Végre megnéztem a Párducot, Viscontiét. (most már csak Lampedusáét kéne elolvasni!)
úgy tűnt, úgyis elmaradt a janiusi körünk, és úgyse voltunk többen mint a "törzstag"nak számító 4-5 fő a közönség sorai közt
igy aztán a két novella felolvasása közben átmentünk beszélgetésbe
pl a novella műfajról, ami szerintem azért népszerűten, amiért a művészibb műfajok is azok a tingli-tanglival szemben
mert a novella sűrit, absztrakt csak a lényeget mondja , egy jelentős sorsfordulót (s a többi már nem is fontos)
s az olvasó lusta (megfejtésekre)
mondtam, s aztán elhallgattam, van nekünk örökké-beszélő J. M. -ánk :)
de úgy látom B. Z.-vel egy húron pendülünk elméleti kérdésekben
az viszont elgondolkodtatott, amit a Dm-ben nyilatkozott "rólunk" hogy van egy igéretes igazi irójelölt(tudjuk ki: K. M.) s ha valaki hobbiból vagy terápiából ir, az más tészta...
engem vajon hova sorol? egyik se vonzó alternativa :( de tényleg.... mi is vagyok én a firkálmányaimmal (amit ugyan nagyon ritkán mutatok meg)
Még egy jeles Békefit taláaltam! ő is másodunokatestvérem
az 1901, november 11, Szegedrokon
h 1944 holokauszt! Brüsszel !
másodunokatestvérem
BÁKEFI GYÖRGY FESTŐ
igen, az volt, - a makói könyvhét bevezető programjaként -nem is hittem volna, hogy ennyi közös témánk van Kiss Dáviddal (az idei Medália dijas költőnkkel-....
és milyen avatott, mélyenszántó kifejtésben
(mondott is valami olyat, hogy jobban érti az őt megelőző generációkat mint a kortársait (nem trendkövető) , node ennyire !!!????
igazán érdekfeszitő beszélgetés volt, a magyar tanár s maga is iró Kiss Monika finoman kérdezett alá, mire alapos, részletes és mély válaszokat kaptunk, hogy lesz a kis kalóz gyerekből öntudatos, elhivatott költő , nem elhamarkodottan
aki érdekes módon (és tán nosztalgiukusan ) kedveli a kávéházi létet is (első közös vonásunkként!)
amúgy politológus szakon végzett
kb 2015-től ir, komolyan
jelenleg egy oktatási hivatalban dolgozik
s észrevételezi, hogy távolodik az oktatás az irodalmi élettől... sajnálatosan
könyve nem véletlenül medvék bolygója a majmok... parafrázisaként (mindig is vonzotta a scens fiction, az elvágyódás, a "romantika" -mellesleg apja kedvenc filmje volt ),
foglalkoztatja a családfakutatás is (újabb közös területünk, épp mielőtt eljöttem erre az irodalmi délutánra, firkantottam a noteszomba egy verset "Családfakutatás" cimmel) nála is nagy tapasztalata a kutatásnak, hogy milyen változatos területeket jártak be az ősök
(nála Románia, Kárptalja, Szlovénis, Bécs - nálam ekek mellettjóval több)
-a kötet mindössze 45 verset tartalmaz, s 30 oldalnyi apróbetűs szószedetet - személyes megfogalmazásban - Eco A rózsa neve nyomán - afféle poeta doctuskénr, merthogy a tudás átadása is vezérli
a kötet tudatosan szerkesztett, ciklusokra bomlón, miket egy egy köralakrokon-grafika vezet be, a boritón található medve meg mindet összegzi
van a kötetben egyfajta téridő játék (S.Hawking is)
főmotivum a családfakutatás, érdekessegként emliti , hogy egy archivált oldalra ismerősként jelölték a halottak.. álom-vers
anyaközpontuság... sajnos ó a kötet irása közben, meghalt, de a végső szerkezetet ő alakitotta ki
hogy mit vár a családfa kutatástól...az összefüggéseket
(transzgenerációs pszicholófgia)
---bár le voltunk tiltva a hozzászólásoktól KD sürgető szlovén nyelvvizsgája miatt, kibukott belőlem, hogy tud-e Temessy szótárregényeiről( igen, egy kritika emlitette is), meg elárultam, hogy az egyik kuratoriumi tag anyja vagyok, Timié ? csillant fel a szeme, s ő is gratulált, kiderült, hogy épp most olvassa a verseskötetét, vele is van...
Timi meg később mondta, hogy a liraműhely táborának tagja is volt Dávid a nyáron, meg is találtam egy képet ahol mindketten....D. oldalán is látom ezzel a feljegyzésselkb...hogy szivének kedves...
"
Megvettem a könyvét, mit nagyon kedvesen dedikált is, .. de aztán elengedtük a nyelvvizsgára, szerencsé(nk)re, az is sikerült neki
Ügyes fiú!
hát az volt, duplán...
s nagy hibát követtem el, hogy nem néztem meg a meghivó kiirásában az ajánlást: csak erős idegzetűeknek
mert ugy látszik nem vagyok az!
ki kellett mennem a vetitésről (mi két és fél órás volt, igaz) a friss levegőre, természeti szépségek közé a sok csúfság közepette
s azt fotózni, miután bent annyi de annyi épitészeti: szörnyűséget láthattam... miket már egyszerűen nem vette be a gyomrom...
orvul ,de jókor mentem vissza
a hirhedt, éjjel felállitott, becsempészett, Szabadság téri szobor vetitésére
meg a nemzeti szinházéra
ezeket volt "szerencsém" személyesen is látni...
s megborzadni tőluk
ideológalag-gondolatilag véleményben azonos vagyok az előadóval,(ki egyébként tanitvány volt a gimiben, már az én tanárkoromban)
de az a véleményem ezeket a dolgokat nem kéne megörökiteni, tovább terjeszteni (13000ftos albumban.... pl) mégha pellengérre állitós keretben is...
a video más alkalombal készült de ugyanerről
Lajos művelt magyar zsidó mérnök, aki Rómába költözött. Maria fiatal olasz katolikus nő, erős társadalmi és politikai szenvedélyekkel. Az 1930-as években kivirágzott szerelmi történetük már önmagában is kihívást jelent a sors számára egy olyan országban, ahol bonyolult a különböző nemzetiségű és vallású emberek házassága. Még inkább így van ez a fasizmusban: a zsidóüldözések kezdetével a Forlìban elkötelezetten felépített gazdag polgári család mindennapjai lenyűgöző gyorsasággal omlanak össze. Miközben a rezsim egyik fordulatot a másik után adja, Lajos elveszti állampolgárságát, állását, végül szabadságát és életét kockáztatja, feleségével és három gyermekével, akik közül az egyik súlyosan beteg, menekülni kényszerül. Romagna szolidaritásából a segélyhálózat egy nagylelkű hölgyhöz, Edvige Mancinihez irányítja őket, aki egy nagy házban él Premilcuore faluban. Csak a hölgy nem tudja, hogy zsidók. Szegöék pedig nem tudják, hogy annak a kedves asszonynak a leánykori neve Mussolini: ő a Duce nővére, és egy német parancsnokot is vendégül lát az emeleten. Lajos és Mária és gyermekeik léte, ha lehet, még veszélyesebbé és bizonytalanabbá válik. És a háború semmi jelét nem mutatja a végének.
Nyolcvan évvel az események után e három gyermek egyike, Alberto Szegö az otthona melletti padon meséli el ezt a hihetetlen történetet. Cristina Petittel való véletlen találkozásából őszinte barátság születik, az újszerű lépésből pedig ez az igaz történet, amely átszövi a huszadik századi történelmet és családi lexikont, tragédiát és reményt: kaland az időben és az emlékezetben.
Hogy Cristina Petit és Alberto Szegö között teljesen véletlenszerű találkozás volt, egy napos padon 2020-ban, amikor Olaszország teljes zárlat alatt volt.
Így van, azon a padon Alberto elkezdte mesélni Cristinának az életét, egy olyan életet, amely megtalálja a helyét ezeken a lapokon.
"A casa di Donna Mussolini" igaz történetet mesél el Albertóról, két testvéréről és szüleikről, Lajosról és Mariáról.Lajos a magyar zsidó. Mária olasz katolikus. A harmincas években járunk, és szerelmüket fenyegeti egy egyre könyörtelenebb rezsim.
Amikor menekülni kényszerülnek, Edvige Mancini vendégei lesznek. Bár a hölgy nem tudja, hogy zsidók. És nem tudják, hogy Edvige leánykori neve Mussolini: Duce húga.
Lajos, Mária és családjuk sorsa egyre bizonytalanabbá válik egy soha véget nem érő háború hátterében.
#DonnaMussoliniHouse mától kapható a könyvesboltokban és az összes online áruházban.
#solferinolibri
MEG KÉNE RENDELNI, és esetleg felvenni a kapcsolatot rokonunkkal! (Alfredo SZegővel)
Lajos è un colto ingegnere ebreo ungherese, trasferito a Roma. Maria è una giovane italiana cattolica, dalle forti passioni sociali e politiche. La loro storia d’amore, che sboccia negli anni Trenta, è già di per sé una sfida al destino, in un Paese in cui il matrimonio tra persone di nazionalità e religioni diverse è complicato. Ancor di più lo è sotto il fascismo: con l’inizio delle persecuzioni contro gli ebrei la loro quotidianità di famiglia borghese e benestante, costruita con impegno a Forlì, si sgretola con impressionante rapidità. Mentre il regime dà un giro di vite dopo l’altro, Lajos perde la cittadinanza, il lavoro, infine rischia di perdere la libertà e la vita ed è co- stretto a fuggire insieme alla moglie e ai tre figli di cui uno gravemente malato. Nella solidale Romagna, la rete del soccorso li indirizza presso una signora generosa, Edvige Mancini, che abi- ta in una grande casa nel paese di Premilcuore. Solo che la signora non sa che sono ebrei. E gli Szegö non sanno che il cognome da nubile di quella donna così gentile è Mussolini: è la sorella del Duce e ospita, al piano superiore, anche un comando tedesco. L’esistenza di Lajos e Maria e dei loro bambini si fa, se possibile, ancora più pericolosa e incerta. E la guerra non accenna a finire. Ottant’anni dopo i fatti, a narrare questa storia incredibile su una panchina vicino a casa è uno di quei tre bambini, Alberto Szegö. Dal suo incontro fortuito con Cristina Petit nasceranno un’amicizia sincera e questo racconto vero dal passo di romanzo, che intreccia storia del Novecento e lessico famigliare, tragedia e speranza: un’avventura nel tempo e nella memoria.
erre a képre bukkantam a Margó oldalán olvasási kedvcsinálóként
a könyv, amiért épp nylnak a kápen lányom új verskötette
Turi Tímea: A légypapír
Mindenki elmegy, miközben én
magamra zárom ennek az országnak
a szárnyas ajtaját. Mint egy folyóba vetett
vasgolyó. Mindegy, hogy véletlen vagy szándékkal
hajították belé: íme, megérkezett.
Egy ezer éve süllyedő hajó.
Számon tartott, hány nemzedék óta nem mentünk el
mi, akik az utolsó pillanatban nem váltják ki a vízumot.
Akik családtörténete egy szabásmintatérkép,
és akik élete az ígéretek fakó sormintája.
Mi azok vagyunk, akik vigyáznak a házra.
A többiek elmennek, ők a boldog könyvelők,
és mi boldogtalanok leszünk, és könyvelők, de itthon.
Olyan nyelvet beszélnek, amit mi nem is értünk,
és olyan nyelven szólunk, amihez nincs közük.
Mi azok vagyunk, akik nem raknak rendet, de akiket mégis
rendben tartanak. Akik tanácsot kapnak és kinőtt ruhát
Nyugatról. Mi azok vagyunk, akik olyan országból várnak hívást,
amelynek nem ismerik a körzetszámait.
A mondatokban lakunk, a történeteinkben,
ha más nem beszél rólunk, az egy utazás -
és mi nem szeretünk utazni.
Nem voltunk, nem leszünk, de itt vagyunk.
Jó tudni, hogy kik fognak elfelejteni.
(Forrás: Szép versek 2015, Magvető Könyvkiadó)
Turi Tímea (Makó, 1984
Pár napot Pesten voltam. Ahogy kiléptem a Nyugati pályaudvarról, esett az eső, de annyi helyem nem volt az embertömegben, hogy kinyithassam az ernyőm! Nem túlzok. sőt nem igen tudtam ernyő nélkül sem úgy közlekedni, hogy ne jöjjenek nekem, lépten-nyomon. Úgy látszik nincs elég hely, több az ember,(eszkimó), mint a tér (fóka)... a tömegközlekedési eszközök nép-(azaz tömeg)sűrűségéről nem is beszélve...
Vannak kevésbé forgalmas helyek, de az általános kép mégis ez a zaklatott zsúfoltság, arról a zavaró tényezőről nem is beszélve (most, bár ez megérdemelne külön bejegyzést is), amikor énmagam botlok, szószerint, az utcán, aluljárólépcsőn keresztbe elfekvő - kéregető? -imádkozó?: szerencsétlen emberekbe. AKIK MOSTANÁBAN MINTHA DIREKT FEKÜDNÉNEK "ÚTBA" - HOGY VÉGRE ÉSZREVEGYÉK ŐKET, ÉS ADJANAK AZ ELÉJÜK KIRAKOTT POHÁRBA EGY-KÉT FORINTOT - DE HIÁBA, VAGY BELÉJÜK BOTLANAK, VAGY ÁTLÉPNEK RAJTUK (nem direkt írtam nagybetűvel, de ha már a véletlen így hozta , így is hagyom, figyelemfelhívásul, itt is, így is - úgysincsenek véletlenek. bár most nem erről akartam írni...
hanem arról, hogy itthon, Makón, micsoda csendre és pusztaságra ébredtem. Kint is bent is. Alig van ember az utcán, csend, nyugalom. És milyen kényelmesen elférek a biciklimen... ezen az egyszemélyes közlekedési eszközön, a szabad levegővel körülöttem...
persze könyvhét sincs, nem csak könyvheti nyüzsgés, meg színház sincs, nem csak odatóduló emberek nincsenek... az étterem is majdnem üres, a cukrászda már nem annyira (régi tanítványom szól fagyizó kisgyerekének, hogy ne a napra üljön, én mutatom is neki a sarokban levő árnyékos asztalt, majdnem mellettem, de az én asztalomnál csak én ülök...
annyira harmonikus, nem csak finom, színben összeillő a Royal szelet, a vanilia-karamella fagyi, sőt az asztal a díszítésével, és a fotel a túloldalon. Ami - különösen akkor tűnik fel, amikor lefényképezem tortaevés közben a látványt - üres.
Jó lenne, ha ott ülne valaki, beszélgetni...
aztán, pár perc múlva megszólal a mobilom. Lányom hiv
majdnem nem ülök egyedül az asztalnál. (de csak majdnem...)
ő most otthonról hív, de később, megint az ünnepi könyvhétről, zajból, illetve azért, mert ott épp Palya Bea koncert van, hallgassam egy kicsit...
itt csönd van, csak a tévé "zajong " olykor (ha akarom) nincs ünnepi könyvhét, egyetlen sátor sem, de hajléktalanok sem állják(fekszik) utam, és tiszták az utak, többnyire, és tiszta a levegő, és zöldek a fák, és elférek... , az ernyőmmel is, ha esik , és ha nincs is ünnepikönyvvásár, kedvemre olvashatok..., akár egy parki padon
Palya Bea tiszta hangja áttör a pesti zajon. (Nem "azért", és nem is "azért" mondom, de ő is Makón született.)
...
aliz2. :: 2010. jún. 6. 22:41 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: Budapest, elmelkedes, lanyom, MAKÓ, zene
' xlink:href='%23b'/%3e%3cuse fill='black' filter='url(%23c)' xlink:href='%23b'/%3e%3cpath fill='white' d='M12.162 7.338c.176.123.338.245.338.674 0 .43-.229.604-.474.725a.73.73 0 01.089.546c-.077.344-.392.611-.672.69.121.194.159.385.015.62-.185.295-.346.407-1.058.407H7.5c-.988 0-1.5-.546-1.5-1V7.665c0-1.23 1.467-2.275 1.467-3.13L7.361 3.47c-.005-.065.008-.224.058-.27.08-.079.301-.2.635-.2.218 0 .363.041.534.123.581.277.732.978.732 1.542 0 .271-.414 1.083-.47 1.364 0 0 .867-.192 1.879-.199 1.061-.006 1.749.19 1.749.842 0 .261-.219.523-.316.666zM3.6 7h.8a.6.6 0 01.6.6v3.8a.6.6 0 01-.6.6h-.8a.6.6 0 01-.6-.6V7.6a.6.6 0 01.6-.6z'/%3e%3c/g%3e%3c/svg%3e){kind=small}
