óvodába is egyedül járok
pedig tőlünk kilométerekre
a város másik végében van
de ez egy kisváros és itt születtem
Pesten már korábban elvesztem
az ovi kapujából elcsatangolva
lett is nagy skandalum
de szerencsém volt
s nagysokára meglettem
de itt mindenki ismer
nem veszhetek el
s tán nem is visznek el
mint '944-ben….
(emlékcserepek)
sokat vagyok
a szomszédban
egy sarki házban
van ott két gyerek
egy velem egykorú szelid
és egy vadóc kisebb
az anyukájuk beteg
tolószékből néz minket
míg él
mikor már nem-
a kisebbik gyerek
fellök a sarki úton
hátulról orvul
az apukája emiatt
nadrágszíjjal elveri
fáj a könyököm
s az ő kapott verései
(emlékcserepek)
Sándor bácsi
nagybátyám
anyukám sógora
együtt hegedülünk
amikor nincs jobb dolga
mikor elmentek Ámerikába
a hegedűjét itthagyta
öreg agyonvésett darab
mindig eszembe juttatta
milyen jókat is
hegedültünk mi
együtt
duóba'
az én kis feles hegedűmmel
mintha az az öreghegedű
kishúga lett volna
de felbukkantak emberek
valahonnan távoli rokonok
és elvitték
a hegedűt
mit Sándor bácsi
rámhagyott
a fél hegedűm
árván maradt
együtt velem
de a karcolások
mint emlékek
valahogy
belémvésődtek
április 3
(emlékcserepek)
Lili néni
anyu nővére
hátsó szomszédunk
sokszor vagyok náluk
olyan erős és határozott
néha még anyut is
összeszidja
ha szomorú és
elhagyja magát
de most mintha
ő is sírna
fején furcsa kendő
kezében tollseprő
takarit
közben meg-megáll
és egy dalt énekel
vagy inkább kiabálja
hogy elment a rúzsája
Ámerikába
és ő nem mehet utána
De aztán
mégis
évek múltán...
(persze a férjével,
Sándor bácsival
a gyerekeik után)
(emlékcserepek)
az unokanővérem
meg a férje
autókázni visznek
állok az ülés előtt
(ma jól megbüntetnének)
előre nézek
ki az ablakon
de néha oldalra is
mert őket holnap
már nem láthatom
messzire utaznak
külföldre el
ez egy búcsúkocsizás volt
csak sétakocsikázás
a kedvemért
búcsúajándék
nekem
de inkább
maradtak volna
itt velem
(emlékcserepek)
in memoriam Kertész Imre
a második halál után
"Egyszer meghaltam már... hogy élnem lehessen, s talán ez az én igaz történetem" (Kertész Imre)
órjást vesztettünk el
nem értünk fel hozzá
pedig szerethetett
különben nem írta volna
gazdag gondolatait
végtelen
sort sorra
szaporítva
de vajon hányan
értették meg
igazán
igazát
no majd megint
a „hálás utókor”,
„jövőre”…
a kegyes s végső
halál után
az unokabatyám
folyton fényképez
a tűző napra állít
de szemembe süt
hunyorgok
de nem mozdulok
állok a napon
mint egy szobor
s vigyorgok
boldog vagyok
a nagynénim boltjába
belép egy magas néni
egy kislánnyal
akin gyönyörű
sötétkék szövetkabát van
ugyanolyan kalappal
a néni ad
egy gerezd narancsot nekem
nem ettem még sose ilyet
s még évekig utána nem-
De ő adta kölcsön
vagy húsz évre rá
az antik irógépjét
hogy lepötyöghessem rajta
a szakdolgozatom
mely Kosztolányi szegény
kisgyermekéről is szólt
de én igazán nem
panaszkodom
(emlékcserepek)
