erről-arról-amarról még

erről-arról-amarról még

AJÁNLÓ AJÁNLÓ 2011

2022. július 15. - gond/ol/a

www.litera.hu

oldalon ma lányom fotója és versei "fogadott" a címlapon:

TURI TÍMEA 

A bökkenő 

 

 


Vannak emberek, akik körülöttünk 
élnek, de nem részei a történeteinknek. 
Szeretjük őket, sokat vagyunk velük, de 
nincs közünk hozzájuk. Ellenben páran, 
akiket csak keveset látunk és akikkel keveset 
beszélünk, sőt, akiket talán nem is ismerünk, 
azoknak igenis van beleszólásuk abba a 
meghatározhatatlan valamibe, amit jobb szó 
híján a történetünknek nevezünk. A bökkenő 
csak az, hogy mindezek után számolnunk 
kell egy szomorú tanulság kísértésével: 
hogy a történetünkhöz mi magunknak nincsen 
közünk. És hogy voltaképpen ez lenne a mi 
otthonunk: a saját magunk és a történetünk 
közötti belakhatatlan rés. 


Csak a plezúr 

A szavak mégsem olyanok, mint a bélsár: nem 
tisztulsz meg, hogyha megszabadulsz tőlük. 
Inkább mint a lekapart heg, olyanok: megválsz 
saját magad már elhalt sejtjeitől, de a kaparás 
nyomán felbuzog egy kicsi vér, és neked megint 
nagyon sok időre van szükséged, hogy a heg majd 
újra eltakarja. Befedje, mint a hallgatás, amit ha 
megszegsz, nem segít, viszont ha tovább hallgatsz, 
nem fogsz emlékezni semmire. A beszéd nem old 
meg bajt, viszont a hallgatás sem. Bár megszűnteti. 

Közel a fájdalomhoz nem lehetsz más, csak néma. 
Viszont messze már nem látod értelmét beszélni róla. 
A vérző seb és az ép bőr egyaránt hallgatás. Csak a 
plezúr, a heg, a var képes a beszédre. 

 


Ennek a szépségnek 

Nem a test szólal meg a vágyban, nem a hús, 
de nem is a szellem. Voltaképpen a test is 
olyan, mint a történet: úgy vágysz rá, hogy 
nem csak neked nincsen közöd hozzá. A 
vágynak mindig a szépség az oka, de ennek 
a szépségnek nincsen köze ahhoz, aki viseli. 
A szépség oka nem a gondolatok tetszetőssége, 
de nem is a test szimmetriája. Más, és nem tudod, 
mi, ezzel mitizálod. Csak abban vagy biztos, 
hogy a szépségnek semmi köze nincs ahhoz, 
aki hordozza. Ezért, mint a történet, olyan.

 

http://www.litera.hu/hirek/turi_timea_a_bokkeno_csak_a_plezur_ennek_a_szepsegnek

---

u.i. az azóta megjelent júliusi számban is "benne van" lányom, ezúttal egy verskötetről irt kritikájával.

és a versei olvashatók a jelenkorban , kalligrammban is

 

aliz2. :: 2011. júl. 14. 10:10 :: 4 komment 

 

 

Elvis?

 Rémes volt!

Eleve kockázatos egy vállalkozás életrajzi filmet készíteni ismert nagyságokról, - főleg hitelesség terén -de ez mindent alulmúlt

Tulajdonképpen a főszereplő nem is Elvis volt, hanem diabolikus menedzsere az ezredes, narrátorként is! - akit Tom Hanks alakitott! - annyira felismerhetetlenül (csak a szája körül volt az) , minden megjelenéskor változott a maszkja(s nem csak az öregedését figyelembe véve... ilyet már tapasztaltam máskor is, ha agyonsminkeltek egy arcot)

Elvis? egyetlen dalát hallhattam talán élvezhetően,(az utolsót, mit már zongora mellett ülve  - csakhogy ez eredeti archiv felvétel volt az igazi már roncs Elvissel! -   egyébként csak megsokszorozott csipőmozgását láthattam...ami aztán annak rendje és módja szerint botrányokat váltott ki...

Minden volt a filmben csak igazi hatalmas zenéje nem...

És mindez két óra és 40 percen át!

 

 

50 ÉVES TALÁLKOZÓNK 2011

 

 pár nap múlva lejár a határidő, amit kaptam beszámolóm megírására a helyi folyóirat szerkesztőjétől... pedig az esemény már vagy 2 hónapja megvolt: az 50 éves érettségi találkozónké. Blogbejegyzést irtam is róla - csomó fotóval - ízibe. Talán a cikket is előbb kellett volna. Közvetlenül utána tele voltam az élménnyel, emóciókkal. A lényeg , hogy "nagyon jó volt együtt". No de cikket írni, az más, annak objektívnek (is) kell lennie, vagy főleg annak, úgyhogy fel is hívtam örökös szervezőnket, anyaggyűjtés céljából pár adat pontosítására, főleg, hogy hányan is voltunk...?

bennem a 44-es szám rögzült, hogy annyi volt (eredetileg) az osztálylétszámunk. Ő 38-at mondott, de mint kiderült.., annyian voltunk a találkozón! Csakhogy összesen, hozzátartozókkal (férjekkel-feleségekkel) együtt! (most megnéztem az érettségi tablónk kis fotóját, megszámoltam: azon 41-en vagyunk)


Sajnos ebből már 10-en semmiképp nem tudhattak eljönni! nem rég emelkedett 10-re, aki miatt -aki a hírt mondta nekem- azt is hozzátette, hogy ő nem velünk végzett... De a tablón még látom! Hogy is van ez? A szervezőnk emlékezett rá, hogy nem sikerült az érettségije, történelemből, és abból később pótérettségizett. Jaj, de mit is számít ez?!! Semmit... Persze hogy nem, Sose számított - erősíti meg lelkes örökszervező osztálytársam...
nézegetem a kis naptáraim: 1958, 59, 60 -ból... tele van számokkal, 5-ösökkel, matematika dolgozat: 5., orosz szófelelet és ragozás: 5, latinból feleltem(5), fizika, irodalom dolgozat javítása (mindkettő 5 lett), földrajz:5-ösre állok, biosz felelet: 5("szép"), magyarból feleltem:5("egész kifogástalan"), latin dolijavitás: 5, lélektan:5,stb... alig látok egy-két 4-est. (fizikából feleltem 4-esre) (emlékszem -szégyellem is már), hogy le is borultam a padra zokogva, ha egy felelet nem úgy (nem 5-ösre) sikerült... (mostanában korabeli filmekben látok ilyen teátrális síró mozdulatokat! nem értem , mi utánoztuk a filmeket, vagy a film minket vagy az egy ilyen "teátrális", sírós kor volt...?, legalább is én (is) olyan voltam) de tényleg, mit számít, hogy hányasra feleltünk, mi értelme volt, hogy végig csak ötöseim..., a "kitűnő" bizonyítványok, a kitűnő érettségi, ha csak nem a kötelességtudat, a munka, ami mögötte volt (hogy megtegyek minden tőlem telhetőt, hogy a legjobbra törekedjek,)meg, hogy így "felvegyenek az egyetemre")... de ahogy nézem a noteszom, most inkább az tűnik fel az unalmas, egyhangú 5-ös bejegyzések mögött, az osztálytársaim-barátnőim nevei, (Edit, Buci, Ari, Klári, Erzsi, Mari, Irma...és a többiek) hogy mennyien jártunk egymáshoz, mennyit segítettünk egymásnak (én két évig hetente kétszer Szegedre utaztam be a konziba, utolsó órákról el, volt mit pótolni, füzetet kölcsönkérni) matematika, fizika példákat nem egyszer közösen csináltuk meg, egymásnál... mostanra ez maradt meg, a nevek, mögötte a barátságok... ez jobban számít... egyre inkább, hogy voltunk, vagyunk egymásnak, ... ez az, ami "számít"..., már csak ez számít...
Már csak mi maradtunk egymásnak. Szüleink már nincsenek... Csak a gyerekeink! - mondja Margit - Meg mi - osztálytársak. Gyakrabban kéne találkozni... Két évenként legalább... Amig még találkozhatunk...
aliz2. :: 2011. júl. 13. 22:43 :: még nincsenek kommentek

EMLÉKNYOMAIM 1972.BŐL 2010

 

 

-tanit még tanárnő?

-ó, nem (már rég nem!)...

-egyből megismertem - mondja a hölgy -(láthatja rajtam, hogy én viszont nem, bár kutatok a vonásai között, mert mindenki ismerős is, aki valaha a gimnáziumba járt, de egykori tanitványaimat mindig meg is szoktam ismerni - engem nem tanított,   én bés voltam,- mondja- ...  de jól emlékszem tanárnőre; egy jelenség volt....

és van, ami nem változik az emberben az idővel se... (a mozdulatok? a gesztusok? a habitus? az egyéniség? - az , ami belül van , látszólag láthatatlanul de mégis láthatóan - és viszonylag maradandóan - nyomot hagyva?)

ő bés, és vajon melyik évben érettségizett- meg is kérdem:

1972-ben...

akkor én valóban egy "a" osztály osztályfőnöke voltam, és épp a napokban (a facebookon) kaptam egy szívbemarkoló hozzászólást az oda felrakott ballagási fotóhoz, az egyik illetékestől, az osztályomból..

többek közt ezt irta:"

"Örülök ennek a fotónak, még ha úgy is nézek ki rajta mint egy behavazott, megcsiklandozott veréb! Köszönöm Gonda Júlia tanárnőmnek, akit mindig egy csendes példaképnek tartottam!
Talán azért, mert oly sok titok burkolta a mi iskolás éveinkben. Képzeletemben olyan dolgokkal ruházhattam föl, amilyennek én akartam a példás tanáromat látni. (Bezártságomat soha nem háborgatta. Fantasztikus tapintat, vagy a roppant megvetés takarója alatt bujkálva, én az előbbit választottam magamnak. Talán ez a "megengedés" hagyta, hogy akkor nyíljak ki, amikor arra megérett a nap.) 
Milyen jó, hogy létezik egy olyan kép, amelyről pont mellettem mosolyog és olyan laza mozdulatot öltött magára, kicsit "gyerekesen" csontos alkatával,- mintha soha nem lett volna korlát köztünk - az egyik diák is lehetne közülünk, éppen csak szabadabb a mosolya, a lelke - a körülötte álló, búcsúzó diákokénál
...."

 

 

 

 hát igen... (ez volt a vezérelvem mindig is: "nemes, küzdő szabadlelkű diáknak maradni" - "vénen" is most már... így éri meg a világ (zord harc közepette is.)

 

 

aliz2. :: 2010. júl. 14. 5:40 :: 8 komment 
Kategóriák: 
fotó :: Címkék: ADYemlekezesgimnaziumkapcsolatoklmelkeesmulttanitas

 

IN MEMORIAM KÁLLAI FERENC 2010

 

a napokban gondoltam rá, hogy olyan rég hallhattunk róla, mi lehet vele

legutóbb is azt, hogy beteg, ezért is vonulhatott vissza...

mégis (hát persze, hogy mégis) váratlanul és megrázóan jött  tegnapi a hir: "meghalt... 

Bodrogi Gyula nyilatkozta később, hogy tudván hogy beteg, ezt el is fogadták, de azt, hogy nincs, nem tudják...

de hát van is, az emlékekben, meg a megmaradó filmekben (A Tanúban biztos...)

 

 

nem volt a kedvenc színészem, bár persze, hogy jó színésznek tartottam én is, nagy színésznek...

de - ha lehet ezt mondani - egyik kedvenc "ember"-em volt

bölcs és jóságos...

hogy mennyire az, egy véletlen folytán, még a 60-as évek végén személyesen, és "civilben" meggyőződhettem róla, egy nagyon emberi, jóindulatú, segítőkész gesztusából. Most köszönöm, ezt is, neki...

remélem, akadnak követői....

"jó embert keresünk"... eggyel - tegnaptól - biztos kevesebb van belőlük.

.....

egyik legutolsó szerepe volt a Micimackó, ő volt  a legautentikusabb... Micimackó...

 



 

VARIÁCIÓK HŐSÉG TÉMÁRA 2011

 

meleg van, kánikula, hőségriadó, de a szökőkút meg a nagy, árnyas fák enyhitik... persze a szökőkútnak inkább csak a látványa, mint a valóságos vize, a (békától megriadó) szobornőalak pár méterre áll a szökőkúttól, de pár lépést teszek, a fényképezőgépemmel, előzékenyen, úgy, hogy egy kis optikai csalódással úgy tűnjék, mintha -legalább ő- fürödhetne a szökőkútzuhatagban... vagy legalábbis a viz egész közel kerüljön hozzá...

 

 





én inkább a nagy fák árnya alá húzódom a kacskaringós sétányon, jó nézni is rájuk... balra.... s jobbra... egy fehér vászon nadrágot vettem az imént az úton levő kínaiban , azt szorongatom... talán a fehér a leghálásabb szín ilyenkor mert visszaveri a napfényt, a szemüveg is sötétedik a fényre, amennyire kell, meg a szalmakalap is tán védi a fejemet valamennyire, mindenesetre   különösen ha zárt téren vagyok (a nadrágvásárlás közben  is) csak szédelgek...

 

jó ücsörögni kicsit a padon ,

 

 

bár a bicklin se rossz, amit a padhoz támasztottam (csak a képen nem látszik), jobbra , illetve előttem, a szökőkút előtt szinte párolog a levegő, ott van a hőmérő is a hirdető oszlopon, ide nem látszik a szám , csak a C jel,

 

 (tegnap 42 fokot mutatott - most (később megnézem )- kevesebbet: 36-t (de otthon még mindig 33 fokot a szobai, hiába volt a tegnapi zuhancs, és ott még a levegő se tud mozogni, jobb kint...

leülök a csipkeházak előtt is egy padra, fölöttem a fák megszűrik a napsugarakat, 

 

 

 

 

nem úgy mint , ahogy hallom már otthon  a felsőszinti szomszédoktól , a tető nem véd a hőségtől, náluk a lakásban még melegebb van!... és holnap, holnapután csak fokozódik...

nyár van. node ennyire?!!!

 

 

aliz2. :: 2011. júl. 12. 19:53 :: 12 komment 
Kategóriák: 
fotó :: Címkék: idoj

IGY ÉLNI OLY JÓ... 2013

 

 

igen! így élni oly jó...az egykori olasz slágerekre komponált, alakított ANCONAI SZERELMESEK dalait belül biztos,

 

 

 

de a Volárét pl kivül is, kórusban együtt énekeljük velük a hagymaház szabadterén, (Voláre, ó, ó...cantare ó, ó, óóóóó…)

 

 

 



Nem számit a történet bugyutasága, inkább bájosnak tűnik, mint (pedig olykor) otrombának. És megnyugtató a sok kimódolt -deus ex machina- egymásratalálás. No és a dalok! olaszul , magyarra átforditva is... Az ifjúság... Hova repült...A dallamok visszahozták ifjúkorom legszebb nyarait....

Volare ..igy élni oly jó...

még újraélni is!

 



 

 

aliz2. :: 2013. júl. 13. 19:36 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: hagymaházMAKÓszínészekzene

A Bartókért...

A Bartók iskoláért pontosabban a Szegedi utcaiért demonstráltunk hétvégén, kevesen, de lelkesen...

szerintem hiába, már rég eldöntött tény, s már a költözést is elkezdték - szerintem jogtalanul ugyan - az Almási utcára..-

ez egy patinás iskola, sokan elfelejtik, hogy nem a zeneiskolával kezdődött, ami mintegy 60 éves- hanem jóval előbb, még anyukámék is idejártak!

 

 

azt hiszem az épület is műemlékjellegű, szép, elegáns, klasszikus - még akkor is, ha vannak kopásai(?) (én nem igen látom)

a szomszéd (zeneiskolai) épületről nem is beszélve!

ez egy aljas tervnek a keresztülvitele, ami most folyik...a kimenetele...remélem még módositható valahogy

miután rájöttek a szervezők, hogy irodai idő után pláne, hiába mozgolódnak az önkormányzat sarkán,

idehelyezték a demonstrációt, az iskolához (mint első nap a DK-sok, akikkel nem kellett volna hajbakapni!)

volt pár szülő, gyerek, 

 

 

és nagyon kevés idősebb ember, köztük én a doajen, egy 10 évvel fiatalabb kortársammal siránkoztunk...a múlton, múltunkon...

 

gyerekek zenéltek, gitároztak

egy kislány furulyált:

 

majd a magánzeneiskola (!) tanára M. Pali maratoni slágerműsort érdekelt, 40 év terméséből, fáradhatatlanul:

 

Bárcsak igy lehetne:

 

 

 

EGY BESZÉDES NOTESZLAP A MÚLTBÓL 2011

 

 

 

ez a régi noteszlap hányódik itt az iróasztalomon... a múltból került ide, de hogy ? -emlékszem a noteszra, bordó volt a borítója színe és a sima betétlapjai úgy voltak összeállítva, hogy már használat közben szétesett.... (egy egyetemi csoporttársamtól kaptam a noteszt, azt hiszem, de már egy-két évvel az egyetem befejezése után... ifjú,  gimn. tanárként... akkori, legújabb költészet iránti érdeklődésem lenyomata is ez a lap... azt hiszem, Petri György  Magyarázatok M. számára c. kötetéből írtam ki (1971!)...  (sajnos nem az én soraim, de mindennel azonosulni tudtam, "helyettem is  irták",  - az enyémekkel egyező gondolatokként kerültek feljegyzésre - belső használatra ez a "belső beszéd"....

Petri György ekkor volt kezdő költő, már múlt idő... (pedig egy évben születtünk, 1943-ban) - de micsoda kifejezője volt a mi jelenkorunknak!  ami már szintén múlt s igy most annak hiteles, tényleg "dokumentativ" megidézője , felidézője - ez a metaforikus, bizonytalan, átmeneti , provizorikus, ideiglenes életérzés,  - ez a kaotikusság, szétforgácsoltság, ez a bizonytalanság, 

 

ez a "bizonytalan minden "életérzése...

ami igen, jobb volt! sok mostani rossz bizonyosságnál, mert abból a bizonytalanságból még bármi lehetett volna - és a rokonérzések megtalálása, egymásban - a metaforák mélyén - a közös otthontalanságban mégiscsak egy megnyugtató otthonosságérzést is tudott adni, ha szigetszerűen is, egy noteszlapon is, ami itt és most  üzen a mának, a tegnapból. (talán azoknak is , akik nem élték a mi - Petrivel közös korunkat - és talán nem eléggé pontosakat gondolnak róla... azaz túl pontosat, (árnyalatlanul elitélőt),  ahhoz képest, amennyire "bizonytalan volt minden " - metaforaként, helyzetünkre... 

 

aliz2. :: 2011. júl. 11. 1:05 :: 2 komment :: Címkék: emlekezeskolteszetmultPetrivers

süti beállítások módosítása
Mobil