ez tulajdonképpen nem volt annyira átütö film, mint vártam....
akárcsak a tévében is láthatnám, dokumentumfilm... egy-egy ember , aki ismerte Ella Fitzgeraldot eleveniti föl emlékét, tetszőleges vágásokkal, s a számokba bele se lehet igazán feledkezni (mintha másodlagosak lennének, röpke illusztrációk, aláfestő mozaikok)
s csak a képeket láthatjuk valójában...
az megdöbbentett, hogy a feketék miatti megkülönböztetés mennyire sújtotta őt is, nem hittem volna hogy még az ő tekintélyt parancsoló s elsöprő zenei tudása, mellett is....
a film végén ülve elkezdi énekelni a 47 évesJudy Garland a 16 évében Oz című filmben énekelt dalt, túl a szivárványon, megy dalt ami arról szól, hogy nem a cél, a fontos, amit elérünk, hanem maga az út... meg a remény
elcsuklik a hangja, nincs ereje folytatni, végigénekelni
döbbent csönd után, elkezdi énekelni a közönség, egyre többen, felállva a dalt
és Judy megkérdi :ugye nem felejtenek el? Igérjék meg/
eszembe jut ennek a jelenetnek egy nemrégi fordítottja
egy francia énekesnőLara Fabian, színpadra jön, nem tudja , nincs ereje elkezdeni a dalt,,, és a közönség elkezdi, később, itt ő fejezi be könnyes meghatottsággal
(ez a jobbik, szerencsésebb változat)
Judy Garland önpusztitó életet élt (ehhez hozzásegítették kiskorától mások, a stúdió stb), a jelenet után pár hónappal meghal,,, de emlékszünk rá!
most ezzel a ragyogó filmmel is, amiben szenzációs alakítást , átlényegülést nyújtott a főszereplő:
a tárlatvezetés után, beültünk az asztalunk mögé, s ki--ki rajzolni kezdett, egymást, én nem akartam, de aztán mégis egy srégen szembeülőt elkezdtem, bár más modellje volt...aki még a haját is beállitotta sajna
aztán mikor elkészültem (én gyors vagyok és vázlatps csak,,de nem szeretem kidolgozni, mert azzal a lényeget eltakarnám...
erre rám szól a szemben ülő" kollega", hogy ne mozogjak,kiederült, hogy ő viszont engem rajzolt (észre se vettem)
cserébe lefirkantottam sutyiban é n őt, de nem ő lett jó
a mai rajzköri foglalkozásból egy órát egy nagyon érdekes tárlatvezetéssel kezdtünk, az Aba-Novak kiállítás kurátora volt olyan kedves és végigvezetett bennünket a képeken (újra), mert azt meg is állapítottuk, hogy az első alkalom, a megnyitó nem is arra való, hogy mindent észrevehessünk a képeken
eleve úgy mentem, hogy biztos látni fogok olyasmit, amit nem vettem észre, mint ahogy vannak filmek is sőt könyvek, amiket érdemesebb többször is elolvasni, megnézni, mindig talal bennük az ember valami újat
de azért megdöbbentett, hogy hány fontos részletet, nem is vettem észre (fogjuk a szememre?)
pl a vak muzsikusok (szemüveggel eltakart szemekkel), ( hátterében egy fekete nacskát világító szemekkel láthatunk, ha jól megfigyeljük az enteriört
vagy a Golgota festmény előterében, egy önkívületében hátrafelé tántorodó alakot:
az olvasó székely tanító mellett a bábút
és még sok mást is...
nameg a képeknek is története van, azokba is belepislanthattunk....
ekkora tömeg, és zsongás nem volt még a makói múzeumban, érezhető volt már a levegőben a nagy esemény, Aba-Novák gyűjteményes kiállítása, hiba mentem már fél órával előbb, hogy megtekinthessem nyitás előtt a képeket, már akkor is forgalom volt, később meg alig fértünk...
már a belépéskor óriási hatást váltanak ki a képek , erőt sugároznak, energiát....a formák, a színek
mintha legalább két festő alkotta volna őket, előbb az olajak kidolgozottsága tűnik fel
aztán a temperák színgazdagsága de lazább ecsetkezelés, (kiderült , hogy a váltás a római út után jött) meg azok a kifejező, pontos grafikák...
a megnyitó nagyon érdekes, volt , az extravagáns festő extravagáns (külsejű unokája mondta a megnyitó beszédet (legalább is ruhája alapján egyből ki lehetett szúrni, egy elnemküldött levelet olvasott fel, nagyapjának, az "atyának"....
34 kép és 8 grafika, főleg magángyűjtőktől összeszedve....kezet foghatnak és erősíthetik egymás hatását - mint mondta a kurátor
megnéztem elejétől végéig az auschwitzi közvetítést (több mint 3 óra), majdnem mintha ott lettem volna
pontos a kifejezés, hogy néztem, mert először a lengyel nyelvűt, majd az angolt fogtam ki...nem értettem túl sokat utóbbiból se, (szégyenszemre), igy inkább NÉZTEM valóban, , az is döbbenet volt, és sokat, olykor túl sokat is láttam, igy tán még többet...)
(zárójelben jegyzem meg, hogy a valóságban sose akartam s nem is akarok Auschwitzbe menni....nem részletezem miért)
folyt az ünnepség-- gyönyörű, kifejező, szomorú zenei betétekkel, vonós nők talpig feketében húzták, de közben a remek operatőr mutatta az egyre sötétebb auschwitzi "tájat"
egy marhavagon (díszletelem? ) ismerősnek is tűnt,
a drótkeritések, a barakkok, a kémlelő állványok.... de mi ez ahhoz képest ami valójában volt itt? mi lehetett?!
a lengyel elnök után (kinek arcából sok empátia nem sugárzott) (bár a felesége, minden túlélővel kedvesen kezet fogott), tán ő is...)
a valóságos túlélők következtek, voltak jegyzeteik, de főleg fejből, szivből beszéltek,,, alig tudták abbahagyni....
volt egy beszéd Lauderé , a zsidó kongresszus elnökéé, ki egy gentlmen, aki nem túlélő ugyan, de 44--ben született, s ha nem New Yorkban hanem nagyszülei ahonnan valók,,Magyarországról, akkor bizonyára ő se mondhatott volna itt beszédet mondta
többen sírtak , s nem csak a túlélők, s nem csak az öregek....
állva megtapsolták, (pedig szigorú volt, de az kellett)
majd ökomenikusan tartottak imákat
végül a kadist...:
a legvégén a tömeg hömpölygott az emlékműhöz, hogy ott elhelyezzék mécseseiket....
a magyar kultúra napja alkalmából már előző nap volt egy esemény (másnap Aba-Novák kiállítás, majd arról is írok)
ez Návay Lajos naplójának vagy még inkább politikai jegyzeteinek kiadása alkalmából született könyv bemutatója volt, szép számú és boldog Návay rokonokkal
az egész év Návay ünneplése jegyében telik, s a szobrát is elmúlt években állították helyre, és ennek a mostani könyvnek is vannak már előzményei és lesz is még folytatása
állítólag vagy 20 naplót irt tele, de csak kettő maradt fenn, az egyiket már kiadták, a későbbit,(1910-12) a mostani előtt még
ez a napló semmi személyest nem tartalmaz, legfeljebb írója Földeákhoz fűző szeretetét, ő egy országos valaki akart lenni, később csak szolgálni....
Auschwitz felszabadulását ünnepeljük, mi 75 éve történt,, ünnepelünk?, szerintem gyászolunk még mindig és joggal - apám,vagy 3 hóval előtte elpusztult, a bori erőltetett menetben, mi meg csak 4 hónappal később szabadultunk Therezinben... és milliók ottmaradtak Auschwitzban füstként..
s különben is, ahogy öregszem egyre kevésé bírom elviselni ezeket a dolgokat
ma 11 kor a múzeumban egy túlélő naplója 3 kötetes könyve bemutatója volt, nem tudtam elmenni (nem lehet véletlen)
úgy érzem túl vagyok telítve, képtelen vagyok már több és mindig újra és újra előbukkanó borzalmat befogadni
beteltem
----
olvasom, hogy a ma rendhagyó történelem órát tartó Hárs Gábortól mikor megkérdezik hogy lehet túlélni, átélni ilyen traumát, érzelmileg feldolgozni, azt válaszolja : SEHOGY
nagyon jó dokumentumfilm, művészi is, méltán kapott egy csomó dijat, jószerivel ahol csak előfordul, mindenütt tarol
de nem is tudom filmként kezelni
táncként sem (egyébként a Vígszinházban képtelen voltam megnézni, jegyet szerezni rá, s kiderült január 5-től nem is játsszák, mert a fiatalabb szereplő a párosból terhes lett. Micsoda diadal ez is az életnek, az élet eufóriájának !)
Fahidi Évának39 rokona, szinte minden hozzátartozója odalett...
óhatatlanul arra gondolok, hogy ő azért is maradt életben, s ilyen jó sokáig, hogy mesélhessen róluk is, meg hogy miken ment keresztül őmaga Auschwizban, ő egy élő mementó
megírta könyvben , most meg eltáncolja, átadja
viszonylag kevés szó esik táncpartneréről a fiatal, kedves táncosnőről, pedig kellene.... érzékeny, szeretettel teli, s a premiere utáni összeölelkezésükkor mintha az ő megrendítő sirása hallatszott volna ki az ölelésből...
átlényegült az Éva fiatal másává.......
van egy érdekes jelenet ill kettő, még a film elején, mikor botlatóköveket helyeznek el a régi házuk elé, ami azóta persze máshogy néz ki, a végén megkérdik be akar-e menni, nem, mondja határozottan pedig belülről egy asszony már nyitja is a kaput) nem, isten őrizz mondja, és elfordul és próbál mosolyogni.. aztán van egy szövegrész, egy álom, amiben be akar menni a házba, de szörnyeteg állja az útját, aki nem engedi be,,,(valószinű az álom volt előbb!)
még egy dolog elgondolkoztatott ami épp most foglalkoztat... (. az előző bejegyzésem!)
hogy el kellett volna menni, még 35- ben (legalább)... (s képletesen szemrehányást is tesz apjának,, hogy ezt elmulasztotta, (helyette feláldozta a családját (na mellette magát is)
na és az egész.... a próbák, a beszélgetések...a görnyedt járás, kis bicegés, aminek nyoma sincs a szinpadon! a szomorú, elgondolkodó arca, és a derűs mosolya!
nem sírtam én se, mint ahogy ő se (anyja megtiltotta neki...)
de felzaklatott ( a trauma ilyen hangzik el a filmben, ugyanott vagy, nincs rá megoldás)
heten voltunk a moziban (de így legalább nem zavart senki, végig döbbent csend volt) (egyébként én "rendeltem meg" a filmet)
azért egy ilyen filmet nem ennyi embernek kéne megnézni!
beszélnek, emlékeznek, koszorúznak a világ országainak magasrangú képviselői Jerusalenben 2020 január 23-án, nézem, a helyszíni közvetítését a megható eseménynek, de el kell mennem előbb,a koszorúzás végeláthatatlan sorát ki se tudom várni (Ádlert szerencsére még igen)
és arra gondolok, hogy miért nem tudtak ezek a hatalmak összefogni 76 évvel ezelőtt, hogy ne következzen be a mi bekövetkezett...
remélem tényleg megváltoztak az idők
hiszen a "bűnösök" utódállamai is képviseltettek magukat (nem akarok ujjal mutogatni)
de reménykedem
pl a német elnök megrázó beszédet is mond, minek elején és végén is héberül imádkozik
shehehejánu....lázmán haze
áldást és hálát mond amiért megérhettük ezt a napot!
