aug 14
)(igen, ekkor még lehetett...)
mivel annyira alacsony a Maros, és mivel előre elhatározással mentem le a strandra, nem csak úgy örletszerűen, ez alkalommal fürdőruhában...
lássuk mire megyünk ketten :)
(most már még nézni is didergető) (bár a Nap itt se sütött)
de néha kisüt. és benn vagyok a folyóban....
és a látvány....
aug 14
augusztus 26.
Hajnali 7-kor felébredtem, persze még kialvatlanul
De mindig vannak zajok, amik nem hagynak visszaalaudni
Most valami ütemes nyikorgás
Kinézek az ablakon. Egy nagyobbacska lány, mobillal a kezében rendületlenül hintázik. Akkora már, hogy a lábát fel kell húznia, nehogy a földbe verje. ...Egykedvű illetve inkább jókedvű. Övé az egész játszótér. Üres a tér - enyém a zaj.
Legközelebb - miután nagynehezen mégis visszaaludtam, 11 után ébredek
Mi ez már megint? Ütemes, rekedtes hangú zaj...Mi lehet? Hát kinézve az ablakon látom, az én hajnali lányom hintázik - csak azóta még nagyobb röcsögéssel és rekedtebben...s nekem a fejem is fáj, 2 Saridont veszek be,s magamra rántva pár ruhadarabot rohanok ki a játszótérre
a végében ott a tábla, hogy 14 éven felüliek nem használhatják a játszóteret
leülök egy padra a ház elé, a hinta mögé, és amikor épp leáll a lány, bár fenekén a hinta, megkérdem tőle,
hogy hány éves
azt nem mondhatom meg - ez a válasza!
oké, csak úgy látom, több vagy 14-nél, és....
végül bevallja, hogy 16 (Gondoltam)
és csak akkor szeret itt lenni, ha senki más nincs itt (ezt is, hiszen túlkoros) és nem is hajnal óta hintázik, mert közben elment reggelizni...
kérdem, nem hallod, hogy nyikorog a hinta alattad?
de, be kéne olajozni (okos kislány)
mondom, szétmegy a fejem, de csak hintázzon nyugodtan
végül elment, ő
utána szóltam...azért nem kell elmennie, nehogy már miattam...
de nem miattam, amúgy is, ebédelni
azóta hiányzik a röcsögése
(bár még mindig visszhangzik a fejembe)
szept 19
tegnap, kimentem a ház elé, megnézni milyen idő van (lehűlt)
és meglepetésemre ott látom a lányt, most is mobillal a kezében,hintázik, de semmi kisérő zaj!
mert megolajozták a hintát - mondja
rég láttam...persze, megkezdődött az iskola
melyikbe jársz?
a kisegitő, Pápayba.. de nem akar elballagni!
pedig el kell, ha eljön az ideje
de nem, ő nem akar
meg kell bukni - viccelődöm
azt azért mégse...
hát persze, jut eszembe, már 16 éves amúgy is...
de nem tudja utána mi lesz vele... semmit se tud
hintázz csak tovább, jövök föl a lépcsön.... és sajnálom...
a kis budai zsinagógában zsúfolásig, újévkor mindenki eljön, különösképp az előestre,(tegnap este lányomékkal voltam itt) de másnap is vagyunk jócskán, bár a néni előttem a sorban kevesli,(ha tudná, hogy Szegeden a nagy templomban mennyivel kevesebben szoktunk lenni, Makón meg nincs is hol, s alig van kinek - nem panaszolná) én a sófárfúvásra várok, azért jöttem be, de késlekedés van, valószínű azért is, mert az átlagosnál többen kérik magukat a Tórához,... most dől el, hogy be leszünk-e irva egy új, jó életre, bár még kapunk 10 (félelmetes) nap haladékot, engesztelőnapig) várom a sófárfújást, ami megremegteti a szívet... ahogy mondják... és közben olvasom az imakönyvben Ábrahám és Izsák történetéhez kapcsolódóan a sófár (vagyis a kosszarvból készült "hangszer" fújásának) egyik értelmezését, s eszerint a sófár Isten irgalmának a jelképe, hiszen ő mutatta meg a kost, aki révén, helyettesitésével Ábrahám fia Izsák megmenekülhetett a feláldozástól... Hiszen Isten csak próbára akarta tenni... (No de miért? Ha igazán irgalmas, miért kellett?..)
Hátra megyek a folyosóra, és halkan felhívom a lányom mobilon (abszolut szabálytalanul, hiszen a bejáratnál láttam is egy plakáton egy mobilt, áthúzva) mondom, hogy késik a sófárfújás, igy én is késni fogok az előre megbeszélt közös ebédelésünkről - mondom, de ekkor megszólal épp kint, azaz bent, a zsinagógában a sofar, hosszan, szakaszosan, remegőn, ünnepélyesen, s megremegtetve a szivet-lelket
tudom, szabálytalan, de nem kapcsolom ki a mobilt, sőt, de annyira nyilvánvaló, hogy odavarázsolhatom a sofár hangját hozzá , illetve őt ide ...
Isten könyörületes...biztos nem veszi rossz néven...
Legyünk beirva egy jó évre, valamennyien…
ő is , akinek közelgő születését várjuk…
aliz2. :: 2012. szept. 18. 19:06 :: 28 komment :: Címkék: epizod, kapcsolatok, nnep, zsidóság, zsinagóga
"Hosszúnap" Szegedre megyünk, lányom a régi én az új zsinagógába, azaz helyette a kisebb díszterembe, (sajnos, oda is beférünk, csak kilegyen a minjen!) ő egésznapos próbára a szegedi zsidóság történetéről, a zsinagóga alapításáról, és a szegedi tudós-rabbi Löw Immánuel nagybecsű és nem eléggé felderitett munkásságáról szóló előadás szinhelyére,- ami már évek óta alternativ szinházi helyként működik. Én igyekszem, hogy legalább a mazkirra beérjek a diszterembe , lányomnak máris a próbára kell sietni. Ő másképp fog "engesztelőnapot "tartani, de tart...
A Jizkort (gyászima halottaink emlékére) egyedül kell elmondani, magunkban, a rabbi felszólitására (a közös Kadis előtt), és igazán megrendit a szöveg - irodalmi - szépsége - is, most:
"Istenem , mi az ember ahogy őt megismerted: a halandó, hogy számításba vedd? Hiszen az ember a lehellethez hasonlít; napja mint a tovatűnő árnyék. - Reggelente kivirágzik és megnő, estére pedig kiszárad és elfonnyad... Ha elenyészik is testem és szívem - szívemnek kősziklája és örökségem te maradsz, Istenem, örökké!....a szellem pedig visszatér Istenhez, aki adta."
meg pár oldallal később: " Az ember porból jött és por lesz a vége, élete kockáztatásával keresi kenyerét, olyan mint a törött cserép, mint az elszáradt fű, mint a hervadó virág, mint a tűnő árnyék, mint a múló felhő, mint a szélfuvallat, mint a futó homok s mint az álom, mely elszáll. . De Te , a Király, élő és maradandó Isten vagy."...
felgyorsulva következnek az imák, mert a kevésszámú jelenlevő férfiúk közül egy orvosnak el kell mennie, és így éppenhogy van ki a minjen , a 10 férfi , akiknek jelentléte kell a Tóra szövegeinek felolvasásához. Igy a délutáni szünet hosszabb lesz... (a nők jelenléte nem oszt nem szoroz, mégha tudnak is héberül...) még maradok egy ideig, fáradt is vagyok, szédülős, elcsigázott, és még imádkozni akarok - szünetben is. Mások is maradnak. A velem egy sorban, de a férfiak oszlopában ülő fiatalemberhez odamegy az anyukája - és kis csoportnak az álmát meséli, amit ilyen közelről akaratlanul is meghallok, de olyan szép és ideillő, hogy le is irom: álmában egy körfolyósos lakásban volt, imádkozott, és körben minden ablakban, gyertyák égtek, és a kivilágitott fényben, minden egyes ablakban imádkoztak... micsoda messianaisztikus álom..., hol vagyunk ettől, amikor a minjen 10 embere is csodaszámba megy, ha együtt van, még nagyünnepkor is?)
Mégis csak elmegyek aztán, útbaesik a régi zsinagóga, ahol lányomék próbálnak. A Maszk őrei felügyelik a helyszint és ha betér látogató a zsinagóga árnyas udvarába, mutatják -az Örökségnapok keretében - a szakrális épületet, az előcsarnok szinházi fotókiálliátását.. itt látom én is a régről jól ismert Installációt, (Az Előkészületek. Deszkák, pallók előadáshoz, -ból), aminek folytatását próbálják bent (kihallatszik, lányom hangja is)
és szemben fehér rózsacsokor és gyertyák mögött a napokban e helyszinen előadás közben elhúnyt fiatal szinész Nagy László Zsolt utolsó szinpadi egyben életperceit, fotókról. Döbbenetes.
Közben a fotós: Révész Róbert is épp megérkezik, aki mondja, hogy nem is lehetett tudni, hogy mi történik, annak , aki nem ismerte az előadott darab rendezését, koreográfiáját.
A szinész angyalt játszott, (a költő mellett), imádkozott, és az ima végén rámondta az áment. pár perc múlva már nem tudott tovább játszani. nem sokkal később meghalt. ("mint az álom, mely elszáll...")
a Reök palotában megnéztem végre a Rembrandt kiállítást. Az apró kis rézkarcait, amin hallatlan műgonddal és kifejezőerővel jelentíette meg (immár több évszázada) alakjait. Itt is láttam zsinagógát:
zsidókat (Galicia, 1914) meg még a groteszk stilusú Somogyi Győző grafikáin is:
Aztán vissza a nagy zsinagóga helyett a diszterembe, ahol fél 6-kor folytatódik az imádkozás. Pár percet késtem, a Tórából már olvastak, és a rabbi mondogatta sorban a nők héber neveit, feléjük intve ... az áldáshoz. (Azt hiszem az enyém sajnos lemaradt..., talán már nem is emlékezett rá, bár a 2 év előtti héberórákon még Avivának szólitott..(Sajnos, olykor le kellett ülnöm, akkor is, amikor állni kellett volna... (azért akkor igyekeztem mindig állva maradni, mikor a frigyszekrény ajtaja nyitva volt.)
Remélem jó, békés életre lettünk "bepecsetélve", hogy bepecsételve lettünk az élet, a megváltás könyvébe... Sokmindent átgondoltam, átéreztem úgy érzem letisztultam, kitisztultam, voltak kellő, megkönnyitő könnyek is... (s "ha minden kapu be is van zárva, a könnyek kapuja nyitva van.")...
a sófár hangja 19,20-kor szólalt meg. Lezárva a hosszúnapi bőjtöt, az engesztelés napját. és emlékeztetve az eljövendő "Nagy Sófárra", amikor eljön a Messiás. (de "Mikor lesz az mááár?....)
Aztán átmentem a régi zsinagógába a Metanoia előadására a szegedi zsidóság történetéről , a zsinagóga alapitásáról, Löw Immanul rabbiról - és az erről szóló előadásokról, amiken régebben és most is lányom is részt vett:
és szólt, a háttérben, nagyon hosszan, , végtelenitve egy sófárhang is..
(..."majd megvirrad mááár")
aliz2. :: 2010. szept. 18. 23:35 :: 4 komment
Kategóriák: ünnep :: Címkék: fotók, SZEGED, színeszek, szinhaz, unnep, vallas, zsidóság, zsinagoga
Reggel kirándult busszal Újszentivánra a honismreti kör, oda nem mentem...de délután a Múzeum József Attila helyeit kutató biciklitúrára igen...legalább is elindultam...
(mert valahogy mindig menni muszáj, valahova, igy mindjárt 80 évesen - mikor ha most nem?! :)
kicsit csöpörgött is (erre van a kapucnis új kis kabátkám) -
de ez nem is lett volna baj - viszont olyan iramban hajtottak elől, mintha versenyen lennének, s az én kis campingemmel meg rossz szívemmel képtelen voltam tartani a tempót - leálltam
egy idősebb nő lépett ki épp a kapuján, s kérdezte együttérzéssel: fullad? , nem, mondtam, "csak" lihegek - az ugyanaz - legyintett, Hosszú időbe telt mig ujra visszatért a kiugrani akaró szivem rendes ritmusába
gondolkodom, pár éve Zomborra mentünk csoportosan biciklivel, s akkor nem maradtam le!
Lassabban mentek volna? vahy én romoltam ennyit?!
Szinte minden évben, nyár végén, egy kis étteremben, az általános iskolát együtt végző évfolyam. nem is számoljuk, már hanyadik éve ballagtunk el a közös iskolából, nem is kerek a szám: most 56. de a korunk többnyire kerek lett: 70!!!
20-nál többen nem vagyunk - esetleges házastársakkal együtt se. És ahogy az már ilyentájt, 70 után lenni szokott - egyre kevesebben. Most, sajnos, nem jöttek el páran olyanok se, akik eljöhettek volna, és hiányoltam is őket. Van olyan osztálytársam , akit vagy fél évszázada nem is láttam. Igaz, elég kalandos élete volt. A megszerzett cimét meg minduntalan elvesztem. Most már el se kértem.. Másik osztálytársnőmnek a fiával van baj.És valahogy a jelenlévők se csattannak ki a vidámságtól. Vajon miért? Az életkorunk - úgy tűnik - önmagában ok rá.(iletve az azzal járó vonzatai) Úgy látszik, nem csak én vagyok igy ezzel, de más szájából hallani a panaszt, olyan értelmetlennek tűnő, és az én számat be is tapasztja. Örüljünk, annak, hogy (még ) vagyunk. És itt vagyunk.
"Hogy itt vagyok már és még itt vagyok
S tanuskodom a napról, hogy ragyog."
Este is, felhős ég alatt is... legalább belül!
H.J.-RÓL ÍRJA A BULVÁR, hogy "gyógyithatatlan beteg"--- u.i. minden augusztusban előveszi a depressszió
Boldog ember! Hogy csak akkor!
****
L.Z. írja autolsó levelében, hogy depressziója miatt dél felé vergődik ki az ágyából
Én is! (csak erről nem levelet irok, hanem blogot:)
***
Van egy olyan balsejtelmem, hogy a depresszió a természetes állapotunk.
Csak lefedjük. (mint a szilveszteri mulatozásokon...a lényeget. Csak van, akinek ez nem sikerül!
Ők a depressziósok)
szept. 5.
A tüneményes főhös: a békeszerető Lorenzo merénylet áldozata lesz, majdnem (bátyja nem is menekül meg)
És ő nem bocsát meg a gyilkosoknak - elpattant a húr - nincs kegyelem,s bosszút áll
Jut eszembe, lehet-e egy nép nagy részének kiírtását elnéző, megtorlás nélkül - ha egy báttyat se lehet a legtszelidebb embernek se!
Lehet-e elvárni "normális" viselkedést a holokauszt túlélőktől?! (a testvért, szülőt, gyereket - egész rokonságot elvesztőktől?!
Ugye hogy nem?!
Pedig többnyire ezt tesszük...!
-
de igy van rendben...
mint ahogy LOrenzo nagyanyja mondta a halálos ágyán: utálat utálatot szül...
(gyűlölet gyűlöletet)
abba kell hagyni...
ez a könyv véletlenül (s mégse véletlenül! mert nagyon is "sorsszerűnek" tűnve került a kezembe, épp akkor, amikor kellett, a szegedi Libri könyvesboltban,
megbántottnak és nekikeseredettnek éreztem magam. bele is merültem a könyvbe azonnyomban, lehuppanva egy fotelba, s máris kezdtem megkönnyebbülni tőle... úgy is mondhatnám: "megenyhülni"..
mert kimondta, amit azért lelkem mélyén én mindig is sejtettem, hogy valójában nincs is szükség a bocsánatra, ha és mert nem tekinthetjük magunkat áldozatoknak. (ebből a hamis szerepből ki kell lépni, le kell vetkőzni)
nem árt ezt tudni (különösen ezekben a "félelmetes" s bocsánatkérős napokban)
és azt se - amit már régóta pedzegetek, hogy mindent önmagunkkal kell kezdeni (ha úgy tetszik , a megbocsátást is, nem a hagyományosat, formálisat - hanem a "sorsdöntő"t : ami szerint "nem történt semmi rossz, amiben nincs szemrehányás és ítélet, ami elfogadja az emberi tökéletlenséget, rádöbbent arra, hogy velem mi is lehet a probléma, hogy mi zajlhat -jelképesen a történtek mélyén, amitől okulhatunk, sőt "gyógyulhatunk"...
megvettem a könyvet, majd folytatom az olvasását, az "okulást"... (esetleg a teljesebb beszámolót is)
