Mit hagytak rám a századok?

hogy más vagy mint a többiek

de ezt titkolni kell

hogy nem vagy más

mégis „ők” döntik el

hogy az, s ettől

tényleg más leszel

s hogy néha leplezd

néha kérkedj vele

ha bántanak

s ha te is néha

hogy visszavágj

mit hagytak rám?

a szégyent, a leplezést

az idegenségérzetet

hogy nem lehetsz otthon

sehol, a hazádban se

hogy „ők” mondják meg

hol a hazád, hogy van-e

hol sose is jártál

hol senkit se ismersz

és nem ismernek

téged se -

ezt ismered hazádnak

honnan gyerekként elűztek

s űznének újra el

ők, kik tán kevésbé ismerik

kik kevesebbet tettek érte

mint te az „idegen” meg az őseid

igen, jobban ismered

irdodalmát , nyelvét tanitottad,

s még szereted is.reménytelen

mit hagytak rám?

szemeim szomorúságát

Bárány ősök megvádolt ártatlanságát

Mariskanagymama deportálásutáni

cigarettázását,korai halálát

Löwingernagyapa temploma lerombolását

Szegényekügyvédje Gutman-Gonda nagyapa

elszegényedését, önfeláldozását

zongoraművész Franciskamamama

világtáncos, szinházából elűzött,

fia utáni kivonulását

másik fia s annak lánya:

drágaunokája sohanemlátását

megvakulását,elgázolását

Értelmetlen halálba küldött apa

logika értelméről irt tanulmányát

Anyám öröközvegységét

kiváló dolgozóságát és szorongását

Apátlanságom mással

helyettesithetetlen párosmagányát

Kocsmában zsidózó haverok

által felcukkolt férj durvaságát

Félzsidó gyerekünk

duplán zsidó férjjel

túlkompenzálását

Jaj , unokámra mit hagyunk?

Egy hazug világot

mely épp letagadni készül

mit bajként-búként ránkhagyott

Jöhetne már az a Messiás

vagy akárhogyis hivják

akár másodszor az a

szegény zsidó fiú

a mi jóságos

Jeshuank

akire nem rakható minden bűn

amit elkövettek a földön

még az ő nevében is!

Reményünk az ártatlan újszülött lehet

vagy ki még meg se született

vagy inkább meg se fogant

és semmi köze ahhoz

mit ráhagytak a századok

de jaj génjeiben már ott lesz

mindaz mi edddig volt

jól mondta komor költőnk

az emberfaj sárkányfogvetemény:

és nincsen remény, nincsen remény

mit hagytak ránk?

Az istengyilkosság otromba vádját

pedig Jézus-Jeshuánk is ember volt

igen, Isten fia, de meg is mondta,

hogy mindenki Isten gyermeke

volna -

valóban, az lehetne

ha nem feszitenénk

egymást azóta is

különböző keresztekre....

a kedves pincér mindig megkérdi: "hogy tetszik lenni"... , és nem csak udvariasságból, mert érdeklődve választ is vár: én általában (sajnos) panaszkodni szoktam, öregesen, hol erre, hol arra, (ez fáj, az fáj) szinte mindig, de most, magam is elcsodálkoztam (bár tegnap, a lakásban, a küszöbben térdre zuhantam, és még mindig sajog...), de azt mondtam, kis tétovázás után, hogy tulajdonképpen jól vagyok...  igen, jól vagyok... erősitettem meg a választ, közben kinézve az ablakon a havas, kicsit hófuvásos tájra, ő ezt látva még inkább elcsodálkozott a mondatomon. Igen, jól vagyok, az idő ellenére, sőt, mert ez legalább egyértelmű: ha tél van legyen tél. télen tél... (s nem nyár)... A pincér megismételte a szót, bólogatva: egyértelmű... mintha megtetszett volna neki (bár azt hiszem a telet nem szereti...)...

Engem azt hiszem, ebben a kaotikus világban (nem csak az időjárásban) leginkább az egyértelműség hiánya zavar... AZ egyértelműség (a tiszta fogalmak és fogalmazások) hiánya. Mennyivel jobban lennék mindig, ha felváltaná a többértelmű homályokat ez a tiszta, bár kemény de olyan megnyugtató egyértelműség, ami most épp az időben, e januári  havazásban nyilvánulhatott meg.

megnéztem a Panic c. filmet.

igaz , csak úgy átabotában, de ahányszor csak belemerültem, mindig kiderült valakiről (a pánikos főhös mellett ), hogy ők is - gyakorlatilag mindenki (az egész környező világ emberei) pánikolnak! Csudára megnyugtatott.... Akárcsak a főhöst, aki ettől mintha meg is gyógyult volna a film végére..

felavattuk - mécsesekkel - Novák István, főépitészünk padját.

Szivesebben ültem volna le arra a padra

beszélgetni vele egy kicsit....

nem csak remek épitesz volt, hanem kedves, figyelmes, közvetlen, Ember is ...

Jobb volt egy olyan világban élni

amiben Claudio Abbado is élt...

Jobb volt az a világ!

a város,

ahol felnőttem

összeszedegettem az orvosi leleteimet, beutalókat, hogy végre lejárt az időpontra várakozás, csak épp azt a legújabb beutalót nem találtam, amivel kértem telefonon már hetekkel ezelőtt az időpontot és , emlékszem még rá is irtam, meg a noteszomba is át... de a beutaló sehol (dehát nem lehet baj, benne vannak a gépben az előzmények, nem olyan rég voltam ott - nyugtatom magam.)... pont időben még oda is érek a reumatológiára, ahol viszont 5 perc múlva nem engem szólítanak, mondván előbb még csak az volt itt akit, de hát én pontosan jöttem, na jöjjek azaz, dehogy is, adjam előbb a papirokat, mármint a beutalót, az a fő, anélkül szóba se állnak velem...hát az nincs - mondom, s már küldenek is el, akkor, hiába jártam itt korábban (igaz azóta már az a (kedves) orvos sincs itt... másokkal együtt, mindenki menekül, már a kórház se a városé, hanem egy másikhoz csatolták),nem hajlandók gyógyitani, csak a papirt akarják... tőlük akár meg is dögölhetnék, fut ki a számon az erős és durva szó, de annyira dühbe gurit  ez az emberrel, bajával nem törődés, ez a embertelen papirközpontúság...mert emlékszem még azokra az időkre , amikor egy orvos mosolyával is meg lehetett gyógyulni ... papir nélkül... no, bár igaz, hogy nehezen mozgok, hiszen épp azért vagyok itt, el kell kerekeznem a háziorvosomhoz hozni egy újabb papirt... azzal már fogadnak. egy óra múlva. Odaadom a többi leletet is, belemélyed a doktornő, közben miért is mondanám a régi papirokhoz képest újabb panaszaim... én nem is tudok beszélni úgy, ha nem figyelnek rám teljesen, megszoktam 30 évnyi tanitásom alatt...de azért kicsit meg is vizsgál később (úgy ver közben hátba hogy azóta is érzem),, leméri , hogy hány cm-t ,mentem össze...ad egy gyógyszert, a csontritkulásra, amit a korábbi orvos irt fel először, ő most 3 hónapra elegendőt, de ha fogorvoshoz megyek, ne szedjem (mióta készülök oda!).káros következményei lehetnek.. akkor inkább más kéne (de már megvan a recept, nem változtat, kapok beutalót laborba, röntgenre, .. menjek időpontért máris a papirral, mert ott is soká kell várni időpontra, csak hogy ott ér a meglepetés, elveszik a "papirt".. és közben kérdik (kódnak?) a születési számom, mondom 1943 január 11, illetve szakszerűbbre javitanám 0111.. az asszisztensnő mosolyogva rámnéz (nem a papirba) és azt mondja: boldog születésnapot! először nem is értem (annyira el lettem már személytelenitve a papirzűrökkel), hogy mi van... még ő mondja, hát holnap van a születésnapja. Azaz már ma.. nagyon köszönöm...ez volt a legmeghatóbb születésnapi köszöntöm, ebben a bürokratikus, személytelenitett világban. (az már csak zárójeles folytatás, hogy azt mondta, hogy máris megröntgeneznek... . úgyhogy még ajándékot is kaptam:)

szemerkél a köd

nem látni az út végét

minden homályos

2014 új év délelőttjén a számitógépemen olvasgattam, épp valami olyat egy blogon, hogy:  az egész élet úgy telik, mint a napjaink ... amikor, egyszer csak valami régről ismerős hang épp ezt mondja: "múló idők, múló emlékek", odanézek: Kálmán György mosolyog rám (ránk), a 70-es  vagy 80-as? évekből egy már akkor is retrónak számitó táncdalműsor konferanszaként, a 40-es évek slágereit köti össze, az ő egykori kedvenc slágereit,...1947-et idézi,"amikor ő volt fiatal"én akkor 3 éves...(de tudom, előtte pár évvel ugyanabban a szerbiai Borban volt munkaszolgalatos, mint apám... csak ő visszatért... jóval később kezdtem el rajongani érte, a 60-as évek vége felé... akár csak Molnár Piroska - tudtam meg- előtte való nap a Jakupcsek Ridikül műsorában, ahol az ifjúkori álmodozás a téma... s hogy amikor évekkel később a Nemzetiben egy szinpadon dolgoztak, és bevallotta..., K.GY. poénos (és kissé elcsépelt) válasza az volt: hát akkor miért nem szólt? . és jutnak eszembe az én elszalasztott (szakmai!) lehetőségeim is, amikor a Szinház lapban azt a feladatot ill. témaötletet kaptam, hogy (ha már makói), az akkor Szegedre kerülő ifjú szinésznőről: Molnár Piroskáról irjak, (de nem irtam, csak éppen hogy megnéztem a Naplemente előtt-ben , Ajtay Andorral és végigrötyögtük az előadást a páholyban biológiatanár kollegámmal - eléggé el nem itélhető módon), és Kálmán György VII. Hadriánjáról se irtam meg a rámosztott szerepelemzést... a szövegkönyv után kutattam, eszembe se jutott, hogy megkeressem őt , személyesen a maga csodált személyében... annál gátlásosabb és elvontabb voltam..., beértem a szinpadi szereppel, (és egy elvontabb esszével az álom és valóság összefüggéseiről a darabban) - épp  elég sok volt az is, (csak a lapnak nem, vagy túl sok is - bonyolult, mint mondták) . Molnár Piroskát sem én fedeztem fel. És már nagymamát játszik, itt is, ott is... Kálmán György meg csak a képernyőn látható olykor-olykor... (mint most is, de ez már nem a jelen, hanem a múlt emléke... (akárcsak az a valóságos pillanat, még 1969 szilveszterén, a Fészekben, amikor találkozhatott a tekintetünk pár másodpercre, ami nekem, persze sokkal többnek, szinte öröknek tűnt (van néha olyan pillanat, mely kilóg az időből  (Weöres: Örök pillanat))... amit már akkor is úgy éltem meg , mint a jelen emlékét, mert azonnal azzá vált... emlékszem, ott volt a közelben a Garas is, most Minarikként látom, a Régi idők focijában... az utolsó filmkockákat kapom épp el, amikor kenyerét megosztva, esznek... "amig meg nem halnak"...

jaj, ő már meg is... pár éve Makón láthattuk  még, a Páger-dij átadásának alkalmából.... Már az is emlék... Minden az. Jó, hogy a technika (film, tévé) őriz, "archaizál"....Egyre gyakoribb, szilveszteri műsorban is a csupa régi műsor, de/és milyen jót lehet nevetni a Három nővér pariódiáján, sokadszorra is, majdnem olyan könnyes a szemem, mint a Moszkvai Művészszinház előadásán (valamennyiünknek), csak ott a szomorúság fojtogatott, itt  a paródia komikuma...(de mélyén ott a szomorkás nosztalgia is) Körmendi, Márkus milyen nagyszerű mesterei a humornak... aztán a régi film a Rangon alul...  immár ismert világot idéz (50-es évek) (Bicskeyt a napokban az Egy pikkoló világosban is láttam a nagyszerű Ruttkaival)..... és a szigorú Sulyok Mária, aki nem vett fel annak idején (1962-ben) a Szinművészetire, egy rosszul hangsúlyozott "szeretsz-e" miatt, (a háborúba ájult Szerbiából... az ugyancsak Borból irt Radnóti versből...s  ifjúságom csúcsán egyszer... igen, maradt tanitása, katedrán, diákok közt, s jött napra nap, új év vált  tavalyra ... ..lányom hiv telefonon, unokám átaludta az év-fordulót... ez már a 3. évszáma 2012-es születése óta... Ő még valamiféle időtlenségben él ugyan, de rajta mérhető leginkább időnk múlása... már jár, (miközben én botladozok), már beszél (miközben én...(el)hallgatni készülök) ... Ő a jövő... (akinek valahogy át kéne adni a múltat is?)...dél felé ők is hallgatják a bécsi újévi koncertet, bár unokámat elég hidegen hagyja, inkább a polcról lerámolt könyvek boritóját tépdesi...... ez már a 74. koncert, (még nálam is öregebb...) még a régi házban is, anyuval, hallgattuk rádióból, az volt mindig a nap, az új év első napjának csúcsa - a kályhánk mellől, melegedve... de a hangok melegitettek igazán. A mostani koncert igazán szivet, emlékeket melengető, A kék Duna keringő illusztrációjaként bevillan a Strauss szobor és az a kép, amikor a bécsi (kék) Duna melletti parkban sétálva - ott élő nagybátyámmal - (60-as évek vége) elém villant ugyanez a szobor, meg is van valahol  képeslapként, elküldtem anyukámnak... ide, haza Makóra, és én is, későbbi el-elutazgatásaim után -semmifele csábitásnak nem engedve-, maradtam, itt, Makón, (mégcsak nem is Budapesten), és most este megyek a kisvárosi , szokásos, évi hangversenyre, ahol a már 20 éve bizalmunkat élvező polgármester épp visszatekint a város múltjára... amikor őseim idejöttek... akkor még megyeszékhely volt Makó (apámat a megyei biróságra helyezték Budapestről), és amit még én is élvezhettem, volt, eleinte 2 mozija is, sőt szinháza.... Én már csak Szegedre, Pestre ugrálhattam fel szünetekben, szinházrajongásom kiélni.. bár a Képzelt riportot elszalasztottam, 40 éve a Vig szinházban (tán majd most...?) (csak a szinpadosaimnak vittem be a még friss mikrobarázdás lemezt...), és énekeltük is egy évzáróünnepélyen később, akkor már kislányom is: Arra születtünk, hogy a föld sebeit begyógyitsuk (hát eddig nem igen sikerült ), most a fehér hajú Tahi Tóth László- mint a koncert  meglepetésvendége a harangjátékkal szereplő zongoraművész Kárászy Szilvia kisérő férjeként énekli itt vele, József (és Eszter) dalát:

Hogyan mondjam el neked,/Amit nem lehet?/Mert szó az nincs,/Csak képzelet!/Hogyan mondjam el neked,/Amit nem lehet?/Hogy nélküled élni nem lehet!.. hogy...hát hogy is mondjuk el... hogy is , hogy is, amit érzünk, hogy ne bicsakoljon ki a hangunk (ha nem vagyunk professzionális énekesek , és ne is nevessük el, de milyen kedvesek,)...és aztán beugrunk a nagybőgőbe... a fúvós szimfónikus zenekarunkkal ... Emlékszel még?... jaj, mennyi emlék, ránk fujják az ezüst csillámokat, teljesen ellepnek, mintha magam is már emlék lennék, aztán vége, lerázva a csillámokat szedelőzködök kifelé, hogy is lehet 71 évet hurcolni roskadozó lábunkon, én folyton azt teszem, hurcolom, tán azért is roskad, de muszáj emlékezni, már a jelenben is, és rögziteni, (minek? kinek?...a "jövőnek"? hm...)itt is fotózok, sőt még a tüzijátékot is, filmre is veszem...csak az marad meg, amire emlékezünk, amig emlékezünk... rögziteni kell, átadni kell, maradjanak meg kicsit tovább, mint a tüzijáték felcsillanó és elvillanó tűzszikrái...

2013...immár a múlt emléke. de itt a jövő. BUÉK 2014! A jövő emléke...

"Majd emlékezni jó lesz"?....