napok múltán felrakta a makói tévé a Káddis...előadáson készített pár perces videoját (most nem minősitem a kiséró szöveget. ám az operatőrt dicsérem...
aki, lehet hogy véletlen mindenesetre meglátott (kamerájával ) és mutatott is 3 másodpercig majdnem hogy premireplanban - ( a teremben az egyetlen holokauszttúlélőt)
s az arcomra minden rá van irva
(nem is beszélek többet!) - mutatom:
délelőtti telefonhivás. Szokatlan, Rossz érzés suhan át rajtam...Csak nincs valami baj:
de, van! Osztálytársam hiv. Szomorú hirrel (mint mondja) , megint...
megint elment egy osztálytársunk, Csaba!
már beteg volt, kliniikán egy ideje... de mégis persze hogy megdöbbenek!
különösen, amikor mondja osztálytársam, hogy a fiúkból már alig vannak...
nem is tudok mit mondani
"csak" szomorú vagyok!. Nagyon.
Most hirtelenjében, csak ezt a csoportképet találtam, az osztályunkról, Csaba bal oldalon, fölöttem, , legfölül áll. Mosolyog!
kulturális mindenevő vagyok
elmentem a hagymaházba a teknyőkaparóról szóló néprajzi jellegű előadásra is
ráadásul kétszer, mert először a mobilomért vissza, majd a biciklizáramért amit biciklim földreejtésével (rohantam!) a földön hagytam
de odaértem időben
az elején ilyen teknyőkaparókhoz hasonló sajátságos alakokról volt szó (mint táltos, sámán, boszorkány s társai)
én már hallottam erről a különös emberről, Polner Zoltán jóvoltból, azt hiszem, de közelebbről nem ismerkedtem meg vele
most felkerültek a kivetítőre jóslatai...
hát mit mondjak?, csalódtam, hiába nevezik a Pannon Nostradamusnak, hol van ő tőle!
a meghivő kisérőszövege:
A Kaddis – Az Emlékezők Imája című előadással
tiszteleg a holokauszt áldozatainak emléke előtt a Kertész Imre Intézet és a Fesztivál Akadémia
Kertész Imre Kaddis a meg nem született gyermekért című műve alapján készült produkció az irodalom
és a zene különleges ötvözetével idézi fel a túlélők szenvedéseit, és emlékezik meg a haláltáborok áldozatairól
az ingyenes előadásra regisztrálni lehet
persze azonnal, lázban, regisztráltam, mint megszólitott is ("túlélő...") pár nap múlva jött is a válasz "Kedves Julinak" , mert hogy izgalmamban még a hivatalos nevem se irtam a regisztráció alá (ez az emailomban van(
Második sorban lett helyem, szélén a pódiumteremben, (névre szóló foglalást nem kaptam, az nekem -mint egyetlen túlélőnek- nem dukál--)nem baj kicsit meresztgettem a nyakam, és ha nem is tudtam belátni az egész szinterem, a részleteiben igen
ünnepélyes, méltóságteljes, megható volt az egész,,, mondhatni tökéletes... művészi
katartikus
zene - szöveg egysége...
tökéletes volt az egész önmagában nézve,
de másnap előkerestem a DIÁ-n Kertész Kaddisát, s végigolvastam
kiderült, hogy miminden maradt ki a dramaturgiai átdolgozásból, fontos dolgok is...
(eddig adós voltam vele... nem tudtam megbirkózni
megdöbbentett a teljesség... ha olykor negativba is fordult át (de érthetően!)
s a negativitás...a szembeállás az élettel, a mindenkori viszonyokkal
az asszimilálódni nem tudás (ami elemi, a zsidó lét csak előnyt jelent számára)
hogy ösztönei helyett is ellenösztönei működnek,, hogy tulajdonképpen "önfelszámolás"t folytat magával (a golyóstollával sirt ás) - hogy menekül, az irással és emlékezik, mert "feledni nem áll módunkban"!
mintha forditva látna...
Auschwitzra nincs magyarázat- mondja valaki társaságban, mire ő, van, mert van, mindenre van ,ami van, ha nem lett volna akkor .....
de a rosszra van magyarázat, csak a jóra nincs - mondja,
de sejti is, hogy tévesen gondolkodik az életről, mert nem véletlenek, hanem felismerések sora, , mit meg is tapasztal
vannak ismétlődő mondatok:
Gyerekkori emlékképe, egy rokonáról (ki polisi zsidó mint később megtudja) s ez a kép riasztja :
"egy kopasz nő a tükör előtt piros pongyolában"
"de szép zsidó lány !"- mondja ismételten (később majd volt)feleségének
és főleg a nem, amit esetleges gyerekére mond
mert mi lenne, ha ő azt mondaná, nem akar zsidó lenni
de igy "a te nem létezésed az én létezésem felszámolásA"
a zárás is: "elkészültem. Utolsó, nagy összeszedettségemben felmutattam még esendő, makacs életemet – felmutattam, hogy azután magasra emelt két kezemben ennek az életnek a batyujával elinduljak és, akár sötét folyam sodró, fekete vizében,
elmerüljek,
Uramisten!
hadd merüljek el
mindörökké,
Ámen. "
pechsorozat, sűrű hóesés, szél, álmos vagyok, postára csak elmegyek zárás felé, meg a mobilomra is fel raknám az extranetet, de nincs wifi a postán, igy az itéletidőben továbbcammogok a sütisarokba, ott jó a wifi, most épp tele vannak, igy nem is jut helyem középen a nagyobb asztaloknál, félrehúzódom a félhomályba, mert hogy ki van kapcsolva a központi fényforrás, Később rá is kérdezek miért. A felszolgáló válasza, mert a vendégeket zavarta. Engem viszont ez a sötétség zavar - mondom, de oda se figyel rám.... Maradtam ...sötétben (ja, és még a netet se tudtam felrakni, mert előbb adatokat kellett volna megadni a belépési kódhoz, eddig ilyen se volt...) A gesztenyepüré viszont jó friss volt, cola is iható, miután külön kérnem kellett hozzá poharat!!!
Translation of the poem “Bombakráter” by Hungarian poet Tímea Turi (1984-)
Bomb Crater
Their story is my story
but my story is not theirs anymore.
I am whatever I pass down,
but in what is taken from me,
I don’t recognize myself,
only they recognize me.
A distorted mirror. We have become
daughters of tradition, motherly daughters,
mothers, and our words leave us
just like our children.
The beautiful deserters.
We do their laundry and their hands are dirty,
and we admire their dirty hands.
Heritage is a bomb crater,
“mom, I’m afraid,” says the child, but
“I’m afraid, too,” a mother is not allowed to say
ever.
We live but we don’t, in the slippery mud of our pasts,
our mothers’ faces blurred, for their mothers mourn,
and our daughters’ mourning faces we shall not see
ever.
***
Bombakráter
Történetük az én történetem,
de az én történetem már nem az övéké.
Amit továbbadok, az vagyok,
de amit elvesznek tőlem,
abban én magamra nem,
csak ők ismernek rám.
Torz tükör. A hagyomány lányai
lettünk, anyányi lányok,
anyák, és úgy elhagynak a szavak,
mint a gyerekek.
A szép hűtlenek.
Mosunk rájuk, és piszkos a kezük,
és mi gyönyörködünk a piszkos kezeikben.
Az örökség bombakráter,
„anya, félek”, mondja a gyerek,
„én is félek”, ezt egy anya mégse mondhatja
soha.
Élünk, és mégsem élünk, elcsúszunk a múltak iszapján,
elmosódik az anyáink arca, mert anyáik siratják,
és a lányaink sirató arcát ne lássuk
soha.
elállt az eső, elgyalogoltam a hagymaházba a Héttoronyra a kiállitásmegnyitóra, sőt, miután meggyőzően szűrődtek le a színpadról a zenepróba hangjai, úgy döntöttem, hogy ott maradok a koncerten is, mi az a 3200Ft? (ma nem fizettem az ebédemért úgyse,)
a kiállítást később is nyitották meg a próbazaj miatt
egyébként már látott makoveczi épületképekből állt, meg se néztem, újra
egyedül egy szék keltette fel az érdeklődésem, az eredetinek tűnt
és tényleg az kapott főszerepet
ott mondta el mondókáját a M tanitvány főépitészünk (mintha egy kicsit kapatos lett volna, de csak a nyitás előtt meg után tűnt úgy, érdekes módon közben nem - csak tán kicsit feldobottabb volt a szokásosnál)
bele is ült a székbe
és ott megidézte - olvasott is tőlük - Makovecz és Kiss Ferenc (zenész), alakjait, akik ülhettek ezen a padszéken, a Szevillai kiállitáson, ahova a zenére Makovecz kérte fel
Kiss Ferencet (s aztán barátok is lettek)
ma van Makovecz szóletésnapja (89 lenneI és kb 1 hónapja halt meg Kis Ferenc tulajdonképen az ő emlékére van ez a gálakoncert....
irta Grecsó Krisztián szerkesztette lányom
feltétlenül elolvasom mert úgy érzem, számomra is "üzent"
a bemutatója két napos volt a Radnóti szinházban
az alábbi képek az első napon készültek
úgy látom remek volt a hangulat
(a 4. szerepló, a könyvben is az, és még ifjú koromból emlékszem rá Szentesról Bácskai tanitvány, meg a Herkules fürdői emlék c filmból (hol szoknyába bújtatták szerepe szerint) hát most nem ismertem volna fel
ő szeretett volna lenni G apja... hát nem tudom (amúgy orvos lett----
felismerhetetlen ifjúkori szinészségéhez képest (amúgy már akkor is "civilben" orvostanhallgató volt)
Éveink kiforditanak, nem biztos , hogy rossz irányba csak másba! (tanulság)
örülök a képeknek de jobb lett volna hallani is őket
no marad a könyv, az a lényeg
(meg a viaszosvászon abrosz esetleg)
Löwinger nagyapámnak nem tetszhetett az utóznév, amit szüleitől kapott, a Móricz
Azért viszonylsg sokáig tartott, mig hivatalosan is sikerült megszabadulni tőle
Ma az Arcanumon megtaláltam a Szeged és Vidéke 1903 juniusi 6-i száméban az anyakönyvi hirek között eljegyzési értesitésüket nagyanyámmal Bárány Máriával, s egyértelműen Móricként.
aztán találtam más dokumentumot is korábbról 1899-ből, cégbejegyzést, s itt érdekes módon mindkét néváltozat szerepel (Miksa ill Móricz Miksa,
szegedi a bejegyzés, de már makói lakos nagyapa, itt van a fatelepe -tán nem akart konkurrálni szintén de Szegeden fakereskedő apjával Salamonnal (?)
Hát a MI van Tomival c film részbeni nézése alatt ramatyul voltam...
Végignéztem a film eleji családi jelenetet (az ittas Sanyi és értetlen családja közt vérig menőt) , s kitántorogtam a moziteremből (maradtak még a nézőtéren hérman)
azt hittem, hogy a brutális jelenet és asszociációi készithettek ki,. kint jól is voltam, kis idő után visszamentem,s megint bent ugyanolyan rosszul lettem, pedig igazán békés jelenetek következtek... mig aztén rájöttem, hogy rosszullétem oka nem a látott tartalomban keresendó, hanem a formában,a film technikai amatőrségén, hogy homályosak a képek, hogy illeg-billeg a kamera (mint a Táncos a sötétbennél, (amit szintén otthagytam), de ott dramaturgiai funkciója volt...vagy itt is? hiszen a részegség metaforája is lehet, ez a bizonytalan kameraállás, mindenestre nem kockáztattam tovább, összeszedtem kabátom, sapkám, táskm, és végleg elhagytam rosszulléteim szinterét. Aztán, kint megint már teljesen jól voltam
tényleg jobb lett volna, ha a látogatottabb filmet nézem meg, ahonnan özönlöttek ki elóttünk (Ma este gyilkolunk)... (de elkerülte a figyelmem)
ugyhogy nem tudom mi van, mi lett szegény Tomival, aki már hanyagolta a z alkoholisták összejveteleit, és az ő kereséséről szólt ez az ingatag képiségű film....
nem fogom megtudni
de
elég volt, amit láttam belőle...
