időbujócska

a gyerekkorban az volt a legszebb

amit a jövőről elképzeltem

az öregkorban az a legszebb

amit a múltból előszedek

2016aug 18

tudtam hogy tetszem neki

tudta, hogy tetszik nekem

mégsem lett belőlünk

semmi sem

------------------

miközben egy kanyarban

ugyanazon az úton

taposom biciklim

sarúban farmerban

bő ingujjban

ősz fejjel ráncosan

elfog hirtelen

ugyanaz a remegés

mint 55 éve

tizennyolc évesen

sötétbarnán göndören

testhez simuló

sárga felsőben

vékony derékon

fehér öv,

alatta

bő türkisz szoknya

farkasfoggal

s tűsarkú a drapp cipő

tudom, hogy mögöttem

jön ő…

s tudom hogy tetszem neki

tudja hogy tetszik nekem

------

nem látjuk egymást

többé sosem….

Augusztus 16. 2016

„Álomvilágban élsz!”

jóanyám mondogatta

rosszalva és jót akarva

rég

Azóta

vajon felébredtem-e már?

Nem hiszem

legalábbis nem egészen

Mert így jutott eszembe

az imént

jelenidőben

mint figyelmeztetés

Álomvilágban élsz!

Hát álomvilágban élek

most is még

meglehet

Csak nincs már

ki erre

figyelmeztessen

Azaz még most is

csak anyám

az emlékeimben

ami az álmaimtól

nem sokban tér el

mégse kóser

nem vallásosságból

de sose bírtam

a tejeskávét parizerrel enni

hányinger kerülgetett

még látni is

se a gyapjút

lennel felvenni

össze nem illő anyagok

irritáltak

még színben

s mintában is

de hogy a valóságot se

bírjam a fikcióval

keverni

ez már

illetéktelen

finnya

s irodalmiatlan is

de hát az is

hogy a fikciót nem 

művelem semmiben

s semmikor sem

tán csak míg álmodoztam

valaha régen

de már rég felébredtem

s a valóra

s nem is lettem kóser

csak igazmondó

diverzáns

tréfli

határátlépő

igazán se élni

se irni nem tudó

s vénen is

ifjú bohó  

begubózik

magába zárkózik

remete lett

leeszi magát

alig áll a lábán

szédeleg

avítt szavakat

bújtat elő

barlangjából

csakhogy ne fájjon

megöregedett

de így nem idegen

körülötte minden

e szavak régről

ismerősek

csak még nem tudja mondani

egyes szám első személyben

már rég nem akarom

göndör fürtjeim kisímítatni

sőt ollóval megkurtítani se

hagyom mit a természet adott

s hálás is vagyok neki

hanyatlásában is

őszségem se fedem festékkel

ráncaim se korrigálom mázzal

arcpírt, rúzst sose használtam

voltam aki voltam

s lettem aki lettem

csak egy ember

nem összetéveszthető mással

legfeljebb önnönmagával

vagy a természettel

műszívet se kérek

zakatoljon csak

bennem

ez az ócska,

sokatérzett

szenvedelmes

szenvedélyes

ameddig bírja

s addig éljek

(amíg élek)

szívgörcs

csönd

majd elmondom

a folytatást

három nap múlva

feltámadás után

kezdeni ritkítani

lépteket szavakat

csak a szükséges

és fontos

maradjon meg

és egy kis erő

a megkülönböztetéshez

mi kell

s mi nem

nincs kihez futhass

futni se tudsz már

ha elesel

ki emel fel

jól megcsináltad

jól megcsinálták

a magányod

vénségedre

apád anyád

nagyszüleid

nagynénik

nagybácsik

rég oda

lányod

unokád

messze

szíved

velük tele

emlékeknél

ezerszer

jobban

de beléjük

nem kapaszkodhatsz

nekik kéne beléd

ha engednéd

s ha engednék

de kicsúsztak belőled

kicsúsztál belőlük

s mindenhonnan

magadba

magad vagy

még

mielőtt

sehogy

majd

nem soká

s hiába fáj

a magány

magányod

bánod

vagy

nem bánod

egyre megy

kitörni

nem lehet

már

vagy mégis

netán

lehetne?

(lehet

hogy

lehet!)

szegény kis öregasszony

áll az út közepén

nem tudja merre menjen

menjen-e egyáltalán

valamerre

megéri-e

talán el se kellett volna

indulnia

útban is van

mindenki nekimegy

e nagy rohanásban

de ő csak áll

mereven

mint egy kőszáli sas

az időszirten

de senkire

semmire várva

mintha csak állna

az idők felett

múlt és jövő

átszáguldott rajta

mióta ott áll

már régóta

ebben a gigantikus

metszéspontban

örökmostban