Hasonlatok és tárgyak

Turi Tímea bemelegítésként Nádasdy két korábbi hasonlatára kérdezett rá: egyrészt, hogy a vers olyan, mint a kalács, másrészt, mint a kolbásztöltés. A kalács hasonlatnál korrigálta magát a költő, „inkább a püspökkenyérre gondoltam”, mondta. Ez alatt azt érti, hogy nagyon fontos, hogy egy versben – különösen a szabadversben – egyenletesen oszoljanak el a bele való apróságok, mindenhol legyen benne érdekesség. 

A kolbásztöltés alatt mindössze arra gondolt, hogy ő csak ír, ír, de hogy hol vágják el, nem tudja

mondta. – Kicsit mintha napló helyett írnám a verseket: ami eszembe jut, megy bele, aztán nyissz, és átadom a szerkesztőnek.” Épp ezért ciklusokban is nehezen tud gondolkodni.

Turi megjegyezte, hogy a Billeg a csónak versei különböznek az előző, Jól láthatóan lógok itt című kötet költeményeitől, mire Nádasdy visszakérdezett: 

– Egy öregember versei?

– Nem.

– Az se volna baj! – felelte.

Valójában Turi arra gondolt, hogy egy idő után mintha elvárnák a költőktől a létösszegző vagy számadásverseket, szerinte azonban a kötetben olvasható művek elutasítják ezt.

Nádasdy úgy fogalmazott, ez inkább „kapaszkodás az életbe

és utalt arra, hogy nagyon beteg volt, meg is halhatott volna. „Önök is mind meg fognak halni az utolsó szálig, de azért nem könnyű, amikor a pulthoz szólítják az embert, hogy ő következik,” fogalmazott. Szerinte az ijedelem tetten is érhető a versekben. Aztán ismét egy hasonlat következett: „az ember olyan, mint a bicikli, muszáj egy bizonyos fordulaton taposni a pedált, különben nem kormányozható”, de végre ő is újra teker.

Turi Tímea rákérdezett, hogy a versekben gyakran felbukkanó tárgyak mögött milyen személyes történetek rejlenek. Nádasdy erre elmesélte, hogy bátyja, Birkás Ákos gyakran úgy kezdett el rajzolni – például egy tehént a szarvától indítva –, hogy ő közben mellette állva próbálta kitalálni, mi lehet az. A tárgyak körülírásával a bátyja mellé próbál felnőni, legalább szóban.

A tárgyak története pedig sokszor homályban marad, képrejtvényként működnek az olvasók számára, nekik kell mögéjük képzelni a jelentést.

A kinyitható asztal című vers alanya például az apjáé volt, egy furcsa formájú, de nagyon jól megcsinált bútordarab. Ennek kapcsán beszélt az apjával, a világhírű operarendező Nádasdy Kálmánnal való nehéz viszonyáról is: „igyekeztem nem belekerülni az ő árnyékába”, mondta, de az apja azért beletáplálta az irodalom és a művészetek iránti vonzalmat. (Az apjával való kapcsolatáról Nádasdy Ádám Ezt senki nem mondta! című podcastunkban is beszélt.)

Tisztelet, viccek, komolyság

Itt rátértek az „irodalmi apákra”, ugyanis a kötetben több tisztelgő költemény is található, mások mellett Petri György, Pilinszky János és Petőfi Sándor felé.

Ugyanakkor nem ájult tiszteletről van szó, hiszen Nádasy vitázik, csipkelődik is a megidézett írótársakkal.

Pettriről és Petőfiről például azt mondta, hogy „nagyon jót és nagyon gyengét is produkáltak”, de nekik mindenáron írniuk kellett, ő maga inkább szorongó típus, mint Babits vagy Arany. Felidézte, hogy egy Petri emlékműsor alatt azt találta mondani, hogy „három érdekes témája volt: isten, haza, család”, hiszen a költő folyton azt bizonygatta, hogy ezek nincsenek. „Állandóan ezekről beszélt Petri, hát kell ennél szorosabb viszony?”, kérdezte Nádasdy

A tisztelgő verseket egyébként folyóiratok felkérésére írta, a vitázásról pedig azt mondta, nem tud anélkül írni, hogy cincáljon. „Jön ez a suttyó Petőfi vidékről és mindenkit letarol! Egy celeb volt”, fogalmazott. Persze a felolvasott versből azért kiderül, hogy a remekműveit ámulva csodálja.

Ezután Nádasdy és a „komolyság” viszonya került szóba, ugyanis a kötet utolsó verse a Kezdő komoly költő, első verseskötete pedig a Komolyabb versek címmel jelent meg.

A vers tulajdonképpen egy ifjúkori önarckép, amivel azt akarta megragadni, hogy költői indulásakor sokat vacillált.

Ügyesen írtam csasztuskákat, volt anyagismeretem nyelvről, rímekről, szótagokról” – mesélte. Aztán a gimnáziumból kikerülve egy reménytelen szerelem hatására kezdett gúnyverseken kívül mást is írni, de csak évekkel később, más versekkel lépett a közönség elé. Azokat a kezdeti szárnypróbálgatásait, amiket sosem adott ki, nemrég megmutatta Váradi Szabolcs költőnek, aki szerint egész jók voltak. „Visszatértem azokhoz az időkhöz”, fogalmazott.

Turi azt mondta, 

 olyan, mintha a komoly szó egyszerre lenne idézőjelben Nádasdynál és mégsem. „A férjem mindig azt mondja: ne viccelődj, ne humorizálj, légy komoly! De nem tudok mit csinálni, kibújik belőlem!”, mondta somolyogva a költő. Mint a szantálfa, a hasonlatoknál maradva, amiből a legkisebb darab is akárhol a felszínre tör.

Megemlítette, hogy Réz Pál irodalomkritikus egyszer azt mondta neki: „Az a te előnyöd, hogy veled tényleg történtek dolgok.” Turi megjegyezte, hogy az, hogy valakivel mi történik, nemcsak események, hanem döntések kérdése is, ahogy az is, hogy ezekből az emlékekből mi kerül a versekbe, hiszen, Nádasdyt idézve, „az emlékek gazdája én vagyok”. Arra volt kíváncsi, mennyi idő kell ahhoz, hogy valamit el lehessen mesélni? Ugyanis az egyik versben szülői értekezletről van szó, Nádasdynak pedig már unokái is vannak.

A költő úgy gondolja, hogy az idő mellett az is számít ebben, hogy a múltban kisebbek lesznek a dolgok, „nem lihegnek olyan közelről”. 

És nem elhanyagolható az sem, hogy „mindenfélét nem akarunk a sírba vinni magunkkal”.

Végül Turi Tímea az Általános témák című vers kapcsán, melyben Nádasdy az életet és a halált „igencsak privát ügynek” nevezi, megkérdezte: mégis mi az elég nagy téma, ha az élet-halál kérdése nem az? „Úgy írtam ezt a halál küszöbén, mint a gyerek, aki mondogatja magának, nem lesz baj. Általános téma a kitartás, a spontaneitás, a tervszerűség, a lojalitás, a lelkesedés, a hűség”, válaszolta.

Fotó: Valuska Gábor / Magvető kiadó