kár készülnöm , felolvasásötletekkel, akármilyen röviddel, akármilyen aktuálissal, mert sose kerülök sorra, tán ha tizszer olyan hosszúak lennének a foglalkozásaink, mint ez a másfél óra
van egy libling regényirónk, őt kell pátyolgatni, és nyugtatni hogy ne féljen két kiskorú gyereke ellenéré se féltse az állását, a rendszerkritikusnak kikiáltott műve megjelenésétől
de szerintem előbb fejezze be, s addig még a valóság meg is változhat :)
én meg? azért közbekotyogok , remélem odailló dolgokat azért...(Hrabalt. Hemingwayt stb
de saját irásokkal nem rughatok labdába...
pedig: a multkor a paneleket érintettük, találtam variációkat rá, esetleges felolvasásra)
majd nagyhangú társunk közölte, hogy ő nem küldte volna szavalóversenyre az egy könyvbemutatón ajnározott 9 évest
mire eszembe jutott mai álmom, amiben szavaltam, 6 évesként, hallgatva magam felnőttként,s,s még az enciánkék szin is beugrott, szerintem érdekes volt, de senkit se érdekel rajtam kivül - a vers mit belőle irtam. Odáig nem jutpk el, hogy felajánlhassam...
tényleg , jó lenne publikálni, de hol...
az már nem az én asztalom
de meg kéne keresni potenciális olvasóimat falrahányt borsók helyett
Byung-Chul Han (Han Bjong-cshol) A rítus eltűnése című, magyarul idén megjelent kötetében olvashatjuk a következőt: „A mély figyelmet mint kulturális technikát éppen a rituális és vallásos gyakorlat fejleszti ki. A religio nem véletlenül származik a relegere, odafigyelni szóból. Minden vallási gyakorlat a figyelem gyakorlása. A templom a mély figyelem helye. A figyelem Malebranche szerint a lélek imája. A lélek ma nem imádkozik. Szünet nélkül termel.” Hasonló következtetésekre juthatunk, amikor Turi Tímea legújabb verseskönyvét olvassuk. Az Egyszerre egy beszéljen című kötetben több verset is találunk Bevezetés az imádkozásba címmel, de általában is hangsúlyosan megjelennek a figyelem, önvizsgálat, vallásos gyakorlat témái. Az imádkozás itt a zsidó tradícióval összefüggésben kerül elő, benne a sokak számára meglepő állítással: elsősorban a rítus az, ami számít, nem pedig az elmondott ima személyessége, egyedisége. A zsidó vallásban nem is lehet saját szavakkal imádkozni, csak a megfelelő zsoltárokkal. A közösségiség viszont megkerülhetetlen.
Az elmúlt években a járvány ezen a téren is közbeszólt, ez Turi Tímea verseiben éppúgy megjelenik, ahogy az említett dél-koreai származású filozófus szövegeiben. „Imádkozni nem lehet egyedül. / Ezért a járvány első hónapjaiban / feloldották a szombati munkatilalmat, / hogy bekapcsolhassuk a gépeket. / Bambán és boldogan néztük egymást. / Bizonyos imák viszont csak közösségben mondhatók, / és kérdés, hogy a galérianézet közösségnek minősül-e” – olvassuk a költőnél. Állandó témái előkerülnek ezúttal is, szó esik a férfi-női ellentétről és kapcsolatról, a gyerekvállalással járó felnövésről, a barátok elmaradásáról és megtartásáról egyaránt. Naprakésznek is mondható a kötet, melyben az elmúlt évek jelenségei, hangulatai nagyon pontosan leképeződnek. Turi Tímea valóban meg- és odafigyel, a verseiben szűri le a közhangulatot. Teszi mindezt ráadásul kifejezetten érthetően, szerethetően. Amikor metaforikusan beszél, akkor is pontosan értjük, miről van szó.
Versei egyben réges-régi szövegeket is közelebb hoznak, jobban megérthetővé tesznek, vagy épp a mai világunkat mutatják más fénytörésben. Mint A hírfolyam: „Odüsszeusz úgy ment el, mintha el sem ment volna. / Hiába volt távol, mindig feltöltött egy képet, / megosztott egy bejelentkezést onnan, ahol épp volt: / a gyanútlan szemlélő úgy érezhette, / ugyanúgy köztünk van, olyan közel, olyan távol, / mint a szomszéd városban lakó régi osztálytárs.” Odüsszeusz egyébként is visszatérő szereplő ezekben a versekben, de felbukkan Laiosz, ahogy több bibliai szereplő és idézet („sem azé, aki fut”) szintén.
Az Egyszerre egy beszéljen verseit akár egyenes folytatásnak is tekinthetjük a 2017-es Anna visszafordul kötet után. A szerző továbbra is magát és környezetét vizslatja, a változásokat figyeli, az évek pedig egyre csak telnek: „Nem is láttam az arcotokat a maszktól, / az alakotokat az esőtől. / És különben is: lassan / a fiaim lehetnétek.” Elmélyült, kiérlelt szövegek ezek, amelyek inkább szeretnének kijózanítóan őszinték, mint naivan reménykedők lenni. Vagy beletörődők? Nehéz megmondani: „És mert nő vagyok, majd megtapsolnak érte. / És elfelejtenek, mert nő vagyok.” Szigorú, de odafigyelő, önironikus és egyben perlekedő költeményekkel találkozunk. Gyorsan végig lehet szaladni a verseken, de aztán máris kezdenénk újra. Érdemes elővenni a korábbi köteteket is.
Turi Tímea: Egyszerre egy beszéljen. Prae Kiadó, 2023, 2990 Ft.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2023/43. számában jelent meg október 27-én.
enciánkék, enciánkék
álmomban ezt a szót
ismételgettem egy versben
drappruhámban, hatévesen,
felül a nyakánál piké
azt hiszem enciánkék...
de a szó jelentését
reggel a googleban
megnéztem
biztonság kedvéért
enciánkék, enciánkék
nappal nem használtam soha
a hat éves mellett ott álltam
álmomban, én a felnőtt
de a szó nem ismerős
csak hallom amint mondja
a hatéves gyerek(én)
enciánkék, enciánkék
ott a ruhaszegély...
enciánkék....
de szép
a nagynéném -
nagybátyám felesége -
folyton cikizett
imádott nagybátyám
védett, de csak csendben
minden távol állt attól
hogy bántson -
tudta, bántott
eleget
az élet
apátlan
mint ahogy őt
testvértelen
egymás vigaszai voltunk
bántó szavak nélkül
szoros kötelékben
szövetségben
fel se ért hozzánk
a ricsaj -
tulajdonképpen
több mint egy hónapja (szukkosztkor!) galádul rátámadták a terroristák Izraelre,,,
azóta Izrael "visszacsapott" és pár nap megszeppenés és gyász után a világ átcsapott a jólismert, bejáratott antiszemitizmusába
ennek kapcsán, olvasom hogy az izraeli külügy azt tanácsolja, hogy ne hagyják el az országot (miért ne? hiszen országon belül érte őket a támadás!), vagy ha mégis, ne hordjanak zsidóságukra emlékeztető jelet magukon, pl a mogendovidot
jut eszembe, évtizedekkel ezelőtt, mikor nagynénémék Balatonon épitkeztek, találtak ott a földben egy ezüst láncot, mogendoviddal
én égi jelnek vettem, a falra volt akaszva, de elkunyeráltam a nagynénémtől, hogy legalább itt náluk hordhassam
nagyon vallásos nagybátyám, aki minden péntek este férevonult héberül imádkozni, leparancsolta rólam, mondván, ne akarjam kivivni magam ellen a sorsot...
hm...
semmi se változott...
76 julius...
ott a lánc a nyakamban , csak nem látszik...
de úgy tűnik, fölötte is ott a jel, jól láthatóan és levehetetlenül!!!!