erről-arról-amarról még
búcsú(szimfónia) e.p.-től
egy ideje csak gyűlnek az előjegyzési naptáraimban a pesti programok...amiket aztán itt Makón rostokolva -kihúzok...,a mostanit MÜPAbeli, az Esterházyemlékestet már eleve élő közvetítésben akartam megnézni a számítógépemen, hiszen hamar el is keltek rá a jegyek, s az én utazásaim egyre bizonytalanabbak, tervezéstől a kimenetelüket tekintve. Csakhogy - valószínű a sok Leonard Cohenés Kocsis Zoltan videok végigtekintése miatt, után, elfogyott félhónapban az egész hónapi netadattáram.... nosza limitbővités, akadályokkal, de aztán mégis csak végig tudtam nézni-hallgatni a 3 órás programot akadálytalanul a laptopom képernyőjén, mintha ott ültem volna a MÜPÁban (ahol azért mégis láttam jópár üres széket, nem is értem)...
az élmény majdnem olyan volt , mintha ott lettem volna (sőt?) néhány mozzanat nagyon megragadt...
Bán Zsófi nyitó mondatai, arról, hogy nincs vigasz , mert nincs aki vigasztaljon, mert ő volt a vigasz...
meg hogy ki lesz ezután elegáns, meg hogyfüggünk tőle, most is... már mindig is
Závada afelszabaditó hatásáról, a rádöbbenéséről, hogy így is lehet...
Parti Nagy ... ahogy még keresi a szavakat... talán azóta is....
Spiró... hogy ahogy megdicsérte az első regényét, mert hivatásos olvasó is volt...
meg aztán kinevezte értelmiségi néptribunnak E.P,-t ,ill. hogy egyszerre volt, lehetett,plebejus és arisztokrata
Dés meg zenélt az átszellemült fiával, aki végül Esterházy egyik könyvét is hangszerként forgatva szólaltatta meg értő-érző ujjai alatt
aztán E P. hangja...a legélőbben valamennyiük közt...
ahogy azt mondja "az íróban nem lehet bízni. csak az olvasóban szabad. Az író fénykereső, de a fényt nem a művészet teremti."
Parti Nagy a néptribunra rádupláz, azzal, hogy a tribün az iróasztala volt, ami mellett napi 8 órákat dolgozott (szerette ezt a szót, ezt én is észrevettem)
,
a moderátor Veiszer Alinda a celeb-iróságra kérdez rá, mert ő az volt valahol, hiszen hallatlanul népszerű
mitől? könnyed, szellemes, kiváncsi, remek felolvasó... (érdekes, jogos a félelem a hatásától... hiszen Závada pont úgy olvas fel . H. C.-t, amit a 13 éves fiának is otthon esténként (és közben látom az operatőr mutatja a sorokban a nagyobb (remek költő)fiát Z Pétert amint átütő szeretettel nézi a színpadon felolvasó apját...
mindenki felolvas tőle valamit....
mindenki felolvas tőle valamit....
meg említenek személyes emléket,gesztusokat, a kedvességét, a sokféle mosolyát, s hogy valójában mindenkitől elbúcsúzott, de ez utólag derült ki igazán.
a könyvheti nyitóbeszéde- ami búcsúbeszéd is lett, így utólag látva, amiben név szerint is megemlített sokakat, akiknek a munkájával könyvünnephez közük van (egyébként lányom nevét is)---micsoda figyelem....mások iránt, még halálos betegen is...Mindenkire figyelt még, már akkor is, és fáradhatatlanul dedikált a végeláthatatlan soroknak...a rengeteg olvasójának, tán tőlük is búcsúzott...mindenkihez volt jó szava. tele volt szeretettel, nem csoda ha szerették. szerettük.
a harmadik óra vége felé, (hogy elröpült!) mint a haydni búcsúszimfóniában, fokozatosan eltűntek a közreműködők, üres maradt a színpad a végére. De nem! mégsem...
a díszletként több méternyi könyvsor , a könyvei ott maradtak,..megmaradnak. Itt marad velük, bennük, köztünk. E.P. Máris halhatatlan.
---------------------------------
http://mno.hu/grund/grof-urnak-szolitottak-de-ugyanugy-felrugtak-1372750
http://revizoronline.com/hu/cikk/6405/esterhazy-peter-emlekest-muveszetek-palotaja/
http://nepszava.hu/cikk/1112687-a-fenyt-nem-az-ur-teremtette
nyugodjék békében!?
fel se ismertem a fényképen
de amikor hozzáolvastam a hírt:---- elhunyt
már igen! hűűűűű, de mennyire! évfolyamtársam volt
a szeptembervégi aranydiplomaosztáson nem volt jelen
bár a neve elhangzott prof dr A. Á...
50 éve kaptuk az eredeti diplomát
bennem mindenki megőrizte azt az 50 évvel ezelőtti arcát
a mostani mögött is azt látom
de Á. nem volt ott...
nem tudok belenyugodni a halálba, a halálhírek mindig felzaklatnak
különösen ha kortársé
vagy netán még fiatalabbé), de úgy érzem a mi nemzedékünkre, a kortársaimra különösképp "rájár a rúd"...talán mert háborúban születtünk? (és igaza lehet a humorista Királyhegyi szarkazmusának is, hogy ezek az évek duplán számthatnak? vagy triplán... )
és az is irritál, ha a halálhrt a "nyugodjék békében " formulával nyugtázzák (mintha minden rendben volna)
persze lehet, hogy én látom,helytelenül
az alábbi csettpárbeszéd után (amit szerkesztve, vágva közlök itt) el is bizonytalanodtam:
-Ismerted A. Á.-t?
-Ismertem, de miért a múlt idő? Már nincs?
-Nem volt ott az aranydiplomaosztón, most már sejtem, miért.
-Szegény, nagyon sajnálom.
-Ránk jár a rúd! - már mondtam. :( Nem ismertem fel a fotón. Nagyon rendes volt.
-Igen.
Sajnálom szegényt.
-Én is. Nagyon. Semmit nem tudtam, tudok, biztos beteg volt, csak annyit írnak "elhunyt", a kommentek "nyugodjék békében"-jétől meg majd felrobbanok!
- Mi az, amitől nem? :) Ilyenkor nem lehet mit, jól mondani, azért mond az ember valamit, hogy ne maradjon csöndben, és jelezze, hogy megérintette a hír.
- Hát: sajnálom, részvétem, stb, vagy maradjon csöndben . Igen! lehet könnyezni is már a hülye ikonokkal. De szoktak RIPezni is. Az még bosszantóbb. (Sokáig nem is tudtam, hogy mit jelent, hogy ugyanaz, rövidítve, de addig is, jelentés nélkül is bosszantott, mert igenis ez mind mechanikus, formális reagálás, sablon... S ez a sablon ráadásul értelmetlen; kinek a békéje? kinek a nyugalma? minek? mikor még dolgozhatna, élvezhetné az életet, az unokáit stb. (gondolom van neki,) Igenis bosszantó kenetteljesség. Én még életemben nem mondtam. (majd lehet, hogy -nyugtalan - halálomban ondanám? :) --- De most csak arra írtam, hogy nincs infóm az egyéni körülményekről .mert afölött mindenki átsiklik, s merthogy a ripet mindenkinek szokták mondani ráadásul...Azért nem bánnám, ha kicsit jobban meg tudnál érteni... , ha nem is egyetérteni.
- Persze, hogy értelek, csak gondoltam, megbékéltetlek a külvilággal :)
-Te engem a felszínes külvilággal ne akarj megbékéltetni, mert azon mindig is átláttam, nagyon is... Ebben a ripben, igen, épp a letudás, a belenyugvás van meg, s az is, hogy természetes hogy valaki meghal, s bármilyen korban(?!) Kortárs halálhirére duplán nem jó olvasni, még jó hogy nem azt mondják: de jó, kipihenheti magát, biztos elfáradt. Merő érzéketlenség! S közben az ellenkezőjét akarja mutatni.
-Én azt szoktam mondani, hogy őszinte részvétem, tudom, hogy hamis, de már sokszor éreztem, hogy bizonyos helyzetekben jobb ezt mondani, mint semmit sem.
De nem vagyunk egyformák.
- A részvét a hozzátartozóknak szól, és kell is, és ebben semmi visszás, de ez itt most más... A részvét kell, ha nem is azokkal a szavakkal, mert nem lehet mit mondani, de az együttÉRZÉST ki lehet sőt ki kell fejezni valamilyen formában , akár egy gesztussal, az élőknek.
Na de hagyjuk...
- Kommentelőkről beszélünk? nem családtagokról! :)
- Itt, a fb-on lehetne akár hallgatni is. Nincs senki jelen velünk szemben... Itt pláne inkább hallgassanak, ha nem tudnak mást...
- Oké
-Életerős embereket ne nyugosztaljanak... Egyébként nem tudom mi volt, beteg volt-e...
-Nem az életerős embereket nyugosztalják, hanem azokat, akik már nem élnek, attól függetlenül, hány évesen halnak meg. Ez egy frázis, ahogy te is mondtad,...
-Erről beszélek, hogy személytelen, és ezért is érzéketlen ez a formula..Hát sajnos, igen, már mondtam ezt is, én az életben nem viselem el a közhelyet..
- Persze, az, ha valaki meghal,az tragédia. A nyelvben azért vannak frázisok, hogy a tragédiákat el lehessen viselni.
- Nekem a frázisok semmiben se tudnak vigaszt adni. Sőt. Ezt nem mondhattad komolyan! Az embereknek nem frázisok kellenek, hanem EGYÉNI odafigyelések.
- Nem egyről beszélünk. Azt vigasztalják a frázisok, aki mondja, mert annak segit elviselni a fájdalmat, hogy nem kell szavakat keresnie, vannak frázisok...
-Na erről van szó, ezt mondtam én is az elején,: kinek a békéje? mégis, meg kinek a nyugalma? :) És pont ez irritál
-Persze, egyről beszélünk, csak szerintem az nem baj, vigaszra az ittmaradóknak van szüksége
- Akkor ez a nyelvi klisé eléggé a feje tetején van, tényleg. Na de inkább ő legyen ott, mint én... hagyjuk is abba ezt a témát...
- oké:)
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Én azért még mindig morfondírozok.
De sajnos adott esetben (is) A. Á. -nak már úgyis teljesen mindegy... Vagy mégsem? Hát akkor: nyugodjék békében. Ő is.
És én is próbáljak jobban belenyugodni a halálba... mint olyanba, ami talán épp úgy közhely , mint a rá vonatkozó formuláink.Mindannyiunkra érvényes. Nem kellene berzenkedni egyik ellen sem.. (?)
évszakok, életem
a tél a hullahó
jajdejó
korcsolya szánkó
hóember hógolyó
csupa gyerekkacagás
és önfeledt halihó
rügybontó tavasz
nyílnak a virágok
és a szerelem
egyik a másik után
ábrándos boldog
boldogtalan életem
aztán robban a nyár
napon barnulás
folyóban úszás
biciklizés erdőkön
töltéseken át
a csúcs ilyen lehet
s munka munka
gyerek család
pompás ősz…
gazdag színek
és levélhullás
hullás hullás
taposom az avart
s hullok én is
hamar
nem tudom hova
tán a semmibe
tán haza
kocsis zoltán, nem csak a zenéről...
án hogy a veszteséget igazán felmérjem, vagy pótoljam... nem csak zenéket hallgattam Kocsis Zoltántól, a halála óta eltelt időben, hanem interjúkat, nyilatkozatokat is....az egyikben megragadott egy csak úgy mellékesen elmondott tény, hogy ír naplót (legendás memóriája ellenében is ,illetve annak hiányait pótlandó, mert mint mondja az emlékezet attól is függ, a dolgok előhivhatósága, hogy hogy tesszük be az agyunkba, milyen az a közeg), nos nem mindent jegyez meg azért, de naplót ir, ezt kompenzálandó, s mikor rákérdezett a riporter, hogy csak slágfortokba vagy teljes mondatokban e...határozottan és önérzetesen kijavította: irodalmi igénnyel írom.... (mi mást tehetne egy perfekcionalista...mondom én)
nekem ez rögtön felkeltette az érdeklődésem, és arra gondoltam, ha könyvkiadó lennék, biztos próbálnám megszerezni azt a naplót, hogy ismerjük meg, s minél többen... Említettem is valakinek, aki azt mondta, ez biztos nehézségekbe ütközne , jogdij, egyebek, de amúgy is, K Z csak a zenéről írhatott,
hát nem. sőt, még a zenéről is úgy beszélt, hogy sokkal tágabb, ha úgy tetszik univerzális távlatokba helyezve, erről épp tegnap meg is győződtem... egy kedves és figyelmes netes ismerősöm írta fel a csettüzenőfalamra, hogy ha gépnél vagyok hallgassam meg, "épp most megy az m5-ön....... a Kocsis Zoltán intim megvilágításban c dokumentum film. kortársak elevenitik fel a vele való találkozást" Szerencsére, nem csak róla beszéltek, hanem őt is lehetett hallani a zongora mögül pl Bartókról, meg az istenhitéről...Kocsis Zoltán igenelve a zsidó vallás monoteizmusát, feltételezte, hogy Bartók istene is ilyen....akinek tilos a nevét kiejteni, ábrázolni...hiszen, ha létezik, fel se fogjuk fogni, nem tudhatjuk ki az,mi az,, hol van jelen..nem foghatjuk fel, mi hozta létre, mi mozgatja ezt a mindenséget, mert valami biztosan (itt már észlehetően a maga gondolatait is mondta -
s nem a zenéről, és nagy költőbarátját is felidézte: Pilinszkyt, aki meg József Attilát,, mielőtt megállapitotta, hogy Bartók belül mindig gyermek maradt (nem külsőre persze),hanem a szó legnemesebb értelmében, s hogy mindig a gyerek mondja ki benne is az igazságot és ébreszti rá a helyes útra)- nos Pilinszky József Attilára azt mondta, hogy nem csak tiszta hanem ártatlan is volt... s Kocsis Zoltán sajnálkozva jegyezte meg , hogy kár, hogy az ártatlanság rá már nem vonatkozhat....
hallgattam volna, hallgatnám még... akármiről... akármeddig...
de ennél a pontnál sajnos nem csak az interjúnak lett vége
..a héttoronyban
(ami itt és most négy:)
az évi soros Héttorony fesztivál eseményei idén, a Makovecz épitette Hagymaház-templom-kultúrházban egy kiállitás: Makovecz tanítványa, Csernus Lőrinc (3 éve főépítészünk) művei, A megnyitón érdekes eszmefuttatást hallani, már.már misztikusat, hogy hogy adódik át a kézfogásokkal az épitészi alkotóművészet, korokon át, egész az egyiptomi - haláluk után a fáraó által -istenitett épitészekig... jó hallani Rudolf Steiner nevét is., ő nagy felfedezés volt számomra (ha nem is rögtön az organikus épitészet, inkább a teo,-, majd antropozófiája miatt, de hát ezeknek az épületeknek is épp ez a lényege, az emberi (életbeni) metafora. Makón eddig 12 ilyen épületünk van, de épülőben a tervezett könyvtár is...
és itt látom a "régi" polgármesterünket, aki megalapozta mindezt, "szocialista" volta ellenére is mély barátságot ápolva , s kölcsönösen tisztelve egymást... a nagy épitésszel. A Muzsikás együttes koncertjére megyünk fel a lépcsőn, a (volt) polgármester nagyobb léptekkel szedve a lépcsőket, elhaladva mellettem, köszön rám, jaj, mondom de ritkán lehet látni mostanában, ritkán, hagyja helyben (mint ki tudja miért, és tudatos és jogos a távolléte, de Makovecz ugye megérdemli, szólok utána, még többet is... válaszol vissza(utólag jut eszembe, miután kedvesen érdeklődik lányom felől, és üdvözli és további sikereket kiván neki) hogy az a még többet is ... ott maradt a levegőben, hiszen ő is többet érdemelne...viszont!
a Muzsikás muzsikál, népi harsány muzsikát, van egy előzenekara, amely meglep, különösen amikor a bánatos fúvós kis átalakítással elénekli nagybúsan, azt, hogy Maros mellett elaludtam, jaj de szomorút álmodtam....
a Muzsikás vendéghegedűst is hoz Angliából egy román hegedűművészt, Alexander Balanescut, együtt játszanak az itteni népi hegedűssel Bartók feldolgozást is, és egy fiatal lány oly szép és nemes egyszerűséggel, tartással és tisztasággal ad elő magyar népdalokat, hogy szegény Sebestyén Márta - akinek persze úttörő érdemei vannak a műfajban - nem meglepő, ha nem kap annyi felkérés már..
.A Muzsikás vezetőjének üstöke is teljesen őszbe csavarodott, nem most, és látom , hallom, mintha jobban, bravúrosabban, frissebben is játszana fiatalabb zenésztársa(?)... de az a fő hogy vannak utódok , tovább vinni a hagyományokat
a tiszta hagyományokat, ha azok gyökeréig ásunk le, a különbségek el is tűnnek, csak az emberi mondanivaló és a gyönyörűség marad.
emlékjel múltja , jelene és jövője
ma elhozták az orosházi üveggyárból az új mintát, amire ki lesz cserélve a jelenlegi üveglap, amin különböző viszontagságok után láthatatlanná vált templomsziluett újra látható lesz....
nekünk akinek emlékezetében elevenen él még az 1914-ben őseink által alapított, majd már a mi életünkben , 65-ben nem egészen tisztázott körülmények között és főleg okból lebontott -tehát láthatatlanná tett, lett - templom képe, nagyon fontos, hogy megidéződjön, és láthatóvá, érzékelhetővé váljon valóságosan is,. Jelenlegi állapotában majdnem olyan fájdalmas a látvány ( azaz a hiánya),mint annak idején a templomé...
jelenleg csak a kőhalmaz látszik (templom állott most kőhalom), ami jelképezi a halottakra emlékezést is, akiket elhurcoltak, megöltek, de a lelkeket is átvitt értelemben, metonimikusan, akik valaha megtöltötték a templomot, az én időmben teljesen már nem,,,a nőknek fenntartott karzatról is levonultunk a földszintre, az se volt tele, csak azon a rejtélyes gyászistentiszteleten, amikor a kapuban is álltak más felekezetűek is, emlékezni a mártírokra, akiket elpusztítottak a háborúban, akik nem tértek vissza ,,, mint apám is...és ezen alkalommal zuhant le a csillár... oda, ahol épp véletlenül (?) nem ült senki... máshol mindenütt. Csodának tűnt az eset. Valamennyien megmenekültünk, ezúttal. Mindenesetre ettől kezdve életveszélyesnek nyílvánították a templomot, ami a vége kezdetét jelentette...
ez ez emlékjel legyen mementója az egykori templomnak, és az embereknek akik már nincsenek..
Legyen áldott az emléke az alapító nagyapámnak, Löwinger Miksának, és a mártírhalált halt apámnak: Gonda Károlynak
emlékezzünk rájuk és a többiekre,,. mindenkire, akik valaha benne imádkoztak
üvegből van... vigyázzunk rá, valamennyien, és arra is amit jelent
nem soká chanuka, és karácsony, idén egybeesnek a fény ünnepei
gyertyákat fogunk gyújtani... fényt - jó lenne egyszerre.... békességben..... növekedjen nyolc napon át, s azontúl is, jövőre...( jövőkre )
..................................................................................................................................
az emlékjel az avatás napján 2014, szeptember 4.
üvegből van... vigyázzunk rá, valamennyien, és arra is amit jelent
nem soká chanuka, és karácsony, idén egybeesnek a fény ünnepei
gyertyákat fogunk gyújtani... fényt - jó lenne egyszerre.... békességben..... növekedjen nyolc napon át, s azontúl is, jövőre...( jövőkre )
..................................................................................................................................
az emlékjel az avatás napján 2014, szeptember 4.
az első hópihe
jövök hazafelé, a biciklimet, tolva az úton, hideg is lett, sok rajtam a ruha-kabát, egyszerűbb így, mint tekerni, ami már kezd amúgy is nehezemre esni - mint annyi minden az idők múlásával (Anyu jut eszembe ő is - a nagy biciklis- nekik volt először biciklijük a városban) , idősebb korában inkább csak tolta, mondta könnyebb igy, mint csak gyalogolni szabadon, mert a bicikli segít, ..én is támaszkodom rá,, közben gyönyörködöm az egyre kopárabb de mégis csak szép utcai őszi tájban - egyre kevesebb a levél a fán, ami van, az is erősen sárgáll, látom, előttem egy közmunkás söpri és zsákba gyűjti a lehullott leveleket, és ni csak valami fehér pihe szálldos az orrom előtt, a túloldalról egy nő átszól: a hó esik...? akkor mégis csak jól sejtettem, s igen már több pihe is , tehát hópihe szálldos, örülünk... mi ketten igen, a közmunkást nem látom, nem szólt vissza, pedig neki szólt a kérdés, de neki valószínű havat kell majd a levelek után összeszedni, talán az még kellemetlenebb munka... nincs hát miért örülnie
én örülök a hónak, mindig, mint egy gyerek, legalább is az első hónak. Most ennek az első hópihének is
mert mintha a szívemből szakadna ki ("a szivemben halkan hull a hó" ... amúgy is)....
ennek a könnyű kis pihének milyen nagy súlya is lehet, ha azt nézem, hogy mennyivel könnyebb lett tőle a szívem...
már a sarkunk elé érve, két fiú most fedezi föl a hópihéket, az egyik tátott szájjal , égre fordított arccal, el is kap egyet ,meg is kóstolja
ez jóizű hó - mondja elégedetten vigyorogva
miért? nem mindig ilyen ízű?
nem, mondja, néha piszkos...
hát igen, minden összepiszkolódik idővel
de ez még új.; első, első hópihék
én is,elkapok egyet, lefotózva a szürke táskámon, a biciklikosaramban, sőt kettő is kerül oda
de mire lefotózom , el is olvad
a hó illan, mint az öröm...
egy régi reggelen
egy régi reggelen
éppen hogy felébredtem
vagy ébresztettek
(jött a fotós)
de milyen éberen
és tágra nyiílt szemekkel
ülök a széken
és bámulok ki
bizakodón
az ablakon
süthet kint a nap
ahogy bent is…
és megyek is ki
az udvarunkra
egy fahalomra fel
mint valami hegyre
nem gondolva a télre
pedig a fahalom
tüzelő lesz
ha jön a hideg
de ez még nem az én gondom
(a fát is anyám hozatta)
én csak weekendezek
idehaza
és hétfőn vár az
egyetem
Szegeden
meg a szerelem
léptek
elment mellettem az élet
vagy inkább én mellette el
vagy inkább én mellette el
oly mindegy
az útnak lassan vége
az útnak lassan vége
visszafordulni vétek
és felesleges
és felesleges
nem léphetsz kétszer
nem csak ugyanabba
a folyóba
nem csak ugyanabba
a folyóba
földi utad is egyszeri
de minden
lépted
mégis
valahogy
előbbre vitt
vissza nem
s nem
ismételhetsz
semmit
semmit
sosem
esetleg javíthatsz
a helyzeteden
a helyzeteden
ami még hátra van
el ne rontsd
figyelj
hogy lépsz
MOST
MOST