Ülünk a makói jángori zsidótemető képei előtt a kiállitásmegnyitó vége felé az ignővel a széksorban, már alig vannak.. 

Meg vagyok rendülve, hogy az imént felfedeztem anyu sirját is a képek közt, kicsit megkopottan, virággal körbevéve (alig ismertem rá, nem voltam sajnos kint mostanában)

S megkérdi az ignő, hogy mikor is halt meg anyukám...

Mondom 81 evés korában, mint én most...teszem hozzá  még néhány hónappal túl is éltem - s azóta szinte jogtalannak illetve ajándéknak érzem ezt az időt, Olyan könnyű lenne meghalni, de nem akarok, még dolgom van---teszem hozzá

Hm, de milyen jól is tartom magam  mondja

(hát igen, (csak) tartom magam!)