erről-arról-amarról még

erről-arról-amarról még

KÉPRIPORTFÉLE 2009

2021. november 22. - gond/ol/a

"Egy hónap falun" - jó kis Turgenyev színdarab! (Láttam is, Moszkvában, annakidején...)

Lányom tegnap egy napot töltött szülővárosában - vagy egy hónap eltelte után

közben tudtam 3 képet késziteni róla* :

 

ebéd a hagyományos "tejivóban"...

 

 

 

 telefonálás DMreklámok előtt menetközben...

 

 



 

 

  találkozás régi, kedves ismerőssel...

.......................

* ...nemigen szereti, ha fotózom, pláne ha blogba is rakom...

  meg aztán kiszámíthatatlanok a képek sorsa

 (Épp tegnap felfedeztük egy (blogból vett) fotóját egy klippben!)

 

aliz2. :: 2009. nov. 19. 0:26 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: fotoklanyomMAKO

 

LÁM A LÁMA 2013

 

 LÁM A LÁMA...

 pont olyan, ha az utcán találkoznék vele, mint bárki, a kockás ingjében, sportos nadrágjában, szemüvegjében, ősz, tüskés, de már kopaszodó hajával,.. csak talán az átlagnál ...emberibb: láma vagyok mondja a teli sportcsarnokban , miután a gyerekmegörzőben megáldotta a gyerekeket, s felült a pódiumra... de ezt is úgy mondja "csak", mintha azt mondaná: "ember vagyok"... talán épp ez is lenne a cél, hogy mi is igy mondhassuk...ember vagyok- minden sallang nélkül - ő nem "egyenruhás", mint az eredeti, beöltözött, tibetiek- mondja, ő dán... 4 évet töltött a Himalájában a feleségével, miután a tantómestere azt mondta, most már ő tanitson... azóta járja a világot... és "tanit"ja, magát... 

 



 

már régóta készültem hozzá, hogy lássam, meghallgassam, most adódott ez az alkalom, hely és idő szerencsés találkozásával. Biztos most kellett ez nekem... körülöttem "buddhisták", azt mondják a vége felé , nem hiszik, hogy először vagyok itt, hiszen én is olyan vagyok, mint ők... meditálás közben tényleg eltűnt a nyugtalanságom teljesen, egy kimozdíthatatlan nyugalom száll rám (akaratlanul is mosolygok... (még röhincsélni is láttak? őrület...) de ne rohanjunk előre,

 láma olef 72 éves... kortárs. csak dán. de szeret itt lenni, magyarok közt. azt mondja itt mindig jól érzi magát, mert szereti a sokszínű gazdagságunkat. (érdekes az itteniek ezt is másképp gondolják - no nem épp a csarnokon belüliek - itt senki se esik a másiknak, ez itt egy nagy család..., amilyennek az emberiségnek is kéne lennie.)

kérdez tőlünk, ki azonosítja magát a testével, ki az érzéseivel, gondolataival - egyik se jó válasz. A tudatunkkal vagyunk azonosak. tükör a kép mögött, óceán a hullámok mögött... (no egyszer rájöttem én is erre, 21 évesen, "a hullámaiban megnyugvó tenger" szemlélésének záróképében, egyetlen út- azaz magamkereső regényemnek végére érve)... csak más az egyszeri felismerés, (felvillanás - még ha rögzítődött is szavakban), és más az élet folyamatos gyakorlata...

azt mondja a láma, és ezzel nyugtatni akar, hogy a tudat sose hal meg (nem is született) a tudatunk, az elpusztíthatatlan tér, aminek nem lehet ártani - mondja ("Isten nem külön tér" jut eszembe évekkel ezelőtt rámtalált mondatom),(node kinek a tudata?, nem az egoé!...! de a buddhistáknak nincs Istene, de nem ugyanez rejlik ebben a mondatban is?: - Isten nem - tőlünk - kivülálló... nem külön van, hanem bennünk is, körülöttünk is, ugyanabban a térben (mindenben...) (valójában azt is mondhatnánk minden ő...)(de itt valahogy a minden és semmi majdnem ugyanaz)

ha tudatosak vagyunk, félelemnélküliek is -  a tudat természete időtlen

Nem a testem vagyok, hanem nekem van egy testem: I have a body.(ha a testemmel lennék azonos, valóban odalehetek attól, hogy megöregszem, megbetegszem, meghalok. A testem eszköz. Mások hasznára lenni - hallom. és ez egy fő gondolata: használni másoknak. (ami nekünk is örömet okoz), minden lehetőségünket mások javára kell forditani. - A tudatunkra meg úgy nézzünk mint tükörre. de semmit se kell belerakni, csak eltávolitani az akadályokat - zavaró érzelmeket, fájdalmakat, merő elképzeléseket -

hatékony módszernek nevezi a mantrázást. (mint akadályelháritást is), egyben tisztitja a tudattükrünket.

a Buddha természet ott lappang mindenkiben,

csak életre kell hivni , meditálással pl. ... mindnyájan Buddhák vagyunk, csak nem jöttünk rá. Viselkedjünk Buddhaként addig is, mig nem válunk azzá. csak elő kell hozni. ez egy egyensúlyi állapot. A cél bölcsnek és együttérzőnek lenni. A haragot kerüljük (a haragos embert is!) az mindig a gyengeség jele, s hogy elvesztettük az irányitást a dolgok fölött

Próbáljuk mindenkiben a legmagasabb szintet meglátni, illetve életre hivni.----

aztán jött  a menedék -ill áldásadás. de erről nem akarok beszélni... különben is , csak néztem, közelebb ülve hozzá... az áldásosztó lámához, az első sorok egyikébe... tulajdonképpen miről is lehet szó? amit ő így fogalmazott meg: kapcsolatba kerülni egy megvilágosult energiamezővel, ami segithet abban, hogy ne csak öregebbek, bölcsebbek is legyünk... (?)

egy darabig úgy tűnhetett...sokaknak...

de nem akarok buddhista lenni, semmi valláshoz nem csatlakoznék, maradok , vagyok aki vagyok... semmilyen -ista. ember szeretnék lenni, a legmagasabb lehetséges szinten. ja, vagy hogy épp ez a buddhaság?... szavakon ne vesszünk össze. vallásokon se. az igazság mélyebben van. ott, ahol mindenki egyformán része az egésznek. cimke nélkül. egységesen.

 

MIRE EMLÉKSZÜNK 2013

 

MIRE EMLÉKSZÜNK?


egy hete láttam az Éjféli gyors Lisszabonba c. filmet a Művész moziban (mióta Makón mozi sincs, külön élmény egy-egy filmet nagy, szélesvásznon, igazi moziban ("filmszínházban"!) látni...nem hagyom ki, már csak azért sem, mert ezek még újak is ráadásul, és jobban érzem hogy benne vagyok a jelen kultúra áramában, mintha évekkel később és csak tévén, netán... Nos - ezért is, mert ha Pesten vagyok több az élmény, a megírni való, el vagyok maradva, tolódva a blogtémáimmal is - most került sorra az egy hete látott film...hogy beszámoljak itt végre róla. És csak töröm a fejem... mi is az, ami miatt annyira nagyon jó filmnek tartottam, és örültem, hogy megnézhettem, és le voltam taglózva, bűvölve. Talán, ha rögtön írok róla, de egy hét alatt hova felejtődtek az érvek, az élmény...? nem is értem. Azt tudom , hogy Jeremy Irons játéka lenyűgözött, illetve nem is a játéka, maga a figura, a habitusa, aki a vásznon élt előttem, a történet, a kettős történet mondandója, hogy nem mindig azt az életet éljük, amit szeretnénk. De bármikor jöhet egy fordulat és megváltoztathatjuk(?) ó nem, ez mind kevés a filmélmény érzékeltetésére, node hova lett...? nem emlékszem!... máris?

ugyanaznap került még délelőtt a kezembe, illetve lányom adta a kezembe Gergely Ágnes könyvét a Két szimpla a  kedvesben című memoárját. 

 



 

Unokám aludt, mig vigyázni kellett rá, igy fes, 60-as évek) csak én 10 évvel fiatalabban éltem át... majdnem ill tulajdonképpen ugyanazt. Minden sora élt. Él.

Később lányom is elolvasta, és megkérdezte tőlem a fiatalsága indoklásával. és az én öregségemre hivatkozva, hogy hogy lehet, lehet-e ennyire pontosan, plasztikusan emlékezni... arra ami évtizedekkel ezelőtt történt...

egyértelműen igen volt a válaszom. (de most látom csak ezt a megszoritást, hogy arra, ami velünk történt! arra nem lehet nem emlékezni. sokszor magunk számára is meglepő módon, és élesebben, mint maga a(z adott) valóság. És ez az idővel nem kopik. Sőt. Minél régebbi idő a tárgya, annál élesebb. (nem véletlen, hogy idős korban a rövid távú emlékezet romlik, a hosszú viszont javulhat.) Mert már belénk nőtt. A zsigerenkben, a sejtjeinkben van. Az ami volt, az mind van. itt van bennünk, velünk. Ha akarnánk se tudnánk tőle szabadulni. Elég csak, hogy valami meginditsa az emlékezet fonalát, kibomlik minden, az egész... az is amit elrejtettünk esetleg, magunk elől is. És ez olyan fájdalmas is tud lenni, de olyan szép is... Mint a Gergely Ágnes könyve.

meg mint az Éjféli gyors Lisszabonba is lehetne, maradandóbban is... ha jártam volna magam is ott(?) :) (mint ahogy a filmbeli szürke tanár is, a könyvvel kezében felkerekedik, Bernből, Lisszabonba..., hogy megélhesse, amit olvasott...)

arra emlékszünk, amit megéltünk. Jaj, éljünk igazán! egyébként - most eszembe is jutott - a film is tulajdonképpen ezt sugallta:) - s tán épp ezért tűnt ilyen nagy élménynek. E mondandó most duplán aláhúzódott...

(ámbár amit MI NEM élünk meg igazán, pedig... (hajaj...) azt SE tudjuk elfelejteni. sőt... talán épp az emlékezéssel kompenzálnánk...)

 

KINYÍLT A HÉTTORONY 2013

KINYILT A HÉTTORONY?

böngészgetem a  (négytornyos) Hagymaház aulájában a plakáton,  a legenda leirásában, mi is ez a Héttorony fesztivál...?

nos: a Héttorony mélyében fekszik a mérhetetlen kincs, barát az őre, ki kinálgatja a kincshez vivő kulcsokat. éjfél előtt egy óráig lehet is szedni belőlük, amennyit birnak, de akkor becsukódik a hétvár kapuja, és addig kell várni a kinyitására, mig évek, vagy századok után újra bejut valaki, hogy kiszabaditsa.

olvasás közben esik le... hogy tán J. A. is ebbe a héttoronyba volt zárva, és már sohase menekült -mint irta... (karóval jött, nem virággal...)

De talán most? miután maga is kincsekkel - a sajátjaival - gazdagitotta ezt a "héttornyot"?

a  Makovecz emlékére rendezett Héttorony fesztivál makói állomásán (Szabadka után)...Makó és Makovecz kapcsolatáról beszélgetést hallgatok- polgármesterünk és Csernus Lőrinc épitész  munkatárs között,

mielőtt megnyitották a téren az utcai kiállitást: újratervezés, katasztrófa utáni újjáépitések Magyarországon... és lám, épp a arra a fotóra és rajzra hivja fel a figyelmet az épitész , amit én már előtte lefotóztam, hát persze, ez is Makovecz: Devecser Az újjászületés emlékhelye , kápolna , M. terve-- földből kiemelkedő kupola tér és égbeemelkedő torony - a vörös iszap pusztitása után, azt legyőzve mintegy...

 

 

 

 

 

 



 

Most elmesélték nekünk hogy is kezdödött és folytatódott Makónak ez a szoros kapcsolata Makovecz-cel, hogy is lett itt ennyi épülete...

közben megidéződött Makovecz nagyon élő, emberi alakja 


 



az egykori hagymaház ill kultúrház haránttörésével kezdődött a közös történet, annak rekonstruálására kaptak lehetőséget, a hely adott volt, ez lett belőle...

épp Sevila után jelent meg Makón Makovecz, és maradt.. hiszen a Fürdő (Hagymatikum ) lett utolsó alkotása mintegy... (közben iskola, sportcsarnok, bölcsőde, irodaház, buszállomás... a névjegyével)... és még meg fog valósulni az új könyvtár  a tervei alapján...

Én nagyon szeretem M épületeit. Jól érzem magam bennük, monumentalitásuk ellenére is , otthonosak,  kellemesek. És van bennük valami szellemiséget  felemelő, megnyugtató, melegitő. Úgy látom, másokra is igy hat. Bárki, bármi rosszat is mond. (persze csak addig, mig be nem lép)

ja, hogy a belezártság? (a négytoronyba?) sose érzem, igaz , 11 után nem is szoktam bennmaradni, és másnap mindig újranyitják...:)

jut eszembe - József Attila műsorunkat a gimi diákszinpadával még a régi kultúr(hagyma)ház szinpadán mutattuk be. Itt kiáltottuk világnak, jaj, szeressétek szilajon..

most zene szól itt később,

mindenféle nemzetből eredő  - igy kéne hátrarakni az ellentéteket, és egyesülni sokszinű gazdagságunkban,,,, nem csak a zenében ... az ősi dolgok még hasonlitanak is, eredetiek, önmagunk

néha mintha klezmert hallanék a szinpadról... pedig zömében szerb népzenét játszik a 

Vujisics együttes

 

emberségben egyformák vagyunk -  a különbözőségek csak emberellenességben jöhetnének  elő... igazán...

ne jöjjenek!

 

A CSALÁDRÓL 2013

 



 

 

a család jelentőségéről ad elő Süveges Gergő... sokgyerekes , boldog családapa (tévés személyiség), de nem tudok nem úgy gondolni rá, (amit ő is közöl még az előadás elején, a makói könyvtárban, hogy ő annak a Gebe Mártának a dédunokája, akibe József Attila makói gimnazista korában szerelmes volt... valószinű ő lehetett az első szerelme a kamaszfiúnak, aki 15 évesen került Makóra, a DEMKE internátusba, aminek igazgatója a szép fiatal lány édesapja, Gebe Mihály volt,.. és arra végképp nem tudok nem gondolni, hogy bár az ifjú, (reménytelen (!) szerelmes) költő első kötetét Mártának is ajánlotta - ahogy a kései leszármazott -büszkén idézte is:

Versemmel hogyha megelégszel

- Kínáltam úgyis már elégszer -

Fogadd el: véres, könnyes ékszer.

 

utolsó verse utolsó versszakában... ez a költő

("akit nem szerettek", és egész életében szeretetre, családra vágyott),

"tűzhelyet családot már végképp másoknak remél"

 

 

Hát itt van a másoknak remélt család apja, előadást tartani... a családról...a makói könyvtárban... és számomra szinte mellékes is, miket mond a családról, - meg vitatkoznék is vele néha. tényleg szinte csak az a fontos a gyerekek szempontjából is, hogy a szülei jól meglegyenek egymással? -

de azzal nagyon egyetértek, hogy milyen fontos a gyerekekkel (is) beszélnibeszélnibeszélni...., nomeg főlegszeretni... bár nagyanyaként, a témában érdekeltként is vagyok itt,

az előadás közben rá is téved a szemem egy nagyszülőknek szánt (segéd)könyvre egy polcon - amit csak azért nem viszek majd ki, mert már megvettem, és tanulmányozás alatt van épp.

figyelek is a hallottakra, hogy esetleg átadjam majd a szülőknek, a hasznosithatót, illetve az előadó könyveit, amit végül dedikáltatok, és nem tudom elhallgatni a büszke apának (itt van mögötte egy fia is) és ükunokának, hogy a gimiben a 106-os teremben, ahova egykor J. A. is járt,   még mi tettük fel (én kezdőtanárként) Gebe Márta képét is.. a kalaposat ? kérdi az utód, igent mondtam, mert azt is ismerem, de aztán jutott eszembe, nem, az egykori tanteremben egy matrózblúzos van. Meg kell nézni! A gimnázium épülete előtt viszont az egykori makói (költő)diák szobra áll - ahogy "komájának" meg is jósolta..(és a könyvtár is a gimnáziummal együtt az ő nevét viseli).

a diákszinpadommal csináltunk egy műsort róla: "Jaj, szeressetek szilajon"! cimmel - szerettük, szeretjük is szilajon... remélem sokan...

Hát igy lett neki "családja"...

 

UTAK 2007

 

újabban mocorog valami bennem. Szó szerint. 20-as éveimben -pedig akkor nem is ment az olyan könnyen - rengeteget utaztam. Külföldre. Nyugatra is Keletre is. Rengeteget jelentett. Visszajőve az itteni dolgokat is jobban láttam. Kisvárosomból meg legalább a fővárosig szerettem volna eljutni - nem csak a gyakori (kulturális) kiruccanások idejére, hanem állandó időre. Un. objektiv akadályok nem engedték, később a külföldi utakat se, aztán már nem is vágytam rá, a fővárosba se. Belső utazásaim persze lettek. Nagyon is. A belső út fontosabbnak is tűnt, mindenfajta külsőnél.

de mostanában másképp kezdem gondolni, azaz: mintha a kettő szintézisére vágynék.

egy gimnáziumi előregyártott irodalmi teszt két verse erről a két irályról szólt valamikor  - a gyerekeknek értelmezni kellett volna a szövegeket, állást foglalva - kihagytam ezt a feladatot a többi közül, nem éreztem fontosnak? vagy nagyon is?!

csak az egyik szemelvényre emlékszem - jellemző módon

Az idézet (bár a tesztben csak a szöveg szerepelt) a Tao te king-ből volt, (Az út és erény könyve) Weöres forditásában (80.vers) :

Legyen az ország kicsiny, s a nép kevés;
bármily sok szerszám volna,
ne éljenek vele;
az emberek halálukig
ne bolyongjanak messzire;
ha volnának hajók, kocsik,
senki se utazzék;
ha volnának vértek, kardok,
senki se hadakozzék;
írás helyett az emberek
fûcsomókat kötözzenek;
legyen édes az ételük,
legyen ékes a ruhájuk,
legyen békés a lakásuk,
legyen boldog a szokásuk;
és ha átlátnak a szomszéd országba,
és áthallatszik
a kakasok kukorékolása, a kutyák ugatása:
úgy érjék el a vénséget, halált,
hogy sose jártak odaát.

Minden Tao iránti tiszteletem ellenére vannak itt olyan kitételek is, amik riasztónak tűnnek.....Utaznék! Utiblogokat olvasva irigykedem.

Tegnap Páris nagylevin - nél.(Irtam is egy "irígykedő" kommentet, mire Gy. vissza is reagált, azzal, hogy Párisba el kell egyszer mennem mindenképp, mert csodálatos, és nagyon élvezném.)Ma Tibet Sütő Zsoltnál,  csodálnivaló fotókkal:

Az a bizonyos "Himalája-kék":

 


De van nekem is egy képem, tavaly készítettem, szülő(kis)városomnak arról a gimnáziumáról, ahol -diákként majd tanárként - több mint fél életem töltöttem - és a fölötte levő égről: .

 

 



 

 

Olyan sok különbséget - az ég kékjében (Himalája-kék avagy Makó-kék) nem látok... Ugyanaz az ég van fölöttünk, akárhova megyünk.

 

 



 

Lehet, hogy mégis maradok (?) 

aliz2. :: 2007. nov. 16. 21:13 :: 3 komment :: Címkék: blogelmelkedesemlekezesfotoversWEORES

 

 

ÉLET-HALÁL 2012

 

élet-halál

2012. nov. 15.

azt mondja unokatestvérem, skypon, többezer km távolságból, hogy most viszonylag meg van elégedve velem, a hangom is javult..., csak ne írjak már mindig a halálról!... ez kicsit megdöbbent, mert ezt a szót - azt hiszem legalább is -, le se írom, (csak most), kerülöm, persze biztos sokszor körülírom, eufemizálom... s valóban elég pesszimisztikus hangulatúak újabban a megnyilatkozásaim, ilyentájt: ősszel - szabadkozom - ilyentájt: 70 felé.... Ő viszont már 80! persze sokkal fiatalabbnak is néz ki mint én... (s mint általában is a tengerentúliak!) mondja: ússzak, mozogjak, adjak magamra menjek fogorvoshoz, fodrászhoz stb... Mindenben igazat adok neki, abban is, hogy majd kerülöm ezt a haláltémát, hiszen - ő is mondja - az úgyis eljön... aztán pár perccel később hallom a tévében Nagy Bando András (65)(fut, úszik,teniszezik) szájából,- Darvas Ivánt egy interjúból idézve, hogy: "Aki 70 éves korában nem gondol a halálra , az egész egyszerűen hülye." (no persze, "gondolni", lehet, de írni azért nem kéne róla...(?)...de később meg azt mondja a Nagy Bandó, hogy a boldogság - halálfélelem..., mert minél inkább élünk meg intenzíven és élvezettel valamit az életben, annál jobban féltjük, hogy elveszítjük. Hát igen, így függ össze élet(vágy) és halál(félelem). Ez a Szeptember végén c. vers nyitja is... hogy legboldogabb idejében gondol a költő a halál(á)ra... igen, még nyílnak a kerti virágok, de látjuk amottan a téli világot... hát még ha már nem is nyílnak! ...és igen, elhull a virág, eliramlik az élet... (Kosztolányi szerint a legszebb sor, és ő is mennyit irt a halálról -főtémája volt -de épp az életszeretete jegyében tette)

eliramlott ez a (mindjárt) 70 év is... délelőtt a retron (m2) erről énekelt a Cserháti Zsuzsa és a Máté Péter is... (s hol vannak már ők is, pedig még 70-ek se lennének...)

 

https://www.youtube.com/watch?v=BPkiuag9oyk&feature=player_embedded esztendők úgy repülnek el, mint a madár..."....

 



 


aliz2. :: 2012. nov. 15. 21:23 :: még nincsenek kommentek ::

Címkék: élet, elmélkedés, rokonok, tévéműsor, zene

 

OLVASÁS KÖZBEN 2007

2007 nov 19

Ma 4-kor Szabó Magda olvasás közben ....

egy írónőről, olyanról, amilyen ő (volt? van!) csak kerek mondatokban illene irni nekrológot(?)

á, nem, dehogyis - itt maradt a könyvekben, amik az élete értelmét jelentették

egy könyvet tartott a kezében még akkor is...

talán csak az lett volna "méltóbb"(?) hozzá, ha irás közben...

mint Moliere játék közben (vagy utána?), de a színpadon,

mert neki meg az volt az élete

értelmes, tartalmas, múlhatatlan életek

nem érnek véget, csak abbamaradnak... 

 a Für Elise is befejezetlen,

most már, az is marad

pedig a fejében megvolt a folytatás

------------------------------------------------

lányomnak tavaly adott interjujában beszélt is róla....

Milyen kedvességgel, figyelemmel, fiatalsága iránti figyelemmel, empátiával kezelte! Lányom korábban  olyan nagyon nem rajongott érte, de az interjú után, mintha kicserélték volna, lelkesen mesélte, hogy átölelte, megcsókolta az irónő, még azt is mondta, olyan a szeme, mint az övé  (volt)... ( a szemről meg ugye tudjuk, hogy a lélek tükre) Mondtam is neki, hogy legyen büszke, mert majdnem olyan ez a gesztus, amit kapott tőle, mint amikor a legenda szerint Lisztet megcsókolta Beethoven -(vagy kevésbé ismerten Gyerzsavin Puskint) 

---------------------------------------------------

Nekem kedvenc irónőm volt, különösen kezdő tanár koromban. Minden könyvét elolvastam. Menedék (is) volt.

Aztán kicsit eltávolodtam tőle...

De az Ajtót persze elolvastam még... Meg a Für Elisét is... elkezdtem... Valahogy félbemaradt aztán (vissza kellett vinni a könyvtárba?),vagy tudatalatt direkt elraktároztam későbbre, hogy maradjon inségesebb időkre? (Thomas Mann életművét is beosztottam, a Doktor Faustusszal jó sokat vártam - most már csak előlről kezdhetném... újra; da capo al fine) Azért is hagyhattam abba a vége előtt a Für Elisét, hogy ne legyen vége... NE LEGYEN VÉGE! A Beethoven darabot se tudtam sose megtanulni végig... (pedig szinte csak ezért akartam zongorázni is megtanulni (a hegedű mellett) De így, befejezés nélkül, ott maradnak, rezegnek a levegőben... hatnak

Für Elisék

itt vannak, rezegnek az éterben tovább... á mollban

 

 

 

aliz2. :: 2007. nov. 19. 23:39 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: nekrologSZABO

 

süti beállítások módosítása
Mobil