lehet, hogy nem törődve a túlsúllyal mégis csak meg kellett volna vennem még mikor először megláttam az Irók boltjában ezt a könyvet, azt ami igazán fontos..., és nemcsak hetekkel később a közelibb Szegeden, és nem várni az olvasásával (most is csak a felénél-harmadánál vagyok, illetve tallózom a -vélhetően- nekem szóló fejezeteket...) no mindegy, "jobb későn, mint soha" okulni...,és ezt lehet talán nem csak a könyvbe, hanem -erre is tanít, elsősorban önmagunkba tekintve megtudni, hogy mit is mond igazi énünk, az, aminek születtünk, eredetileg, csak a félelmeink, szorongásaink, örökös -másokhoz -alkalmazkodásunk, gyávaságunk? - leterített - a kiteljesedésünk útjáról, aminek pedig "az istenek szántak", hogy azokká legyünk, akik tényleg vagyunk..., illetve hogy egyre inkább önmagunkká váljunk. talán még nem késő, amíg vagyunk, (mert épp az a tét, hogy ha félelmeink ettől eltéritenek véglegesen, akkor a sirfeliratunk akár ez is lehet:"Itt nyugszik valaki, aki itt se volt.", ezért sem szabad félni . s mert az akadályoz, az a fő ellenségünk , ami "beszorít bennünket az istenek által felkínált lehetőségeink tágas palotájának egy szűk folyosójára", és félre minden letargiával!Egy csomó energiát felszabadit, valódi célokra, hogy annyit hozhassunk ki az életünkből tényleg, amennyit csak lehet.. hiszen ez az értelme is...
de szerettem is ezt a Presser dal!t, ha nem is mertem belegondolni, igazán, vagy legalábbis élni nem tudtam igazán? "Az legyél, akinek látszol, és annak látszódj, aki vagy...""Az legyél, akinek látszol, s aki vagy"....
https://www.youtube.com/watch?v=kq6HkTjlNRw&feature=player_embedded igen, azt a "belső zenét".... meg kellene hallani jobban....
és kényszerűen felvett és útközben feleslegessé vált szerepeink "látszataink") mögé látni! (milyen nehéz is volt felvenni őket és alkalmazkodni, és milyen nehezen tesszük le mégis, mert már ránk nőttek..., ha már foszladoznak is) Az életben maradásunkhoz kellett alkalmazkodni mindig, és most kiderült, hogy ez vette el a életünk igaz értelmét?...(hogy tényleg azt valósithassuk meg, amire születtünk - legigazibb, legteljesebb önmagunkat. Pedig ez "szolgálhatna" igazán másokat is? Az ego kényelmes, de az igazi énünk (a jungi Self) igenis kikövetelné a magáét, különösen az élet vége felé, amikor el kellene számolni azzal, hogy mit is kezdtünk (vele), magunkkal, megvalósitottuk-e,...kiteljesítettük-e, illetve miért is nem...?! Fél(t)ünk a kiteljesedéstől? (most)inkább szorongunk, s attól hogy nem tettük meg!!! Hát tegyük!
(ugyanakkor el kell fogadni, hogy az élet mindig bonyolult, tele van ellentmondásokkal, sőt mi magunk vagyunk az ellentmondás , persze a megoldásnak is mimagunknak kell lennünk...., de épp az ellentmondások vonnak be az életbe, adnak új, ismeretlen lehetőségeket, tesznek nyitottá, s szolgálhatnának a fejlődés kulcsaiként egy kiteljesedettebb életet is... )
------
közben a könyvtől elszakadva, és továbbgondolásait másfelé vive, arra is jutottam, - HOGY HÁTHA azokon a bizonyos "kényszerű"(?) (de ha már vállaltuk, átalakitva belsővé is tehettük) szerepeken belül igenis meg tudtunk mutatni valami fontosat IS, rajtunk is túlmutatót, s hogy igenis önmagunk kiteljesitésébe mindig Is bele kell foglalni a másikat, másokat....hogy nincs korlátlan "individuáció" se....hogy a kiteljesedés sose mehet a részfeladataink, (külső) kötelezettségeink rovására, hogy a kis dolgokból kell, lehet felépiteni a nagyot, ha igen... hogy nem lehet átugorni... az viszont az élet fonákja, vagy fintora, hogy amikor már úgy érezzük, kevesebb a külső kötelezettség, jobban be is zárulnak a lehetőségek, mégis csak, mert az az idő, mikor ez eljön, mégis csak a hanyatlás korszaka. És oly könnyen kicsúszik a kezünkből... vagy mégse? Ha fülöncsípjük....)
aliz2. :: 2011. okt. 9. 9:34 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: elet, elmelkedes, konyv, pszichologia, zene
