a meghivó után másnap újra küldött email kisérőlevélben az áll, hogy akár egy elődást is meghallgathatunk a konferencián (akár mindet -csak jöjjünk.) Én közbülső megoldásként választottam azt a néhányat, de ez jóval több volt a felénél is... (És be se fértem a múzeum kis, eddig a (földink
) Galamb féle Ford modellnak fenntartott szobácskájába, amit most kitoltak, s igy viszont kedvemre nézegethettem magam előtt... és hallgathattam is azért oldalról az érdekes előadásokat (ami nem volt az, azt viszont nem! bár -érdekes, hogy - a számomra legkevésbé érdekest titulálta nagyon fontosnak előadója - ahogy félfüllel mégis hallottam)
irodalomtudósunk megint Juhász Gyulá(nk)ról, de most elvontabb megközelitésben: a szubjektiv idő és a képzeletbeli tér megközelitésében beszélt és nem csak a költő, hanem saját versét is felolvasta,,,, érintve Bergsont, Heideggert és Bartókot, Debussyt is. Sőt: Gaugaint. Optimistább nem lettem, csak nyugodtabb ez irányban: nincs mit tenni, a Mindenség (ideje) közönyös, a személyes(idővel) kapcsolatban. Rég tudom, apám fennmaradt gondolataiból is.(nem segithette élniakarásban, életért folytatott küzdésben, inkább a sztoikus sorselfogadásban és megadásban(?) de mégis ott a feloldás, megnyugvás lehetősége is...a Végtelenben (a Mindenségben, az öröklétben)
l." Nem búcsúzom, mert nincsen búcsúzás.
Életfolyóim mind tengerre szállnak
S az örök égbe tér minden múlás
S végtelen minden partja a halálnak.
Nem búcsúzom, mert nincsen búcsúzás
És mindenhol csak múltam tája várhat.
...beláttam, hogy minden távozás hiú
S nincsen bolyongás, csupán körbe-körbe
S megtérünk minden vándorok, örökre!"
(l.http://vers-versek.hu/juhasz-gyula/nincs-bucsuzas/)
Aztán szó volt ugyancsak a a múlt kapcsán, a fotók archaizálásáról, digitalizálásáról. (l. Délmagyar anno sorozata) Hogy kell a múlt - kapaszkodónak, a kaotikus jelenben, és hogy a tárgyak és szövegek mögé - vagy már elé inkább - mennyire felzárkózott a kép - mint az emlékezet fontos eszköze.
A makó zsidóság Makóra kerüléséről beszélt Urbancsok Zsolt, helytörténész, levéltáros s egyben a zsidó örökséget őrizni akaró KAE létrehozója. Kevés forrásanyag áll rendelkezésére, de elszántan kutatja a hiányokat is (hogy egyszer ne legyenek azok), de én mindig csak rosszul érzem magam, mikor hallok ezekről a betelepítési nehézségekről, nehézkességekről. 1746 körülre tevődnek az első zsidó betelepülések. (önző módon, ez engem nem érint, az én anyai őseim a 20. sz elején költöztek Makóra (Szegedről), az apai ágam meg Sátoraljaújhelyről Pestre, s csak apám tévedt egy idehelyezés következtében Makóra, hogy aztán innen be is hivják munkaszolgálatra, a szerbiai Borba, ahonnan nem tért se Budapestjére, se Makóra vissza, hanem -reméljük - a Juhász Gyula által is felemlegetett öröklétbe... ahol nincs intolerancia remélhetőleg, senki számára se, ami mindenkit befogad, zsidót- nemzsidót...)
Eperjessy Kálmánról, József Attila osztályfőnökéről (én az unokájának voltam osztályfőnöke egy ideig) kiderült, hogy jeles helytörténész is volt, és Szegeden a Pedagógia Főiskola igazgatója lett.. és az is, hogy anyai ágon örmény...s hogy várakozásával szemben, jól érezte magát a makói tantestületben ( Kási . Tettamantitanárkollegái köreiben - ők egyébként anyukámnak is tanárai voltak!)
Háborús katonatörténeteket is hallhattunk, két előadásban is, (van akinek ez kedvenc témája - számomra érthetetlen módon) tábori (képes)lapokkal fűszerezve.... (eszembe is jutott apám egyetlen megmaradt tábori levelezőlapja, amit a bori munkaszolgálatból irt anyukámnak- üdvözölve benne anyáik unokáját (azaz engem, a párhónapost is), de itt folytatódtak az élettörténetek, háború után is, mert túlélőké. Folytatódott kuláksorssal, letartóztatásokkal (de hogy miért kell összehasonlítani szinte versenyeztetve (melyik volt rosszabb?) a háború életveszélyes poklát ezzel - még mindig nem egészen értem. És kilencvenvalahányévesen - akármilyen viszontagságos élet után, de mégis csak más itthagyni ezt a életet, mint 37 évesen kiszakitva belőle- nem beszélve az elárvult hozzátartozókról.)
aztán megnéztük az udvaron a régi emléktáblák falát, hát van itt mindenki a történelem bakugrásainak megfelelően: Zrinyi Ilona, Mező Imre, Horthy...
volt is a mi (házi ) történelmünkben is mindenféle. De a lebontott neolog zsidó templomunk emléktáblája az alapitókról (nagyapámról is) - még mindig sehol sincs meg!
aliz2. :: 2013. máj. 15. 17:33 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: elmélkedés, fotó, irodalom, MAKÓ, múlt, múzeum, történelem
