dec 8
immel-ámmal mentem el az előadásra, 3 órás, de gondoltam, majd a szünetben esetleg megszököm
(már megint magyarkodás? Trianon? stb... unom)
s lám
nem volt szükség rá
remek előadást láttam
s a politika is árnyaltan volt benne, valódi, igazi drámai konfliktusokkal - egy szerelmi háromszögbe bújtatva
s a vége se happy end, hanem két esélyes, kétséges,,,
a végén kiderölt a nyitja HUNYADY irta a darabot!
hát MEG VOLT IRVA!
Nem lehetett elrontani...
ugye az van ma? aranyvasárnap: karácsony előtti utolsó vasárnap. Ma (épp mostanság?) gyújtják meg a 4. adventi gyertyát is, a mi - most fenyővel s hóval befedett - szökőkutunknál is (erről épp lekéstem, azt hiszem, meg hideg is van, meg sötét - épp mig nem gyújtanak gyertyát.) Ilyenkor már nem szeretek kimenni, meg kimélem is a lábam... de délben a Nap ragyogott és világitott, csináltam is pár napos-fenyős előkarácsonyi makói képet
balra viszont, a szokásos városfenyője mellé (aminek nincs gyökere, és este világitanak a lámpái) most egy betlehemes is odakerült:
a Polgármesteri Hivatal gyönyörű klasszikus épülete pedig most teljesen fehér
a teteje is, és a havas fenyőkkel övezve igazán karácsonyiasan ünnepélyes:
ez egy kis mellékutca, -a cukrászdába menet- ugyancsak fenyőkkel szegélyezve, távolban azzal a görögkeleti templommal, a tornya látszik, amiben lányom orgonált egy-egy karácsonyi éjféli misén, makói (zene)iskolás korában - (felváltva a katolikus temlommal)...
ahova egyébként anyukám is el-eljárt ilyentájt fiatal lánykorában a katolikus barátnőivel -
a cukrászdában ünnepi diszek, a mikulásvirág ugyanaz, mint tavaly. csak pár cm-rel odébb, és most itt ég is mind a 4 adventi gyertya mellette , a polcon:
az asztalon meg a disz (bár ott a gyertya nincs meggyújtva), viszont az "arany" angyalka aranyvasárnapi....
vajon mit akar mondani...? (ha csendben vagyunk, meghallhatjuk....:)
aliz2. :: 2010. dec. 19. 17:37 :: 6 komment
Kategóriák: ünnep, fotó :: Címkék: fotók, MAKÓ, tel, unnep
úgy látszik, betelt a pohár azaz most már észre is vették...
valami elkezdődött, valami folytatódik
értesülni eseményektől távol a neten lehet, (a közszolgálati tévé, rádió nem alkalmas rá, mert részese is lett annak , ami tarthatatlan), s épp most nincs hang a gépemen, de nézem és látom a tiszta diákarcokat (tanárarcokat is, mert most ugyanazon az oldalon, a tudásén, állnak, hogy a kultúra, a tudomány, a művészet ne legyen kizsigerezett, alultáplált s megvetendő ebben az országban)
nem hallom, de látom a tiszta tekinteteket
nem tudom , mit sikerül elérni, kijátsszák-e őket, mit annyiszor, de látom, nem visszakoznak, mennek, mennek, egyik helyről a másikra, most a Rádió elől, a Szinművészeti termeiben határozták el az általános sztrájkot szerdától...
épp akkorra még a mi gimink is hirdetett egy tüntetésfélét, a szegedi előtt, ... ki is gondoltam nézni oda (egykori tanár, szimpazitáns - mindig is volt bennem valami lázadó... bár akkoriban úgy értelmeztem, hogy "lázadást nem igényló talajon", bizva a jobbitó-jobbuló revidiálásokban)... (s épp ma kaptam meghivót a 20-i karácsonyi koncertjükre is, na de ha sztrájk...?... bár remélem , a kultúrára nem vonatkozik, hiszen épp azért is van...)
annak idején, a gimiben forradalom definiciójaként, 3 ismérveként valami ilyesmit tanultam:
1. ha az elnyomott osztály már nem akar a régi módon élni
2.ha az uralkodó osztály már nem tud a régi módon uralkodni
3.ha kialakult egy feszült társadalmi, gazdasági politikai (nota bene forradalmi)helyzet ...
akkor... jön a "gyökeres változás"
ezt meg a bölcs nagynéném emlegette, párszor: "minden zsarnok uralma csak addig tart(hat), amig fel nem lázadnak ellene..."
de a gyomrom már jónéhányszor felfordult a közelmúltban...
legyen végre egy normális, talpán s nem a feje tetején álló ország körülöttünk
én bizom a tiszta tekintetek erejében! (szavaik nélkül is)
"veletek száguld, viv, ujjong a lelkem..."
"jöjj el, szabadság... jó szóval oktasd, játszani is engedd..."
aliz2. :: 2012. dec. 18. 0:47 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: Budapest, diákok, elmélkedés, kapcsolatok, közélet, MAKÓ, politika, tanárok
ma kétszer is hízelegtek makóiságunknak
a Hagymaházban, karácsonyi ajándékműsor beköszöntőjeként, a huszonéves alpolgármestertől megtudtuk, hogy mi vagyunk (voltunk?) Makó emblematikus arcai (sic) - hiszen közalkalmazottakként a városért éltünk...
este meg a könyvtárban elfeledett makaiakról szóló előadásában kifejtette hízelgő (nemmakai!) előadónk, hogy valaha térkép szerint is nem csak Európa de Magyarország közepe is volt Makó. (ettől függetlenül mindenki elcsámborgott innen - a mai előadás témája is : Szirbik Antal, Nobel díjra felterjesztett költő, végül is Dunaharasztin kötött ki - mellesleg teljes ismeretlenségben.)amúgy pedig meglehetősen egyetemes témái voltak. túlságosan is.
a karácsonyi köszöntő mostanában tényleg karácsonyról szól, kicsit kikopott fővárosi művészek haknijaként, de nekünk - pláne , ha mint Bence Ilona kiteszi, kiereszti szívét, lelkét, hangját, mosolyát stb.-t. - megfelel. A színpaddíszlet is csodás, megszámoltam: 12 db megszólalásig igazinak tűnő műfenyő, apró, aranyosan világitó műgyertyákkal- amit sajnos előbb oltattak el, sőt szállitották el fástul, egy másik ünnepségre - nagycsaládosoknak, egy másik helyiségbe, - mint mi elhagytuk volna a termet - (Akárcsak ballagáskor, amikor leszedik a gyerekek a virágdíszítést - még mielőtt végleg elballagtak volna a negyedikesek... Igaz, úgyis el is hervadtak , már előbb. A műfenyő meg még jövőre is jó lesz.)
Majdnem tovább tartott kivárni a sort a ruhatárnál a végén, mint maga az előadás - na mondjuk az aranyszalagos ferrerorose ajándékcsomagok szervezetlen kiosztásának idejét leszámítva.
A könyvtárban viszont megint kevesen voltunk, biztos a közelgő karácsonyi készülődés miatt . De jöttek új arcok is, egykori magyartánarnőm, majd későbbi kollégám, járókerettel (nem rég tört el a lába, pont akkor éjjel róla álmodtam!) - mert hogy szegről végről rokona az előadás tárgya: Szirbik Antal; hozott is magával egypár sk. kéziratot tőle... de maga se tudja hova rakni "rokonát", mint költőt, akit -mint később kiderült - nem is tart költőnek, inkább "csak'"? gondolkodónak.... megszállottnak....
Csudabogarak születtek itt Makón. Az biztos! (Lehet, hogy máshol is, csak azokat ott felejtik el. Mi meg a mieinket - )
De elhatároztam, felkutatom ennek a napszámosfi, semmihez se -csak az íráshoz -értő, magát Harmonionak nevező in statu nascendi költő - őstehetségnek, a magyar Rabindranat Tagorénak az Irásait. Azt mondja az előadó "meditációs olvasásmóddal " kell olvasni. Annál inkább!
aliz2. :: 2007. dec. 18. 22:50 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: eloadas, kolteszet, MAKO, unnep
majdnem nem néztem meg a filmet
nekem ez a Spencer név nem mondott semmi, ha Diana lett volna, az igen
de most épp a Spencer vagyis a lánykori vezetékneve volt a lényeg, oda kivánkozott vissza, s a régi saját családjához...(apja - szimbolikusan - madárijesztőnek használt zakóját rendbehozatva és viselve?!)
(ahogy én egyszer álmomban a tanári táblán láttam (Turiné helyett( a néhai( Gonda nevem) láttam... a Gonda elveszett a valóságban is, mint neki a Spencer)...
megnéztem az előzetest, többször is, és fölöttébb idegesitett a szinésznő mindig egyforma révült, féloldalas, szenvelgő arckifejezése...ami nem is Dianáé, hanem az övé, a filmben valamit árnyalódott ez, de nem sokat...
nem hiszem, hogy Diana ilyen enervált, egzaltált , kezelhetetlen lett volna...
a filmet csak úgy tudom elfogadni mint egy rossz mesét...
miknek voltak jó pillanatai is, de az egészet, úgy ahogy van, nem!
persze idők múltán, tán máris, ki emlékszik a valóságra, ki tudja a valóságot...? Senki.
azt hiszem önmagában szabad csak nézni ezt a filmet is,
(node igy garázdálkodni valaki emlékével, szabad-e?)
dec 7
advent 3. gyertyáját gyújtja városom is, a szökőkútnál, oda igyekszem a latyakos, havas, összetaposott őszileveles úton - mintha egyszerre lenne több évszak itt most (majd' megfagytam még tegnap, a lehűlt lakásban is, most meg a meleg gyapjúpulóver a már pluszban túlfűt, kint is, vagy valami más is fűt most odabent? mintha egyszerre sűrűsödne össze bennem az egész év... vagy tán az egész élet?) nem is tudom, milyen műsorszámok lesznek, de muszáj felmennem, jelen lenni, részt venni a közös élményben (ünnepben), mert az ... számomra (is), (nem pusztán vallási s pláne nem egyé, hanem egyetemes), többen elmondják gondolataikat karácsonyról..., meggyújtják - épp szemben velem - a rózsaszín gyertyát, aztán a műsor: a Forgató néptáncegyüttes táncjátéka, kicsit emlékeztet tavaly karácsonykor a nyugdijasjköszöntő hagymaházi szinpadon látottakra , de nem ugyanaz, rövidebb is, viszont az ünnep igazi lényegére most döbbent rá... igazán... hátra menve, mert már csak ott lehet jól rájuk látni a sok embertől, s hogy fotózhassak is.... ott is vannak páran, régi ismerős lép hozzám, ölel át és gratulál az unokámhoz, szívélyes mosollyal, őszinte örömmel... aztán egy másik, ifjúkori ismerős is, ő is, látta a fotón, milyen szép, mondja - és neki is ragyog a szeme (legutóbb a két u
nokájával láttam, ücsörögtünk egy nyárvégi padon, akkor még nem született meg az enyém...csak beszéltünk róla is)... nézem a táncot. és egyszer csak meglátom azt a kis díszletágyat, a kisdedét, és igen, ekkor villan belém, a felismerés élesebben, az érintettségtől(?) mint bármikor, hogy mi most (is) egy kisdedet, egy kisded születését ünnepeljük, és persze, hogy nem tudok, személyesen az én kisunokámra, a mi "kisdedünkre" nem gondolni, a meghatottságig, hogy őt (is) ünnepeljük, most, karácsonykor, a születés ünnepén, az ő születését is, és hogy minden újszülött a megváltás ígérete is egyben..
délután a fb-ra ilyeneket írtak az "ez lettem", öregségen siránkozó fotóaláírásaim kapcsán, hogy: sok boldog és egészségben eltöltésre érdemes évet kívánok a most még csöpp unoka boldog mosolyában fürdőzve...! (volt tanítvány)Édes Julikám ne a korodra gondolj, hanem a gyönyörű unokádra és akkor semmi sem nehéz (volt osztálytárs) Az unoka mindent ( bánatot, fájdalmat, kort, ) feledtet.(másik volt tanítvány)
lányom telefonálása mögött mindig hallatja unokám is a hangját, most erős, örömteli kurjongatásokkal, s mintha a gügyögéséből véletlenül összeállt volna valami mama-féleség is ... újságolja lányom. (délután egy bölcsődei majd iskolatársának az anyukája száll le a kisüléses biciklijéről mellettem, -ő is mosolyogva gratulál, ő is nagymama, - s mikor említem neki, mennyire hiányzik az én unokám, mondja, hát még majd később hogy fog hiányozni, ha kérlel, hogy "mama, ne menj el! "---
(és épp ma mondta lányom, hogy ama gőgicsélés közben mintha valami mamaszerű hangsort adott volna ki a fia...ő nem sokkal később mondta szétválasztva egymástól ezt a 3 fontos szót: baba-mama-papa...
Ők a karácsony főszereplői : a mama-papa és főleg a "baba"
itt ama hies kisdedet megjelenítve, neki örül mindenki, a táncosok, a jellegzetesen magyar
parasztöltözékben, mögöttük meg a "többnemzetiségű" 3 királyok is.
Van itt valami ékes, s természetes multikulturális egység a forgatagban (a táncosokéban és a közönségben is némileg)
... mindenki örül a kisdednek, az öröm, a remény a megváltásra, a születése kapcsán, mindenkié...
egy újszülött születésének mindenki örül... mindenki mosolyog...
mert minden újszülött , minden kisded öröm... a reményé, a jövőé!
váltsák meg a világot végre, tegyék olyan széppé, tisztává, jóvá, amilyenek ők maguk...
egyszóval váltsák meg a világot... végre...
és mi is segítsünk nekik (s ezzel magunkon, s a világon
aliz2. :: 2012. dec. 17. 12:22 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: kapcsolatok, MAKÓ, UNOKÁM, ünnep
Megint élénkpiros hosszúkás boriték a postafiókomban. Megint meghivó a Polgármesteri Hivataltól, karácsonyi ünnepségre, a Hagymaházba. Amióta nyugdijas (egykori) "közalkalmazott" vagyok így megy ez... És ez nem most volt először...
Emlékszem, legelső alkalommal Hernádi Judit és Gálffi László kettős szinjátéka volt a főajándék (meg édességféle a végén, hozzá), tavaly is Hegedűs D Géza...
Az idén hiába kerestem valamelyik fővárosi művész nevét a meghivón. Helyette azt láttam, hogy "közreműködnek a Makói Oktatási Központ diákjai"...
(ez magyarul azt jelenti, hogy a helyi középiskolások szerepelnek - valószínű anyagi okokból - az ő honoráriumuk biztos egyszerűbben megoldható - de az biztos, hogy alkalomhoz illő és méltó ajándékot kaptunk tőlük, és szívvel adták (biztos nem "honoráriumért", a taps meg a dicséret elég volt nekik - s azzal nem spórolt senki.)
Kicsit eklektikus volt az összeállitás, úgy tűnt, hogy mindent meg akartak mutatni benne, műfajtól, stilustól függetlenül... de igy olyan volt mint egy igazi, zsúfolt, telepakolt karácsonyi ajándékkosár... szeretettel adták szeretettel fogadtuk.
Dehát a karácsony erről szól. (A polgármester meg előtte még külön is, arról, hogy minél több szeretetet adunk, annál többet kapunk. De a szeretetet nem lehet kikényszeríteni. Csak adni... Igaz. Azt hiszem, a szeretet érzése az adásé, és nem a kapásé, amúgy is. Hát mi most kaptunk... de aztán, ahogy hazaértem, és bekapcsoltam a tévét, épp Ranschburg Jenőt interjuvolták a Dunán, és arról is beszélt, egy Kovács Margit kerámiával a kezében, amit a hallgatóitól kapott ajándékba, hogy ő nagyon szeret adni, de kapni is. Igen, azt hiszem, annak is van művészete, érzelemkulturája, és ezt bevallani bátorsága, és meg kell tanulnunk szeretettel kapni, elfogadni is! Meg magunkat szeretni is! (És megbékélni magunkkal. Hiszen csak akkor tudunk másokkal, a világgal is. (ezt is mondta a polgármester - jé, milyen spirituális lett, ő is...(?)
aliz2. :: 2010. dec. 17. 18:42 :: még nincsenek kommentek
Kategóriák: ünnep :: Címkék: eloadas, hagymahaz, MAKÓ, unnep
estére E-t kéne szednem ...(?) elfogyott...felhivtam a körzeti orvosomat a pótlására, és megkérdeztem, hogy ez a nyugtató altat-e? (ugyanis mindenképp nagyon aluszékony vagyok, sokszor nappal is) azt mondta ez jobbik eset mintha álmatlan lennék (hát van benne valami) tulajdonkéopen nyugtat, de van aki altatónak szedi...
olyan sötét van s olyan hamar, hogy tévedésből bevettem az utolsó szem eliniumot...még nem este, úgy 5 körül
háát el is aludtam, egyből egész fél nyolcig
ami elég bosszantó mert nem tudtam a szokásos péntek esti zoomba bekapcsolódni, igy nem láthattam lányom s főleg unokám (ha ők, mint általában ott voltak)
...
az esetről meg eszembe jutott egy régi másik
fájt a torkom, s iskolába sietve bevettem az asztalra kitett két gyógyszer közül az egyiket, ami . mint már az iskolában kiderült,hol az első matek órát padra borulva, alva töltöttem -... anyu altatója volt...!
minden évben van ilyen: karácsony közeledtével kapunk Makó város Polgármesteri Hivatalától egy hosszúkás borítékot, benne egy piros színű meghívót hagymaházi karácsonyi ünnepségre, mi, "szépkorú" (mostanában ez az eufemizmusa errefelé az "öreg"-nek) egykori - közvetlen- vagy intézményi (iskolai, kórházi) - alkalmazottai az Önkormányzatnak.
Évről évre elmegyek, elég színvonalas fővárosi színészek szolgáltatta műsorokra, (mert hogy ez az ajándék), s hozzá pár polgármesteri köszöntő és (ön-) és minket dicsérő szóra. Nomeg valami csokifélés (pót)ajándékra.
Évről évre -nyugdíjazás óta - jövök, s jönnek az újabb, fiatalabb arcok, de évről évre öregebbek vagyunk - mondtam is volt igazhatóhelyettesemnek , akivel egyszerre értünk a nézőtéri bejárathoz. Hogy vagyok? hát így... évről évre öregebben. De addig jó, amíg így! Azaz amig vagyok.(hogy öregebben, az csak részletkérdés)
Idén Hegedűs D. Géza volt az előadó. Évente vendége Makónak, legszorgalmasabb, legrendesebb, leglelkesebb tagjaként a Págerdij zsürijének, minden Págernapon részt vesz, ugyanezen a szinpadon, mint most.
Csak a szinpad díszítése más most, és a közönség átlagéletkora magasabb, haja őszebb:
Hegedűs D. viszont - hiába olyan korú már , mint mikor én első időkben jártam nyugdijasként ezekre a köszöntőkre - ő bizony az 53-as születésével is olyan, mint egy kisfiú... a jóindulatával, az őszinteségével, elfogódottságával, mosolyával.
"Hogyan mondja el?"... mert szó az nincs... énekli (ifjúkori szerepét, a Popfesztiválból)
de aztán mégis... lettek szavak is...
nem is akármilyenek! Mórától az Édes kicsi Jézus (aki nem találhatna "ma" Betlehemre, "Szeretetre", háromkirályokra, Jóságra, Szelídségre - csak Herodes poroszlóira...Gonoszságra, Rémítésre, Kapzsiságra, Gyűlöletre, Gőgre, Bosszúra, -és.. "Édes kicsi Jézus, nem érdemel meg téged ez a mi világunk,"...de azért kéri: a ma gyerekeiért, a holnap embereiért, a bánaterdő reménysarjaiért szállj le az idén is a földre, megsimogatni őket és a magad lelkét beléjük lelkezni, édes kicsi Jézus! " (és ezt 1928-ban írta-sírta Móra! az akkori gyerekek is már rég nagyapák vagy dédapák, ha élnek... és mi változott?)
de a katarzist okozó szavak csúcsa számomra Nagy László volt (aki Hegedűs D. Gézának is nagy kedvence, a rokonsors miatt is, ugyanolyan büszkén vallotta (be) bemutatkozásakor falusi származását: Inácsot, mint hogy Nagy László is mindig hű maradt Felsőiszkázhoz s öreg szüleihez. Az anyjához írt verset -pedig már ismertem, - nem tudtam könnyek nélkül végighallgatni, de jól esett a - megtisztító-sírás, miközben egyszerre gondolhattam az én anyámra, az én lányságomra, magamra, mint anyára, (s az én lányomra)... : (Fogsorod alá, anyám az évek / aknácskáikat sunyin beásták/...az évek, mama, az évek/ az ég tornyában himbáltak téged/... édesanyám, ne nézz utánuk!/...Ó, te ki voltál, jaj te mi lettél? /...te Árva,/ te isten kislánya! /...Ablak vagy anyám? Biztos bezúznak./ Hát ne siess,/ ne kerekedj útnak /elkapom szoknyád, visszahúzlak,/visszarántlak....csücsülj szeliden s én mint álmomban/ hiszem, van erőm varázsoláshoz. / A versem érted kiáltoz .... Hallgassatok ide bolond plakátok,/ végzések, idézések:/ kisszéken itt ül,/ az ég alatt aláztatásba guzzsadt/ az én anyám: Vas Erzsébet. / Bántani tilos, mert elmegy,/ elszáll zengve,/ ahogy menyecske-sörénye a csendbe... Ó, te szomorú, idehallgass! / Kék-eres bokádhoz leborúltam, / sírok helyetted, háborgok érted,/ megfeszülök érted haragomban!/ Akarom: ne zokogj, / akarom: sugarasodj / mosolyoddal, mint aranycsipesszel / fiad a porból egy csillagra tedd fel,/ te, anyám, te,/ minden varázslók döbbenete,/ örömöd engem elhoppol/ iszonyatból, árnyakból,/ de a jajod, a jajod, a jajod / meggyilkol!"
aztán - zenei betét után (a Kőműves Kelemenből, alkotásról, áldozatról)- jött az apavers, nemkülönben megrázó részletekkel:"Hol a kép, hol az a felséges, titokzatos?/ Hol a fej, az a sohase pillantó fekete kos?/ A csípő, amit az Isonzó nem tudott elragadni?/A hajdani férfi eltűnt, maradtak romhalmai/ Mert pillantott az idő, a vadkevély test megtöretett,/ biztonságát az idő zúzta, dinamit a bazaltkövet./ S jaj a szelídség puha galambszárnyát megkapta végül,/ alatta olyan telket, hol a végzet is szépen megépül./ Mit kell megérnem! Karomnak te kisded lettél papa, /mint unokád, mint annak a kaucsuk játékbaba./Ó, te behorpadt arcú, kinek megmerevül mosolya!...Oka lehetek én is!...fáj nekem, ha az ujjak ügyetlenek már a gombhoz,/ fáj, ha az elme úgy hiszi: kötöz, pedig oldoz./ Ez az ember nem enyém, nekem az kell, aki voltál,/ vesd le a vénséges álcát, állj elém kegyetlen oltár,...Nekem most ő kell, aki voltál...Férfiorcádat mutasd meg...Igyunk csak, ittasodjunk, pöszén beszéljünk, mint a gyermek, bajodra a mámor fái rákelepelnek, gyöngyöt vetnek./Igyunk csak, ittasodjunk, valami hív engem, érzem,/veled maradok, mégis mondod: elment az én kis vitézem."
Aztán volt még "egy pici gyöngédség" dalban, az Óda, ódában, a Hulló levelek sanzon egy új fordításban, Hangya és Tücsök Hajnóczytól, Sonny boy, Oly csodás a Grand Bulvar (közben valami ilyen szöveget is hallottam(?):"hülye vagyok kicsit, elfelejtettem ezt a szöveget":), meg Hegedűs (a másik, a tejesember) a háztetőn, és Hinni kell (csakis rajtunk áll vagy bukik a világ)
aztán a hosszú műsor végére befutott elfoglalt polgármesterünk is, kiderült, hogy azért is volt olyan hosszú a műsor, hogy még a végére befuthasson... kiáradó örömmel is üdvözölték egymást a színpadon:
ez is megvolt, mint már annyiszor. De azért még ilyet egyszer se mondott agilis polgármesterünk, hogy "nem soká én is ott leszek önök között..., és hallgatom a jókivánságokat"... (de vajon kitől?)
aliz2. :: 2009. dec. 18. 0:39 :: még nincsenek kommentek
Kategóriák: ünnep :: Címkék: MAKÓ, szineszek, unnep, vers, zene
 |
| 8 és fél |
kiélesedtek múltam alakjai
látom őket táncolni
nevetni, fogat húzni,
festeni, tanitani,
beszélni,
élni
pedig mára halott mind
mint a 8 és fél fináléban
kézenfogva az élőkkel
akár a cirkuszban
menet indul
s eltűnnek
(eltűnÜNK)
a semmiben
csak egy régi
kisgyerek
marad a porondon
(aki voltunk)
fuvolázik
egyedül
(vagy hegedül...)
s legvégén ő is el....
