erről-arról-amarról még

erről-arról-amarról még

az Óbudai Anzix költészet napjára

2024. április 21. - gond/ol/a

fotó

 

 


o

Költészet napjára.
Turi Tímea:
A nyár leghosszabb napja
Mikor romlanak el?
Mikor változnak a tejszagú testek morcos katonákká?
Mikor fordulnak végleg ellenünk?
Hogyan kerülnek rossz társaságba?
Hiszen a rossz társaság is mind belőlük áll:
a hamvas, puha jóságból, az áldott lehetőségből.
Mikor tanulnak meg rosszul viselkedni?
Megbántani másokat, magukat, minket?
Felcserélni a tettest és az áldozatot.
Tükörbe nem tudni nézni.
Mikor kezdünk mi haragudni?
Mikor hisszük először azt, hogy rosszat csinálnak?
Mikor felejtjük el, hogy ami rossz, az a mi mulasztásunk?
Mi mikor romlunk el? Hiszen még jók voltunk,
amikor szültünk.
[A kép forrása: Magvető Kiadó]

maradj még velünk

"a zsidó házból nem lehet kimenni"

egy különös, különleges filmet láttam nem régiben, de nem ereszt

zsidó téma, arról szól, hogy nem lehet nem zsidónak lenned, ha már annak születtél

meg a családi elszakithatatlan közösségről, az örökségről

egy férfiról, aki ki akar keresztelkedni, már minden előkészület megvan hozzá

de utolsó percben visszalép...

a szülei már engednék is, fájó szívvel ugyan, és mégse

(egyébként a szüleit az igazi szülei játszották, hitelesen!)

 



a férfit tulajdonképpen régi megmagyarázhatatlan vonzalom fűzi Szűz Máriához (annak templombeli képmásához), s furcsa módon de nem véletlenül egy ajándékfestmény húzza, billenti vissza, amit anyja csinált neki, épp a tervezett  keresztelőre (miután megtudta, hogy Szűz Mária tulajdonképpen zsidó volt, s lényege az anyaság) s mire az ő saját arcmását festette a csillagok közé...ez döntött, ennek nem lehetett ellenállni ,ez a kötöttség, erősebb lett mindennél - az anyai erő

szép volt...

Ferge Zsuzsa emlékek

 

 Már napok óta nyomja a szívem Ferge Zsuzsa halálhíre, meg hogy írjak róla

de emlékeim  szedegettem, persze csak töredékét találtam meg..

de most már felrakok párat...felemlítek párat

persze személyesen később ismertem meg... de mindig odafigyeltem arra, amit szociológusként mond, mert egy humánus, hiteles, világos fejű és szívű ember volt

2008-ban véletlenül tudtam meg, hogy Kecskeméti unoka-- hogy nagyapja a makói főrabbi dr Kecskeméti Ármin, aki mellett volt az én nagyapám hitközségi elnök, és aki nagyon szépen irt is a nagyapámról...egy a makói zsidóságról szóló könyvecskében

a zsinagógájuk emlékjelenek avatásán már személyesen ismertem...

itt a kiállitáson csináltam róla ezt a képet, ahol megilletödve áll a nagyapja olajfestménye előtt,

az én nagyapám fotója is ott van a közelében (csak az a fotón nem látható, itt)

 


2009-ben a nagyapja összetört emléktáblájának ujraavatásán láttam először Makón

 



 

akkor futólag beszéltünk is, olvasta a blogom , és tetszett neki! (a nagyapjának az én akkor (1924-ben)  még kislány  nagynénim emlékkönyvébe irt sorait raktam be , meg  U.Zsoltnak is elküldtem, ő továbbította a kézirást levélben, neki, mire  ő  köszönte "Gonda Juli kedvességét"...

 

2010ben egy nevezetes ebéden voltunk együtt nagy társaságban a Korona étteremben, ami egy ugymond eredetileg jótékonysági zsidó megmozdulás volt, azt hiszem U Zsolt a Holokauszt gyermekei c könyvére is akkor gyűjtött--- nagyon emlékezetes marad ez az esemény, Nagyon megmaradt bennem ahogy a hőbőrgő szélsőjobb "radikális" antiszemita fiatalokat , kik provokáltak az ablakokon túlról besötétítve, különböző plakátotokkal, leszerelte, leszerelték, kimentek hozzájuk, szépen, halkan megbeszélni a dolgokat,  hamar, lecsilapodva (meggyőzve?)  haza is mentek "a legények". , Én meg leckét kaptam demokrációból emberiességből , a kényes kérdések megbeszélhetőségéről

(ott voltak még Szüts Miklós ( ő is mostanában halt meg) meg Székhelyi ( ő se él már),... meg sokan mások, igaz emberek, demokraták, Pestről--mikor már úgy volt, hogy megfélemlitések miatt elmarad a dolog... én is Pestről száguldottam haza  

itt egy kedves kép, mikor F ZSuzsa mellém ült a unokájával...) akkor váltottunk pár szót

 


meg a többiekkel...


 

 "
 
 
 
 
el is küldtem  vagy 7 fotót neki 
 
2010 május 5:
 
"Kedves Ferge Zsuzsa!
 
Kicsit elkésve, de azért küldöm az ígért makói koronai fotókat
 
egyben köszönve is az akkori támogató-bátorító jelenlétet:
 
gondajuli"
 
s a válasza:

"
Kedves Juli,
szerintem ott tegeződtünk, de ez szinte mindegy.
Nagyon köszömöm a képeket, jók.
BArátsággal

Zsuzsa


az emlékjel avató ünnepségén, valamit kérdezett tőlem , s hátrafordulva válaszolok (később az első sorból hátra mentem, nem akartam Lázár mellett díszelegni... pedig hát nagyapám jogán én is elöl maradhattam volna...) Zsuzsával együtt, de ő meg végképp a szerénység megtestesitője volt...

 



 
 

(jelzem nagyapám másik unokája, Kanadából Dóra, is az utolsó sorba ült)

 

Van még egy közös vonásunk, apánk elvesztése, s ennek mérhetetlen  fájdalma, 

 


 

 

képregények

 a Pulitzer-i megemlékezések apropóján a Hagymaházban képregénykiállitás, és elóadás volt

mert hogy mintha a képregény is Pulitzertől lenne eredeztető, a magyarországi viszont Jókai ujságjából: (hogy mik vannak!)

 

 

 

 

 



 

az érdeklődés elég alacsony volt, a hagymaház dolgozóin meg a tévéseken kivül tán hárman voltunk érdeklődők

remélem az egy hóig látható kiállítást megnézik többen is

 

 

 

 

tartom magam

 

 Ülünk a makói jángori zsidótemető képei előtt a kiállitásmegnyitó vége felé az ignővel a széksorban, már alig vannak.. 

 



 

Meg vagyok rendülve, hogy az imént felfedeztem anyu sirját is a képek közt, kicsit megkopottan, virággal körbevéve (alig ismertem rá, nem voltam sajnos kint mostanában)

S megkérdi az ignő, hogy mikor is halt meg anyukám...

Mondom 81 evés korában, mint én most...teszem hozzá  még néhány hónappal túl is éltem - s azóta szinte jogtalannak illetve ajándéknak érzem ezt az időt, Olyan könnyű lenne meghalni, de nem akarok, még dolgom van---teszem hozzá

Hm, de milyen jól is tartom magam  mondja

(hát igen, (csak) tartom magam!)

az élet házában

 ma van a magyarországi holokauszt emléknap

nem volt hangos megemlékezés és mégis lett

ahogy beléptem a könyvtárba, kiderült

a szines fotók mind a Jángori zsidó temetőben készültek

s középen két oldalon kavicsok az emlékjel fotója alatt 

és egy művészi alkonyi jángori kép előtt,

 



 

 

a meglepetés fokozatosan ért, előbb csak rémlett , akkor zajlott a megnyitó

de később, láthattam, közelre menve, ez bizony anyám sírjának fotója

 

fent az a letört kis csücsök is felismerhetővé teszi...

 

csak az idő nyomot hagyott rajta, bevirágozta, mióta nem voltam... 

egyszerre fogott el jó és rossz érzés.. felkavaró...

az élet....

j.m.aki a képen háttal látható, előtte d.m. a fotós, hátul képet nézve én, még nem anyámét, de mindjárt..

 

 



 

 

találó mondatot irt J M: "  A fájó emlék sír, de örülni is tud."

 

 

örök emlék , anyué is...    


 

kellékek

 

 Megnéztem újra ( a tévében) Szabó István Apa cimű filmjét, no csak részleteiben, de egy nagyon fontos volt...(s valami miatt újra akartam látni)

amikor egy hídon mennek át a főszereplő (a rendező alteregója) és a barátnője. statisztálnak egy tömegjelenetben

 

 

 

 

 

zsidókat "alakítanak" akik sorba menetelnek, kabátjukra sárga csillagot tűzve előbb

 

 



 

 

 

 



 

Majd  a stábnak egy nyilasra lesz szüksége, erre jön a váltás, a főszereplő kelléket cserél: le kerül a csillag

majd jön egy fordulat, s egy nyilasra van szükség a stábban, és a fiú ruhát-kelléket cserél

 

a csillag lekerül


helyébe nyilaskeresztet kap a kabátjára

 

 

 

és fegyvert a kezébe

 


s máris a másik oldalra került:

 

 

 

 

 

hát ennyi...

 

később olvastam egy interjúban, hogy milyen megrázó hatást váltott ki ez a "szerepcsere" (az amúgy zsidó szinészben..Bálint Andrásban).a filmben a barátnő zsidó (lehet, hogy életben is, nem tudom, de   nincs jelentősége: Sólyom Kati erről emlitést is tesz a jelenet után a filmben... Megbeszélik...

 



 

 

 (Most láttam a Hogy voltban őszen, öregen,  de dinamikusnak,  80 évesen, a holokauszt is annyi éves...

 

hát igen...

 

Pulitzer kiállítás

 a könyvtár földszintjén egy kis sarokban zsúfolódott össze pár anyag, fotó, újságcikk Pulitzerről

 

 

 

 



 

akivel úgy büszkélkedünk, mintha a mi érdemünk volna, hogy itt született, ősei itt éltek, de ő már gyerekkorától elköltözött illetve költöztek a családdal

majd ő külföldre is emigrált

ismeretes az a nagyívű ujságirói pálya, amit befutott,,,

ha nem is tőle van a mondás, mi szerint a hír szent a vélemény szabad,, 

legendák.

azért jó, hogy mindig megemlékszünk róla, ha nincs is sok közünk az eredményeihez, okunk a büszkélkedésre (én se vagyok különb a Deákné vásznánál, az én büszkeségem zsidósága is növeli - pedig most olvastam, hogy anyja nem is volt zsidó!- tehát halaikusan nem is az...

én  kötelességszerűen mindig eljövök, leróni nem is tudom miért

most is ott ácsorgok, a nevét viselő kollégium kirendelt diákjai közt. akiknek még minden (vicc) új, hát nem jó vicc ez is?!   :)

 

 

Ungar Péter egyik kedvenc költője

 Ma van a magyar költészet napja. A költészetre sokan úgy tekintenek, mintha a múlt része lenne. Pedig ez egyáltalán nem így van, most itt, a jelenkori Magyarországon is nagyon sok olyan költő van, aki a mostani idők problémáiról ír, hozzáférhetőbb nyelven. Szerintem jobban éreznénk Magyarországon magunkat, ha nagyobb teret engednénk a kortárs költészetnek.


Az egyik kedvenc kortárs költőm Turi Tímea. Valójában legújabb kötete tartalmaz nagyon sok konzervatív verset is, a hitről, a családról és egy kicsit az öregedésről is.

 
Ajánlom mindenkinek

 
süti beállítások módosítása
Mobil