múltkoriban már azt hittem, búcsúzhatunk a havas téltől, erre ma.... "hajnali" 6 körül, mikor felhúztam a redőnyt, világos van -e, hát több  volt mint világos, majd elvakitott az a kápráztató fehérség, ami , igen-igen, az égből szállt alá, de valószínű, már éjszaka, mert vagy 4cm magasan borított be mindent a hó. Az ablak alatt parkoló  autókat is jócskán befedte. Lányom most indul nem soká Pestről Szegedre, a Intercityn, 10-kor kezdődik az egyetemen az óra, amit ő tart, még jó, hogy nem előző nap utazott le Makóra, s innen Szegedre reggel, mert ilyen hóesés mellett, bizonytalan lehet a buszút- gondolom (aztán a későbbi események és hirek igazolnak, sajnos - a baleset miatt lezárták a 43-ast, és csak koradélután oldották fel a tilalmat, a helyszínelés miatt)

Én a 4-es busszal mentem be Szegedre, lányom elé, akinek fél 6-ig volt órája. Kis késéssel értünk be a Mars térre, 17,15 körül -sűrű hóesésben, miközben a rádió egyre csak azt hajtogatta, hogy micsoda havas, csúszós idő lett, alig lehet közlekedni, nem tudnak felmenni a hidra az autók, és úton-útfélen baleset...

hát nem lehetett könnyű igy vezetni a mi sofőrünknek, de álllta a sarat - akarom mondani a havat... (pontosabban járta...)

Hanem visszafelé, a 6-os buszra szálltunk. Lányomnak nehéz, zsúfolt napja volt, már fáradt is, éhes is, gondolta, 7-kor már pihenhet , ehet, itthon... (Pestre csak 10 körül érne) Hanem ... még 19,40-kor is Szegeden, a hid előtt voltunk, dugóban*... Akkor egy bátor húzással nekiindult a buszvezető, oldalt, mellettünk hagyva a kamion karavánt, miután a terelő rendőr fogát szíva ugyan, de megengedte, a hídnál felvettünk hóemberekké vált (netán több mint másfél órája) ott várakozó utasokat még, és aztán már röpke óra alatt, tehát összesen 2 óra 40 perc alatt  Makóra is értünk. (ennél rövidebb a menetidő Szegedről Pestre)

Végül is meleg volt a busz, ültünk is, olvashattunk is. (lányom hozott nekem egy Szegedi Egyetemet,(tárcájával az álmokról, meg egy könyvet is, amit most kapott -benne az ő tanulmányával is (Sziv Ernő tárcáiról).Én csak azon csodálkoztam, hogy senki nem csodálkozik pláne méltatlankodik a buszon. Nem ideges, nem nyugtalan. Több mint másfél óra várakozást teljesen természetesnek tekint. Csak pár halk és nyugodt(!) telefonálást hallottam arról, hogy nem haladunk a busszal, késni fogunk. És érdekes, mihelyt elindultunk, felélénkültek, egyszeriben minden(ki) megmozdult és zajos lett... Nem értem én ezt. Én fordítva működök. Rosszul? 

Csak holnapra jönnének rendbe az utak! De azt mondják, estig havazhat (eddig is  vagy 15 cm. hullt...)... Kinek kell ez az idő március felé már?!

 * http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/tukorjeg_a_varosban_-_dugo_a_belvarosi_hidnal/2205335/

aliz2. :: 2011. febr. 25. 0:02 :: 2 komment 
Kategóriák: naplószerűség, hétköznap :: Címkék: idojaras, lanyom, MAKÓ, SZEGED, tel, utazas

egy napra 2 kultúrprogram is juthat pesten... délelőtt a könyvbemutató a galériában, este meg az Írók boltjában ÉSkavartett, beszélgetés Darvasi Virágzabálókjáról. Mondjuk ez utóbbival kapcsolatban a szegedi gyökerű írónak és könyvnek Szegeden is lehettem programjain*; sőt  a könyv országos bemutatója itt, majd konferencia is), róla)**, de itt még az is kultúrprogram ill. élményszámba megy, hogy az ember az Írók boltjában tartózkodhat. Itt ugyanis még a lábunk alatt is  a szőnyegbeszőtt veretes  írói  mondatokat lehet olvasni! És megtalálható mindaz a folyóirat, garmadával, amit se Makón, de még Szegeden se láthatok...

Azt hiszem meg tudnám szokni mégis csak a fővárosban létet. Hogy olyan természetesen beülhet az ember kulturprogramokba. Hogy nem is számít ez külön eseménynek... Hanem a hétköznapok szerves része... Mint ahogy az is, hogy az önkiszolgáló étteremben, azt se tudom mit válasszak -a sok, elémrakott kínálatból - beleértve a vegetáriánus ételféleségeket is, persze, - sőt látom a táblán, hogy nyugdíjasoknak és diákoknak külön kedvezmény van - ma éppen sóletra... (Makón még kedvezmény nélkül sem ettem ilyesmit.) De térjünk vissza a könyvválasztékokra az Irók(olvasók) boltjában, itt is a sokféle fogással, még a  változatos borítólapok végigböngészésével is szinte jól lehet lakni. Lányom már mutat is egy kis piros könyvet, Nagy Endre összegyűjtött írásai a szerelemről... Mutatja, örömmel, mondja, megveszi, miértemre, mert beleillik a disszertációjában vizsgált korszakba, háttérolvasmányként..,. Én továbbértetlenkedek: Nagy Endre elsősorban kabarékonferansz volt, a könyve nem lehet irodalmi érték, mér' kell mindent megvenni, el lehetne olvasni a könyvtárban is (a Széchenyiben minden kiadott könyv megtalálható...és persze az is a fővárosban) Aztán elszégyellve magam, már az irodalmi esemény után a galériáról visszaszaladok, még nyitva a pénztár, és gyorsan megveszem lányomnak a szép könyvet én, míg belelapozok, beleolvasok, Nagy Endre recsegő jellegzetes hangján hallom a nem is olyan érdektelen sorokat! Otthon oda is adom a könyvet lányomnak - kicsit szégyenkezve, ő örül és kedvesnek tart, pedig dehogyis vagyok kedves épp hogy ennek ellenkezőjét akartam csak kompenzálni ill. egyensúlyozni, helyrehozni? ezzel a most kedvesnek látszó gesztussal.Az Írók boltjában különben is minden könyv felértékelődik. Ott nem lehet nemvásárolni... Nem lehet arra gondolni, hogy egy könyv nem értékes. Az Irók boltjában vitatkozni is csak úgy lehet egy könyvről, hogy a 10 pontból ítészei legalább 7-et adnak neki, és akik többször is elolvassák, és erre szinte buzdítanak bennünket is, egyre többet adnának - persze a maximális 10-et is elképzelhetőnek tartva... Najó, nem minden könyv Darvasi (és/vagy Kemény) formátumú.. azt mondják, úgy tűnik, az elmúlt év könyvtermésben különösen értékesnek mutatkozott. A legközelebbi alkalommal Tóth Kriszta tárcakönyve kapcsán valószínű újra elismételhetik ezt a kitételt...

.......

* http://lineas.freeblog.hu/archives/2009/06/04/viragzabalokat_zabalok/

 http://lineas.freeblog.hu/archives/2009/06/06/konyvheti_jakpiknikes_kicsit_szemelyesen/

**http://lineas.freeblog.hu/archives/2009/09/22/egy_link_olvasni/

 http://lineas.freeblog.hu/archives/2009/10/15/szegedi_nap/

http://lineas.freeblog.hu/archives/2009/10/17/egy_elo_konferencia/

http://lineas.freeblog.hu/archives/2009/10/25/egy_blogfoto_onallo_utoelete/

 ezeket a képeket most kaptam emailon Kanadában élő unokanővéremtől, szeptemberben készítette lányomról és rólam, Budapesten, mielőtt visszarepült... kevés  közös képünk van lányommal, úgyhogy megörültem nekik, gondoltam felteszem ide is, (bár erre engedélyt illene előbb kérnem, ugye..(?)

aztán elkezdtem kutatni az emlékeimben, hogy nekem az én anyámmal hány s milyen közös képem van, hát nem olyan sok, ahhoz képest, hogy mennyi a fotónk...  (dehát a fotózás az én mániám, így eleve érthető, hogy kevés olyan van, amin én is rajta - ha csak neM anya és lánya egy 3. személy a fotós, mint ez esetben is - egy akkori tanítványom):

a képen anyukám 1-2 évvel idősebb, mint én a képünkön, én viszont többel, mint lányom..., köszönhetően a köztünk levő szinte nagymamai korkülönbségnek. (ami 41 év bőven), pedig valamikor azt hittük, hogy az anyu és köztem levő 35 évnyi korkülönbség milyen nagy! Persze idővel minden korkülönbség bagatellizálódik.

azon is gondolkodtam, van-e valami frappáns, ide illő anya és lánya versféleség..., de olyat nem találtam! ... legfeljebb egy pszichoszociológiai jellegű cikk a Magyar Narancsban főleg a  felnőtt anya-lány kapcsolatról, s főleg problémáiról... (de nem akarom ezzel elrontani a képek hangulatát, bár elgondolkodtat...)

a különleges olasz étterem sarkába ültem, pontosabban süppedtem egy piros, mély fotelbe, a cukrászdai részlegnél, itt megpihenhettem hosszas gyaloglások után, és ehettem abból a kimondhatatlan nevű epres krémből v parféból amit lányom ajánlott egyszer (egy  párszor már ettünk, beszélgettünk itt) most épp egyedül ülök itt, de nem érzem magam egyedül...

pl itt van ez a kislány is, aki felült a kanapé peremére

és onnan lógatja le a lábát, és -előzetes bejelentés után - le is fotózom (felkerül a képre egy másik arc is, faliképként... érdekes a kontraszt az arcok közt)

és  körülöttem az asztaloknál barátnők hada, fecsegnek, beszélgetnek , ki- és megtárgyalnak... (őket azért nem fotózom le...)

azt hiszem, egy picit én is - egyedül, a sarokban , a magam korával - némi kontraszt vagyok  itt (is?)

aliz2. :: 2012. febr. 24. 23:32 :: 2 komment

 Miamiből kaptam egy meghívót egy budapesti galériába egy milánói eredetű könyv bemutatójára, a levél írója régi, makói ismerősöm, kéri, hogy menjek el, ha tudok, ő Miamiből most nem teheti, és adjam át üdvözletét a könyv szerzőjének..., édesapjuk jóbarátok voltak, Baján, még a háború előtt... a könyv szerzője Olaszországban született, és csak szülei halála után tudta meg, hogy édesapjának volt egy magyarországi élete Budapesten is, és egy másik gyereke, egy fia, Tamás, aki...

a könyv "Tamás könyve" - a borítóján a róla készült fotón néz szembe valamennyiünkkel, akik rá nézünk. Én ettől a tekintettől már nem tudok szabadulni..., pedig nekem nem is (eltitkolt)testvérem... Vagy mégis? Mintha mindannyiunk testvére lenne...

minden "holokauszttagadó"-nak is szembe kellene néznie vele

a fotót, levelekkel, dokumentumokkal együtt szülei halála után találta meg egy rejtekhelyen a könyv szerzője. Aki nem tud(ott)  magyarul. De attól kezdve ez volt számára legfontosabb, hogy a dokumentumok segítségével felfejtse a kisfiú életét, aki a bátyja volt. Apja előző (magyarországi) házasságából. Eltitkoltan. S akinek az életútját 1944-ig lehetett követni az apához irt levelekben. Auschwitzig... bár még szinte most is visszavárják... a 15 évesen eltűnt fiút , 81 évesen... hátha elfelejtette a címét...(?!)

a végén kezdem, mármint a naptár végével, a ceruzával beírt listából válogatom, mit tűztem ki előre az elmúlt év elhanyagolt, megmaradt teendőiből, konzekvenciaként... (azt bevallom, hogy segédeszközök nélkül nem is tudnám ezeket az évszámos feladványokat megoldani, kihúzni a múlt fiókjait, képletesen, valóságosan teszem, lejárt naptárakat véve elő a fiókokból, meg fotókat (ott csak azért vagyok bajban , mert sok album dátum nélküli)

nos, nézzük, miminden maradt meg elvégzendő feladatul, még 18 év távlatában is:(csak azokat irom ki, tanulságul)

ruhákat, cipőket venni, rendesen öltözködni; jógázni; egészséges életmódot gyakorolni; méltóságot (öntudatot); elpakolni mindent (a tárgyak hontalansága); Calcium (görcsök), Magnézium (szív), "Ami egyetemes megírandó"; több alvás; szívkontroll (erős szivdobogás, kihagyások); gyakoribb hajmosás; háztartási eszközöket felújítani; selejtezni; elfogadni az ellenvéleményeket..

a legtöbb beírást megoldotta az idő, vannak, amiket nagyon fájdalmasan:

nemlétező kertben már nem tudok gazolni, és főleg nem tudok már levelet irni, se gyakrabban, se egyáltalán, a nagybátyámnak és a nagynénémnek..., dolgozatokat se kell már előbb kijavitanom, és nem kell törekednem több osztályzatra sem...

.....

viszont: nem bánom, hogy nem kell nyáron időben beszerezni a tüzelőt, és favágásról se kell gondoskodnom... bizony rengeteget kínlódtam fűtésszezonban a fűtés viszontagságaival (most csak az a bajom, hogy kisebb lett a gáz fűtőereje, a langyos radiátorban), de 95-ben még hadakoznom kellett kályhacsőkkel, szétporló brikettel, hamuzással, olajbeszerzéssel, - begyújtással (ha épp nem dugult be), javítással... stb...s azzal, hogy folyton meg voltunk fázva...

lányom kis általános iskolás volt ekkor, 10 éves, negyedikes, de sikerrel felvételizett a gimibe, ahol tanitottam, akkor még, de később - még ugyanebben az évben -, úgy látta jobbnak, hogy visszajön régi, szeretett, iskolájába - egyelőre (azt hiszem jól döntött)...

nagyon szép eredményeket ért el, itt is, ott is, (a probléma máshol (másban) gyökerezett

megyei szavalóversenyt nyert Szegeden, az Éjszaka csodáival (két csodának voltunk tanui"... így kezdte az értékelést a zsürielnök (Kováts Miklósné, Novák Márisko)..  mindenkit  elbűvölt, a szép beszédével is, nem sokkal ezután megyei szépkiejtési versenyt is nyert, aztán meghívták a szegedi körzeti tévéstúdió irodalmi kávéházába, ahol Kosztolányi Játékát mondta el  (elfogult vélekedők szerint érettebben, mint a felnőtt Ruttkai Éva), a makói tévében gyereknapkor saját (gyereknapi) elmélkedéseit mondta el:(egyébként csináltak vele, róla egy remek portréfilmet is, s hamarosan ő is részt vett a videoműhely filmkészitéseiben)

Rajzolt, festett, otthon a kopott barna puhafaszekrényre voltak kitéve a "műalkotásai"  részben ott is készítette, de aztán otthagytuk disznek,

rajzszakkörön külön dijazták is, az oklevelére azt írták, hogy "a leggazdagabb fantáziájú rajzszakkörösnek" (amiben benne rejlett az írói tehetsége elismerése is, vagy tán még inkább az - hiszen mondta is a rajztanára, hogy szerinte inkább író lesz belőle - mint ahogy érdekes módon, őnmaga is áttért az irodalom művelésére azóta...(Jámborné Balog Tünde)

nagynéném: Magdi nénink meglátogatott bennünket (neki nem irhatok már levelet...), megnéztük a filmeket is, és - bár ő sose volt elfogult és a könnyelműn dicsérő szavak embere - mégis azt mondta, hogy nagy jövőt jósol neki, csak nem tudja, milyen területen(akkor még leginkább az előadóművészetre, vagy a színészetre gondolt)

1995-ben nagy jubileumi ünnepség volt a gimiben. Centenárium. Lányom mondott verset a megemlékező, ünnepélyes tanévnyitón... 

(idejárt nagyanyja, apja, anyja (s mad' minden anyai rokona...) és ő is most egy ideig, majd később 4 évig...) Megválasztották osztálytitkárnak is. (De aztán, miután kiderült, hogy nem lehet más véleménye  a diákparlamenten sem, mint az osztályfőnöknek, jobbnak látta, ha visszairatkozik a régi, familiáris iskolájába, miután volt egy kellemetlen affér a testnevelési órán is... egy labdával és egy megfegyelmezetlen osztálytárssal..) A régi/ új iskolában minden osztálytársának csinált egy könyvjelzőt, azok összevesztek, hogy ki mellé üljön...(és megírta a történetet, "A labda" címmel, több fejezetben...)

A zene is nagyon jól ment, már voltak saját szerzeményei is, 

itt volt Kanadából az unokabátyám, és  emlékszem, amikor először meghallotta játszani, a saját szerzeményeit(Csillag, Álom, Az utcagyerek dala) leesett az álla:" ez a gyerek zseni"- mondta, és hogy legközelebb, hozza a kamerát, hogy a hangot is fel tudja venni... 

  kamarazenekarban is játszott, ott nemsoká saját szerzeményt is előadtak, Szentesen, megyei zenetalálkozón.... de az már más év történése... Bár az még idetartozik, hogy a Mester és Margaritához irt kamarazenét adtak elő, és ha már, akkor el is olvasta - Bulgakov Mester és Margaritáját, amiről (különös tekintettel Wolandra) élénk eszmecserét folytatott Popper Péterrel telefonon, a rádió egyik telefonos-beszélős műsorában... és egy darabig folyamatos volt a kapcsolattartás,... (de ez is egy külön történet)

 11.szülinap: 

Voltunk fényadó tanfolyamon - az akkoriban -bizonyos "ezoterikus" körökben-"divat" is volt, de engem amúgy is érdekeltek, (ma is) a testen túli, de igenis létező dolgok -felsőbb dimenziókbeliek... (volt is részem megtapasztalásaiból, akkoriban, busásan, különösen reggelente, félig ébredve, de a tisztánál is tisztább és tágabb tudatállapotban) akkoriban az u.n. "fényadás" volt "divatban", a szolidabb vállfajok közül, hozzáértő, intelligens és érzékeny tisztánlátó volt a tanfolyam vissza-visszatérő vezetője és egyáltalán nem sarlatán; most, pár év után mentünk újra, mennyire kinyílt a lányom azóta, hogy nem látott bennünket, ezt a változást észrevételezte,  és mondta, hogy ő fog nekem segíteni, sokáig,  hogy a "szelídség" legyen a kulcsszó. Ne legyek kemény, hanem rugalmas. Adjak minél többet fizikailag, és fogadjam, amit ő -a "hajlító"- ad. És szeretettel "hajoljak". Mert - genetikailag ő kódoltan - nyakas... A múltat meg engedjem el... (hát ezen most is van mit elgondolkodni) 

 Meg még egy pár bejegyzésen: (fakultáción Rilke Őszi napját tanítom - kapcsán: a saját  életet kell élni. ("másolja ám el életét a gyönge" )Ady)... Csehov csinovnyikja, vagy Gogol Akakaij Akakijevicse, Tolsztoj Iván Iljicse) A Prédikátor könyve szerint mindennek "ideje van"..., lekéshetünk az életünkről, ha időben nem voltunk otthon benne.

vagy:

Azok vagyuk-e vajon, amik lehetnénk. A lényeg: felelősek vagyunk a sorsunkért. 

aliz2. :: 2013. febr. 23. 18:35 :: 3 komment :: Címkék: emlékezés, fotók, múlt, rokonok

 oroszország lerohanja ukrajnát

a történelemből semmit nem tanul

viszi magával a krematóriumát

ez viszont modern és abszurd...

minden együtt

élet és halál

eltakaritással

borzalom!

és megint füst

felettünk

ugyanazon a földgolyón

méghozzá a szomszédban

de át fog hatolni

biztosan

ide is

a Trafóban most Gerevich András Barátok c. verskötete a "barátkozás" tárgya. Bár nem én vagyok valószínű a célközönség, de most elmegyek, (voltam én már JAKtábori irodalmi programokon is, igaz oda Kertész Imre személye csábított be igazán), most, bevallom -, hiszen jiddishe máme lennék, vagy miaszösz, - hogy elsősorban a négy ifjú kritikus egyike", ki a lyányom - az ürügy. Nomeg persze az irodalom, ami meg  végső soron szakmám lenne (vagy legalább is volt) - de az irodalom iránti érdeklődés a nyugdíjbavonulással - természetesen - nem mehet nyugdiíba (mint ahogy anyaságunk se  - attól, hogy, ha lányunk felnő - )

a kötet igazán szép sőt megrendítő verseket (is) tartalmaz a férfiszerelemről (reménytelenségéről)... de tartottam tőle, hogy nehogy a megbeszélésen ez a tartalmi megközelítés szorítsa ki a többit...

nos épp fordítva történt - szerencsére (tartottam tőle, hogy nehogy a megbeszélésen ez a tartalmi megközelítés szorítsa ki a többit...legalábbis szándék szerint - de) az kiderült már a legelején, hogy az eddig - egyébként nagyon pozitív fogadtatás, a kötet recepciója elég sztereotíp és egyéb kontextusokból kiragadó megközelítést ad(valóban)! És a végén a felszólalók közt - mint kiderült - egy történész, aki tudományosan foglalkozik a homoszexuális életmóddal - teljesen referenciálisan olvasta a kötetet, s csak ezt az olvasatot követte. Szerencsére - ugyancsak a közönség soraiból - lett aki az esztétikai szempontok jogait visszaállította... jogos helyére. Másrészt az is kiderült, hogy a kötet felmutat párhuzamos világokat is, és nem egyediként és abszolutizálva fogalmazza meg a sajátját. Sőt komplexebb körben mutatja meg a sajátját is, másoknak, másfajta érzéseknek is felismerési lehetőségeket adva benne.

Végül is : barátságos est volt. Jelen volt a költő is. Aki nem élt hozzászólási jogával, csupán nagyon szimpatikusan és őszintén megköszönte, hogy foglalkoznak a verseivel. (Talán nekünk is meg kellett volna köszönni a verseit? vagy maga az est tulajdonképpen az volt.)

végre hosszú halódás után, kénytelen voltam kicserélni a mobilom

ez is Samsung, csak jóval nagyobb és gyorsabb

és ami a lényeg : gyönyörű képeket csinál, olyan élethűen adja vissza a ráncaimat, meg a maszkom meg az eget - hogy csak na! :)