Bálint napi irodalmi felolvasás hagyományát újjáélesztő esemény színhelye volt a Grandcafe 12-én. (persze Bálint nap 14-én van, és a felolvasásnak tematikailag nem is volt sok köze, mondhatni semmi, direkte, a szerelmesek napjához, csupán ahhoz az irodalmi hagyományhoz, ami ki tudja, miért ehhez a naphoz kötődött, a szegedi egyetemen, a Pompei folyóiratat köré)

Tavaly már volt egy hasonló felélesztő kezdeményezés, Cocteau A költő vére c. filmjéhez kapcsolódva, most Fenyvesi Ottó, ill a Délvidék volt némi közös szál, ami a sokféle, sokszinű felolvasásokat összekötötte.

Lányom (már tavaly is s) most is résztvevője a felolvasásnak - talán azért is, mert majdnem 3 hót töltött a határon túli délvidéken, Újvidéken, s erre az ihletésre, az ottani sajátos élmények hatására írta tárcáját, amit itt felolvasott.

Fenyvesi Ottó kollázsaival is szerepelt, amit a háttérként a filmvetitővászonra várázsoltak fe. 

4 foto

Régebben egyérteműen azt mondtam volna, inkább elolvasok én magam egy szöveget, semmint meghallgassam, jóllehet az irója előadásában, - ami mégis csak valami pluszt kell, hogy hozzátegyen a szöveghez. Most - nem is föltétlen emiatt - lehet, hogy lustaságból, de  szívesebben adom át magam a felolvasás passzívabb élvezetének, mint ahogy - lehet hogy rossz a párhuzam, de észrevettem, egy ideje szívesebben nézem a  táncos előadásokat, mint valaha, amikor talán magam is inkább tudtam táncolni. Most ehelyett is nézem gyönyörködve mások táncát(?).  De olvasni azért még inkább tudok, mint táncolni!:)

aliz2. :: 2010. febr. 13. 0:35 :: 2 komment 
Kategóriák: irodalom :: Címkék: esemeny, grand, irodalom, lanyom, SZEGED

ülünk a szegedi Grand Caféban, teázgatunk, a moziteremben tartandó irodalmi felolvasóestre várva, körülöttünk, a falakon régi filmek legendás  szinészeinek képei...

...Audrey Hepburn (a Római vakációból - már a hercegnői hajvágás után:) 2 foto

Marlene Ditrich, Marcello Mastroianni, Greta Garbo...

háttérben a falakon

Azt mondják, kevese(bbe)n járnak újabban moziba, több irodalmi eseményt kellene szervezni. Netán azok népszerűbbek?!

Én bármikor megnézném,  Audrey Hepburne és Marcello Mastroianni akármelyik filmjét! Újra... (Marcello lányomnak is nagy kedvence ...  de azért  -újabban, és egyre inkább- ő is inkább az irodalomra voksol...)

én nem tennék különbséget (persze egyes filmek és egyes irodalmi alkotások közt már annál inkább! )

aliz2. :: 2010. febr. 12. 23:51 :: még nincsenek kommentek 
Kategóriák: irodalom, fotó, film :: Címkék: esemeny, film, irodalom, lanyom, SZEGED, színeszek

ma itthon, holnap megint Szeged lesz - megint iratpótlást szállítok be - bizonyos beadási határidőkhöz ...

és főleg - délután megint a Grand cafe, ahol lyányom is felolvas -  több fiatal szegedi költő-író között, egy Cocteau film után, Bálint- napi kultúrprogramban

de ő csak péntek délután jön haza, hét végére

vacilláltunk még a Nyugalom c. film bemutatóval, ami péntek este lenne, Alföldi jelenlétével. De lyányom nem tolong érte (azért se, hogy interjuvolhassa), úgyhogy valószinű majd én fogom megnézni valami szürke nap, 20-a után; állítólag még nyugdíjasoknak is terveznek külön előadást - de én nem szeretem a karantént, meg a kasztrendszert se, az integráció hive vagyok - nemre s korra és mindenféle egyéb "sajátosságra" való tekintet nélkül. Utálom a szeparálást, a kirekesztéseket meg a berekesztéseket - mind természetellenes. Az meg, hogy netán a nyugdíjasoknak így akarnak árkedvezményt adni - némileg megalázó - mi lenne, ha egy dolgos élet után annyi lehetne a nyugdíj, hogy erre ne legyen szükség! (Pedig milyen jól esik immár nekem is ingyen furikázni a különböző járműveken - bár néha szégyellem azt a sárga stigmát a hatalmas 65-össel a közepén, a kezemben - eddig viszont más kezében látva, még "alulkorosként", irígyeltem...) - Szóval Nyugalom c. film nem lesz e héten számomra, viszont már könyvalakjában elkezdtem, és remek!... nemigen lehet letenni, úgyhogy valószinű a könyvélmény birtokában fogom már megnézni az adaptációt. Talán ez is a helyén való sorrend.

Ha már a nyugdíj/as téma felelevenedett (bár ez is elgondolkodtató, hogy nevezhetnek egy tisztes embercsoportot - a jól megszolgált, megdolgozott jutalékuk elnevezéséből - s micsoda elnevezésből! - kiindulva): épp ma vettem fel, ilyenkor egy-két napig még egyösszegben tartom, mert mihelyt kifizetem a közüzemi számlákat, nem igen marad belőle...

"Legalább lottóznál!" - mondaná drága anyám. Tényleg. Miért is ne? Egy amolyan kisebb összegre... A nagy nem vonz. Az teher lenne.

Különben is: tényleg, az élet igazi értékei nem pénzzel kapcsolatosak. Sőt.

Mindjárt folytatom a Nyugalom olvasását. Ingyen van. A könyvtárból hoztam ki. (Persze, a villanyfény , ami mellett olvashatom - elég "drága" --- de olvashatnék nappal is, természetes fényben. Még egészségesebb is lenne. Meg ilyentájt már aludni készülődni! Éjfél előtti alvás duplán számít - mondta anyukám mindig, s már évét se tudom, amikor éjfél előtt lefeküdtem volna...

De -"nyugalom"- sose késő. Amíg élünk.

aliz2. :: 2008. febr. 13. 20:30 :: :: Címkék: anya, film, irodalom, konyv, konyvtar, 

Ma 22 éve ment el anyukám... 1989. február 12-én. 22 éve.

A lányom akkor 4 éves volt... Ilyeneket mondott...:

Én is gyászolom mamát. Én is sírhatok? (1989. február 12.)

1989.február 14. Megmondjam , mikor gondolok a mamára? Mikor kinyitom ezt a dobozt. Most kinyitottam, és rá emlékezem. Az ő doboza volt. Nyisd ki ezt a dobozt, és akkor a mamára emlékszel!  Ne sirjál! Ha már becsukod, nem emlékszel rá.  Ha én kinyitom, még a hangját is hallom.  - Meg kell kérdezni a paptól és  kántortól, hogy jól van-e a mama? ... Én majd megsimogatom a koporsót. ... 

1989.február 16. Milyen kedves volt!   Imádom. Úgy szeretem!

Ne félj! Ha sirsz, majd én megvigasztallak.

Mama Hófehérke lett!...      

1989. február 21.: Ha kifestőzök mindig  mamára gondolok.

Majd a legszebb rajzaimat odarakom mama koporsójára...

1989. február 27.:Találd ki, hogy miről álmodtam? )...arra ment egy tigris, és nem harapta meg a koporsót. Csak sirt. Sajnálta mamát. Odament sok állat, és mind sírt a koporsó mellett. Mert sajnálták mamát.... 

1989. március 8.: Ha kinyitod a dobozt, mama van benne. Fogd meg, akkor még érzed is. Hagyjátok nyitva , mert örökké emlékezni kell rá! Ne csukjátok be mert akkor nem fogtok emlékezni rá.

 1989. március 8.:Én is sajnálom mamát. Csak én azért nem sirok, mert téged akarlak vigasztalni.

1989.április 12.: Anyu, gondoltam mamára, hogy kedves volt. Foto

1989.julius 3.:Már sok napig gyászoltál! Most már befejezhetnéd!

1989.szeptember 24.: Úgy szeretnék mamának írni. Azt irnám neki, hogy szeretem.

1989.október 28.:Hiába mondtam Hermannak, hogy azért szeretem az ő nagymamáját, mert nekem nincs. Nem tudja megérteni!

1989. november 23.:Ne sirj, emlékezni lehet  mamára! Majd veled is ez történik, és téged is lehet sajnálni. Gyere , megvigasztallak!  Nem kell bőgnöd! Én megvagyok még...  Hidd el én nagyon szeretlek.  Mától szót fogadok. Látod, milyen aranyos vagyok? Egy kicsit nehezemre esik a jóság. De azért próbálok jó lenni.

1990. ápr 13.: Az oviban imádkoztam mamáért.(A wécén. Hogy ne lássa meg az óvónéni.) Hogy áldjon meg az isten mindenkit. Mamát is. Nagyon! És a végére elmondtam az áment.- Isten nem az égben van. Hanem mindenütt. Kitaláltam.

1990.julius 16. Bárcsak élne még mama! Bárcsak Lilla lettem volna! Mert neki van nagymamája.

Hát az a "doboz" még mindig nyitva van...:

2011.február 11. péntek este, Zajin Adar. (most egybeesett a két naptári idő) a héber jahrzeit és a magyar naptár szerinti évforduló):

Imádkoztunk mamáért... Gyeryát is gyújtottunk. - mondta a telefonba lányom ;

 mama kisunokája 

- időközben felnőtt-

nagyanyja mikor csak látta, mindig mosolygott... 

 Látod, anyu?!

Valahogy,

 valahonnan,

.... ugye...?....

most is....

aliz2. :: 2011. febr. 12. 21:59 :: 3 komment 
Kategóriák: naplószerűség, ünnep, fotó :: Címkék: anyu, emlekezes, kapcsolatok, lanyom, rokonok

megint kénytelen vagyok azaz inkább így mondom: szerencsém van lányom legutóbbi, a Szegedi Egyetem február 9-i számában megjelent tárcájából (az elejéről) idézni, a REÖK első szintjén levő efZámbó kiállítással kapcsolatban: A cikket akkor írta, amikor még nem látta a kiállítást, viszont felidézett benne egy gyerekkori Műcsarnokbeli emléket, amikor is igen maradandó hatással volt rá "valami" efZámbó...:

"Évekkel ezelőtt, amikor a szentendrei Vajda Lajos Stúdió jubileumi kiállításán jártam a Műcsarnokban, sok minden tetszett, sok mindent láttam érdekesnek, viccesnek, felszabadítónak, de csak egyvalami nyűgözött le igazán: ef Zámbó István Csík, a festő című kicsiny szobra. A piciny alak olyan elesett volt és naiv, szinte bárgyú, hogy nem kelthetett más érzést a szemlélőben, mint szeretetet és együttérzést. Olyan szeretetet és együttérzést, amit nem is kiállítóterembe illő műalkotások, hanem gyerekszobák plüssállatai iránt érezhetnek a kisfiúk és a kislányok, olyan plüssállatok iránt, amik, hiába babusgatják őket rongyosra, mégse tudnak válaszolni erre a szeretetre: némák, és épp e némaság miatt lesz a babusgatás eredménye az elrongyolódás. A műalkotásokat valószínűleg épp ez, pontosabban ez is különbözteti meg a hétköznapi tárgyak nagy részétől: az, hogy a műalkotás válaszol. Sőt, néha ő kérdez először.(...)*

azóta se lányom se én nem jártunk efZámbó kiállításon, nem is kísértük figyelemmel a játékos kedvű, jó humorú, ötletes avantgard művész munkásságát; ezért is lepődtem meg annyira, amikor a kiállítás egyik belső nagy termébe belépve, a terem közepén egy halomnyi -farönkökre kötözött- elhasznált plüssállat látványa fogadott - Kiváncsi voltam , mit fog mindehhez lányom szólni, milyen képet vág, ha meglátja megtestesülve - többszörös példányban - a tárcabeli hasonlatát, úgy hogy lesben álltam a fényképezőgépemmel, de az első pillanatot, a fülig érő szájú derűt és meglepődést csak a szemem tudta lefotózni, ez a lenti fotó már kissé "beállított", (vagy inkább megállított) de hát a plüssállatok is "be vannak állítva", avagy inkább ki vannak állítva!s így legalább ők is szembe látszanak:

Aztán még egy külön felfedezés! meglett az a kis plüssállat, a rengeteg közt, az a kis pöttyes kutya is, ami otthon is megvan a múltból még valahol talán, s aminek képe "beugrott" a hasonlat írása közben lányomnak, mostani elmondása szerint, miközben mutatja a kedves s valóban ismerős kiskutyát, én vehettem valamikor rég, kisgyerek-lányomnak - kár hogy az itteni kutya piros nyakörvétől-szalagjától? éppen nem látszik jól a "szív"es felirat: "I love You" - pedig egy plüsállatkánál ez nagyon fontos kitétel:

egy másik teremben meg a falon van valami lenyügöző? egy maci! méghozzá a képfelirat szerint nem is akármilyen: "Szőrős szent maci tartós emlékkel" és még csak 2008- ból!:

És visszafelé is, le kell még guggolni hozzájuk, hiába: nehéz ezeket a műalkotás-plüsállatokat itthagyni a múzeumban:

* http://www.u-szeged.hu/object.760618f7-f4a2-487a-b350-2a9c34a1f54f.ivy

aliz2. :: 2009. febr. 13. 14:35 :: 6 komment :: Címkék: fotok, kiallitas, lanyom, REÖK

Lányom még 2005-ben írt egy meghökkentő (parabolikus) tárcát a SzegeDI Egyetemben andy warhol(ok) szegeden Egyetemben: Andy Warhol Szegeden cimmel, minek az elején taglalta, hogy mindenféle "hétköznapi" témajavaslat ellenére csak erről írhat:..

(...)Mert mégse beszélhetek egy újságban arról, hogy szét van esve a világ hétköznapokra. Ehelyett össze kell illesztenem a darabokat, vagy megtalálni a megfelelő egyet. -És ekkor az történik, hogy meglátom Andy Warholt Szegeden. Komolyan. Fényes nappal van, mikor egy kisbusz bekanyarodik előttem a zebrán, és meglátom benne Warholt, aki nem vesz észre. Rágógumit rág, innen tudom, hogy jól látok, és nem tévedek. Fakír, fehér arccal figyeli az utat, na ez is rávall, nem énekelné, hogy "de jó" (mint Cseh Tamás ...), bár úgy sejtem, nem is tud magyarul* Mindezen csak az a, hm, fogalmazzunk így: tény változtat csöppet, hogy éppen Szegeden ül a volánnál. Ám mit keres itt? Mi okozhat szellemi felüdülést a szabványosított mindennapok ellentmondásos művészének? A Dóm? A Színház? Melyik? A Régi Zsinagóga? Netán Chagall? Esetleg a sétáló utca parfümériájába igyekszik, hogy a saját nevével fémjelzett, természetesen női parfűmöt vegye meg, esetleg lopja el? Egy tejivóba törekszik, hogy beletörje fogát a rakott krumpliba? A kulturális fesztivál programjaira igyekszik? Földbevájt szegedi kocsmába? Beiratkozni az egyetemre? Vagy tanítani benne? - Az úton nem a téma hever, hanem az Andy Warhol vezette kocsi halad. - Végigmegy a városon, hogy összefogja a hétköznapokat. (...) Egyébként pedig a TIK felé kanyarodott...

nos, most, a (jós)tárca megírása után 4 évvel, tényleg Szegeden van Andy Warhol, csak nem a TIK , hanem (az időközben modern összművészeti kultúrközponttá újjáalakított) REÖK palota felé tart, és nem piros kisbuszon, - amiben tárcaíró lányom látni vélte -, hanem a pirosló plakátok tanúsága szerint, lovon:

A plakátba már a makói buszról lelépve belebotlok. Lányommal mobilon még a buszon megbeszéltük, hogy - kihasználva az időt - a REÖKBEN találkozunk, a kiállitáson -egy barátnői beszélgetés és egyetemi órái között - , annál is inkább , mert egy másik régi kedvencnek efZámbónak is kiállitása van ott - (róla meg épp az aktuális számba írt tárcát, egy képlopási fura eset kapcsán)

Maga a kiállítás - csalódás. Illetve nem jelent többletet, hiába látom "eredetiben" a képeket, hiszen már ismerem, már láttam, (már unom?) - a szitanyomatok nem mondhatnak újat "eredetiben" sem... azaz a konzervek közelebbről - kiderül (milyen warholi reklámfogás? nem Campbell leveskonzervek tornyozódnak a Monroe képek előtt, hanem..., közelebbről, látható: REÖK SZEGED.

(szerénytelenség? vagy "csak "szellemes" jó tanítványisága képek vendéglátóinak. S még ha önreklám , akkor is megbocsátható, hiszen maga Warhol is reklámszakemberként kezdte, s valahol az is maradt. A képei tulajdonképpen "csak" a képek képe...

Nem tudom, szabályos-e , de én meg a képek képeiről készitek képeket; teremőrt nem is látok (pedig nemrégiben emelték le -ideiglenesen- az első szinten levő egyik eZámbó képet) - igaz, az kisméretű volt, ezek a Warholok nem lennének könnyen elrejthetők; viccesen bele is mondom a telefonba - lányom a barátnőjénél van még, a barátnője babát vár; egy indián képet kérne, mondom, épp az előbb fotóztam le egy indián nőt a babájával, majd elküldöm a fotót, neki ajánlva...

lányom Monroet "rendel", őt is már le fotóztam, tele van vele a kiállítás, a sorozatával - de az egyik kis teremben, az egyik magányosan árválkodó képét kapom lencsevégre, s lám, milyen jótékony s izgalmas, új variáció jött létre a vaku segitségével, Monroe megértően kacsint vissza... (illik hozzá ez a változat valahogy... - mintha fényt kacsintana (?)

Meg Warholhoz is illik ...

nem kell olyan komolyan venni őt!

azt se , hogy némi csalódottságot okoznak a képei ( a képek képei - hát persze hogy, miért is ne, talán eleve ezt akarja mondani velük!)

meg a hírnévről is, hogy bárki... 15 percre... Órámra nézek, 15 perc se telt el, s máris a végére értem a "nagy" kiállításnak (még a 4 monitorról bejátszott - tudatosan unalmas - filmjeire is maradt benne idő)

Drágajó nagybátyáim emlékére... 

igen: "vannak utcák, vannak házak, hová többé sose járnak"... Pesten is. És ha az utcába még csak-csak, a házba már nem valószínű... de ahogy elmegyek előtte,

arra jártamban, de nem egészen véletlenül arrafelé is irányítva a lépteimet, meg kell állnom az ismerős ház előtt, a Király (akkoriban Majakovszkij) s a Kertész utca sarkán, szemben a Zeneakadémia épületével, ami most üres, hiányzik a teteje, daru magasodik fölé, igen, a szemközti házban laktak a nagybátyámék, Feri bácsiék, akiknél meghivásukra- elég gyakran tartózkodtam ott... valaha...

 emlékszem, egyszer (amikor én épp befejeztem az általánost, anyu is még csak 40-es volt) Balatonra menet, náluk megszakítva utazásunkat, csináltunk is fotót a 3.emeleti erkélyükön ... a kis unokatestvérem akkor 4 évesforma) van rajta még az anyukájával...

később, már a 60-as évek vége felé is sokszor laktam  náluk, pár napig, amikor a másik (apai) nagybátyámék jöttek Pestre látogatóba, Bécsből. Gyakran töltöttük az estéinket a FÉSZEK klubban, ami egy ugrásra volt innen, csak emlékszem, milyen kellemetlen volt mindig felriasztani a házmestert, adni a kapupénzt, és felvitetni magam a lifttel, általa, a 3. emeletre...

(aztán elköltöztek, nem lehetett valami kellemes felcipelni a tüzelőt a 3.-ra  a pincéből) vajon most milyen fűtés lehet a házban? És látom a kapunál, hogy  -házmester helyett- hogy s hol működik a társasház közös képviselete, ügyfélszolgálati irodával... és persze, alatta, a kaputelefon...)

emlékszem, egyszer riadtan telefonáltam Feri bácsinak a körútról, hogy "eltévedtem" , egy idő után, mint aki körbe-körbejár, elkezdtem látni ugyanazokat a kirakatokat. Felhívtam hát riadtan, (egy telefonfülkéből) SOS-sel, hogy jutok el hozzájuk? mondtam, hogy a November 7 téren vagyok (ez az Oktogon), hát akkor csak egy ugrásra azaz 1  villamosmegállónyira vagyok tőlük, hallottam a megnyugtató és derűt keltő választ... hát most, nem a körúton, hanem a vele párhuzamos utcában, a Zenekadémia főbejáratánál  indultam el gyalog 

(itt, előtte elhaladva, a másik nagybátyám:  Laci bácsi) mindig megemelte a kalapját...)

és egész meglepődtem, hogy pár szobor mentén (József Attila, Liszt Ferenc, Ady Endre) el is jutottam, nagyon rövid idő alatt, az  Irók Boltjáig, az Andrássy útra, aminek az elején a Oktogon... 

Az Irók boltjában azaz az egykori Japán kávéházban pedig Laci bácsi jutott megint eszembe, hiszen ott ő is sokat megfordult, még régebben, fiatal táncosként,...

jó nagybátyáim voltak... gondoskodók, érdeklődők, segítők, törődők...

hiányoznak...

de az emlékük , egy kis városképi besegítéssel is, velem marad...

(a harmadik nagybátyámé is, - ő ment el leghamarabb közülük, de ő egy városban lakott velünk, 14 éves koromig, az általános iskola befejezéséig, akkor mentek külföldre, és az ő ajándékaként nyaraltunk (egy kivett IBUSZ szobában) azon a nyáron anyukámmal Balatonbogláron... de ők már addigra Rómában... Vigasztalhatatlan voltam, voltunk, emlékszem... Annyira véglegesnek tűnt az elutazásuk. De nagybátyámat: Gyuri bácsit, akivel korábban bármikor összetalálkozhattam a makói utcán, -s most sem tudok elmenni úgy az Úri utcába (akkori Dózsa György) a házuk előtt úgy, hogy ne gondolnék rá - már nem is láthattam soha többé...)

Már egyikőjüket sem...

Csak azok a régi házak, utcák maradtak emlékidézőnek...

aliz2. :: 2012. febr. 9. 2:07 :: 2 komment :: Címkék: Budapest, elmélkedés, emlékezés, MAKÓ, rokonok

a gyerekkorom egyik félelemforrása volt. ott állt a nagynénémék egész falakat beboritó könyvespolckolosszusának közepetáján, dominálva azt. sőt a egész szobát, félelmetes komorságával és művésziségével, szomorúságot árasztva és igen, félelmet, szorongást keltve bennem. szorongást, igen, mert nem is mertem beszélni róla...A dívány, amin aludtam ott tartózkodásaimkor (és ez gyakran előfordult, nagynéném gyakran hívott át hozzájuk Vásárhelyre ) pont szembe volt ezzel a végtelen szomorúságot és árvaságot árasztó szoborral, úgyhogy ennek a látványával a szegény anya és ráboruló, csüggedt gyerekei szivszoritó képével aludtam el, már amennyire és amikor el tudtam... lehet , hogy azért is ébredtem másnap mindig későn, és nem is magamtól, hanem (később) nagynéném kisunokájának szólongatására: Juli, gyere "vacsorázni"...(nem is olyan rég jöttem rá, hogy ez humor volt... a későnkelésem miatt...és amúgy is jókedvünk volt, nappal, volt olyan is, hogy reggeli közben nevettemben az asztal alá bújtam s majd megfulladtam a kakaótól... de a sötét este azzal a sötét szoborral... rémálom volt, már elalvás előtt is...

aztán egyszer, akkor már Pestre költöztek a nagynénémék (pontosabban Budára), és fel is nőttem, tanítottam, egy filmesztétikai továbbképzés miatt kellett felutaznom, ott szálltam meg a nagynénéméknél (de már nem is tudom odakerült-e az a gyerekkoromat félelemmel eltöltő szobor, talán igen - talán nem, már nem foglalkoztatott), viszont a Fazekas Gimnázium előtt, ahol a tanfolyam volt (az Aranypolgárról, Gyürki Vera vezette), felfedeztem ugyanazt a szobrot, eredetiben, még nagyobb méretben, s le is fotóztam, akkori anológ gépemmel, de már nem is tudom, hova kerülhetett, pedig rá is irtam a hátára a szobrász felfedezett nevét (Gara? és a szobor cimét Árvák?)

és most, mi történt, teljesen váratlanul?, a Tavaszmező utca felől, a Baross ucán haladva a villamosmegállót keresve...hirtelen elémbukkant a Fazekas Gimnázium épülete, és tudatosan elkezdtem keresni azt az -azóta se látott  - szobrot...

meg is találtam szemben vele, hólepetten, és most is szomorúan, csak az anyára boruló egyik gyereket szinte teljesen beboritotta a hó... komorságából ezzel valamit le is véve... de nem, nem váltott már ki félelmet belőlem.. inkább (fura ez, de) egy kis örömöt, hogy újra találkozhattam régi "ismerőseimmel"... ők szinte semmit se változtak... még mindig együtt, egymásbakapaszkodva - nem is tűntek olyan reménytelennek...

közben megedzett az élet a valóságban is,  szivszoritó képek látványával - ami brutálisabb is, hiszen a művészi alkotásban mindig van katarzis, tehát feloldás is.

Ime: katarzis hóval

(duplán az mondhatná a hóban mindig is a katarzis lehetőségét meglátó régi s tudós barátném)

aliz2. :: 2012. febr. 10. 23:54 :: 4 komment :: Címkék: Budapest, emlékezés, kapcsolatok, mult, rokonok, szobor

muszáj "felmennem" Ferihegyre, - IC-n, ha már ott is van egy megállója-, 16,30-kor kell érkeznie a repülőnek Stockholmból, ha már "muszáj" volt integetnem a felszálláskor , így teljes a kép, meg kell néznem a landolást is...

bár lányom előtt titkolom, mikor indulás előtt hív telefonon, még Stockholmból, a repülőtérre menet buszból, majd ott is a beszállás előtt, mert úgyis lebeszélne róla, feleslegesnek tartaná, tartja, mint ahogy a kikísérést is...

de hát nekem nem "felesleges"!...

és úgy látszik másoknak se, (ha nem is 200 km-ről), mert itt a repülőtéren azért nagyon sokan vagyunk, akik várjuk az érkező járatokat - talán még többen is mint az érkező utasok?

pedig hó is esik, jó sűrűn, tiszta empátiából, hiszen Stockholmban is esett,-bár itt az elmúlt napokban napsütéses tavasz volt - eddig - a reptéri kilátón bárkitől kérdem, hova fog beállni a stockholmi járat, sorry-t kapok, de aztán megemberelem magam, tudok én angolul! - ha már bizonyítványom is van róla -, úgy hogy így már  értékelhető választ is kapok... jó helyen állok, és a tábla tanúsága szerint 16,14 perc-kor, tehát  a várhatónal előbb be is kell fusson a repülő... de hol? nem látom? áll ugyan 2-3 monstrum lent, a látókörömben, egy lánycsapat mellettem, kérdem tőlük is, tudják-e melyik a stockholmi? ők melyiket várják? azt mondják, azok a repülők már rég bent állnak, amúgy nem várnak egy repülőt se, csak kijöttek nézelődni (milyen jó szórakozás - hát ezért ők nem is izgulnak, csak röhögcsélnek) aztán látom bekanyarodni gurulva az induláskor már jólismert lilás gépet... hát megérkeztek; havas az orra. Sötét van már és köd, hiába meresztgetem a szemem, nem tudom jól kivenni az utasokat, csak a sziluettjüket..., de későn veszem észre, hogy két lejáró lépcsőn is közlekednek, nem csoda, hogy nem látom, akiket látnom kellene; már mindenki leszállt, a 2 busz is elgördül az utasokkal; én is lemegyek az érkezési oldalra, ahol már rengetegen vagyunk, egy anya két kisgyerekével mögöttem, lessük a ki-kinyiló csapóajtót, aminek tükörablakaiban csak magunkat láthatjuk, de a kisebb gyerek apját véli(de csak véli!) látni, bár hamarosan egy férfi(az apa) ezzel a kis gyerekkel a karján, az a nyakába csimpaszkodva, jön boldogan a család többi részéhez, tolva a csomagját. Lányom elég későn tűnik fel, jó, hogy már jóval előbb telefonálta, hogy várják a csomagjukat, én meg -mondom - rájuk... meg is lepődik, bár sejtette.... Szerencsére meg se kottyant neki az út, az első repülőút - most már - végre lehagyott engem - utazás terén (is) , ha nem is az országok számában - de a repüléssel tökéletesen!- én még életemben nem ültem repülőn - még a repülőtéren is csak most először (azaz másodszor - az indulással)...

a digitális fényképezőgépet elzsákmányolom, benne a stockholmi képekkel, megígérve, hogy gépre rakom és visszaküldöm email...

de azért hangon, képen, emileken túl a személyes jelenlét pár másodperce is többet ér - mint minden virtualitás..., mert csak az "igazi"

a kép csak "kép" (másolat, pótlék) - persze távollétben (mint még tegnap, mikor Stockhomból jött, emil mellékletként,  nagyon jól jött...) Meg hát, hogy is tudhatnám másképp, máshonnan, hogy hogy is néz ki pl. a stockholmi királyi palota, illetve lányom ( ha előbb lesütött szemmel, aztán meg kicsit homályosan is, de) a királyi palota előterében: 

3foto

aliz2. :: 2009. febr. 10. 22:45 :: 5 komment :: Címkék: foto, lanyom, utazas