Odacsöppentem. Pontosabban odataláltam némi előzetes érdeklődés után. Romkert mellett. Várhegy u. 19. Igaz, zsinagógának nyoma sincs, de egy félig nyitott kapu, ismerős duruzsolás a lépcsőház felsőbb emeletéről jelzi, jó helyen járok. Mondom, messziről jöttem, Makóról..., de máris, mintha haza... Beinvitálnak, épp szédervacsorára készülnek. Jókor jöttem.

Az imateremben a fehérre meszelt falakon világoskék mogendovidok és menorák, fehér abrosszal teritett asztalok körül már ott ülnek, csak egy-két hely szabad. Három kedves öregúr kinál meg üresen maradt negyedik helyével.

„Aki éhes, jöjjön és egyék velünk!”

Előttünk a tányéron már ott a tojás, torma, retek, petrezselyem, alma-diókeverék, középen macesz és bor... Majdnem mindenki kezében a Hagada. Egy kislány elénekli a Mánistánót. És valaki elbeszéli újra (és újra) szabadulásunk történetét Egyiptomból. Ugyanazt a szöveget, mit már oly rég és mindig, mindenhol, ahol Nisan 13-án zsidók összejönnek. És milyen jó, hogy összejönnek! Akárhányan is... Kevesen vagyunk? DE VAGYUNK! Szegeden se nagyon szoktunk többen lenni. De örüljünk, hogy ennyien vagyunk, és mindig megtartjuk a szédert, hogy emlékezzünk a szabadulásunkra, s hogy szabadok vagyunk...

Esszük a tojást, a keserű gyökeret, a retket, a maceszt, a maceszgombóc levest, a petrezselymes krumplit, a hagymás marhahúst (pedig amúgy nem is eszem húst!), a maceszból készült süteményt. Közben hallom, az egykori zsinagóga helyén (helyett?) álló emlékműre reggel horogkeresztet festettek, - „...mert... minden egyes nemzedékben támadnak olyanok, akik vesztünkre törnek.”) De ez most mégis örömünnep. S a horogkeresztet amúgy is már lemosták... Kisgyerekek rohangálnak vidáman, egyikük a borosüveg dugóját kéri el, a másik megtalálta az eldugott maceszt. (az ákifománt) … 81 éves asztalszomszédunk meséli, hogy járt Makón, a háborúban, miután megszökött a munkaszolgálatból. (Milyen jól tette, hogy megszökött! Bár apám is megpróbálta volna!) Izraeli élményeiről is mesél, lelkesen... „Jövőre Jeruzsálemben!” - búcsúzkodunk - vagy legalább itt...

Hát én biztos nem leszek jövőre itt. De az is biztos, hogy emlékezni fogok erre a székesfehérvári széderre...

És Jeruzsálem? Hát igen, őt sose feledjük.

Foto: a székesfehérvári emlékmű 

a székesfehérvári zsinagóga (1862-)

 nem irtam az e havi mjakról, mert nem akartam emliteni se , ami már rég a "bögyömben" volt, és provokálásra, más irányban ugyan de kibuggyan t belőlem

hagyjuk... bár érdekes lenne a téma kikerülhetetlen - egyszer lehet, hogy kifejtem....

---

viszont van egy őstehetség tagunk, határozott irói vénával, bár nem az én világom

most  regényt ir, s alig várják az új fejezeteket....falják

nyilvánvaló hogy megvan az irói hangja, nyelve... klassz

vele kell foglalkozni 

nem más(ok)kal

Holnap azaz 5.én,  lenne  90  éves lenne 

(a képen 85!)

Kényelmetlen Konrádot olvasni, mert kényelmetlen világgal szembesít

ezzel a cimmel jelent meg cikk róla , a Magyar Hangban, 2-án, ami épp lányom Turi Timeát, mint a Magvető főszerkesztőjét idézi

és bár megindokolja, hogy ... ez nem rajta múlik, - vitatkozom...

nekem  nem az, én nagyon szeretem olvasni.... és döccenő nélkül

egy bölcs és lehiggadt ember okos gondolatait

sajnos már vége... nem várhatok újabb könyvére

de maradt tartozásom, 

első könyve a Látogató rám se hatott annyira, és nem csodálkozom, hogy nincs folytatása, inkább szociográfiának tűnt (és az tényleg nyomasztó volt)

no, itt a cikk az új Magyar Hangban, tán még megtalálom a Sparban (2 napos)

mert úgy látom, nincs itt végig...

"A szerző születésének kilencvenedik évfordulója jó alkalmat jelentett a Magvetőnek, hogy újra kiadja az említett, Elutazás és hazatérés című kötetet. A kiadó főszerkesztője, Turi Tímea megkeresésünkre azt mondja: Konrádot „kényelmetlen olvasni, mert kényelmetlen a világ, amellyel szembesít”. Ez viszont szerinte nem Konrád hangjából fakad. A legnyugtalanítóbbnak éppen azt tartja, hogy a kényelmetlen téma ellenére mégis baráti, nyugodt marad az elbeszélői hang. A feszültséget ez a kettősség teremti meg. – Aki meg szeretné érteni, milyen volt Magyarországon élni a huszadik században, annak kötelező olvasmányok a művei, olvasóként pedig ámulhatunk, hogy A látogató korai kísérletezése például miért maradt érdemi folytatás nélküli az irodalmunkban – teszi hozzá a költő-főszerkesztő." 

és biztos mondott még mást is (?)

mindenesetre az emlitett könyvét el fogom olvasni!!! elmaradt, s fontos

és nekem nem "kényelmetlen"...!!!! ismerős...rokon....

a cikk elején olvasottak (10 év különbséggel,) de szóról szóra rám is vonatkoznak+:

"Tizenegy éves korom óta felnőtt vagyok – így fogalmazott most újra megjelent, Elutazás és hazatérés című önéletrajzi regényében Konrád György. A váltást ugyanis onnantól számítja, amikor az ember szembenéz saját halálával. A kilencven éve, 1933. április 2-án született író kitért arra is, hogy nem beszélhet konfliktusmentes hazaszeretetről, hiszen a hazája korábban, zsidó származása miatt, meg akarta ölni őt. Márpedig ha valaki megtapasztalja, hogy elűzni igyekeznek az otthonából, mások pedig ennek még örülnek is, utána nem érzi már magát olyan otthonosan. Marad valamiféle idegenségérzés. E két érzés – otthonosság és idegenség – körülhatárolása végigkísérte aztán.....

 körülményes úton jutottam el egy  - nagyon megérte - könyvbemutatóra

lányomtól kaptam egy levelet, amiben elküldte a neki küldött levelét egy dr K Flóra tanár ismerőséTŐL (még egyetemről ismeri), hogy szóljon az anyukájának (mármint nekem )erről az eseményről, mert érdekelni szokott az ilyen....

hát igy mentem el, a reformátusokhoz, egy irodahelyiségükbe? de szerencsére nyitva volt az ajtó a templom mögött, odataláltam, mintha régen abban a házban jártam volna, minthogy ott lakott  a református pap,  lánya, aki jó oszt társam volt....

nos Visky András volt a szerző (akiről én korábban nem hallottam, én bűnöm) de lányom mondta, hogy feltétlen menjek le "rá", mert nagyon jó .... (ő ki irót nem ismer?!)

hát persze el is mentem és bár nem volt nyilvánosan meghirdetve az esemény, sok ismerőst is láttam, civil és valószínű reformátusokat, és aminek külön örültem, tele volt volt tanítványaimmal a ref iskola (Juhász Gyula gimn) tanári kara, köztük  a mellém ült J. Judit kiváló magyaros volt, most magyar tanár, gondolom kiváló, meg P Szilvi!

később  találkozásunk örömében le is fotóztam őket (a mosoly nekem szól:) 

háttérben D. Pál a szervező Szépiróktól, lányom révén ő is ismerős, üdvözölt is, váltottunk pár szót a régi szép idők nyomán...

és már otthon vetem észre, hogy az iró ezt dedikálta a megvásárolt (kihagyhatatlan) könyvembe, hogy szeretettel találkozásunk örömével...

és valóban "találkozás" volt, egy csomó érintkezési ponttal....

mert ugyebár minket is "kitelepítettek" (alias deportáltak) . minket is marhavagonban, (emlékszik  hogy nagyon szomjas volt és anyja sirt) ha nem is akkor(hanem előbb) és máshova...

őt két évesen, engem másfél évesen....

de ö visszakapta az apját legalább 8 évesen (ha csak a hangjáról is ism meg), én nem kaptam vissza...sose...azóta is őt keresem...

(említettem is neki - mint ahogy ő is 20 évig írta ezt a könyvet...)hogy én is legalább 20 éve írom apám könyvét, buzdított is hogy feltétlen írjam MEG)

a könyv hátsó borítóján látszik a kisgyerekkori személyi lapja, hogy ellenforradalmár (hm)

az enyémen csak az lehetett. hogy ZSIDÓ

micsoda ellenségek is voltunk mi másfél-két évesen!!!! hm...

nagyon érdekes a könyv, ahogy benne van a mai felnőtt nézőpontja, de az akkori gyerek is - olykor egy mondatban 

(AZT HISZEM A GYEREKKORRÓL IRT EMLÉKCSEREPEIM" HASONLÓAK)