két előadás is elhangzotta az e havi honismereti körön

egy hosszabb, zsúfoltabb, politikai megközelitésű történelem szakos vezetőnk Pálné szájából Just  Gyuláról

és egy, érzelemgazdagabb Kelemen Máriától Fátyol Misiról azaz a családjáról, a barátságuk ürügyén is... sajnos már inkább csak emlékidézés...

felhangzott a Kidőlt keredsztfának nem köszön már senki, a primás kedvenc dala volt... igazán szép!

és eszembe jutott az én történetem is róla, amikor anyui meghallgattatta hegedűjátékom vele...(minhogy vajában a Koronáéban (Béke szálló) kollegák voltak

 a 30 év előtt i zsidó hászid fotók kiállitásával az volt a terve a készitője H Pálnak, hogy meghosszabbitja szombatig,amikor is jönnek a h zarándokok, hogy meg tudja nekik is mutatni elődeikről a felvételeket

akkor van a hires egykori fórabbi jahrzeitje, amire évente eljönnek

pénteken este fel is fedeztem egyiküket, fagyizás közben, már ugyan este felé, sétált el előttem

tétovázva, nézelődve

mitkeres? - szólitottam meg (én balga, magyarul , ők már rág nem beszélnek őseik nyelvén)

megismételte furcsán a kérdésem, mosolygott is hozzá, de nem értve, semmit, tovább baktatott

másnap délben a Gloriusnál láttam egyikőjüket, de mielőtt megkiséreltem volna szóba elegyedni vele, azaz egy doyouspeak english kudarca után, el is tűnt..bent-

a tanár-recepciós velük foglalkozott, csak azt hallottam, hogy azt mondja , valakinek, senkit ne engedjenek a szobájukba

hozzá fordultam, de a másik recepcióshoz küldött, akihez nem volt bizalmam - joggal, a nő pökhendin, felvállról mondta, hogy nem adhatnak semmi infót, én mondtam, csak egy kiállitásról lenne szó, amit jó lenne, ha megnéznének

erre azt mondta, már kirakta a faliujságra (hagyjam őket és főleg őt békén)

később megnéztem, semmi nem volt a faliujságon

azt mondja nem jutott hozzá

de később se

közben viszont , ebéd közben, telefonáltam a gondoknak, úgyis főleg az általa felügyelt vendégházban vannak elszállásolva

ő viszont idegesen felvilágositott, hogy nem érdekli őket, P. is volt  ott, letaposták a meghivót, s elharsogta többször is,(nekem a zsidónak a keresztény gondnok,) hogy de hát  SÁBESZ VAN

hát ettől épp megnézhetnének egy kiállitást

de a közönnyel nem lehet felvenni a harcot. se az elszigeteléssel

olyan messze vannak tőlem, mint Jerusalem

pedig én közel hozzájuk

s egy a múltunk

s lám egy kiállitson a fotóink, a 80, évi "események" okán is

a külvilágnak egyként zsidók vagyunk, de ők talán nem is tekintenek bennünket (neológokat) annak...

Az Átlényegülés c. szobor előtt állok, Hadik Magda kiállításán, amit már nézegettem is a megnyitón, látószögembe esve,  

most odajön valaki és mondja, hogy a szobor a szobrásznő férjét ábrázolja, s tulajdonképpen halotti maszk Jé, én nem is tudtam, hogy férfiarc, annyira semleges, és azt se, hogy halotti maszk - persze nem is láthattam a feliratát se..

Mondja, hogy eredetileg volt egy bot is mellette (egy valóságos sétapálca). kék csempébe ágyazva, de eltűnt...(ahogy Fátyol Misi szobrának vonója is szokott?)

egyszer csak rájövök, hogy én ezt az arcot (mármint az élő, beszélőét) ismerem fiatal, gimnazista változatában. Ő is a szobrásznő unokaöccse, nem csak a nyitót remekül tartó bátyja, dr Hadik György, sőt, van egy bátyjuk is, a Zoli, ő akkor járt gimibe, amikor én, kettővel fölöttem. a kisebbek viszont akkor, akkor már tanitottam, ugyanabban a gimiben. (Anyukájuk meg szolfézst is tanitott nekem) Szóba is kerül ez

Valóban, beszélgető partnerem 70-ben érettségizett Marosvári majd Góg osztályában, de ki volt a magyar tanárjuk?. csak annyit mond lakonikusan, hogy egy termetes asszonyság(de tudom, Pné, nekem is ő volt, de akkor egyáltalán nem tűnt annak még)

Aztán valahogy egy éles beszédfordulattal, azt mondja valamire, hogy na majd a következő életünkben,,,én persze tiltakozom: az ugyan nem lesz, mármint úgy, hogy Hadik..(mi is a keresztneve?) Róbert születik meg még egyszer vagy akár Gonda Juli

Na erre felkapja a fejét, "mit mondott? Gonda Juli?!

Ő volt az a másik irodalomtanár, akire mindig irigykedtünk, hogy minket nem ő tanit!"

Hát, mitagadás, én VOLTAM"

Mindig van egy másik tanár, a szomszéd (osztály) kertje mindig zöldebb...Egyébként az igazság az, hogy még az igazgatónk is velem példálózott a P tanárnőnek, hogy legyen mélyebb, mint én ---de nekem csak a tanitás volt a dolgom, a friss diplomámmal, mondta, ő meg két gyerekkel...meg könnyebb is volt fiatalon, szabadon... tényleg szerettek az akkori tanitványaim.. bár épp az öregebb tanárok szorgoskodtak, azon is, hogy legyen már nagyobb a távolság köztem és a tanitványaim közt - pedig az évekkel ez úgyis megtörténik :(

az öccs is odajött hozzánk, s elhangzott, hogy a szobor modellje is magyar  tanár volt, Csurgón, (egyébként ott éltek, egy ideig, és onnan is való a kiállítás szoboranyaga) és nagyon gyerekpárti volt (Csokonai  után mi más lehetett volna?) később a minisztériumba került. kár- mondom, aki jó tanár, az maradjon a katedránál. De története van ennek is, ..A csurgói tanár úr tanitványait nagyon fiatalon be-behívták munkaszolgálatra, s ez ellen ő élénken tiltakozott, mire megfenyegették, hogy agyonlövik, ha nem tűnik el

ez a történet is rajta van a magnószalagok  egyikén, amikre Hadik Magda utolsó éveiben rámondta az életét,

..a múzeum őrzi (ki is fogom kérni), elkérve az ignőtől, úgyis beszélni akarok vele apám irodalmi-filozófiai irásos hagyatéka ügyében...

 ilyenfajta könyvbemutatókra nemigen szoktam menni, egy ilyen  rózsaszín cimű és boritójú könyv nem épp az én zsanerem

de most, mivel nem tudtam elmenni unokám bábbemutatójára, csak elmentem,s ez is tanulságps volt

hogy akar valaki mindenképp iró lenni és az is lesz... (jogászi, újságii kerülőkkel) zaklatottan de eltökélten . S vidáman.

Ez az álom-regénye nem érdekel, de a Lédai monodrámája igen, amit az Elbocsátó szép üzenet miatti felháborodása késztetett, elképzelte, hogy Léda hogy reagált rá élete végén... Erről irt Nyári Krisztián is, dokumentalista módon. Én azért nem vennék bátorságot más helyében beszélni, mikor ő némaságra (betegségbe ) menekült is előle...(nade ez a régi nóta a fikció és az én mostoha viszonyáról) egyébként egy 84 éves marosvásárhelyi szinésznő "rácsapott"! (akinek újabb darabot ir)

Az Úri utca 5-nek viszont nyomába járok, ez volt az első és tán legsikeresebb? regénye..

.

A bemutató nem is volt szigorúan vett szakmai, régi ismerős H Pali (egykori lakótárs?) beszélgetett T Rózsával, oldottan...

Nem unatkoztunk, mindenesetre

Egyébként nekem is van  vonatkozásom, volt egy Tatár nevű tanitványom, aki mindig emlegette , büszkén a növérét, irodalmi vonatkozásaival persze, remélve, hogy tudok róla (egyébként ő is a giminkbe jár, de én nem tanítottam, hanem Stenger Gizella igen, akit egykori tanítványa  istenit valósággal...(nincs egyedül!)

Lám egy jó magyar irodalom tanár csak úgy gyártja a későbbi irókat, Leipnikker-Lantos Péter t is, nameg Tomi  unokabátyám verseiben is ott bujkál, az inspirációja)

junius 19.

 Az eső (vihar?) elverte a Múzeumok éjszakáját.

Az Aranycsapat filmet is (mert a szabadban akartak levetiteni), amit pedig rokonom (Suranyi András) rendezett ( egyébként szerencsére épp másnap leadta a Duna tv)

Azért láttam a skanzen eresze alól egy tűzzeljátékot

s a skanzenban egy hagymatermesztő református család takaros s barokkos szobáját, 

apró megvetett ágyakkal, 

s azt is megtudtuk, hogy nem csak azért rövidebbek az ágyak, mert alacsonyabbak voltak régebben az emberek, hanem - mint sejtettem - kucorogva aludtak, nem hanyatt, nehogy meghaljanak.

Aztán láttam gondolkodó széket, az öreg férfiak kiváltságát

Nomeg a kemence padkáján ültem a rongyszónyegen, de a lábunk alatt is az volt

 a lidlbe megyek, már este felé, de még messze a zárás, ami itt 9. 7 múlhatott csak.

persze a fotózás nem hagy el, érdekes a felhőzet a lemenő nap körül, észre se veszem, hogy a kocsi út lehajtóján állok, csak mikor már a sarkamban egy autó

de megúsztam, kép is lett, ha nem is túl jó, de nem annyira rossz se, hogy véletlen az előbb épp letöröljem...

najó

visszafele ezt csináltam, de ez más tészta azaz fa......:

két teherautóból munkásemberek bújnak elő, felmosó felszereléssel

egyikük bele is tette a kék vödröt a kisebb fajta kocsiba, amit én is szoktam vinni a vásárláshoz 100 Ft-ért (jó, hogy nem ugyanazt)

ácsorogtak, sétáltak, nem jöttek be, ők

csak úgy mellékesen kérdem a kártyás önkiszolgáló helyén szabadon mozgó alkalmazottat, hogy takaritó brigádot látok , itt fognak takaritani?

azt mondja, ne foglalkozzak vele

megemlitem neki a vödör meg a bevásárlókocsi találkozását

de változatlanul hárit, majd elmossák, nem az én dolgom 

hát tényleg nem (még szép)

ejtem is az ügyet

de később összetalálkozok egy másik itt dolgozó alkalmazottal tol valamit és mondja kisérőjének, hogy itt vásárlók vannak és NEM AKADÁLYOZTATHATJÁK ŐKET:::: (,,na tessék

mégis csak az én dolgom is

visszafelé nem is láttam őket, de a kocsijuk ott állt, igaz, Még volt idő 9-ig

még egy szép fotót tudtam csinálni a templomról , meg a fákról, 

sőt előbb Tünde nagy fájáról is...

ja? és a lényeg, hogy végre rendbe jött a hűtöm (nem is volt rossz tulajdonképen...Ööö,, hosszú... )de összefügg azzal, hogy a konyhai (földelt) konnektornál töltöm a gépet  itt az asztalnál, végében kuporogva, mig napokig sehol)

és jócskán vásárolhattam végre hűteni valókat, még mireliteket is.

milyen más a melegben egy hűtött szénsavas viz is akár....mint a melegtől langyos..

nehéz az élet. (kánikulában)

SZEGED

,

 

.Gonda Júlia mindösszesen másfél éves volt, 

amikor édesanyjával vagonokba tették, a táborból 

a ma már nyolcvanéves nő édesanyja nem tért vissza.

 Gonda Júlia turistaként utazott vissza, a visszatérés 

után írta azt a verset, amelyből talán az is kiderül, 

hogy ugyan néha az emlékekkel is nehéz élni, 

de nélkülük sokkal nehezebb.

 

„Most fáj, ami akkor nem, hetvenszeresen”

 

Gonda Júlia a Szegedi Zsidó Hitközség Arcívumának

 kiállításán,, olvasta fel a versét, azzal, 

hogy ma már eltelt tíz év ,a vers megírása óta, 

így most már nyolcvanszorosan fáj, hogy a 

síneken kívül, nincsenek emlékképei arról, hogy 

mi is történt valójában, a hiány viszont sokszorosan

 fájdalmas. A holokauszt szegedi érintettjeinek, 

áldozatainak személyes anyagait összegyűjtő 

kiállítást a Szegedi Zsidó Hitközség elnöke, 

Buk István nyitotta meg, aki azt is megjegyezte,

 hogy a vers írójának édesanyjával együtt „utazott” 

a vagonban az ő édesanyja is. 

 

Sose higgy újságírőknak!...manapság)

Megölte az anyámat! ( azt irja, hogy "a ma már nyolcvan (egyébként 81) éves nő

édesanyja nem tért vissza"

DE, de! hiszen a különben felidézett versben is áll

 (alliterációval is megerősitve:

"de hazahozott hősiesen

Auschwitztól menekítve meg'!"

na meg nem turistaként mentem, 

ha turistabusszal is, hanem "zarándékként"

 egy zsidó csoporttal...

apámat viszont tényleg megölték, 

tehát statisztikailag áll a dolog.Borzalom!

és megint kiderült: a vers igazsága nem a valóság..ne keverd!,

mert azt is félremagyarázta , 

hogy mi is fáj nekem hetvenszeresen

 s már nyolcvanszorosan.. 

nem az emlékek hiánya.. 

hanem mi kimondhatatlan

És én is MÉG élek. (de lassanként igaza lesz, lányomnak"emlékmúként"...s egy-két elírással..

 

 a kisfiúval már harmadszorra is találkoztam, (aki kitalálta, hogy Julinak hivnak...pontosabban Juli néninek,,

másodszorra a turulszobor avatása előtt..,,,

most meg a Hagymatikumnál,  a borfesztiválon (bár gondolom, egyikünk se borozott)

már régi jó ismerősként üdvözöltük egymást

távolból táncoltunk kis, párhuzamos mozdulatokkal én ülve, ő állva, tekergette a kis derekát

aztán még integetett is felém

ide is jöttek később az anyjával...

(ide, a hegyhez, a kis Mohamed, ha már a hegy nem ment hozzá :)Juli néni kis barátja