...hová tűntetek? nehéz a szívem... "Milyen érzés látni a régi házunkat?"- fordul hozzám egy régi tanítványom az ételbár pultjánál, ebédünkre várva. - Hát, összetett, furcsa- mondom. Szép bútorok vannak benne - vígasztal.(?)- Hát én még nem merészkedtem a bútorbolt belsejébe, lányom…

a hir olvastán ez volt az első gondolatom. Ha Ranschburg Jenő már nincs közöttünk, akkor rosszabb lett a világ megint - az ő hiányától. Egy jó emberrel kevesebb...     sose láttam-hallottam "életben" (egyszer pedig megtehettem volna, mert előadó volt a makói pedagógus konferencián - amire…

március 8., tudom "nőnap", de 1962 óta felülírta nálam ezt a napot egy másik évforduló, ezen a napon halt meg, Erzsi néni - nagymamám testvére, aki nagyon sokat törődött velem - szinte nagymamám helyett nagymamám volt...  (az ő testvére, az "igazi" nagyanyám meghalt mikor 3-4 éves voltam, s addig is…

ez a fotó kb száz éves lehet. anyukám van rajta a testvéreivel, ő 1908-ban született, a huga, 1911-ben, a bátyja 1905-ben, a nővére... most nem jut eszembe mikor (anyu tudott mindig minden családi dátumot, pontosan...)... később született egy öccsük még, és volt egy (legidősebb ) féltestvérük is, :…

28-án a Bajza utcában, az Irószövetségben reading azaz felolvasás volt, a költői szakosztály tartotta, Turczi István vezetésével, Géczi János vendége pedig Turi Tímea volt, azaz lányom..., a kertszeretet áradt a Géczi versekből, az egyik meg felidézett egy képet, ami akkor támadt elém, amikor már…

  sunt rerum lacrimae   vannak a tárgyaknak könnyei, azaz nekünk, akiknek a tárgyakkal dolgaink vannak, mi "lelkesitjük" át azokat.... önmagukban nincs sok értelmük, jelentésük... de a körülöttük ólálkodó érzéseink, az emlékeink, az emberek, akikhez közük volt... teheti becsessé őket... valójában…

őzike őzik-e , ezzel a rímes-játékos feladvánnyal tréfált meg először, megszeppent  "gólyát" -avagy inkább"őzikét"(?)- aki bizony őzött a kisvárosból az ugyancsak (bár rejtetten) őző nyelvjárású de nagyobb, egyetemi városba kerülvén, még eleinte. Kiszólított a táblához, s mondta írjam fel: őzike,…

a gyerekkorom egyik félelemforrása volt. ott állt a nagynénémék egész falakat beboritó könyvespolckolosszusának közepetáján, dominálva azt. sőt a egész szobát, félelmetes komorságával és művésziségével, szomorúságot árasztva és igen, félelmet, szorongást keltve bennem. szorongást, igen, mert nem is…

  egész nap előre nem várható hivatalos, testileg-lelkileg fárasztó ügylet(ek)ben szaladgálok (már amennyire a jobb lábam engedi) - függőben hagyva a hazautazásom időpontját,- ami már eddig is tolódott - hiszen csak 1naposra terveztem, s máris 2 lett belőle, - most  attől függ, lesz-e 3(netán4)…

Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás a TwitterenMeMegosztás a Pinteresten nézem apám fotóját, pontosabban egy kiskori fotóját, amin a korabeli trükkel-tükörrel (talán karinthyról láttam hasonlót) megsokszorozódott, mintha 5-en ülnék körbe egy asztalt, 5-ös…