erről-arról-amarról még

erről-arról-amarról még

mjak pótlás gyanánt

2023. június 11. - gond/ol/a

 

 úgy tűnt, úgyis elmaradt a janiusi körünk, és úgyse voltunk többen mint a "törzstag"nak számító 4-5 fő a közönség sorai közt

 

 

igy aztán a két novella felolvasása közben átmentünk beszélgetésbe

pl a novella műfajról, ami szerintem azért népszerűten, amiért a művészibb műfajok is azok a tingli-tanglival szemben

mert a novella sűrit, absztrakt csak a lényeget mondja , egy jelentős sorsfordulót (s a többi már nem is fontos)

s az olvasó lusta (megfejtésekre)

 

 

 

 

mondtam, s aztán elhallgattam, van nekünk örökké-beszélő J. M. -ánk :)

de úgy látom B. Z.-vel egy húron pendülünk elméleti kérdésekben

az viszont elgondolkodtatott, amit a Dm-ben nyilatkozott "rólunk" hogy van egy igéretes igazi irójelölt(tudjuk ki: K. M.) s ha valaki hobbiból vagy terápiából ir, az más tészta...

engem vajon hova sorol? egyik se vonzó alternativa :( de tényleg.... mi is vagyok én a firkálmányaimmal (amit ugyan nagyon ritkán mutatok meg)

egy érdekfeszítő irodalmi találkozó

 igen, az volt, - a makói könyvhét bevezető programjaként -nem is hittem volna, hogy ennyi közös témánk van Kiss Dáviddal (az idei Medália dijas költőnkkel-....

 

 

és milyen avatott, mélyenszántó kifejtésben

 

 

(mondott is valami olyat, hogy jobban érti az őt megelőző generációkat mint a kortársait (nem trendkövető) , node ennyire !!!????

 

 

 

igazán érdekfeszitő beszélgetés volt, a magyar tanár s maga is iró Kiss Monika finoman kérdezett alá, mire alapos, részletes és mély válaszokat kaptunk, hogy lesz a kis kalóz gyerekből öntudatos, elhivatott költő , nem elhamarkodottan

 

aki érdekes módon (és tán nosztalgiukusan ) kedveli a kávéházi létet is (első közös vonásunkként!)

amúgy politológus szakon végzett

kb 2015-től ir, komolyan

jelenleg egy oktatási hivatalban dolgozik

s észrevételezi, hogy távolodik az oktatás az irodalmi élettől... sajnálatosan

 

 

könyve nem véletlenül medvék bolygója a majmok... parafrázisaként (mindig is vonzotta a scens fiction, az elvágyódás, a "romantika" -mellesleg apja kedvenc filmje volt  ),

foglalkoztatja a családfakutatás is (újabb közös területünk, épp mielőtt eljöttem erre az irodalmi délutánra, firkantottam a noteszomba egy verset "Családfakutatás" cimmel) nála is nagy tapasztalata a kutatásnak, hogy milyen változatos területeket jártak be az ősök

(nála Románia, Kárptalja, Szlovénis, Bécs - nálam ekek mellettjóval több)

-a kötet mindössze 45 verset tartalmaz, s 30 oldalnyi apróbetűs szószedetet - személyes megfogalmazásban - Eco A rózsa neve nyomán - afféle poeta doctuskénr, merthogy a tudás átadása is vezérli

a kötet tudatosan szerkesztett, ciklusokra bomlón, miket egy egy köralakrokon-grafika vezet be, a boritón található medve meg mindet összegzi

 

van a kötetben egyfajta téridő játék (S.Hawking is)

főmotivum a családfakutatás,  érdekessegként emliti , hogy egy archivált oldalra ismerősként jelölték a halottak.. álom-vers

 

anyaközpontuság... sajnos ó  a kötet irása közben, meghalt, de a végső szerkezetet ő alakitotta ki

 

hogy mit vár a családfa kutatástól...az összefüggéseket

(transzgenerációs pszicholófgia)

 

---bár le voltunk tiltva a hozzászólásoktól  KD sürgető szlovén nyelvvizsgája miatt, kibukott belőlem, hogy tud-e Temessy szótárregényeiről( igen, egy kritika emlitette is), meg elárultam, hogy az egyik kuratoriumi tag anyja vagyok, Timié ? csillant fel a szeme, s ő is  gratulált, kiderült, hogy épp most olvassa a verseskötetét, vele is van...

Timi meg később mondta, hogy a liraműhely táborának tagja is volt Dávid a nyáron, meg is találtam egy képet ahol mindketten....D. oldalán is látom ezzel a feljegyzésselkb...hogy szivének kedves...

"

 

 

Megvettem a könyvét, mit nagyon kedvesen dedikált is, .. de aztán elengedtük a nyelvvizsgára, szerencsé(nk)re, az is sikerült neki

Ügyes fiú!

 

 

 

 

 

 

 

ciki

 hát az volt, duplán...

s nagy hibát követtem el, hogy nem néztem meg a meghivó kiirásában az ajánlást: csak erős idegzetűeknek

 

 



 

 

mert ugy látszik nem vagyok az!

 

 

 

ki kellett mennem a vetitésről (mi két és fél órás volt, igaz) a friss levegőre, természeti szépségek közé a sok csúfság közepette

s azt fotózni, miután bent annyi de annyi épitészeti: szörnyűséget láthattam... miket már egyszerűen nem vette be a gyomrom...

 

 

 

orvul ,de jókor mentem vissza 

a hirhedt, éjjel felállitott, becsempészett,  Szabadság téri szobor vetitésére

 

 

meg a nemzeti szinházéra 

 

 

ezeket volt "szerencsém" személyesen is látni...

s megborzadni tőluk

 

ideológalag-gondolatilag véleményben azonos vagyok az előadóval,(ki egyébként tanitvány volt a gimiben, már az én tanárkoromban)

de az a véleményem ezeket a dolgokat nem kéne megörökiteni, tovább terjeszteni (13000ftos albumban.... pl) mégha pellengérre állitós keretben is...

 

a video más alkalombal készült de ugyanerről

 

 

 

 

Mussolini nővére háza

 

 


 

 


 

 

Donna Mussolini házában

ÍRTA CRISTINA PETIT ALBERTO SZEGŐVEL

Lajos művelt magyar zsidó mérnök, aki Rómába költözött. Maria fiatal olasz katolikus nő, erős társadalmi és politikai szenvedélyekkel. Az 1930-as években kivirágzott szerelmi történetük már önmagában is kihívást jelent a sors számára egy olyan országban, ahol bonyolult a különböző nemzetiségű és vallású emberek házassága. Még inkább így van ez a fasizmusban: a zsidóüldözések kezdetével a Forlìban elkötelezetten felépített gazdag polgári család mindennapjai lenyűgöző gyorsasággal omlanak össze. Miközben a rezsim egyik fordulatot a másik után adja, Lajos elveszti állampolgárságát, állását, végül szabadságát és életét kockáztatja, feleségével és három gyermekével, akik közül az egyik súlyosan beteg, menekülni kényszerül. Romagna szolidaritásából a segélyhálózat egy nagylelkű hölgyhöz, Edvige Mancinihez irányítja őket, aki egy nagy házban él Premilcuore faluban. Csak a hölgy nem tudja, hogy zsidók. Szegöék pedig nem tudják, hogy annak a kedves asszonynak a leánykori neve Mussolini: ő a Duce nővére, és egy német parancsnokot is vendégül lát az emeleten. Lajos és Mária és gyermekeik léte, ha lehet, még veszélyesebbé és bizonytalanabbá válik. És a háború semmi jelét nem mutatja a végének. 

Nyolcvan évvel az események után e három gyermek egyike, Alberto Szegö az otthona melletti padon meséli el ezt a hihetetlen történetet. Cristina Petittel való véletlen találkozásából őszinte barátság születik, az újszerű lépésből pedig ez az igaz történet, amely átszövi a huszadik századi történelmet és családi lexikont, tragédiát és reményt: kaland az időben és az emlékezetben. 

 

Quello tra Cristina Petit e Alberto Szegö è stato un incontro del tutto casuale, su una panchina assolata in una giornata primaverile del 2020, quando l’Italia era in pieno lockdown.
È così, su quella panchina, che Alberto ha iniziato a raccontare a Cristina la sua vita, una vita che trova il suo spazio in queste pagine.
“A casa di donna Mussolini” racconta una storia vera, quella di Alberto, dei suoi due fratelli e dei loro genitori, Lajos e Maria. Lui, ungherese ebreo. Lei, italiana cattolica. Siamo negli anni Trenta e il loro amore viene minacciato da un regime che si fa sempre più spietato.
Quando sono costretti a fuggire, si ritrovano ospiti di Edvige Mancini. La signora però non sa che loro sono ebrei. E loro non sanno che il cognome da nubile di Edvige è Mussolini: è la sorella del Duce.
Il destino di Lajos, di Maria e della loro famiglia si fa sempre più incerto, sullo sfondo di una guerra che sembra non finire mai.
#ACasaDiDonnaMussolini è da oggi disponibile in libreria e su tutti gli store online.

 

 

 

 

Hogy Cristina Petit és Alberto Szegö között teljesen véletlenszerű találkozás volt, egy napos padon 2020-ban, amikor Olaszország teljes zárlat alatt volt.

Így van, azon a padon Alberto elkezdte mesélni Cristinának az életét, egy olyan életet, amely megtalálja a helyét ezeken a lapokon.

"A casa di Donna Mussolini" igaz történetet mesél el Albertóról, két testvéréről és szüleikről, Lajosról és Mariáról.Lajos a magyar zsidó. Mária olasz katolikus. A harmincas években járunk, és szerelmüket fenyegeti egy egyre könyörtelenebb rezsim.

Amikor menekülni kényszerülnek, Edvige Mancini vendégei lesznek. Bár a hölgy nem tudja, hogy zsidók. És nem tudják, hogy Edvige leánykori neve Mussolini: Duce húga.

Lajos, Mária és családjuk sorsa egyre bizonytalanabbá válik egy soha véget nem érő háború hátterében.

#DonnaMussoliniHouse mától kapható a könyvesboltokban és az összes online áruházban.

 

#solferinolibri

 

MEG KÉNE RENDELNI, és esetleg felvenni a kapcsolatot rokonunkkal! (Alfredo SZegővel)

 

Lajos è un colto ingegnere ebreo ungherese, trasferito a Roma. Maria è una giovane italiana cattolica, dalle forti passioni sociali e politiche. La loro storia d’amore, che sboccia negli anni Trenta, è già di per sé una sfida al destino, in un Paese in cui il matrimonio tra persone di nazionalità e religioni diverse è complicato. Ancor di più lo è sotto il fascismo: con l’inizio delle persecuzioni contro gli ebrei la loro quotidianità di famiglia borghese e benestante, costruita con impegno a Forlì, si sgretola con impressionante rapidità. Mentre il regime dà un giro di vite dopo l’altro, Lajos perde la cittadinanza, il lavoro, infine rischia di perdere la libertà e la vita ed è co- stretto a fuggire insieme alla moglie e ai tre figli di cui uno gravemente malato. Nella solidale Romagna, la rete del soccorso li indirizza presso una signora generosa, Edvige Mancini, che abi- ta in una grande casa nel paese di Premilcuore. Solo che la signora non sa che sono ebrei. E gli Szegö non sanno che il cognome da nubile di quella donna così gentile è Mussolini: è la sorella del Duce e ospita, al piano superiore, anche un comando tedesco. L’esistenza di Lajos e Maria e dei loro bambini si fa, se possibile, ancora più pericolosa e incerta. E la guerra non accenna a finire. Ottant’anni dopo i fatti, a narrare questa storia incredibile su una panchina vicino a casa è uno di quei tre bambini, Alberto Szegö. Dal suo incontro fortuito con Cristina Petit nasceranno un’amicizia sincera e questo racconto vero dal passo di romanzo, che intreccia storia del Novecento e lessico famigliare, tragedia e speranza: un’avventura nel tempo e nella memoria.

 

kapós

 erre a képre bukkantam a Margó oldalán olvasási kedvcsinálóként

Közeleg a hosszú hétvége! Melyik tavaszi Margón bemutatott kötetet fogjátok olvasni?
ú
 

 

a könyv, amiért épp nylnak a kápen lányom új verskötette


és ime ugyanez a kép Grecs Krisztián oldalán ezzel a szöveggel:
" 

 
Ezt a mozdulatot én is megcsináltam. Az esős Margón levettem a polcról Turi Tímea "Egyszerre egy beszéljen" című verseskötetét (sőt, meg is vettem). És csöndesen mondom, azóta el is olvastam, és azt már szinte suttogom, mert úgy ismerem Timit, mint aki nem szereti, ha ajnározzák, hogy bezony az elmúlt tíz év legjobb verseskötete ez. Elképesztően nagy líra, szívből ajánlom azoknak, akik szoktak verset olvasni, és azoknak is, akik nem.
 
 
  • Anna Bárány
    Köszönöm az ajánlót! Ugyanitt Isten éltesse egészségben, boldogságban Grecsó Krisztián-t! ❤
  • Kurtán Klára
    Nem is emlékszem olyanra, hogy egyben kiolvastam egy verseskötete. Aztán újra és újra egyenként. Nagyon megérintő versek.
  • Réka Balatoni
    Ilyen ajánló után, meg is rendeltem rögtön ❤️
    3
  • Gazdag Ági
    Őt én is kiszúrtam már, nagyra tartom. � Nagyon letisztult. Tartalmas. Izgalmas. De a legjobb szó, tényleg: tiszta.
 
(ÉS 681 LÁJK)

TURI TÍMEA A LÉGYPAPÍR 2015

 

 Turi Tímea: A légypapír

Mindenki elmegy, miközben én

magamra zárom ennek az országnak

a szárnyas ajtaját. Mint egy folyóba vetett

vasgolyó. Mindegy, hogy véletlen vagy szándékkal

hajították belé: íme, megérkezett.

 

Egy ezer éve süllyedő hajó.

Számon tartott, hány nemzedék óta nem mentünk el

mi, akik az utolsó pillanatban nem váltják ki a vízumot.

Akik családtörténete egy szabásmintatérkép,

és akik élete az ígéretek fakó sormintája.

 

Mi azok vagyunk, akik vigyáznak a házra.

A többiek elmennek, ők a boldog könyvelők,

és mi boldogtalanok leszünk, és könyvelők, de itthon.

Olyan nyelvet beszélnek, amit mi nem is értünk,

és olyan nyelven szólunk, amihez nincs közük.

 

Mi azok vagyunk, akik nem raknak rendet, de akiket mégis

rendben tartanak. Akik tanácsot kapnak és kinőtt ruhát

Nyugatról. Mi azok vagyunk, akik olyan országból várnak hívást,

amelynek nem ismerik a körzetszámait.

 

A mondatokban lakunk, a történeteinkben,

ha más nem beszél rólunk, az egy utazás - 

és mi nem szeretünk utazni.

 

Nem voltunk, nem leszünk, de itt vagyunk.

Jó tudni, hogy kik fognak elfelejteni.

 

 

(Forrás: Szép versek 2015, Magvető Könyvkiadó) 

 

kép

Turi Tímea (Makó, 1984

VIDÉKI CSÖND 2010

  Pár napot Pesten voltam. Ahogy kiléptem a Nyugati pályaudvarról, esett az eső, de annyi helyem nem volt az embertömegben, hogy kinyithassam az ernyőm! Nem túlzok. sőt nem igen tudtam ernyő nélkül sem úgy közlekedni, hogy ne jöjjenek nekem, lépten-nyomon. Úgy látszik nincs elég hely, több az ember,(eszkimó), mint a tér (fóka)... a tömegközlekedési eszközök nép-(azaz tömeg)sűrűségéről nem is beszélve...

 

Vannak kevésbé forgalmas helyek, de az általános kép mégis ez a zaklatott zsúfoltság, arról a zavaró tényezőről nem is beszélve (most, bár ez megérdemelne külön bejegyzést is), amikor énmagam botlok, szószerint, az utcán, aluljárólépcsőn keresztbe elfekvő - kéregető? -imádkozó?: szerencsétlen emberekbe. AKIK MOSTANÁBAN MINTHA DIREKT FEKÜDNÉNEK "ÚTBA" - HOGY VÉGRE ÉSZREVEGYÉK ŐKET, ÉS ADJANAK AZ ELÉJÜK KIRAKOTT POHÁRBA EGY-KÉT FORINTOT - DE HIÁBA, VAGY BELÉJÜK BOTLANAK, VAGY ÁTLÉPNEK RAJTUK (nem direkt írtam nagybetűvel, de ha már a véletlen így hozta , így is hagyom, figyelemfelhívásul, itt is, így is - úgysincsenek véletlenek. bár most nem erről akartam írni...

 

hanem arról, hogy itthon, Makón, micsoda csendre és pusztaságra ébredtem. Kint is bent is. Alig van ember az utcán, csend, nyugalom. És milyen kényelmesen elférek a biciklimen... ezen az egyszemélyes közlekedési eszközön, a szabad levegővel körülöttem...

 

persze könyvhét sincs, nem csak könyvheti nyüzsgés, meg színház sincs, nem csak odatóduló emberek nincsenek... az étterem is majdnem üres, a cukrászda már nem annyira (régi tanítványom szól fagyizó kisgyerekének, hogy ne a napra üljön, én mutatom is neki a sarokban levő árnyékos asztalt, majdnem mellettem, de az én asztalomnál csak én ülök...

 

annyira harmonikus, nem csak finom, színben összeillő a Royal szelet, a vanilia-karamella fagyi, sőt az asztal a díszítésével, és a fotel a túloldalon. Ami - különösen akkor tűnik fel, amikor lefényképezem tortaevés közben a látványt - üres.

kép

 

Jó lenne, ha ott ülne valaki, beszélgetni...

 

aztán, pár perc múlva megszólal a mobilom. Lányom hiv

 

majdnem nem ülök egyedül az asztalnál. (de csak majdnem...)

 

ő most otthonról hív, de később, megint az ünnepi könyvhétről, zajból, illetve azért, mert ott épp Palya Bea koncert van, hallgassam egy kicsit...

 

itt csönd van, csak a tévé "zajong " olykor (ha akarom) nincs ünnepi könyvhét, egyetlen sátor sem, de hajléktalanok sem állják(fekszik) utam, és tiszták az utak, többnyire, és tiszta a levegő, és zöldek a fák, és elférek... , az ernyőmmel is, ha esik , és ha nincs is ünnepikönyvvásár, kedvemre olvashatok..., akár egy parki padon

 

Palya Bea tiszta hangja áttör a pesti zajon. (Nem "azért", és nem is "azért" mondom, de ő is Makón született.)

 

...

 

aliz2. :: 2010. jún. 6. 22:41 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: Budapest, elmelkedes, lanyom, MAKÓ, zene

igy (fő)szerkeszt ő

Turi Tímea, a Magvető főszerkesztője a szerkesztésről:
Soha nem dolgoztam még olyan terjedelmű kéziraton, mint Darvasi László készülő nagyregénye, épp ezen a héten fejeztem be az első körös olvasást. A több millió karakternyi regény 1908 és 1957 között játszódik, három generációnyi mítoszt mesél el, és a munka alatt már eddig is egészen újfajta tapasztalatokra tettem szert, amiket az expectation/reality mémek stílusában próbálok összefoglalni.
� Elképzelés: mindig hivatali időben szerkesztek, nem dolgozom kéziraton este és hétvégén, mert ha hagyom, hogy teljesen magába szippantson a könyv, nem fogom megtalálni a munkához szükséges távlatot.
� Valóság: teljesen mindegy, hogy mit határozom el, akkor is a regényen fog kattogni az agyam, ha éppen nem olvasom. Sokszor izgultam a szereplőkért, néha dühös voltam rájuk, de soha nem hagytak hidegen.
� Elképzelés: a munka elején a hagyományos rajzolós módszerrel próbáltam jegyzetelni, hogy átlássam, mikor mi történik.
� Valóság: ekkora terjedelmű regénynél a jegyzetelés inkább összezavar, mint segít, a fő segítségem a szereplők családfa- és konfliktustérképe maradt, valamint a munka közben excelben vezetett haladási napló.
� Elhatározás: lehet, hogy kegyetlenül hangzik, de nagyon szeretek húzni, olyannyira, hogy nem is mindig várom meg ezzel a második olvasást. Ilyenkor mindig azt érzem, kidobom a homokzsákokat a léghajóból, hogy az még magasabbra repüljön.
� Valóság: na de amikor a 30. fejezetben kiderül, hogy a 20. fejezeteben elhanyagolhatónak ítélt mellékszereplő hirtelen központi jelentőséget kap, vissza kell szaladnom a kéziratban, és új szempontból újra kell szerkesztenem az anyagot.
Rostás Eni, aki Knausgård és Despentes szerkesztőjeként szupervizorként hallgatott meg mindig, amikor a nagyregényszerkesztés közben ventilálnom kellett, felkészített: a frekvencia illúzió miatt egy idő után mindenről csak a mű fog eszembe jutni. De amikor a héten szembejött velem egy fiú „a legjobb légiutas-kísérő” pólójában, nos, arra tényleg nem voltam felkészülve.




szegőék és a könyvük

 még régebben családfakutatásom közben találtam rá Szegő Lajosra, akiról egy fotó is volt amin felfedezhettem hogy meglepően (vagy nem, hiszen rokon) hasonlit Ottó unokabátáyámra

https://aliz-napok.blogspot.com/search?q=szeg%C5%91+lajos

te
 

 

 

Ladányi Ida
édesanyád

 

 

Löwinger Mária (Bárány)
édesanyja

 

 

Bárány Irén (Ungár)
anyja

 

 

Ungár Mária (Vissza)
édesanyja

 

 

Eliézer Bak József rabbi
apja

 

 

Josefa Schlesinger (Bak)
a lánya

 

 

Szegö Ármin (Schlesinger)
fia

 

 

Lajos Luigi Szegö
fia

most újra találkoztatott vele a geni  friss feltételekkel, 

 

 

egy most megjelent könyv révén

s megsmerhettem családját is, 3 kisfiát, aki közül az egyik 80 év utn hozott létre egy könyvet

 

 

fantasztikus életükről

ebből kiderült, hogy Olaszországban menekülésük során,  Mussolini nővére fogadta be őket....egy nyáron át

ime a könyv:

 

 

a 3 gyerek:

 Gioegio Szegő

 

sz 1931 aug 1 Sopron

meghalt 1949-ben 

 

 

 

Eduardo Erminio Szegő                

 

 

sz 1934

 

 

Alberto Szegő, a legkisebb

sz 1934                                              

 

 

 

ő a könyv (társ) szerzője:

 

 

s ők a napokban tartott könyvbemutatón

 

 

 

a könyvre még visszatérek

«Quando finalmente capì chi eravamo, Donna Edvige divenne fredda, distaccata». Ma non li denunciò. Li aveva ospitati nella sua villa, dove aveva sede anche un comando tedesco.
"Amikor végre megértette, kik vagyunk, Donna Edvige hideg lett, közönyös. De nem perelte be őket. Vendégül látta őket a villájában, ahol egy német parancsnokság is volt.

 

 

süti beállítások módosítása
Mobil