A Dunán leadták a filmet, s bár eredetileg nem akartam megnézni (A-ba se akarok elmenni!), aztán mégis...
nem esett jól - hogy úgy mondjam...a költői képek ellenére sem... és a borzalmasakkal pláne nem, akkor a hányinger környékezett. Nem nekem való ez, nem véletlen dobtam a legfelső polcra s nem találom a költözésünk óta se a Te vagy a tanú c könyvet, borzasztó de valós koncentrációs tábori képeivel...
tulajdonképpen a keretet a kezdeti és záró képeket birtam csak nézni viszonylag elviselhető állapotban
az elején az apát , akit munkaszolgálatba hivtak... az a szinész játssza , akit még amatőr korából ismertem , egy hajduszoboszlói amatőr szinészfesztiválon játszott a győriekkel, és hosszabban beszélgettünk... apuarcúnak hívtam magamban,, és tényleg van valami hasonlóség köztük, most meg a sorsuk szinte teljesen...
érdekes, hogy a felszabadulásukkor az amerikai katonának (is) nagyon szimpatikus lehet, mert rá akarja beszélni, hogy tartson velük, de ő haza akar jönni... az apjához
(meg jut eszembe, a legelején, mikor nagy csoportban terelik őket, zsidókat, és jön egy villamos, páran beleszöknek, s a folyton felső parancsra váró rendőr, szemet huny, s szinte int neki, hogy ő is tegye, de ő nem akarja elérteni s csak mosolyog...)
mikor vissza felé a villamosban nincs pénze, s le akarják szállitani egy ember kifizeti a jegyét és érdeklődik.
ő ekkor használja először(?) ezt a természetesen szót, ami az eredeti könyv narrációjában állandóan visszatér
s azt mondja magyarázatul: a koncentrációs táborban minden természetes volt
erre a férfi : csak a koncentrációs tábor nem volt az--
ez az!
azért a felszabadulás utáni romos utcán baktatva a koncentrációs táborok ritka, délutánonkénti, boldogságáról beszélne....ha kérdeznék--
szörnyű idöket éltünk...(s haltunk)
