erről-arról-amarról még
ÚJRA 2007
na végre, újra itthon a gép, felmelegedésmentesen... kicsit hosszabb ideig tart a bekapcsolása, meg én másmilyennek - hosszúkásabbnak - tartom a betűformákat (itt is!) - de amig képernyőn kívül nem látom másnak a világot, mint eddig - addig nem lehet baj... mint nyugtatott előbb a lányom. (ti. egyszer - véletlenül - átállítódott a gép betűmérete kicsire, de nagyon kicsire - s már a végén mindent kisebbnek láttam - de most nincs semmi átállás a "nézet" betűméreténél - csak nyúlánkabbak a betűk - szerintem - de sebaj, így még jobban is tetszik: a grafológia szerint (ami ugyan csak KÉZírásra vonatkozik) intelligensebb...
egy-egy órát könyvtárban töltöttem gépnél - de az csak a rutindolgokra volt elég: napi hírek, levelezések; ilyenkor látni, hogy tud rohanni az idő gép előtt - ha nem nézi az ember az órát (pedig az is ott van, rajta, jobb oldalon lent, ott ni)
tegnap Szegeden voltam - amúgy már tegnap hazaszállítódott volna a gép - de az az irodalmi est, amin lányom is felolvasott, fontosabb volt - ez érthető. csak nem tudom, neki mennyire fontos, mert elfelejtette meghívni az ismerőseit rá
Két novelláját olvasta fel, a legfrissebbeket, meg egy verset is (amit ritkán ír, de annál jobbakat).
Az a novella, ami megint gyerekkori (ovis élményt) dolgozott fel (át), megint, bőgésig meghatott - nem csak azért mert időnként referenciálisan olvasom-hallgatom - eléggé el nem itélhető módon (dehát az anyák már ilyenek: nem lehetnek objektiv olvasók)
a kérdések amik a felolvasásokat követték, nagyon mély dolgokra világítottak rá; mágikus realizmusra, meg a monológ használat ismeretelméleti motivációira...
az Erzsébet korabeli lantkiséretes dalok is nagyon jó keretet adtak,
meg érdekesen egészítette ki meg ellenpontozta a másik prózairó verespéteri kicsit anekdotázó stilusa,
meg volt még a vendéglátók részéről is nagyon érdekes versolvasás, igen-igen mély már-már pszichoanalitikus szöveg, meg valódi szonettek, valódi időmértékek, mai témákkal... utána is eszmecsere (egy falat pogácsával éhhalál ellen) aztán rohanás a buszhoz, mit úgy értem el, hogy lyányom vőlegénye előrerohant megkérni az épp indulni akaró sofőrt, hogy várjon még egy picit... fél tízkor már a lakásban voltam... vettem egy kalpagot, meg egy Mandala Véda könyvet is, meg az aktuális Szegedi Egyetemet is lányom még kezembe nyomta; bár most már olvasható neten is újra: www.u-szeged.hu/szegediegyetem szépet írt Szabó Magdáról, (Régimódi történet) az e heti tárcarovatba. (még nemrég ugyanebbe a lapba az interjút...)
Fagy van, jég, dara - de még elviselhető. Jó volt tegnap pár óra Szegeden. De egyre többet vagyok a négyfal között. Ha egyszer már voltam a városban, másodszorra már nem szívesen mozdulok ki itthonról, még ha eredetileg úgy is gondoltam volna. Mint pl. ma. Aztán eszem azt, amit épp találok itthon. (Találok!)
Holnap már - valami összefűggőbbet írok - remélem.
A hiányzás utáni pótlás sose megy zökkenők nélkül.
Majd igyekszem nem "hiányozni"...
aliz2. :: 2007. nov. 29. 23:14 :: 2 komment :: Címkék: irodalom, lanyom, naploSZERUSEG, szamitogep, SZEGED
ÚJ VILÁG... 2010
este hangversenyre megyek, adventinak mondottra, a közeli Hagymaházba (délután meg is gyújtották a főtéren a kerek szökökútmedencére applikált óriás adventi koszorú első gyertyáját) remélem nem oltotta el az eső (nálunk még eső a csapadék, nem a máshol már leeső első hó) de az jócskán esik...jó, hogy közel a Hagymaház, és oda is érek pont kezdésre, éhes vagyok már egy kis (komoly)zenére, ünnepi áhitatra, és Sibeliust is kedvelem (ha ritkán is hallom, de tiszta bár hideg zenéje kristálytiszta és üditőn felemel), Dvorak, meg , na igen és pláne az Új világ szimfóniája -valami elementáris... lehet, a zenekar , aki előadja, persze nem a bécsi filharmonikusok, csak a szomszédos Szeged egyetemistáiból alakult szimfonikus -, 5 éve alakult újjá (valamikor én is megfordultam benne, a hegedűmmel, kárpótolni akarván magam épp az egyetem kedvéért abbahagyott konzervatóriumi tanulmányokért, de nem igen működött akkor még ez a zenekar, és túlságosan az orvosi függelékeként, úgyhogy bölcsészként inkább - ha már valami zene-, mert az "kell" - az egyetemi énekkarnál kötöttem ki ; lányom meg már el se kezdte a zenekonzit, hiába vették fel, őt is, zongora tanszakra, ő már gimistaként is, a bölcsészeti tudományok (bár akkor még a képzőművészet mellett is) döntott, viszont most, hogy mondtam neki hova megyek, mondta, hogy biztos ott lesz a zenekarban V. Gabi, akivel együtt jártak a zeneiskolába kamarazenézni... igy is volt, egyből Gabikát vettem észre a zenekarban, komolyan, koncentrálva, szemüvegesen, szemben, az elsősorban az elsőhegedűsök közt... Sibeliust majd Dvorakot játszva, akit a zenekar ifjú vezetője (és egyben dobosa) igyekezett "bemutatni" nekünk, a "tudatlan"nak tartott közönségnek, ha netán nem nézte volna még meg a neten(sic) ki is az a Dvorak , tán csak nem egy cseh focista?, mint neki mondta valaki,- ... hanem.... (ejnye-ejnye fiatalúr, még évtizedek hiányoztak a megszületéséig, amikor én már jutalomkönyvként - akarom mondani -kottaként kaptam az első konzis tanévem utáni évzárón a Dvorak nevű -nem focista, hanem -zeneszerző Humoreszkjét,-hahaha- amit aztán annak rendje és módja szerint meg is tanultam hegedülni, most is dúdolom-hallom magamban a ritmusát... mint ahogy az Új világ szimfóniája motivumait is, és nem kell aggódni, nem csak a 4. tétel közismertebb (kissé bombasztikus) akkordjait, s nem kellene sajnálni, hogy -mint előrevetítette-, 3 tételt végig kéne unatkozni addig, - ismerős, és legalább annyira izgalmas, sőt számomra közelibb(ek) az elandalitó, gyönyörűséges előtte levő tétel(ek) is... talán inkább arra kellett volna felhivni a tisztelt hallgatóság figyelmét, hogy ne tapsoljanak bele a tételek közti szünetekbe, s talán a szimfóniát bevezető szöveg utolsó mondataként nem reklám és toborzó netcimeket kellett volna közölnie: info@... azaz: infokukac (sic!)... ahol lehet jelentkezni. (bár de szivesen hegedülnék én is - mint valaha - a gimi- meg a városi zenekarban... de már beérem a zene hallgatásával, úgyis úgy hallgatom, mintha játszanám is, és odamegyek közben ahova visz... (s nem az infokukac...ba:), hanem valahova fel, éteri magasságokba... (mint mikor évtizedekkel ezelőtt, 20 évesen, 1963-ban... a szegedi szinház Lamberto Gardelli vezényelte koncertjének hallgatása után, hatására -kicsit patetikusan ámbár őszintén irtam:..ott fent a másodemelti erkélyen,/ Magasan minden hétköznapiság fölött/ S itt lent lényem sikátorain bolyongva-/Újjá teremtett - igazi emberré - a Zene, a Csoda."
aliz2. :: 2010. nov. 28. 20:57 :: 4 komment
Kategóriák: kultúra :: Címkék: emlekezes, MAKÓ, SZEGED, zene
A SZEGED ÉS AZ IDŐ 2008
A SZEGED folyóirat 20. születésnapját ünnepelte ma, a szegedi városházán. Kicsit elkéstem, a busszal - a háromnegyedórás útlezárás miatt - a bevezető zeneszámról, de a beszédre már beértem a díszterembe, ahol lányom már ott ült, első sorban, mint a lap egyik szerkesztője. Ezt a 20. éves lapszámot amúgy is huszonévesekkel csináltatták főleg, stílszerűen; interjúkat készítettek a város idősebb szellemi embereivel, minden generációból. A bevezető jegyzetet lányom írta. Elgondolkodtatóan, a idő múlásáról. (vagy múlhatatlanságáról? mindenesetre a címben ez meg van kérdőjelezve:
"Megáll az idő?" Oldalt a mai fotója, s alatta (bár nem mondták meg neki!, nem is örült volna! ott van a mai 24 éve első felét összegző"...gyereknek lenni" c. kötete borítója, az akkori önarcképével. Mikor már a fogadáson egymás mellett ülünk eszegetve a salátát, oda is jön egy ismerősünk, miután "elnézett bennünket" eszébe jutott és eszünkbe juttatta, amikor még a kislány lányomat kísérgettem fellépésekre, tévészereplésekre, mindenhova.... (most azt kivánta, hogy majd - bár nem sürgetésből mondja - az unokámat is ugyanúgy kísérgessem...)
már megint ez a fránya idő!
az ünnepség végén emléktárgyakat osztottak a lap munkatársainak, ismerős nevet hallottam, egykori angol tanáromét, fekete haja megőszült, 90-en is jóval túl lehet, de még mindig robusztus és vitális; valami 8 könyvet irt, mint mondja később a folyosón, most lesz karácsonykor a legközelebbi bemutatója... a kulturtanácsnok - földim , együtt jártunk szolfézs órára - siet végig, fontoskodva a folyosón, én mindig látom benne az egykori, tágranyitott szemű, kedvesarcú kisfiút - pedig hol van az már! (bár a kedvessége meg kell hagyni, megmaradt.), fehérbe borult a most nyugdíjazott levéltári igazgató feje is, (nemrégiben jelent meg monográfiája a városról) valamikor együtt jártunk egyetemre, ugyan ő pár évvel még alattam is!, meg diákszínjátszóinkkal különböző fesztiválokra, versenyekre ... most látom csak, hogy akkor még mennyire ifjan...
...de mindenki teszi még a dolgát! s ez nagyszerű. ugyanakkor, ahogy a szintén fehérhajú főszerkesztő az ünnepi beszédében mondta: "jönnek az új generációk, okosabbak, felkészültebbek, el kell hozni tőlük az értékeiket..." ők viszont érzik - az interjúk is ezt konstatálják, hogy mennyire szükség van a felettük levő generációk tapasztalataira is. Ahogy lyányom is írta a jegyzetében , a fiatalok idősebbekkel folytatott beszélgetéseire utalva: "...szép metafora ez, mert hát így élünk, legalább is így kéne élnünk ebben az emberi társadalomnak nevezett nagy családban: beszélgetve, más időkkel a hátunk mögött."... Jelzem már két évesen is folyton ezt mondogatta (jó 40 évvel idősebb anyjának): beszéljünk, beszéljünk! S azóta is ezt tesszük...
aliz2. :: 2008. nov. 28. 23:29 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: folyoirat, kultura, lanyom, SZEGED
MAGDI NÉNI ELMENT... 2007
Magdi néni elment...
Délután tudtam meg a hírt, Kanadából.
De számomra ő már sokkal régebben elment...
Utoljára vagy 8 éve láttuk (még a múlt században), A Balatonon - ahol szinte minden nyarunkat töltöttük, nagyszerű vendéglátását és társaságát élvezve... de már akkoriban is inkább csak nyaranta, mert az év nagy részében már Kanadában élt, ahol a gyermekei is.
Legutóbb, s annak is már néhány éve, amikor még tudtam beszélni vele, telefonon, olyasmit mondott a kagylóba, hogy, mikor is fog bennünket látni... vajon fog-e még....
Nem sikerült.
Anyukám, a nővére, aki már vagy 18 éve ment el, most ment el teljesen...
Igazi jó testvérek voltak. S hallom - unokatestvéremtől, Magdi néni lányától -, hogy az utóbbi időben mindig őt : "Dusi, Dusi" - szólitgatta...
Ezen a képen nagynéném egyik látogatása után, még 1979-ben, a pesti busznál állnak, ahova kikísértük; beszélgettek még az utolsó perceket is kihasználva a buszajtó lépcsője előtt, az indulás előtt...
mielőtt elment a busz.
Remélem, már találkoztak "odaát." És megint "beszélgetnek"...
aliz2. :: 2007. dec. 2. 23:34 :: 3 komment :: Címkék: foto, kapcsolatok, nekrolog
Jákobaink
HOGY VOLT... A LATYI? 2010
hoppla hopp nem titok , szép az élet...virágos jókedv költözött belém
énekli Latyi a Fel a fejjel c filmben (halálos veszedelemben , a nyilasok puskái előtt) énekli - vidám-szomorúan "Peti bohóc"ként....
én is ilyen szomorkásan-mosolyogva emlékezek, amikor menet közben bekapcsolódva hallgatom-nézem a róla szóló, rá emlékező, őt felidéző tévéműsort, a nagyszerű Hogy volt?!sorozatban
azt hiszem - Latabár-szinészdinasztia ide meg oda (elődök, utódok) ő: Latabár Kálmán
egyedülálló jelenség volt, persze nem csak a Latabárdinasztiában, hanem az egész
szinésztársadalomban. Egyedülálló és utólérhetetlen. És mindez az ő kedves-megejtő-aranyos egyéniségének lehet a leképezése, "kisugárzása". Nem lehetett nem szeretni... fogalom volt számunkra, gyerekek számára, az 50-es években... A Latyi... Valaki, akin mindig lehetett nevetni, és valaki, akit lehetett szeretni - egyszerre... azt hiszem ez ritka konstelláció...
színész volt de valójában "bohóc" - vagy inkább clown... a legnemesebb... és ugyanakkor annyira s megejtően (csetlőn-botlón, szeretnivalón) emberi...
a nagybátyám személyesen ismerte, együtt mentek szinésznek... (a nagybátyám aztán inkább táncos lett, és külföldön..., de amikor hosszabb szünet után, a 60-as években Magyarországra jöttek, látogatóba, emlékszem, a Denevért néztük meg együtt az Erkel szinházban (ahogy egyébként fiatal korában apukámmal, a bátyjával tették ezt minden szilveszterkor.az Operában..), a proscéniumpáholyból nézhettük-nevethettük végig a "Kálmán" különjátékát a börtönőr Frosch szerepében.
Nagybátyám teljesen odavolt tőle... , egyszeriben visszafiatalodott, és az előadás után a nevét kiabálta kint az utcán, "Kálmán! Kálmán" - tán azt remélve hátha meghallja, felismerve a hangját? aztán, egyszer nyáron, tán 65-ben? Siófokon vendégségben voltak nála, ahova én is elmehettem volna, ha nem épp akkor lettek volna itt, bár épp Siófokon, az anyai külföldi rokonaim, s én többnyire velük voltam - igy van ez , néha összezsúfolódnak a történések, és az ember mindig rosszul választ - ez persze csak utólag derül ki..., hogy már nem pótolhattam az elmulasztott látogatást többé... Lemaradtam arról, hogy "életben" láthassam-hallhassam a "Latyit"... magánemberként... (bár nagybátyám beszámolója szerint "előadott" nekik úgy is- és remek este volt..., azt hiszem nála nem is vált szét a művész és a (privát)ember, a művész is az emberből táplálkozott szétválaszthatatlanul...)
viszont örülök, hogy láthattam a Denevérben "játszani". Most, amikor újranéztem a tévében a bejátszást illetve itt a youtubon a jelenetet, mögötte látom azt a régi előadást "élőben", a szinházban...
de már nincs életben se a Latabár Kálmán..., se a nagybátyám,
csak még én s az emlékeim...
meg sokak emlékei....
aliz2. :: 2010. nov. 27. 18:10 :: 2 komment
Kategóriák: kultúra :: Címkék: emlekezes, kapcsolatok, LATABÁR, rokonok, szineszek, tévé
hanuka Makón!
ritka élmény
neológ istentisztelet az ortodox templomban (mivel hogy neológ már nincs, bár oda is (a helyére, az emlékjelhez) elmentünk utána a 2. hanukai gyertyát meggyújtani
a mindenre figyelő szegedi vallási vezető Kendrusz Attila lepett meg bennünket... szép énekével (még zongorista is volt!)
és egy nagyon kedves mesével...
az emlékjelnél is égnek a gyertyák
élő felvétel is készült (csak nem tudom megosztani), a makói televizió is felvett mindent ...majd januárban le is adja
ime fent pár fotó a melengető eseményről (bár olyan hideg volt , hogy még a zsinagógában is kesztyűt húztam, kint meg a maszkot a hideg ellen...)
KINCSKERESŐK 2013
KINCSKERESŐK
a kis könyvesbolt neve "Kincskereső"... irodalmi események helyszine is , újabban...
ráadásul most épp (bár már az olvasás éjszakáján is - régi ismerős, volt tanitvány köré szerveződő)
Bodzsár Erzsike legújabb könyvének dedikálását hirdeti, ami a legújabb (pszichológiai egyetemi) tanulmányoktükreként: Pszichochip cimet viseli, és valójában egy én-szótár... vékonyka kötet, Kass János fejjel (amiknek szegedi kiállitásán annak idején fel is fedeztem Erzsike élményteli, szivdobogtató hódolatát a vendégkönyvben - nem véletlen lett könyboritójává- (jut eszembe, Juhász Ferencnek is van egy Kass-os, fejekre irt kötete, és arra is emlékszem, hogy még mikor gimista kislányként, órák végén hozta bemutatásra a mostani szerző a verseit, milyen hosszan indáztak a sorai... akárcsak egy Juhász Ferenc vers - csak aztán leszoktattam erről a túlburjánzásról(?) kár volt(?) mostanra mindenesetre nagyon szikárak a mondatok, lényegre törők. (fura módion lányom stilusa is lecsupaszosodott - az remélem nem az én hatásomra, hiszen úgy tűnik, a "hivatalos" tanitványokra jobban hatok, - már akire - mint az "igazi" utódomra... de tény, hogy ugyanazt mondták mindkettőjük legújabb könyvére, egy vonatkozásban - két különböző ember - hogy minden mondatuk mögött(!) egy regény van, tehát süritményeket irnak...)
nos a "program" meglepő módon nem is a Pszichochip dedikálása volt, sőt nem is a Pszichochip - csupán annak módszereként cimszavak - és... kicsit elkésve, arra estem be a kis boltba, a kis körbe, hogy "épp én következem"... hm..."Gonda Julia" magyar tanár... hallom de most nem ez az érdekes, (később mégis, zavarbaejtően) és hallom a legutóbbi országos dijam, a hanyas vagy-gyal,(43-as amúgy) és 1996-os "publicisztikám"ból egy részletet... (Petőfiürügyén) a Világosságot! - és közbe is szólok: "neked ajánlottam" u.i. nyugdij után, volt tanitványom lapja A Makói hét "fogadott be", sőt irodalmi rovatot is adott... (nem is birtam volna ki a tanitásom utáni hirtelen támadt szakadékot nélküle - itt "tanithattam" tovább...), sőt később lányom is kisiskolásként (aki iskolájának is egyszemélyben irt (kézzel!) Suliszavát,itt újságiróinaskodott. A volt főszerkesztőnk az ő cimszavánál a Kiskamaszkönyv pár 2 sorosát idézte: ember vagyok, ha kamasz is. - Anyu szédül, anya szé(t)dül - (Mennyire igaz, egyre jobban!....)
Itt van köztünk Táncsics oldalági leszármazottja is, Stancsics Erzsébet -aki mosolygósan, nagy kedvvel mondja el rigmusos verseit.... és mint újdonsült,sikeres történelmiregény szerző (Táltos keresztje, már 2 kiadásban) Rozsnyai János - ugyan csak volt tanitványom...
A Pszichochipből néhány kedvenc cimszó (egyéni olvasás után):
abszolut idealizmus: Azt reméltem, az újságirásból megélek
anagramma: BalfácánOknyomozóDekabristaZsörtölődőÁllhatatosRab EpésRévetegZsolozsmásÉlhetetlenBalgaEsztelenTétova
burnout: nem akarok már ujságot irni
életpályamodell: emlékeznek még egy hegyes tollra. Enyém volt.
gyermek: sose voltam. talán még leszek
sors:a kovácshoz semmi köze
szentség: Élet
zsinagóga: Széthordták, a helYén előbb pártbizottság, most rendőrség
(ez a végszó - egyelőre...
bár épp ma jelent meg cikk a zsinagógával kapcsolatban a Délmagyarban:
szépen?
olvashatóan próbálok írni
a neurológusom szólt, hogy FIGYELJEM az írásomat (hogy rosszabbodik,?)
nade hiába, ha nem tudom elolvasni
csak azt a sok, díszes noteszt sajnálom (amit részben lányomtól kaptam, hogy irjak bele szépeket..
mind üres
ha szépeket még igen is, de SZÉPEN már nem tudnék beleírni :(
