kezdődik a koncert, most 3 körül van (annyira megyek, mennék... egy másik programra)

kérdem , ki fog énekelni, (azt tudom, hogy Attila harmonikázik) a pakoló  ember vicces kedvében lehet, mert azt mondja, putyin

nade előbb a két nó közül az egyik azt mondta kérdésemre, (ki fog énekelni) én (vagyis  ő, s még képes is voltam - kötve, de - elhinni (?)

Farkas Éva (a plakáton)  sok van, ugyanolyan valószerűtlennek tűnt hogy a polgármesterasszony énekel, bár igy volt:

(hiszen szokott, gitározni is)

a fotókon látom...

(én ott maradtam a 3-kor kezdődő programon tovább, végig.....(pedig eredetileg el akartam jönni!)

nem voltam kiváncsi arra a nőre, elég durva hangon szólt rám prózában, nem hittem volna , hogy jobb az énekhangja...)

"hószetok" a zsinagóga előtt

így hivtuk őket, a chaszidokat mi, neológok, amikor még voltak-voltunk itt a városunkban, és még volt zsinagógánk is, nekünk is, nekik is - az ővéket, mielőtt rombadőlt volna, nem is olyan régen újjávarázsolták - s egyszer egy évben legalább megtöltik - a háborúban elpusztult/elpusztított Vorhand rabbijukra emlékezésképpen, a jarzeitjén, mikor idezarándokolnak világtalálkozójukra a világ legkülönbözőbb pontjairól, a Makóról elvándorolt zsidók, leszármazottai...

fekete hosszú kaftánban, fekete kalapban, mi alól hátul kilátszik a fekete kapedli is

hosszú, őszes szakálluk lobog a szélben

tanakodnak, a zsinagógaudvar kovácsoltvas - lakattal lezárt -kapuja előtt

de még van kis idő a szombat (sabesz) bejöveteléig ,

egyszer egy évben, ilyenkor, nem üres a zsinagóga, imádkoznak majd benne a világ minden pontjáról idezarándokló, egykor Makóról elszármazó zsidók, azaz a leszármazottaik

hogy is lehetne velük kapcsolatba lépni

még csak meg se látnak, csak egymást és a zsinagógát, illetve a vendégházat, amit innen pár méterre épittettek, hogy amikor egyszer egy évben itt töltenek pár napot, legyen hol nyugodtan megszállniuk - ahol nem zavarnak ők se másokat és őket se mások... már el is indultak a szállás felé, én csak nézek utánuk, kicsit olyanok mint akik az örökkévalóságba mennek (de hiszen ott lennénk mindannyian, nem?) - csak ők mintha máris tértől időtől függetlenednének, bár azt biztos tudják, hogy az "őshazában", Makón vannak, és azt is, az időről, hogy amikor feljön az első csillag - bejön a szombat (a Sabesz) és akkor imádkozni kell - addigra biztos vissza is jönnek a zsinagógába

nekem is kellene, de csak nézek utánuk nem tudnám megszólítani őket, csak bámulom, vajon van-e különbség aközt ahogy én vagy ahogy azok a fiatalok teszik, akik most épp a kocsiútón, oldalra fordulvást, rájuk meresztik kiváncsi tekintetüket a biciklijükről, hátulról rájuk is szól egyikőjük, a rangidős, a többire: "Ne nézz annyira rájuk!"

vajon kinek szól a tapintatos figyelmeztetés vagy az óvás, nekik vagy a chaszid zsidóknak?

de hiszen ők rájuk, ránk se hederitenek

hogy megszólitanám őket, de szinte nonszensz, mert annyira megközelithetetlennek tűnnek, annyira külön világot alkotnak... magukban

meg már nem is beszélhetnek magyarul ... később két fiatal fiút csak megszólitok (fényképeszkednek, egy rendőrségi autó előtt, majd egy 56-os kopjafánál) - ők illetve egyikőjük már nem fekete kaftánban, fehér ing van rajta, a fekete nadrágja fölött csak - bár alóla kilátszanak a cicit imarojtjai... , a másiknak meg jó hosszú göndör pajesz lóg ki a kapedlije alól -kérdem tőlük, tudnak-e netán magyarul, de csak jiddisül, esetleg angolul tudnának válaszolni vagy megérteni, megmondanám nekik, hogy szia is, én is zsidó "lennék" azaz vagyok!, de szerintük, hozzájuk képest biztos nem is, ők biztos (és talán joggal) nem is tartanának annak (nézek végig a farmernadrágomon! meg a biciklin megrakott elemózsiástáskáimon, pedig mindjárt itt a szombat! - meg a tudott betartatlan szabályokon - van belőlük 613!) elhallgatok, nem is próbálkozom tovább

ők meg mennek tovább

haladnak át a városon, már 4-en vannak, összakapszkodva testvérisen

az egész városban mindenki megnézi, megbámulja őket - ha nem is feltűnően

ha nem is "annyira"...

de ők nem törődnek vele, csak mennek, évezredek óta, heroikusan...

hogy honnan, azt biztosabban tudni, de hová?...

...mintha az örökkévalóságba, ja....

de hát ott is lennénk valamennyien

aliz2. :: 2009. jún. 5. 13:47 :: 6 komment :: Címkék: epizod, zsina