Ragyogó napsütés - még mindig, az se tud kedvet szegni, hogy legalább 20 percet késik az Intercity s mégcsak bejelentést se tesznek róla a megafonjukban, pedig máskor még a helyjegy visszafizetését is felajánlják ilyen esetben

amióta jó idő van, lelassult mindenütt a közlekedés, úgy tűnik - mert mindenhol annyi ember, autó és egyéb közlekedési eszköz, hogy már egymást akadályozzák - nem tetszik nekem a főváros ilyen zsúfoltan - az Irók Boltja még nem az, mikor odaérek, - itt találkozom lányommal, még az irodalmi program előtt - de mire elkezdődik Petőcz András új(régi) versválogatásának bemutatója, a bolt is zsúfolásig telik, igyekezni kell ülőhelyet kapni - miután pár percre kiültünk az Ady szobor közelébe, a napsütötte padra

jól sikerül - valóban - a bemutató, ahogy azóta -olvasom a költő blogjában - konstatálja is, nekem főleg az tetszik amikor a verseit külön-külön felolvassák a bemutató résztvevői, többet, a költő is. Jó versek. Van érvényes mondanivalójuk. Nincs bennük se cifraság se homály - csak valamiféle summázata a dolgoknak, a tapasztalatoknak .

Amik annyira közösek, hogy szinte bólintgatásra késztetnek.

A bemutató után teszek egy sétát az Andrássy úton (lányomék egy másik irodalmi programra, az AEgon díjátadásra sietnek el, Jónás Tamásnak gratulálni) - az Andrássy úton nekem mindig eszembejut, hogy itt rótták beszélgetős sétáikat ifjúkorukban az apám és nagybátyám... (nagybátyámtól tudom, apámtól nem tudhatom, se ezt se mást - sose beszélhettem vele) Az Operán túlig megyek, (ahol, tudom, joghallgató korában énekelt/statisztált a kórusban) , s kikanyarodok az út végén a Bazilikához, be nem lehet menni de kívülről, a térről meg lehet szemlélni az épületóriást, 

ami alig fér be a fényképezőgép keresőjébe, még jómessziről is...

széder esti vacsorára vagyok "hivatalos" - elindulok időben, visszafelé, de félúton kapom már lányomtól a telefonértesítést , hogy inkább várjam be őket, úgy is teszek - így legalább nem tévedek el, ha kicsit késünk is

a széder a zsidó húsvét (Pészach) előesti ünnepi vacsora (alias az "utolsó vacsora"!) - de ezt mindig ezzel a mondattal-óhajjal fejezzük be: "Találkozzunk jövőre Jerusalemben!" (én még sose voltam ott, persze itt inkább arról a bizonyos "mennyei Jerusalemről van szó" - ahova még nehezebb lehet eljutni...

meghallgattuk - mint minden évben - az Exodus, az egyiptomi rabszolgaságból való kivonulás történetét, lányom (még) a legfiatalabb, így ő teszi fel a hagyományos kérdést: má nistano - miben különbözik ez az este a többi estétől..., és erre kell elmondani, továbbadni - teljesítve a "beszéld el fiaidnak" parancsát-; ma este úgy teszünk, mint akik "szabadok"... (jut eszembe a 6 éves kori dalszövege: szabadnak érzem magam, mikor nem is vagyok szabad... eljön még az én időm... Mikor leszünk, lehetünk-e teljesen szabadok?

És megint József Attilánál a válasz? Hol a szabadság a rend - mindig érzi a végtelent...

Szabadság és rend - most ez van itt: a széder rendje és a szabadság levegője az ünnepi asztal körül, és az exodus történetében, amit jelenként élünk át, mindig, mintha éppen most történne a kivonulás a rabságból...

de szeretném hinni, hogy holnap is, meg jövőre is, és azután...

 bár reggel a napkeltében az egyik (szabad demokratának nevezett) politikus azt taglalta, hogy hovatovább az ember úgy érzi, hogy nem lehet élni ebben az országban, hogy hovatovább nem lehet nyugodtan kimenni az utcára, ha valaki másképp gondolkodik, ha másképp néz ki..., és mintha az egyik Petőcz által felolvasott vers is valami rokonélményt vázolt volna, és még az exodus történetébe is beleérezhető egyfajta analógia, miért is kellett Egyiptomból (Micrajimból) kimenekülni a zsidóknak...

van egyfajta exodus saját rabságunkból saját micrajimunkból, a belső szabadságba - de azért jó lenne a kint s a bent összhangja..., hogy valóban azok lehessünk, aminek "érezzük magunkat"...

aliz2. :: 2009. ápr. 8. 2:03 :: 2 komment

a Margit hid Budai hidfőjénél láttam meg ezt az egész valószerűtlen villamost..

persze rá is volt irva, hogy nosztalgia... egyébként én csak sárga villamosokra emlékszem, a régi időkből is....

aztán a szálloda falán láttam meg ezt, egy festményen...

tetszett

(csak az igaziak nem nagyon, amikor odacsuknak az ajtóhoz, vagy a vezető épp akkor indit amikor feszállnék, vagy ha nem adják át a helyet, de azt még kevésbé, ha átadják pánikszerűen... olyan az,mint egy jólsíkerült antibók...)

aliz2. :: 2012. ápr. 7. 16:30 :: még nincsenek kommentek

József Attila születésnapja (április11.) - a költészeté, olykor ugyan előbbre hozzuk, pár nappal, most épp 7-ére, és próbáljuk megidézni alakját - újabban úgy tűnik, úgy, mintha ma is élne - nem csak a verseiben, hanem amúgy is; eljátszva a gondolattal, hogy 104 éves lehetne - lehetne is genetikailag, mondja az Új Színház stúdiósainak egyike a Hagymaház szinpadán, a sokoldalú irodalmi összeállításban - hiszen testvére, Etus (is) 102 évesen hunyt el, közben pedig arról mintha megfeledkeznének, hogy Attila többször is kísérelt meg öngyilkosságot, és korán írt "kész a leltárt": ("éltem, és ebbe más is belehalt már"), előtte való nap, 6-án, az Espersit ház "szellemidéző", eredeti légkörében meg egyenesen úgy idézi meg alakját az előadó (Bogoly József Ágoston) , mintha 104 évesen autót vezetne, errefelé tartva (én - lehet, hogy gyér a fantáziám, de el se tudom képzelni József Attilát volán mögött - nem hogy 104 évesen..., egyáltalán) Még jó, hogy a verseiről se feledkeznek meg! Hiszen ott, azokban kell továbbélnie a költőnek is. (ha csak nem "hasztalan vonít")

József Attila nem 104 évet, csupán 32-t élt (élhetett)... mifelénk a költők átlagéletkora amúgy se volt túl nagy. (Csokonai is ugyanennyit, de Petőfi még ennyit se) S miután szinte mindent róla neveztek el, megértük azt is, hogy visszavonták eme elnevezéseket. Így lett a JATE-ből (azaz József Attila Tudományegyetemből SZTE (Szegedi Tudományegyetem), a különböző felsőfokú intézmények összevonása után - nem tudván eldönteni, maradjon e a név, vagy vegye föl netán Szentgyörgyi Albertét...; maradt a semleges elnevezés... a makói gimnáziumot pedig - ahova annak idején maga is járt - sikerült megtartani az ő nevével, bár -jól emlékszem az utcavisszakeresztelési időkből -, itt is történt kisérlet a Csanád vezérré visszanevesítésben. Leszavaztuk! (pedig ez volt az eredeti - de nem hagyhattuk "Attilánkat"!

Igen, nem, mert annyira a "magunkénak "éreztük, érezzük itt Makón, legalábbis... Érzi is ezt a nem makói születésű, de makóivá lett irodalmár is, mikor ezt a Maros parti táj és a "jó makóiaknak" ajánlott Megfáradt ember kéziratának kivetítésével kiemeli.

Persze a mellettem ülő lányra rá kellett szólnom az irodalmi műsor elején, hogy ne hallgasson már zenét a mobiljából, vagy fáradjon ki - ha már kényszerből (óra ) helyett kell itt ülnie, legalább ne zavarjon másokat, de aztán megemberelte magát, és végignézte csendben - csak néha kuncogva - a műsort, melyben Galkó Balázs irányításával hasonló korú fiatalok (stúdiósok) szerepeltek a színpadon, József Attila és kora és részben a mi korunk megidézésével , szembeszegezésével. Mindenesetre elcsodálkoztatták a mára megidézett József Attilát azon is, hogy róla nevezték el azt a Tudományegyetemet, még ha átmeneti időre is - azt az egyetemet, melyből eltanácsolta az egyetem fura ura..., nehogy tanár válhasson belőle(de hát ő úgyis, már rég, nem középiskolás fokon...)

és az adott világ varázsainak mérnökeként tudatos jövőbe látó költőtől, visszakérdezhettük: mondd mit érlel annak a sorsa, ki..., meg a proletár utókor, meg az ember vörös csillaga - amit feltűztünk, aztán levettünk, a sötét gyárat meg eladtuk egy még sötétebb tőkésnek, hogy aztán a város érdesebb része még érdesebb legyen... (láttam is!)

De most megint "változások nehéz szagát görgeti a szél..." (?)

Kissé furán, az MSZP új miniszterelnökkel kecsegtető rendkivüli kongresszusa záróakkordjaként rendkívüli módon megint éneklik az Internacionálét... éhes proletárokról, egyáltalán nem éhes és egyáltalán nem proletárok, egyáltalán nem szociális(ta) megszoritásaik bevezetésének anakronisztikus nyitányaként(?)

vajon milyen jövőt látna most József Attila... és hol itt a "majdani" "harmónia"?!

aliz2. :: 2009. ápr. 7. 22:33 :: 4 komment
Kategóriák: ünnep :: Címkék: emlekezes, JOZSEF, kolteszet, MAKO

 a kaput a bácsi fényképezte, félkézzel tartva digitális gépét, a másikban bevásárló nylontasak volt,

megálltam nem akarván megzavarni, megvártam amig lefotózza a kaput - már csak szolidaritásból is -, az én kezemben is ott diszelgett a fényképezőgépem,  az imént csináltam vele egy pár felvételt a Radnóti színház előtti Radnóti szoborról...

le lehetne fényképezni a bácsit  is , ha nem lennének személyiségi jogok, annyira nemes volt a profilja, az egész megjelenése, és ez a digitális gép a kezében, miközben egy régi kaput fotóz

meg is köszönte az előzékenységemet, magyarázta, hogy azért fotózza a kaput, mert ezt még nem festették le, nem értettem miért mondja, így, hiszen az eredendően kovácsoltvas azaz sötét(vas)szinű kapu itt és most drapp, de  mint kiderült, fotósa arra gondolt, hogy ez a kapu még nincs lefestve (azaz összefirkálva, graffitizve) ...mint szinte minden szabad felület , már, aztán eszmecserébe kezdett a romboló ösztönök felfoghatatlan magyarázatára, és még az épület tégláiról is áradozott, egy sort, hogy mennyire szép, mennyire sorban állnak... azok a gyönyörű, régi téglák...

aztán azt is mondta bemutatkozás gyanánt, hogy ő csak egy nyolcvanvalahány éves férj, akinek nincs semmi jelentősége csak az, hogy felesége vásárolni küldi - s megemelte a szatyrát, amiben mintha mosóporos dobozok lettek volna..

még mutatott is a zsebéből előhúzott szürke zokniféleséget, hogy abban tartja az apróját, ahogy még  annak idején óvónéni anyukája erre tanította őt, és  a többi  óvodást is, van is egy szintén nyolcvanvalahány éves barátja, még óvodáskorából, persze, aki most is igy tesz, akárcsak ő...

AZTÁN 

megkérdezte nem zavar(t)-e... , épp ellenkezőleg gondoltam,

de azért visszafordultam inkább, miután elköszöntünk... kerestem u.i. egy bizonyos új épitésű házat a régi utcában... de tulajdonképpen el is ment a kedvem tőle, inkább magam is lefotóztam visszafelé a kaput... a patinás, szabályos téglasorokkal -

ilyet az új házakon úgyse látni...

aliz2. :: 2012. ápr. 6. 23:31 :: 8 komment :: Címkék: Budapest, emberek, epizód, épületek, fotó, kapcsolatok

 ha emberekre lenne bízva a kozmosz,  már rég összeomlott volna

de igy, szerencsére kiszámítható a nap járása is,

pl mostanában tovább és mögé oly hamarmagasabban van a kávézómmal szembeni szállodai épület fölött -nem bújik  mögé oly hamar - kedvem is magasabban

remek

kisbabák sora is élvezi...

ha a kabbala (egyik) jelentéséből indulok ki, ami "kapott hagyomány" - akkor valóban sokat "kaptam" ezen a hét végén. elég sok könyvet elolvastam már e tárgykörben (is), de most először találkozhattam igazi "kabbalista" tanítóval, aki sok meglevő kabbalakönyvem egyik szerzője is: Z'ev ben Simon  Halevi (dedikáltattam is az egyik szünetben a könyvét: A Kabalaútját. ) Megint tapasztalhattam, hogy a személyes jelenlét pótolhatatlan... Londonból jött, Budapest közepébe, a Merlin színházba, a Mazsike szervezésében,  hogy két nap, fáradhatatlanul és figyelemmel és kedves mosolygó lényével elárasszon a tudásával. de legalább annyira a hiteles lénye tanított, mint a szavai. (miket egyébként a tolmácsa nem mindig egész hitelesen adott vissza)

főleg azt tanultam (nem egészen újként), hogy milyen fontos a lelki fejlődés, az evolució (Istennek is!) - és hogy ehhez kedvező feltételeket kell teremtenünk; hogy a szabad akarat nagy felelősség, de mindig választhatunk a jó és a rossz között. (nyilván az előbbit tegyük);

talán a legtöbbet a meditációktól kaptam, ezt most nem fogom leírni, hogy mennyiben - ott se tudtam megosztani, ahhoz kicsit személyes; de általánosítva mégis mondhatom, hogy az a lényege, hogy minden úgy van jól, ahogy van (és a múltra és a jövőre is vonatoztatva) , és valamit megértettem abból is, hogy mi a dolgom, mire (és miért) születtem. (hogy nem a fantáziám játszott velem, arra elég erős bizonyítékom volt.) És hogy az embernek leginkább saját magára kell "vigyáznia", ezzel tud kihatni, jól, másokra is, mint ahogy a szeretet is önmagunk szeretetével, elfogadásával kell hogy kezdődjön. Csak úgy működhet.

Az életfa számtalan változatban - mint valami mandala - igazít el, az élet bármely területén. de általános lényege ennek is az egyensúly(a középső oszlop) elérni akarása, a két szélső pillér közt. (Hiába: "az arany közép")

És a legfőbb: ha a világban bajok vannak, az az emberiség hibájából van, semmi köze a világegyetemhez; mert az jól működik, ott minden rendben halad, a természetben minden kiegyensúlyozott, mibennünk a hiba...ha van hiba

ő nem öregszik, csak folyton megújul

hiába múlt el már 100 éves is, jócskán

a centenáriumon - emlékszem - még tanítottam, sőt a lányom kisgimnazistaként is jelen volt, (szavalt is... ) ...

én 1961-ben érettségiztem, ott; (anyukám 1926-ban)- most készülünk az 50. érettségi találkozónkra,

első tanítványaimnak tavaly volt a 40.! egyikőjükkel épp a napokban beszélgettünk; most ment nyugdíjba ,nagyon hiányzik neki a mindennapi munkahelyre járás, talán még a foglalkozásával járó stressz is... (diáknak is szorgalmas volt)... beszéd közben egyszer csak azt mondta, hogy nyugodtan tegezhetem -persze ő nem tudna visszategezni... pedig lassanként egymáshoz öregedünk. (Ahogy Ady is  mondta a Vén diák üdvözletében) S

Az ősi Schola már meg is ifjodott
Gyönyörűn azóta.
Csak minket csókolt öregre az idő.... 

...

de inkább ideteszem az első tablót (is), amin már érettségiztető tanárként vagyok jelen, 1969-ben - de itt még -én is- fiatalon, alig megkülönböztethetőn a diákoktól..., (akikkel most már egyszerre és ugyancsak majdnem egyformán jujjogatunk az idő gyors  múlásán...):

aliz2. :: 2011. ápr. 5. 23:30 :: 15 komment :: Címkék: elmelkedes, emlekezes, ido, iskola, mult

úgy érzem magam, mint ahogy Mózes érezhette

Nébó hegyén, Moab földjén

a különbség, hogy én még csak távolról sem látom 

az Igéret földjét

s már reményem se nagyon lehet 

rá

nade 

majd az unokám....

úgy legyen...

********

(az csak mellékes, vagy a Biblia mellészámitása, bár a 120 év Isten bőkezűsége által van kiknek adott---

Mózes akkor kezdte kivezetni a népét a rabságból, mikor annyi volt kb mint én most...

és 40 évig tartott... igy én is az út elején lehetnék...de  hát nem vagyok Mózes...:)

most töltöttem le albumba  a gmailon (picasaweb) a másfél éve készült fotósorozatom  a Metanoia Szkénébeli próbájáról illetve a "Deszkák és pallók" cimű előadásról, amiről irtam is annak idején (és pár fotót már mellékeltem) - az albumban 28 van!

most viszont nem tudok ellenállni, hogy ne helyezzem el az egész sorozatot valahogy itt is, csak azt nem tudom, hogy

segitséget köszönettel fogadnék

addig is idelinkelem, a linkelni valót, és arra való kattintással megtekinthető a sorozat, akár diafilmes változatban is...

de valójában szerettem volna (szeretném) idehelyezni... (átranszportálni) az egészet - képileg is:

http://picasaweb.google.hu/gonda.juli/Metanoia#

http://picasaweb.google.hu/gonda.juli/Metanoia#5456039683414424210 

http://picasaweb.google.hu/gonda.juli/Metanoia#slideshow/5456039682132334562

(van itt 3 link is, de egyik se az igazi(?)

úgyhpgy nem birom ki, hogy ne rakjak fel ide néhány képet az albumból (külön):

s hogy miért pont most jutott eszembe? megigértem a rendezőnek, hogy végre elküldöm neki (eddig azt hittük, hogy lányom  már megtette, de hát ő a szerepre koncentrálhatott ...)

másrészt a "metanoia" mindig aktuális (húsvétok táján talán még inkább is) - legyen akármi is a "történet"...

  igen, a metanoia mindig aktuális! 

-------------

nem sikerült html kóddal se a diavetités áthelyezése, pedig már nyomon voltam!

ezt a videot sikerült pedig, de hiába: ("Egyedül nem meGY

.........................................

no, a blogspoton - egyből sikerült a diavetités feltétele (is):)

http://akkorsmost2-aliz.blogspot.com/2010/04/metanoia.html

aliz2. :: 2010. ápr. 4. 19:07 :: 5 komment 
Kategóriák: fotó :: Címkék: fotók, lanyom, színhaz