pár nap múlva lejár a határidő, amit kaptam beszámolóm megírására a helyi folyóirat szerkesztőjétől... pedig az esemény már vagy 2 hónapja megvolt: az 50 éves érettségi találkozónké. Blogbejegyzést irtam is róla - csomó fotóval - ízibe. Talán a cikket is előbb kellett volna. Közvetlenül utána tele voltam az élménnyel, emóciókkal. A lényeg , hogy "nagyon jó volt együtt". No de cikket írni, az más, annak objektívnek (is) kell lennie, vagy főleg annak, úgyhogy fel is hívtam örökös szervezőnket, anyaggyűjtés céljából pár adat pontosítására, főleg, hogy hányan is voltunk...?
bennem a 44-es szám rögzült, hogy annyi volt (eredetileg) az osztálylétszámunk. Ő 38-at mondott, de mint kiderült.., annyian voltunk a találkozón! Csakhogy összesen, hozzátartozókkal (férjekkel-feleségekkel) együtt! (most megnéztem az érettségi tablónk kis fotóját, megszámoltam: azon 41-en vagyunk)
Sajnos ebből már 10-en semmiképp nem tudhattak eljönni! nem rég emelkedett 10-re, aki miatt -aki a hírt mondta nekem- azt is hozzátette, hogy ő nem velünk végzett... De a tablón még látom! Hogy is van ez? A szervezőnk emlékezett rá, hogy nem sikerült az érettségije, történelemből, és abból később pótérettségizett. Jaj, de mit is számít ez?!! Semmit... Persze hogy nem, Sose számított - erősíti meg lelkes örökszervező osztálytársam...
nézegetem a kis naptáraim: 1958, 59, 60 -ból... tele van számokkal, 5-ösökkel, matematika dolgozat: 5., orosz szófelelet és ragozás: 5, latinból feleltem(5), fizika, irodalom dolgozat javítása (mindkettő 5 lett), földrajz:5-ösre állok, biosz felelet: 5("szép"), magyarból feleltem:5("egész kifogástalan"), latin dolijavitás: 5, lélektan:5,stb... alig látok egy-két 4-est. (fizikából feleltem 4-esre) (emlékszem -szégyellem is már), hogy le is borultam a padra zokogva, ha egy felelet nem úgy (nem 5-ösre) sikerült... (mostanában korabeli filmekben látok ilyen teátrális síró mozdulatokat! nem értem , mi utánoztuk a filmeket, vagy a film minket vagy az egy ilyen "teátrális", sírós kor volt...?, legalább is én (is) olyan voltam) de tényleg, mit számít, hogy hányasra feleltünk, mi értelme volt, hogy végig csak ötöseim..., a "kitűnő" bizonyítványok, a kitűnő érettségi, ha csak nem a kötelességtudat, a munka, ami mögötte volt (hogy megtegyek minden tőlem telhetőt, hogy a legjobbra törekedjek,)meg, hogy így "felvegyenek az egyetemre")... de ahogy nézem a noteszom, most inkább az tűnik fel az unalmas, egyhangú 5-ös bejegyzések mögött, az osztálytársaim-barátnőim nevei, (Edit, Buci, Ari, Klári, Erzsi, Mari, Irma...és a többiek) hogy mennyien jártunk egymáshoz, mennyit segítettünk egymásnak (én két évig hetente kétszer Szegedre utaztam be a konziba, utolsó órákról el, volt mit pótolni, füzetet kölcsönkérni) matematika, fizika példákat nem egyszer közösen csináltuk meg, egymásnál... mostanra ez maradt meg, a nevek, mögötte a barátságok... ez jobban számít... egyre inkább, hogy voltunk, vagyunk egymásnak, ... ez az, ami "számít"..., már csak ez számít...
Már csak mi maradtunk egymásnak. Szüleink már nincsenek... Csak a gyerekeink! - mondja Margit - Meg mi - osztálytársak. Gyakrabban kéne találkozni... Két évenként legalább... Amig még találkozhatunk...
aliz2. :: 2011. júl. 13. 22:43 :: még nincsenek kommentek
