heverészünk, elenyészünk...utódainknakegyre kevesebb közükhozzánktán néha teher isbár eltitkoljákkötelességből hívnaknaponta többször isde néha elfelejtikazt is hogy a másikagyonaggódja magátmiattuk, értükde nem is értiknem értenek máreltávolodtatoknem csak kilóméterekbenmérhető e messzeségmi…

szegény szívem, hogy dolgozikpedig hát én már csak alig......

akit s amit elhagytam mindnek megmaradtam s ők is nekem mindig mindenkihez s mindenhez hű maradtam hűtlen csak látszólag s lineárisan voltam sosem szinkronban magamhoz is hű maradtam minden időkben az adott intervallumban végül is egy öregasszony nem viselkedhet már úgy mint…

a Magvető Cafe ünnepélyes megnyitója, amin 5 új verskötetet mutatnak be, köztük lányom legújabbját is : Anna visszafordul...volt szerencsém (szó szerint) együltömben elolvasni a szöveget még előbb... és a nyomdából kikerülés másnapján már a postafiókomból kivehettem az immár kész könyvet…

igen, a könnyek a film legeslegvégén érkeztek a szemembe, teljesen váratlanul, meglepetésszerűen -mint a kiváltója a temetési jelenet legvégén...mikor már mindenki elfele megy...őt csak háttal látjuk, s csak a meglepett arcokat, akik az "idegenre" ránéznek...de tudjuk csak ő lehet, az ápolatlan, bár…