mielőtt kitör a tél

bejárom a nyár tájait

ez az ősz csak átmenet

akár az élet

okt 2.

mitől fúj a szél

ki rezegteti a leveleket

mitől támad fel

és mitől csendesedik el

csak nézem

ég s levelek fölöttem

rácsos faágyon fekszem

s én is érzem a szelet

arcomon babrál

cirógat

pedig nem kértem

semmi gyengédséget

már mióta

milyen adakozó a természet

s önzetlen

csak ne fájna a hátam

ezzel a kemény ággyal

alattam

de úgyis felfelé nézek

leveleket, eget

gaudeamus...

                                            (aranydiploma osztás után)

sokkal több fiú emlékszik rám

mint akikre én

persze az is lehet

hogy ők meg

rám nem-

de miket is hordok itt össze

holmi fiúkról

mind öregember lehet

vagy porladozik

sírja s emlékünk alatt

ezért örülök

minden találkozásnak

ha egy öregember

a múltunkra emlékezve

megörül nekem

akkor is ha

nem tudom

ki is az

post iucundam iuventutem

post molestam senectutem

de ha jobban rájuk figyelek

a szemük ragyogása

mégis csak rávilágít

az elfeledett múltra

az örök jelenben

s azt üzeni élünk
hát akkor örüljünk

amíg csak lehet

szept 30

 Uram

hosszú volt a nyár
az aratás is elmúlt
de a téllel várj!


....

in memoriam Rilke

szedik az avart
s ez így lesz decemberig
hosszú haldoklás

(egyre több levél alant
és egyre kevesebb a fán)

a történet vége ismeretlen


megnyílt az ajtó
s egy medve tűnt föl benne
de fölébredtem


(mielőtt rávethettem
volna magam vagy ő rám)

szeptemberi nap
haldokló lombú fák közt
még nincs itt az ősz

de már hallom lépteit
az eljövő avarban


szept 18

emocionális disszonancia

nekem olyan finom

a humorom

hogy mások

észre sem veszik

sokszor

 néha meg akkor is

nevetnek rajtam

ha viccesnek lenni

nem is akartam

nehéz eset

magam sem értem

mikor vagyok vicces

vagy komoly

akár egy bohóc

sírni szeretnék

mikor kacagok

s kacagtatok

ha zokogok

bár én ha sírok

csak a sírásra

s annak okára

gondolok

ami csöppet sem

nevetséges

de ezt ugyanúgy

nem értik meg

mint a humorom