úgy látom a 3. napra nagyin fellazultak illetve megvidámodtak (de igy a jó)

Timi azért visszafogottabban nevet:

délutánra azért (Mezey Katalin előadására?) Fölöttébb megkomolyodott (mindkét képen)

:

Hát sajna csak a képekből vannak infóim :(

de nem baj, igy fedeztem pl fel hogy meglett a Magdinéni emlék órája (ami 2 évig nem volt meg)

meg a felső képen épp úgy csavarja a keresztbetett lábát mint én, annak idején (már nem tudnám)

úgy látom lányom nagyon figyel valami délutáni programon 

a lírakör meg kissé lazul?

költészet

most (már 2009. július 11. van!) kaptam vissza számítógépen azokból a képekből, amiket én csináltam az esküvői vacsorán (amikor már a "profi" fotós el is ment)  -

ezek az én "szubjektív" objektivvel készitett képeim

nem tudok ellenállni annak , hogy ne tegyem fel ebbe az amúgy is szubjektivizálódó blogba :

.................................................................................................................

NEM TALÁLOM A KÁPEKET EGYELŐRE

HA MEGLESZNEK, FELRAKOM!

rokonok közt 

barátok... 

   tűzijáték 

  tortaszeletelés 

 csokis 

   gyerekek  

 még jó, hogy képeket raknak fel, legalább némi elképzelésem lehet lányom hol- és hogylétéról (péntekenként meg a bet orim zoomon az unokámról, bár ez a hét kivétel)

ez az első napjuk.. (ő lirai szemináriumot vezet, mellette Szvoren Edina, ő prózát):

két virágszál: (igazán szép, természeti környezetben vannak:

itt elszántan tanitja a lirát:

 

 

gyönyörú, vadregényes fák közt! :

 

 

s van itt jókedv is (meg szarvak:)

 

 

 

 

 

igen, "én nem fogom be pörös számat"... csakazértse, én se... mégha meg is fogadtam valamikor, hogy csak szépet, jót rögzítek... (azért csak módjával ...de ) tegnap még dühösebb voltam... (azóta kicsit lehültem, az idővel is...:)

a tikkasztó melegben az új szökőkút, ahol még pár napja - amikor nem is volt kánikula- vidáman tocsogtak a gyerekek - most üres és teljesen ki van száradva

mellette , az új , aranyló kútgömböknél, egy kislány vacakol, de viz, egy csöpp se jön ki a kútból, mögötte a szülők a padon, mondják, már napok óta nem...

az új fürdő elé karikázok, ahol nemrég avattuk az új zenepavilont, nagy csinnadrattával, a vizzel teli medencével körbeölelve, de most  az is teljesen üres, egy csöpp viz nincs benne, épp pécsi fenntartók ellenőrzik, ők se nagyon értik, miért, de már algásodásokat is tapasztalnak.

régi barátném jön ki a fürdőből, ott a Macskássy Izolda kiállítás, ahol felügyel, felinvitál, nem is nagyon kell, kérdem , nem kell-e jegyet venni, a kiállításra ill a fürdőbe. de nem.

a képek elég szépek, bár nem értem, miért székeken vannak elhelyezve, kissé amatör módon 

régi ismerősöm nem érti, mostanában miért nem járok a fürdőbe, úszni, -mint a régi szép időkben, -hát lehet? mindenki azzal jön, hogy nincs is úszómedence kint, dehogy nincs, kisér ki a tetőteraszra, s már mutatja is a lenti-kinti medencé(ke)t,

sőt lefelé az éttermet is... innen is ki-, fellátni:

kikisér a kijáratig, elhatározom, mielőbb visszajövök... úszni, a pultnál kérdezném, mennyi egy ( nyugdíjas) jegy, senki nem áll velem szóba. de látom a kiirást 2400 egy jegy. de makói kártyával lehet féláron is (majd kiváltom már én is...) szinte haza se érek, mikor hiv vendégszerető ismerősöm, hogy rászólt az igazgató, hogy csak a galériába vigye a vendégeit, nehogy véletlenül - jegy nélkül - a fürdőben maradjanak!... (NO COMMENT!)

és itt most - mielőtt elragadtatnám magam, abbahagyom...

a meleg tetőzik, (a nappali 40 fok után, a lakásban is 31!) este, elég későn megyek ki, a még működő, régi szökőkúthoz, hűsit tényleg... egész közel megyek hozzá…

 itt sültem bele az Anyába

mert egy nappal előbb volt az ünnepély

itt ájultam el énekkaron

a nagy melegben

itt álltunk sorba virágokkal

igazgatónőnket felköszönteni

(én őszintén -virágtalan!

a pofonokért - )

a személyi kultusz idején...

mögötte a dicsőségfal

kislányom is rajta volt

kis vigyorin...

unokám már nem járhatna ide

ha akarna se

(ne kérdezd, miért)

áll az óra

a harang néma

a könyv címe ismerősnek tűnt, pedig még nem láthattam korábban

aztán rájöttem, évtizedekkel ezelőtt írtam  egy verset, (akkoriban többet is...), és abban használtam ezt a kifejezést, egy -válságból nyíló- korszaknyitónak érzett lelkiállapot megjelenítésére:

...Menni nem tudtam

Zuhantam

Azóta is zuhanok

Fölfele

(1975.január 15)

és egy másikban is "Felfordult világom", az év végén - toposszá válva:

Az idő esernyőjét

kiforditotta a vihar

nyelébe kapaszkodva

zuhanok fölfele

míg nyakamba zúdul

a tegnapi vízözön

És lenyugszik a Föld

a Nap peremén

ahol élek én

(1975. december 14.)

és azóta is, most is?!

---Nos ebből a könyvből kiderült, hogy az élet második felét nevezi emelkedő, (fölfelé) zuhanásnak a ferences-pszichológus idős szerző ... kiteljesedésnek tartva -

(persze nem szigorúan felezve az életutat... hiszen van, akinél már előbb is megtörténik ez a korszakváltás, és van akinél később se...

most "örüljek"? utólag is, ? az érlelő fájdalmaknak?

aliz2. :: 2012. júl. 6. 7:02 :: 6 komment :: Címkék: élet, elmélkedés, könyv, öregedés, pszicológia, vers

 végre újra zenepaviloni koncert. rengetegen a  helyszinen, még soha nem láttam ennyi embert

persze hozzájárulhat a tömeghez hogy rengeteg (vagy 40 résztvevő kis (és nagy) muzsikus a szereplő, B Anita hegedűtanárral, s gondolom szép számmal vannak itt a hozzátarartozók is...

leghátul egy szék üresen tátong odaülök

később felállok körbesétálni a helyszint

meglepetésemre,a megrongálódott padokat leszereltek, igy a tó korlátjára támaszkodok

s már hazafelé menet külön szép látvány ahogy a gyerekek elpakolják hangszereiket (némi szülői segédlettel)

felhőszakadás, napsütés, megint zuhogó eső, de azt mondják mégis megtartják a szabadtérin a My fair ladyt, én utolsó percig sőt azon túl vacillálok, a szó szoros értelmében is, mert fázom, nem készültem éjszakai programra, pláne nem lehűlt időben, de a feltornyosult tömeg még felfogja a szelet, és kimenni, hátrálni már úgyse tudnék a jegyárús bódétól, szinte csak befelé, és miután 9-kor nem kezdték el az előadást, és utána csak rimánkodásra, külön-igazgatói engedéllyel hajlandók jegyet adni (az  embertelen és könyörtelen számítógép programlezáró packázásai miatt, - s bár valaki , egy "kedves úr"csakúgy" oda akarta adni nekem a 4500Ft-os jegyének a párját,(aminek gazdája nem jöhetett el, és visszaváltani se tudta, hogy) szinte főnyereménynek fogom fel, hogy a bécsi szektorban , szélén, bár jósokpénzért vásárolhattam egy jegyet mégiscsak, amivel negyed 11 körül be is sodródhatunk a szabadtérre, aminek a szinpadán még nagyban folynak a hangpróbák,  nem is foglalhatjuk el helyeinket, majd miközben ez történik, hiába reménykedtem plédbérlési lehetőségben, mire oda kerülök az árúsokhoz, pléd már nincs, (senki se szeret fázni), csak pár párna, amit igénybe is veszek, így is, törölgethetem csuromvizes székem a papirzsebkendőimmel. De olyan párás a levegő, hogy a viz minduntalan ki-visszacsapódik , rám is. Tulajdonképpen az időjárásra jobban kell figyelnem, mint a szinpadi eseményekre, azok nem tudják elterelni a figyelmem róla. Semmi különös a szinpadon. Ha csak nem az, hogy szegény lovak a csúszos emelkedőn, el-elcsúsznak nagy robajjal, és alig tudják összeszedni őket... ez meg- és felráz. Amúgy minden langyos és merev (sőt olykor ordenáré - de már kezdem sejteni, hogy az én izlésem nem lehet korszerű... én igénylem a lelki finomságokat, hogy mutassák meg nekem a lélektani ivet, hogy lett a virágárús lányból finom dáma Eliza, és milyenek az ambivalens érzései, Higgins professzornak is, aki mindezt leplezi, és/de mégiscsak... nekem a mérce a hideglelős "Bécs" traktus szélső székén, az, amikor a 60-as években a valóságos Bécs egyik filmszinházában láthattam Audrey Hepburnet Elizaként, és Rex Harrisont Higginsként. És hozzájuk mérek mindent. Sőt akkorra már láttam  a Katonában - az eredeti Shaw-i Pygmalyont is, Mészáros Ágival (Várkonyi partnereként)

A mostani darabokban csak a látvány, a show, a bemondások a lényeg. Nincs idő, igény arra, ami láthatatlan de mégis ott kellene lennie a láthatóban, ami ettől lenne tartalmasabb.  Mert érzelmek és gondolatok nélkül értelmetlen minden. Üres idő. Várom a szünetet, közben lehet, hogy el-elbóbiskolok is.  Hiszen csak azt látom, hogy Elizán mindig újabb  ruha van, ahogy újabb és újabb énekszámait énekli (de jellemének újabb és újabb rétegeit nem mutatja meg!) (vagy tényleg lehet, hogy "csak" átaludtam volna, a prózai átmeneteket?) Hiszen e kép alapján pl mégse egy "bábú" az Elizát alakitó Tompos Kátya. De hát nehéz megbirkózni (nem csak Higgins, hanem ) a múlt árnyaival is.

Arról a változásról nem is beszélve, ahogy csak ma beszélhetnek, ha... egyáltalán... az új (Varró Dani forditásnak megfelelően.) (Hát ez nem is olyan csudijó, de "tök király" se!) Lehetn(én)ek klasszikusai, "műemlékei" a musicalnak is, miért is ne,  ami egy kis védettséget adna nekik, akár a patinás, műemlékké nyilvánított épületeknek: mindent nem lehet a mába helyezni. A divatot se. A "retro" sose "ugyanaz"......, sose "eredeti"...

Sokan elhagyjuk a terepet, már elmúlt éjfél, és még  meg se kezdődött az második rész. Kicsit várnék visszaadott plédre, de úgy látszik csak azok távoznak előbb, akiknek nem jutott... Még ha táncolhatnék "ma éjjel", de csak ülhetnék kupororogva és reszketve a zöld , nedves, műanyagszéken...legfeljebb belül a táncosok mozdulatait követve (akik amúgy nem rosszak és nem rosszat táncolnak, a rendező Novák Eszter öccse N. Péter koreográfiájában)) tulajdonképpen semmi se kifejezetten rossz, önmagában, csak épp ez a főbaj, hogy semmi nem áll össze egy szerves egésszé. Hanem szétesik darabjaira - hogy is lehetne akkor itt fejlődési ív!? Talán nem is "szabadtérire" való az...Talán nekem nem való a szabadtéri.... nem csak a makói hagymaházi operettfesztivál, hanem a szegedi hírneves dómtéri szabadtéri se,...(?!)

aliz2. :: 2010. júl. 5. 13:51 :: még nincsenek kommentek 
Kategóriák: vélemény :: Címkék: film, SZEGED, színeszek, szinhaz