erről-arról-amarról még

erről-arról-amarról még

napozásaim emlékére

2020. október 08. - gond/ol/a

hiányoznak a nagy nyári lazulások
a lebarnulások, mikor szinte nyártól nyárig a csöpp fürdőruhám alatti fehérséget leszámitva, szinte kreol volta,
csak úgy észrevétlenül barnultam le, sose égtem fel, hozzá volt szokva a bőrőm a napfényhez, szinte folyton abban fürdött
azóta tudjuk ózonlyuk, meg káros az UV  különösen a déli órákban amikor legjobban fogna a nap
te meg ahogy öregszel, egyre jobban félsz, mindentől
ülj legalább le egy napos padra, no nem a déli órákban, és emlékezz vissza arra, a mikor még.....
 

Kosztolányi utolsó szerelmei

BIRÓ-BALOGH könyvbemutatója,5-kor kezdődött,  vivódtam, , mert este  6-kor meg lányom online könyvbemutat... de csak elmentem, (ha már Kosztolányi . belőle szakdolgoztam) . gondoltam, s szóltam is az előadónak , miután szépen lejúliázva üdvözölt, hogy ne vegye sértésnek ha előbb eljövök, emiatt...de végül is végig maradtam , annyira érdekes volt )

 

 

azért is, mert már az elején emlitette, hogy Tömörkény levelezésével foglalkozott volna. ha nem jön ez a gyűjtő hatalmas levelezési anyaggal, megirásra felszólitással (szöget ütött fejemben a Tömörkény levelezés, Békeffy Andor rokonom révén, egy szerkesztőségben voltak, a Szegedi Naplónál, s mintegy tanitómestere, atyai barátja, a temetésén is  mondott beszédet, hátha van a levelezésben rá vonatkozó anyag, erre fel akartam hivni a figyelmét--- (meg is történt, csodálkozott a rokonságon:O)

én meg szinte mindenen ami elhangzott itt Kosztolányi szerelmeiről, bár némi fogalmam , előismeretem volt róluk

 

 

 

 

 

a kutatás során jött rá, hogy többet kell írnia, mint kisérő tanulmányt a levelekhez

folyton meglepetések érték

végül önálló könyv lett,,,

(nem feltétlenül bulvár érdekességekkel)

persze hogy itt felmerülnek etikai vonatkozások, a privát szféra belefolyásával az irodalomtorténetibe,,,, (hiszen magánlevelezésekről van szó!)

nagyon személyes a történet

Kosztolányi utolsó fellángolása, már betegen , küzdve a túlélésért

. új részletek is derültek ki,,,,

"kutyakötelességének " érezte a megjelentetést(?)

vannak köztük olyan levelek, amiket maga Kosztolányi se olvasott

egyébként a hölgynek  Radákovics Máriának nagyon jó stilusa volt  - állitólag

a visegrádi újságiró üdülőben ismerkedtek meg, egymás mellé sodródtak, s állitólag Kosztolányi csak úgy dobálta a fejeseket....(imponálandó) Jobbra is fordult az állapota akkoriban, bár egy évre rá meghalt
utolsó nagy szerelem volt ez
költői és emberi feltámadást várt tőle
s valóban utolsó nagy versét a Szeptemberi áhitatot (mely csak postumus jelent meg) ennek az élménynek az ihletésére irta (ezt tudtuk is)

 

ki volt ez a nő, aki miatt mindent ott akart hagyni (ez szerintem felesleges kérdés...mert túlmutat önmagán) de azért B-T- elkezdte az életét kutatni  nemesi eredet,  s nem rokona Vas Gerebennek, férjezett, gyerekekkel
ismert az a hirhedt levél ami Kosztolányiné, a feleség irt neki, szinte fenyegetően
 Maga szerencsétlen----
véletlen volt a visegrádi találkozás, de már előtte látásból ismerhették egymást, lévén, hogy szinte szomszédok voltak
Kosztolányi, végül is nem tudott szakitani, egyikükkel sem... nem döntött... megnémult (szószerint is)
de a felesége mellett halt meg (M nem is látogatta a kórházban) (K meg se mondta M-nek, hogy beteg)
***
felmerült még a többes szám okán, egy dajka.. Keresztes Erzsébet meghatározó szerepe K életében (, aki "nagyon tetszett" K-nak, s úgy tűnik, róla (is?) mintázta Édes Anna alakját. Házasságkötésekor a tanu is K volt, sőt lett egy lány, aki állitóg hasonlitott K-ra(!)  (Patikárus J-t végül is állitólag magáról mintázta) ez a családi legenda kibeszéletlen része, állitólag a dédapa szellemileg kissé sérült is volt... az utód meg természetesen nem az, kérdés ő volt- e az igazi dédapa egyáltalán vagy....K. egyébként keresztapa is volt...s lelki megnyugvásért  mindig a dajkához menekült.... (Mikó utca elején laktak, közel Kosztolányiékhoz)
valójában K. mindent alárendelt az irásnak, a nyelvnek
a felesége volt a biztonság, akihez hazamegy
Mária az új érzelem és új versek
a dajka meg az érzelmi biztonság, ahova otthonról elmenekülhetett)
kiegészitette egymást a három nő, együtt
külön egyiket se tudta volna választani
---
az ominozus kérdésre, most mivel foglalkozik (nem csak Tömörkény levelezéssel)
a választ kitaláltam, mikor mondta, hogy Radnótival kapcsolatban állt
ERDÉLYI ÁÉGNES a féltestvére,aki Erdléyben élt és jelentős iró is volt, 1944.ben Auschwitzban  elpusztult , ő is!)
róla ir regényt, nagyon örülök neki, megérdemli
Az Ikrek hava vele kezdődik:  Különösen sokat gondolok Ágira, a kishugomra, mostanában....(hát remélem, igy hamarosan, mi is...)

 

 

 

 

 


 

 

 

 

 

 


 

 

egy nem történelmi történelmi regény?

 ez szept 19-én volt, ez a könyvbemutató, ideje pótolnom....

 

bevallom, nem szeretem a történelmi regényeket, azt meg még úgyse ha nem hitelesek...

el is késtem, mig rászántam magam...

már úgy hoztak egy pótszéket nekem, mit oldalt előre is húztam, SZÉT VAGYUNK ÜLTETVE S PERSZE MASZKOKBAN. hogy lássak-halljak (okosodjak:) azért

mert Bene Zoli nem szokott rosszakat irni, se mondani, még ha nem is az én számize szerintit, bár azt is...

most is épp  a DOLGOKAT EMLEGETI SZÖVEGIRODALMAT PERECTÓL PÁLYAKEZDŐ OLVASMÁNYOM A MODERN KÖNYVTÁRBÓL, BÁR AZT MONDJA 100 ÉV MULVA NEM LESZ KIFEJEZÉS A POST MODERNRE SE (MIT TUDJUK MI AZT...)

 

 

 



 

 

a történelmet, bármi történetet sokféleképp lehet elbeszélni 

persze már azt tudtuk, a közhellyel ellentétben, hogy a középkor egyáltalán nem volt sötét - ez a regény is ezt igazolja

különben is az iró szerint Szt Ágostonnak van igaza, aki szerint a történelmet úgy kéne megirni ahogy az emberek élték mindennapi életüket (na de ki tudja már ezt rekonstruálni:)

 

Na azért nem vettem meg, a könyvet, ami bár érdekes lehet, Isten, itélet.... már nem férek ugyse a könyvektől, csak fotózom a dedikálókat

 

 

 

 

 

 

 

őszi capricciók

 1.

mit susognak a levelek

mit a fák

 

búcsúznak szerintem

ősz közeleg

hullatás

 

***

 

2.

A fának fáj jobban 

vagy a levélnek

ha lehull

 

nem vigasz

a tavaszi új levél

ha a tavalyi elmúlt

 

***

 

3.

megváltoznak őszre a levelek

zöldből mindenszínűvére válva

nincs rajtuk mit siratni

megértek a pusztulásra

 

 

 

Pollák Lajos

 

 Pollák Edéné Löwinger Katalin egyik fia Pollák Lajos

1870-ben született és 1925-ben halt meg

                                                    élt tehát mindössze 55 évet

felesége Glücksmann Mária (Mici) (Pollákné)

gyerekek Pollák Miklós (1877-1937)     

                Turnovszkyné Lily (Pollák) (1909  

     férje Fritz Miroslav Turnóczky (1902.1991)

partizánok voltak a második világháború alatt !

A menekülteket Susak elutasította, akik 1943.05.15-én jelen voltak a králjevicai táborban,(Horváto)  igy Olaszországba internálták őket

a jugoszláv zsidó túlélők listáján szerepelnek (Zágráb 1950)

                  az ő gyerekük azaz unoka    Turnovszky Mara

 

Az I. világháborút követően Pollack Lajos ösztöndíj-alapot indított a zsidó orvostanhallgatók számára és egy projektet egy zsidó kórház felépítésére. 1923-ban a kórház nevét Bernat Singer rabbi kapta, aki az új zsinagógát vezette (1902 - 1916). 
 
Pollák Mikós 
Nevével ellátott emlékművet apja, Polak Lajos sírjára helyezte Lily, Lily anyja, Fritz és Mara a háború után (Szabadka zsidó temető, 2. szektor, 1. sor, 4. sír)
 
 
 
 
 

Löwinger Katalin, Pollák Edéné

 

 született  1831-ben

meghalt 1915-ben, Szabadkán (Subitica) 84 éves korában

Eduard (Ede) Pollák felesége

Gyernekei: (8)

Pollák Antal

Pollák Lajos (felesége Glückmann Mici)

Frankestein Vilmosné (Pollák)

Scheer Henrikné (Pollák Fanni))

Strohmer Artúrné (Pollák Laura)

Hesser  Gyuláné (Pollák Lina)

Mária Braun (Pollák Mária)

Szerén Pollák

 

s számos unoka, dédunoka (róluk irok külön....


 

sirkövük

férje Ede Pollák 1904ben halt meg
5. szektor   9. sor 31. sir

Netti Bruck Löwinger

 1834-ben született

1900 december 26-án halt meg, Újvidéken, 66 évesen

másod nagynéném ő is, mint Róza

Bruck Ferenc felesége

gyermekei: özv. Löwinger Antalné Bruck Paulina

                    Erdősi Hermanné Bruck Laura

                    Pollák Lipótné Bruck Ilona

unokák, 

Löwinger Károly, Löwinger Felice

Erdősi Margit, Erdősi Ferenc

Pollák  Adél, Pollák Ervin

             

 

    

ekkor még  5 Löwinger testvér él:

Löwinger Salamon (dédapa)

Löwinger Katalin Pollák Edéné

Löwinger Samu

Löwinger Róza Steimnitz Kálmánné

Löwinger Mari Sculhoff Ignácné

 

*****

         

megjegyzem: Bruck Paulina  férje Löwinger Antal (csak névrokon!, nem a "mi" Löwinger családunkból való!)

Löwinger Antal apja Carl Löwinger (1824-1886 június 26) (gyászjelentése is német)

 

 

                           anyja Fanni Löwinger

még gyerekuk Dr Eduard Löwinger

                        Róza Löwinger (Adolf Weinberger felesége)

 

 

dédapám Löwinger Salamon testvére(i) :Róza...

 

tegnap jó napom volt családfa ügyben , Bakok terén

de Löwingerekén is...

a dédapám (Löwinger Salamon) testvéreiről kaptam hirt...azaz  felvételeket (hát sajnos sirköveket ,de hát ez a sors, jó hogy ilyen ragyogó, újszerű állapotban  megvannak, és felfedeztem utódokat is) de majd erről terjedelmessége miatt később irok)

nem sokat tudtam eddig a dédapám testvéreiről, sokan voltak, ők is, most kiderült , 

azt tudtam, hogy ők Bácsmartonosról jöttek "át" Szegedre

Szabadkát illetve Újvidéket látom helységként megnevezve, úgy látszik ők ott maradtak, ma már határon túl...  (azt tudtam, hogy dédszüleim esküvője (még) Szabadkán volt)

(ó, ha tudtam volna mikor ott jártam, mindkét helyen!)

a geni most Löwinger Rózának és férjének Steinitz Kálmánnak)  küldte el a sirköve képét

1844.ben születtek

 


 

 

Róza 1907-ben halt meg ....

dédapám 1906-ban

az ő gyászjelentéséből leolvasható (még) - a széles rokonságban - a testvérek közt Löwinger Róza Steinitz Kálmánné, mint testvére


 

ő viszont Szabadkán halt meg


 

 

szükebb családja: férje Steinitz Kálmán, ekkor még él (1913--ban hal meg)

dédapa további testvérei a gyászjelentésen Löwinger Katalin özv Pollák Edéné

                                        Löwinger Mari  Schulhoff Ignáczné

 

gyermekei Fanny , férje Kovács Imre

     fia Emil, neje :  Wolf Jolánka

unokái Kovács Ibolya, Laczika, Miklóska

 

"...alussza örök álmát"

 

"szellemed mint fénylő csillag csillag

örökké fog szerető férjed

és gyermekeid szemei előtt lebegni"

 

Róza Steinitz  sz 1844 julius 29

h 1907 február 19 (62) Szabadkán

 

nővére Salamon Löwingernek (dédapa)

            Katherina Löwingernek (Pollák)

            Adolf Löwingernek

            Mari Löwinger (Schulhoff)

            Móritz Löwinger

            Samuel Löwinger

            Siegmund Löwinger

            Netti Löwinger (Bruck)

 

ha egyszer még elmegyek Szabadkára meglátogatnám a sirt:

5. szektor, 10. sor, 2. sir

 

adatokat a sok testvér közt csak Netti Löwinger  Brucknál látok

valamint

Katherina Löwinger Polláknál, róluk külön irok! (lesz mit!)

 

 

süti beállítások módosítása
Mobil