erről-arról-amarról még

erről-arról-amarról még

AZ ÖNBECSÜLÉSRŐL 2011

2021. november 19. - gond/ol/a

régóta foglalkoztat... 

 



 

Barbara Ann Brann Felragyogó fény c. (öngyógyító)könyvének most olvasott fejezete csak megerősített benne - gyakorlati megvalósítás még hátra van... El kell fogadni magunkat, jóba kell lenni magunkkal! ..Ha zavar amit tettünk vagy főleg hogy tettünk, akkor vagy halogatunk megtenni valamit (tovább!), hogy kijavítsuk,...vagy/és úgy döntünk, hogy bűntudattal büntetjük magunkat... Könnyebb bűntudatot érezni valamiért mint tenni ellene, ill. szembenézni félelmünkkel . A bűntudat elfedteti a félelmet, de önelutasításhoz vezet. Sőt öngyűlölethez. Vagy mondjuk enyhébben: alacsony önbecsüléshez.(mind kerülendő) Nehéz elfogadni önmagukat a hibáinkkal együtt. Pedig bizony el kell fogadni magunkat! Sőt szeretnünk kell... (dehát nem ez a kiindulópont is: a szeresd felebarátodat mint tenmagadat szerint is...?) Azért is kell szeretni magunkat, hogy ezt adhassuk át másoknak is... (így még csak önzésnek se fogható fel az önszeretet!) Mindez nem jelentheti negatív érzéseink letagadását akár önmagunkkal szemben sem, de mindezt csak a feloldás szándékával lehet tenni (tehát úgy panaszkodni, hogy hozzáfűzni az elmúlás szándékát. (mert növeli ki elfedi... de ki szépen kimondja azzal fel is oldja - azt hiszem így is érvényes az illyési gondolat gyógyításra, (itt öngyógyításra!) Vállalni érzéseinket eleve felszabadító (v.ö. vállalni magunkat) Az érzésblokkjaink gátolják a kreativitásunkat, félelemnövelőek. Vállalva érzéseinket, átélve, s félelem nélkül, akár panaszkodhatunk is! epizodikusan, azért ne szokásszerűen! beleragadva a negatívitásba, hanem mindig a feloldás szándékával!

szóval kimondom a bajt, hogy véget vessek neki! egyszerű, nem?

aliz2. :: 2011. nov. 15. 7:59 :: még nincsenek kommentek ::

Címkék: egeszsegelmelkedeskonyvpszichologia

 

HÁT ITT A HÓ 2007

...amit pár napja már vártam. És nem olyan, amit vártam. (Mint Arany szerint az egész, megjárt élet(e): nem, azt adott, amit várt... De hogy ne hazudtoljam meg magam, most mégis örülnöm kéne. Hajnalban meg is lepődtem, azon is , hogy már derengett (persze, az óravisszaállítás!), de ráadásul lent az úton, s a fákon is fehér foltok  világítottak; tegnap még eső, mára hó lett, gyéren be is vonta a hóperem a fákat - amiket annyira szeretek az ablakunk előtt, de több az ágakból a szürke, mint a fehér. (hiába, szebbek voltak zölden, sőt aranylósárgán, nem is olyan rég.)És mintha még fogyna is le a fehér, lent már tócsa, és ez már csak havaseső, ha nem eső - mire kimegyek biztos az lesz! És: gyalogolnom kell, bicikli ilyenkor nem alkalmas, pedig megint fáj a térdem is kicsit -biztos erre az annyira várt időjárásváltozásra is- nem lesz könnyű dolgom a cipekedéssel se, pedig ma vásárolni fogok, többet is, mint egyébként, mert lányom hazajön estefelé, most hosszabb hétvégére - aminek már ideje, mostanában alig volt itthon. Az előbb hívott, a villamosmegálló előtt, megy be hospitálni a gyakorlóiskolába, s örömmel ujságolja, hogy esik a hó - mondom, tudom, nálunk is - de mintha az én hangom nem lenne olyan lelkes (úgy látszik ez is csökken az évekkel), meg rögtön  eszembe jut, hogy hóra-csapadékra éppen nem a legmegfelelőbb kabátot vitte be hétvégén (kapucnija még tavaly nyáron elkeveredett a koliban, meg rövid is), a kötött sapkája anyaga meg elég vékony... meg ilyen csúszós időben még jobban vigyázni kell az átkelőkön - csak zebrán menj! . mondom még. Megígéri. (De biztos únja az örökös aggodalmaskodásom.)


 

aliz2. :: 2007. nov. 15. 8:21 :: 6 komment :: Címkék: ARANYidojarastermeszetvers


MEGYÜNK AZ ŐSZBE 2009

Még mindig ősz, 

"megyünk az őszbe," sőt a télbe lassan

De nem egyöntetűen

Az ablakom előtt már teljesen lombját vesztette az aranyfám, a többi is rohamosan kopaszodik

de a város más részein még lehet találni levéldúsabb ágakat...

A Nap is hol erős fénnyel sugárzik, hol meg teljesen eltűnik, sűrű felhőkbe burkolózva,

de tegnap a délelőtti komorabb ború és szélfúvás után (ami azért még korántsem volt azonos az "itt a zimankó"- val, amivel rámijesztett az ajtómból kilépve szembeszomszédom - délutánra ki is sütött a nap és kedvem szottyant egy bicikliútra , messzebbre, a Tescoba , ami felé igazi bicikliút vezet, bármely évszakban kies tájjal...

errefelé igazi  az ősz , megyek , bele

megyek az őszbe:

 

 

 

 

 

 


aliz2.
 :: 2009. nov. 15. 17:05 :: 2 komment :: Címkék: fotokidojarasMAKO

SÁRI 2012

 

SÁRI

 

2012. nov. 14.

becsöngetett a kaputelefonon volt osztálytársam, együtt jártunk az általános iskola utolsó két osztályába, és később a gimnáziumba is... újabban - hogy ritkulunk - évente találkozunk szinte, itt is ott is... (már akik...), egy éve hozzám jutott tőle rejtélyes úton hozzákerült elérhetősége egy közös osztálytársunknak, akit évtizedek óta nem láttunk,....

 



ÉN

 

                                                                             SÁRI

nekem ő már alsó tagozatban, még a Szegedi utcai iskolában is osztálytársam volt, 

aztán 7.8-ban, a Szent István tériben, 

 


BALLAGÁSON SZAVALOK, MÖGÖTTEM SÁRI

 

ahol matektanárunktól (aki egyszer úgy a padhoz vágta a naplót, hogy ma is hallom a csattanását, merannyira elégedetlen volt a fegyelmezetlen, rossz osztállyal), 8. végén külön jutalomkönyvet kaptunk, mi ketten, és azt mondta, hogy legalább mi dolgoztunk - ettől elolvadtunk. gimibe viszont a párhuzamos osztályba járt sári, de az egyetemi felvételi előtt nála voltam, és ő segített egy nap alatt pótolni napipolitikai tájékozottságom hiányosságait, újságokból (mit végül megúsztam a "kegyes"(?) felvételi bizottság Eichmanra vonatkozó kérdésével...(Ady költészete után) Sári egyetemre jogra ment, csak a kollégiumunk volt közös épületben, Igy aztán kerülgettük egymást növekedésünk éveiben, de aztán teljesen elszakadtunk, vagy 50 éve nem is láttuk egymást, nem is hallottam róla... persze ez az elszakadás már folyamatos volt... azt hiszem kiskorunkban voltunk leginkább barátságban vagy ki tudja--- (azt hiszem kiskoromban voltak a legszorosabb barátságaim) mindig jó tanuló volt (ő is), de azt hiszem nem rivalizáltunk, annyira más volt a hátterünk is, ő is biztos furcsának tartott dolgokat a mi életünkben , mint ahogy én is az övékben, azt hiszem ő először nálunk (ivott habos kakaót... (lehet, hogy afféle polgári csökevénynek is tekintette), én meg azon csodálkoztam, hogy az ő városszéli fehérre meszelt kis , egyébként takaros házuk belső szobája földes volt.( egyébként az volt a díszszoba. vagy a tisztaszoba" - de ezt a fogalmat sem ismertem akkoriban) ott volt egyszer születésnapi zsúrja, amiről hazafelé menet , már sötét este, hogy csak a hó világított a hosszú úton, a kapunkban vettem észre, hogy elvesztettem 1 forintomat... képes voltam visszagyalogolni a házukig, majd újra hazáig, a nagy hidegben, mignem a kapunk tövében megtaláltam... (habos kakaónk ellenére nem voltunk gazdag "polgárok" (már, vagy mi sose is), és én ilyen kislány voltam...... nem büszkélkedem vele, de nem is szégyellem... sárinak se élt az apukája(aki egyébként tűzoltó volt), anyukája egyedül nevelte, egy nővérével együtt. az anyukája nagyon szigorú, következetes, és rendes, szorgalmas, agilis asszony volt, sovány, szikár, magabiztos... tevékeny mozgalmi élettel (mondjuk anyukám is járt az MNDSz-be, de pártszervezetbe nem vették fel, mint az elmúlt "kizsákmányoló" (hm...) osztály lányát, akinek (pontosabban leszármazottainak, 5 testvérnek) egykori és államosított polgári családi házába a szoba elválasztó falakat kiverve költözött be az 1.számú pártalapszervezet, ahol anyu társadalmi munkában, még a takarításban (padlófelmosásban) is segédkezett, és szabad szemináriumaira járt... hiába... "osztályidegen" maradhatott a szemükben(?) emlékszem, sári anyukája egyszer milyen szigorúan megfeddte anyut, hogy a Rettegett Iván c (Eisenstein!) filmre elvitt engem is, a parkmoziba, holott az nekem való... (lehet, hogy igaza volt, de hát kire hagyott volna anyu?), akkoriban sáriéknak volt többnyire "igaza", hivatalosan is, és, azt hiszem később már nem is néztem csak nekem való filmeket, persze anyu mindig elmesélte azért, hogy miről is szóltak azok a felnőtt filmek... lehet , hogy tartott sári anyukájától?!) én is felnéztem sárira kicsit, emlékszem olyannyira, hogy képes voltam 4-ben utánozni azaz lecserélni kerek betűimet az ő szögleteseire... (jelzem, utánoztam akkoriban egy másik osztálytársam is, aki egyébként orvoscsemete, tehát osztályszármazástól független elfogulatlanságokkal, a kacsázó járást is követésre méltónak tartottam. Úgy látszik a szabálytalanságok iránti vonzalmam ilyen mélyeredetű..(illetve, hogy épp a szabálytalanságot hihettem szabályosnak és követendőnek?!) ezen a fotón hetedikesek le hetünk , '55körül,a mi udvarunkban, én házi(népi?)ruhában,(egyébként Amerikából kaptuk, csomagban, s hogy az a kendő is mit keres a fejemen, nem tudom, nem is nagyon volt jellemző rám ez az öltözék) sári mindenesetre utcai úttörő egyenruhában van (évnyitónk lehetett? vagy zárónk?)(persze, nekem is volt ugyanolyan, csak már levehettem), azt hiszem neki volt valami komolyabb funkciója, mint úttörőnek...de már nem emlékszem. 

 

gimiben a másik osztályba járt, semmi közünk már nem volt egymáshoz, egyetemen se, csak egy folyosón volt a kollégiumi szobánk, és ő egy csoportba járt az én első egyetemi szerelmemmel, aki a gólyabálon csak velem táncolt, és hazakísért, és randevúra hívott, moziba mentünk egy hétvégén, andalogtunk, aztán hazautaztam a következő hétvégén, és ő hiába jött értem a koleszba, hogy menjünk megint moziba (pedig féligmeddig megbeszéltük(?)......de Sáritól tudtam meg, - aki kipuhatolta -, hogy egyelőre nem akarja lekötni magát, bármennyire is tetszem neki... és emlékszem ezt a kifejezést használta, bizonytalanságomra: széna is szalma is)...azt hiszem ezzel a faramucisággal szakadt vége bárminemű barátságunknak... hallottam, hogy egy arab fiú udvarolt neki, később, azt hittem külföldön élhet biztos, nem láttam azóta se.. és akkor előkerül ez a budapesti cím, az ügyvédi irodájáé is... betettem a fényképezőgépem tokjába, amit sikerült a Thália színházban felejteni, és amikor 1 hó után visszakaptam a tokot, a cím nem volt benne, azt hihették, hogy az enyém, és el is dobták (ahogy utólag rekonstruáltam a dolgokat) no ezt a címet kaptam meg közös osztálytársunktól újból, ma délelőtt, ezt tanulmányozom, ott a lakcím, ott a magántelefonszám, és ott az iroda címe, és az iroda telefonja... sőt egy emailcim , de még várok... Igaz, újabb 50 évet már nem kéne!

 

(és azóta ez a cetli is elveszett)


aliz2. :: 2012. nov. 14. 18:43 :: még nincsenek kommentek ::

Címkék: egyetememlékezésfilmgimnázumkapcsolatokmúltosztálytársak

 

UTÓÉLMÉNY 2008

 

utóélmény?

2008. nov. 14.

 



 

van egy pár könyv, amit még nem olvastam el, szégyenteljes adósságok, valahogy kimaradtak eddig az életemből, a gyorsan múló évekből, ezért vagy azért közéjük tartozik Szerb Antal Utas és holdvilága most elkezdtem, - mint már többször is-, de most, túljutva a holtponton végre nagyon belemerültem, kb ott ahol elkezdi mesélni a főhős az Ulpius testvérpárhoz fűződő különös történetét - és valami ismerősségérzés fog el, miközben mohón olvasom tovább a történetet, és várom a - baljósnak érzett, érzékeltetett - fejleményeket, dejavu érzés - mintha már olvastam volna, pedig nem! vagy mégis? (persze sokat hallottam esetleg olvastam is már... róla) és eszembejut egy Bertolucci film, hasonló alapszituációja, meg egyéb valós élethelyzetek amik mintha az - eddig ismeretlennek vélt - Szerb Antal könyvet "utánoznák", ismételnék... nem lehet kihagyni könyveket! akkor kéne olvasni, amikor még rajtuk a nyomdafesték szaga mert belekerülve ebbe a közös "mezőbe", amiben élünk, hatnak, és kissé átalakulva, de aztán visszaköszönnek innen-onnan - bár az is lehet, hogy már eleve így keletkeztek, együtt, közös élményekből, álmokból(?) de hát: "olyan szövetből vagyunk, mint álmaink, s kis életünk álomba van kerítve" (Shakespeare) (bár ilyenkor éppen hogy nem is érezzük kicsinek az életünket! hanem inkább a körülöttünk lévő "nagy" életet érezzük, aminek része a miénk is - elválaszthatatlanul)

 


aliz2. :: 2008. nov. 14. 22:47 ::

még nincsenek kommentek :: Címkék: elmeny, irodalom, konyv

ALICÉK, ALIZOK 2007

nov 14.

 

 

Ha tényleg Aliznak hívnának, akkor ma lenne a névnapom. De ez csak orzott név, vagy felvett, a "nick"nevem (úgy mondják?) de nem is Aliz, csak Aliz2, (sőt kisbetűvel, nemecsekesen: aliz2 )mert hogy az igazi Csodaországban járt, ahogy megirta Lewis Carroll, illetve ahogy lefordították, magyarítva, mert eredetileg Alice lenne; Alice in Wonderland.Van is ama másik blogom , ahol meg megkülönböztetésül ez a nevem (alice) (azért nem egész más, hogy ne legyen már annyi!), persze az is 2., csak hiába, mert pechemre, utánam valaki Alice néven jelentkezett be, s még hozzá ő is Csodaországba, így aztán úgy néz ki, mintha ő lenne az 1., az eredeti(bb), pedig én tudom, hogy az csakis a könyv főhőse lehet. Illetve az én első babám is Aliz (vagy Alice) baba volt, ahogy anyukám elnevezte. Viszontagságos módon került hozzám, egyáltalán nem "Csodaországban", de  onnan jött velünk haza, s hogy egyáltalán hazajöttünk, hazajöhettünk, az valóban csodaszámba ment, a baba gyönyörű, finom kaucsukfeje aránylag épen (lányom Nagy babakönyvében híres babák közt találtam meg ezt a tipust - majd utánanézek pontosan, s akkor beirom pótlólag, mert már lefényképezni az eredetit nem tudom -elkallódott, a költözés során, biztos, vagy már előbb is); anyukám varrt, horgolt neki türkizkék ruhát, s javitgatta a testét...nem is igen játszottam Alizbabával, olyan volt mint egy szimbólum, de szerettem ránézni.

A névnapokat pedig amúgy se tartom. Amúgy kicsit zavar ez az álnevesdi, azt hittem "kötelező" - de ha újra kezdenék blogot, lehet , hogy meg is tartanám a sajátomat. Legalább is itt, ebben a naplóban. Nincs okom bújócskázni; az vagyok aki... még  nicknéven is.

Az Alizoknak pedig kivánok boldog névnapot. (S nem is kell viszonozniuk.)

Aliz babát meg  fel tudom idézni emlékeimben.

Névadóját még inkább... Ő mindig is ott van. S itt van.

 

aliz2. :: 2007. nov. 14. 20:41 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: anyablogemlekezesirodalomkonyv



EMLÉKEK NYOMÁBAN 2011

 

 

ma délután megtudtam, hogy 1948. május 23-án hol voltam. Egy emléktábláról! tudtam én, emlékeztem, jól, hogy valamikor, kiskoromban , itt az iskola előtti téren álltam, nagy tömegben, a hátsó sorokban, anyukámmal, kezét fogva, és nagyon magasra felnézve az iskolaépületre egy bácsit láttam, hallottam szónokolni, ahogy őt nézte, hallgatta mindenki körülöttem - furcsa , hosszú ruhában volt, valami lila vagy bordó övvel a derekán-, ...csak azt nem tudtam, hogy pontosan mikor is volt ez, hát most már tudom (az 1990-ben készített emléktábláról): 1948. május 23-án. Öt éves múltam akkor. Semmire nem emlékszem, mit mondott az a "bácsi" ott a magasban, a furcsa ruhájában,...most már ez is nyilvánvaló, a lényege, a táblán áll: "ISTENNEL EGYHÁZZAL A HAZÁÉRT" EZEN A TÉREN HIRDETTE 1948 MÁJUS 23-ÁN MINDSZENTY JÓZSEF (1892-1975) MAGYARORSZÁG HERCEGPRIMÁSA" , én úgy emlékeztem, mintha valami erkélyfélén állt volna , de hát itt sose volt erkély... csak az ablakban állhatott. aztán vagy 10 évvel később innen ballagtam el általános iskolából. 2 évig jártam ide, 7.8.-ba az egykori egyházi katolikus, és most is így funkcionáló iskolába.

 

 



 

Eltávolodva az épülettől, kb olyan távolságra, oda, ahol 63 és fél éve állhattam, pont, eléggé meglepődve tapasztaltam , hogy az épület tetejére egy hatalmas kőkereszt került! sokkal nagyobb mint ami a szemközti katolikus templom tetején...

 



amire viszont gyönyörűen rásütött a Nap, oda is karikáztam , , egy-két fotót csinálni, a nyitott kapun benézve idelátszott az emléktábla a MŰEMLÉK jelzéssel, és egy nő állt az ajtó előtt, nézegette a falakat, köveket, kicsit arrébb mentem a fotózással, nem akartam megzavarni, indiszkréciót elkövetni, hogy ő is rákerüljön.... aztán, később, a parkban, két napsütötte fa felé nézve, megláttam egy régi egyetemi ismerőst, mint már máskor is láttam errefelé, napi egészségi sétáját róva. Tulajdonképpen a járásáról ismertem meg. Mondta, hogy egy régi családi fotó nyomában járt, hogy a 20-as évek tájékán készült esküvői fotó a szülőkről, a templom bejárata előtt, és most megnézte a helyszínt, és azon gondolkodott, hogy vajon ugyanazokon a téglákon áll-e a templomudvarban a templom ajtaja előtt, ahol az ősei is állhattak...(vagy azóta kicserélték?) és csak utólag jutott eszembe, hogy ő lehetett akkor az udvarban, akit nem akartam lefotózni - milyen kár! pedig őseink és saját nyomunkban járunk, bárhova is megyünk. csak nem mindig marad erre emlékeztető emléktábla vagy fotó... (és miminden történik közben! a közben történelemmé vált napjainkban! - követhetetlenül!)

A CENZURÁRÓL 2010

...lélektani megközelítésben egy romkocsmában, egy irodalmi fesztivál 3. napján, szombaton, délben, nyitott teremben, majd megfagyva (Godotra váró atmoszférában), és csak már a beszélgetés végén fedezek fel egy hősugárzót a (nyitott )ajtó mellett - legalább elgémberedett lábfejem megmelegíthetem... a beszélgetés elég érdekes volt - a hideg ellenére, cenzúra , öncenzúra, ezt illusztrálandó különböző írásokkal..

 



 

felnőtt lányom a blézerét még ki is nyitja később, ahogy "belemelegednek" az izgalmas téma kifejtésébe, akkor csak nem fázhat az asztal túloldalán (működik bennem az eredendő és elnyomhatatlan anyai-óvóféltő ösztön, de azért odáig nem vetemedik, hogy felajánlja a tőlem egy méterre ledobott kabátját felvételre, na még csak az hiányozna!) a másfél órás beszélgetés után úgyis magára veszi, de még beszélget egy másik résztvevővel közben, én meg kimegyek a helyszín: "a Fogasház" utcafrontjára, (az Akácfa utcába), az ugyancsak romos - ámbár műemlék - tehát érinthetetlen házak közé.

Mennyi Pest, mennyi arc. Pár napja (vagy hónapja is már? - ugyan megszakításokkal), Budapest utcáit rovom, már kezd honvágyam lenni az én kis rendezett vidéki, tág terű, virágos, friss levegőjű, nyugalmas kisvárosom iránt. De már nem is kell sokáig várni (mint Godotra), mindjárt indul vissza a vonatom Szeged felé... majd a busz Makóra, hogy aztán meg onnan Pestre vágyjak vissza. Tényleg lehet, hogy legjobb útközben - de hát valójában mindenütt úgy vagyunk, úton, és közben várakozva-vágyakozva Godotra, avagy valami célpontra, nyugpontra?) de az is csak mozgó(rév) lehet és elérhetetlen...

Élvezzük hát az utazást és a várakozást - úgysincs más választásunk....


aliz2. :: 2010. nov. 13. 23:42 :: 2 komment
Kategóriák: 
véleményirodalom ::

Címkék: Budapestirodalom

 

EGY FILOZÓFUS FELFEDEZÉSE 2008

 

EGY FILOZÓFUS (ÚJRA?)FELFEEDEZÉSE N

 



 

Mikor elolvastam a Szegedi Szabadegyetem soronlevő előadásának ismertetőjét: José Ortega y Gasset-ról, "avagy a filozófia eleganciájáról", egyből tudtam, hogy meg akarom hallgatni a róla szóló előadást. Csak azt nem értettem és nem értem ma sem, - az előadás meghallgatása után még annyira se -, hogy hogy lehet az, hogy én erről a jelentős és ma is aktuális filozófusról nem hallottam korábban, (egyetemi) tanulmányaim során..., vagy az is lehet, hogy elfelejtettem, megfeledkeztem róla? erre nem akarok gondolni se, mindenesetre, az biztos, hogy ezután már nem felejtem el! Túl szimpatikus ahhoz, túl sok szállal kapcsolódik problematikus jelenünkhöz, szinte jósló meglátásaival, megoldásaival. Jó lenne ha odafigyelnének rá azok is, akiknek a kezében lehetne a jelen- illetve jövőformálás gyakorlati lehetősége, és ha ez felelősséggel is párosulna. (Nade épp az is kikövetkeztethető a filozófus tanításaiból, hogy miért nem lehet ez így, miért nem azok "vezetnek", akik jól, jó irányba tudhatnának, akik méltóak és hivatottak lennének rá...)

 



 

Csejtei Dezső az előadó - szintén szimpatikus - professzor meg is indokolta, miért Ortegát választotta témájául, persze ő is azért, mert rokonszenvesnek találja, és spanyol volta miatt is a mai Közép-Kelet-Európai ("félperifériás") mentalitáshoz, szellemiséghez közelállónak. Ahogy Ortega a spanyol nemzetet érdekeinek szemelőttartásával be akarta intergrálni Európába, úgy kellene már végre nekünk is látni, hogy oda, egy nagyobb egységbe tartozunk. (Ő ezt a tendenciát már évtizedekkel az Európai Únió megszületése előtt meglátta.) Életközeli tudós volt, derűs, sportos, az előadó "nevető filozófusnak" is nevezte, az "elegáns" jelzőre pedig nem csak választékos öltözékével hanem filozófiája stílusa eleganciájával is rászolgált, éppúgy , ahogy a "nevetés", a derű, nem csak az arcán, de műveiben is tükröződik. Az ő filozófiája közeli kapcsolatot akart tartani az emberekkel, ezért is azt oldottan, esszéműfajban művelte, a "filozófiai esszé" műfaját tökélyre víve.

Leghíresebb, legnépszerűbb műve "A tömegek lázadása" - milyen aktuális! A nyugati civilizáció két pozitív elemeként emeli ki a technikai fejlődést és a politikai demokráciát, negatívumaiként viszont (s ez a jellemzőbb) az egyensúlybomlást, a "tömegek lázadásá"-t; a tömegember megjelenésén ő olyan embert ért, aki minőség híján van, sodródik, nincsenek tervei, életprogramja, nem tud önállóan gondolkodni, befolyásolható, csak jogokat követel magának, kötelességérzete pedig nincs. Saját nyelve sincs; tömegnyelvet beszél. Tulajdonképpen csak egy "emberi burok", mert nincs belső lénye. (Egyetlen ember is alkothat "tömeget", ha ezek a jegyek jellemzik!)

Ezzel szemben a kisebbségi ember, a "minőségi", aki magától többet követel, mint másoktól, tervei, céljai vannak, s mindenekfölött kötelességtudata.

A tömegek lázadása a kisebbség dezertálását eredményezi, a tömegember uralmi igényei következtében.

Elgondolkodtató... ugye?

Ortega természetesen a "kisebbség" védelmében szól. Azt mondja ki, hogy a gondolkodó emberek minőségi kisebbségének kellene irányítani a társadalmat. Mondja ezt konzervativ liberalistaként. Kiutat egy Egyesült Európában lát, ami valójában szerinte már rég megvan, de meg kellene hozzá teremteni a formát, egy összeurópai államot. (lásd ma : Európai Únió!?)

 

Az egyetemi oktatásról is kifejtette véleményét kritikusan, a tömegoktatás ellen, a minőségi- jegyében. Ha a mai un. bolognai irányt jól csinálnák, az ő legjobb elképzeléseit valósithatnák meg; vagyis egy 3 lépcsős oktatásban, egy általános kulturális alapozás után a szakképzést, és csak keveseknek a tudományos, doktorit (PHD) - azoknak, akik szinte erre áldozzák az életüket.

Irt még Tanulmányokat a szerelemről is (Platon-i alapokból kiindulva, eroszról és ethosztról) És egy érdekes gondolata, hogy a szerelem mindig választás eredménye (közszemle magunkról); arról hogy ki(k)be voltunk szerelmesek mindig a profilunkról árulkodik... (hm...)

Ortega magyar hatása is jelentős (így aztán, ha közvetlenül nem is, de közvetve biztos találkoztam korábban is vele, ahogy ez az előadás hallgatása közben fel-felsejlett): Németh László "A minőség forradalmá"-ban, Szerb Antal világirodalomtörténetében közvetlenül, de Bibó István, Hamvas Béla műveiben is. Márai pedig , aki kortársakról (bevallottan) ritkán nyilatkozott nagy elismeréssel, Ortega halálakor (1955-ben) naplójában nagy veszteségérzésének adott hangot, a szellem fényének veszteségéról.

Ortega tudta, hogy az emberi élet : minőség. (Van egy balsejtésem: lehet, hogy az én tanulmányaim idejében - 60-as évek első fele - ezt nem akarták tudni?! és nem az emlékezetem hagyta ki, hanem tényleg nem tanították?!)

2008. november 23.

 

süti beállítások módosítása
Mobil