ez a könyv véletlenül (s mégse véletlenül! mert nagyon is "sorsszerűnek" tűnve került a kezembe, épp akkor, amikor kellett, a szegedi Libri könyvesboltban,

megbántottnak és nekikeseredettnek éreztem magam. bele is merültem a könyvbe azonnyomban, lehuppanva egy fotelba, s máris kezdtem megkönnyebbülni tőle...  úgy is mondhatnám: "megenyhülni"..

mert kimondta, amit azért lelkem mélyén én mindig is sejtettem, hogy valójában nincs is szükség a bocsánatra, ha és mert nem tekinthetjük magunkat áldozatoknak. (ebből a hamis szerepből ki kell lépni, le kell vetkőzni)

nem árt ezt tudni (különösen ezekben a "félelmetes" s bocsánatkérős napokban)

és azt se - amit már régóta pedzegetek, hogy mindent önmagunkkal kell kezdeni (ha úgy tetszik , a megbocsátást is, nem a hagyományosat, formálisat -  hanem a "sorsdöntő"t : ami szerint "nem történt semmi rossz, amiben nincs szemrehányás és ítélet, ami elfogadja az emberi tökéletlenséget, rádöbbent arra, hogy velem mi is lehet a probléma, hogy mi zajlhat -jelképesen a történtek mélyén, amitől okulhatunk, sőt "gyógyulhatunk"...

megvettem a könyvet, majd folytatom az olvasását, az "okulást"... (esetleg a teljesebb beszámolót is)