Palya Bea és barátai hanukai koncertjének egyik különlegessége az lesz, hogy a dalok között Turi Tímea költő (címlapképünkön), a rangos Magvető Kiadó főszerkesztője mond átvezető szövegeket, pontosabban – mint ő fogalmaz – „hidakat”. E „szöveghidak” kapcsán kérdeztük a költőt arról, hogy mivel készül a december 10-i előadásra.
Turi Tímea költő a hanukáról
Mazsihisz által szervezett hanukai programsorozat nagyszabású rendezvénye lesz Palya Bea és barátai hanukai koncertje a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában december 10-én, vasárnap este 7 órától. A koncert előtt fellobban a hanukia negyedik lángja, az előadás után pedig az ilyenkor elmaradhatatlan ünnepi fánk várja a közönséget – ám messze nem ezért lesz nagy élmény a rendezvény.
Hiszen a nézőket minden bizonnyal ünnepi hangukatba ringatja majd a kivételes hangú énekesnő, Palya Bea, valamint Turi Tímea költő, aki egészen rendkívüli előadással készül a koncertre.
– Olyan kerettörténetként fogok beszélni a hanukáról, hogy az ne csak magáról a történelmi eseményről, hanem egyúttal a máról szóljon, vagyis az érdekel, hogy mi az, amit ez az ünnep ma nyújthat számunkra – mondta kérdésünkre válaszolva Turi Tímea. – Az elképzeléseim szerint a dalok között elhangzó összekötő szövegek nemcsak a különböző számok között képeznek majd hidat, hanem a dalok és a közönség között is.
Arra a kérdésünkre, hogy a hanukának a mához szóló üzenete az ünnep aktualizálását jelenti-e, a költő azt válaszolta:
– Nem szeretném a hanukát aktualizálni, nem is kell, én abban szeretnék segíteni a közönségnek, hogy megértsük, mi az, ami eleve aktuális benne. S ez nem más, mint a csodavárás, ami valamiféle megfoghatatatlan, de állandó érzés, vagyis a csodavárás szerintem állandó lélektani igény.
Mint elmondta: a dalok között elhangzó szövegek révén olyan bensőségességet szeretne átadni, amit a gyerekünkkel az esti mesélés során érzünk. Így fogalmazott: „kíváncsi vagyok, hogy az esti mese bensőségességét, sőt, intimitását vajon meg lehet-e teremteni a zsinagóga monumentális terében”.
A minden bizonnyal nagyszerű művészi és szellemi kalandot ígérő előadáson Palya Bea és Turi Tímea mellett színpadra lép Jávori Ferenc „Fegya” (zongora), Szokolay „Dongó” Balázs (fúvós hangszerek) és Gazda Bence (hegedű).
Jövőre lesz száz éve, hogy átadták az azóta már lebontott neológ zsinagógát Makón. A helyi Kecskeméti Ármin Egyesület most emlékhelyet tervez állítani a páratlan szépségű épület, egyúttal az egykori városi zsidó közösség tiszteletére.
Felemelő érzés volt belépni. Tágas volt, mégsem rideg. Ha magam elé idézem, a kék és az arany jut eszembe először. Ezek a színek uralták. Fényt, fenségességet, magasztosságot és méltóságot sugárzott – meséli a nyugdíjas pedagógus Gonda Júlia, a templomalapító Löwinger Miksa unokája a valaha volt makói neológ zsinagógáról. http://www.mazsihisz.hu/.../volt-egyszer-egy-makoi...
mig lányomnak kötetbemutatója, meg iróműhelye volt Szegeden, én
hangversenyen voltam a szomszédos református templomban - kisebb ideig
négykezesnek hirdették, s csupa ismert darabot játszottak, remek zeneszerzőktől
persze volt . lett köztük egy-egy szóló zongoraszám is
meg volt a végén nem kért ráadásnak Sosztakovics keringője
nem akarok már megint túl szigorú és kritikus lenni, de meg kell mondanom, hogy gyenge volt, nem akarom azt mondani a klimpirozás
lehet, hogy a pianino se volt tökéletes, a rekedtes mély hangjai, mert a magas hangok azért szépen csilingeltek
főleg az zavart, hogy minden darabot lassabban, itt-ott akadozva játszottak, melodramatikusan
nem volt kész és kiforrott semmi
zavart, hogy a belső füleimmel mást hallottam, jobb előadásokat, s jpbb hangszerelést is, persze - főleg lendületet adtam volna nekik, ha lehetett volna...
este elmentem koncertre, a kis görög katolikus templomba (úgy rémlett itt is orgonált egy karácsony éjjel lányom...mikor a papok veszekedek rajta, hogy hova menjen ...)) ismerős volt, szinte lakályos, bár túldiszitett,kint meg itéletidő alakult
késtek is az énekesek ,a 8 de most csak 7 tagú remek kórus, gyulai koncertjükről jövet
de szépen, bár kissé egyenlőtlenül és vegyes stilusban énekeltek
ez tulajdonképpen adventi bevezető koncert volt, mert mint kiderült, 15-től kezdődik náluk az ünnepi készülődés
valahogy belém villant, hogy mennyi hajcihő van egy zsidó kisfiú születésének ünneplése körül...ezeken a kersztény helyeken:
és akkor a kis Jézust ünneplő dal után fölzengett a Halleluja!
egy zsidö ember (Cohen) immár halhataltan, örökérvényú dala,
mit egy vallás se sajátithat ki, s minek a refrénjét együtt énekeltük a kórussal:
megvolt az interjú, kb két órát tartott...most nem akarok irni róla csak valamit, ami engem is meglepett, magamról
az irásaimra terelődött a szó (mert kérte a riporter , hogy azokból ill azokat -mert akkor még nem tudta, hogy menyi van, egy könyvhalmaz), hogy jó ez nekem? , az irás, megkönnyebbit? helyemre rak?
s én ekkor egyből rávágtam, hogy nem, ÉN a HELYEMEN VAGYOK! (mások nincsenek netán..)
Turi Tímeának nemrégiben jelent meg legújabb, Egyszerre egy beszéljen című verseskötete. Alább egy interjút is olvashattok a megjelenés kapcsán. De hogy miért mondjuk? Hát, talán mert közeledik a novemberi eseményünk.
Sajnos a hatást, a tapsot, vagy inkább a megrökönyödött és meghatott csöndet nem érzékelheti
ezzel a szinpadias távozással....
De meg kell mondani: ez jó mulatság..(?) volt
Attila úgy távozott, ahogy élt
Eredetien, nem mindennapi módon, kreativan, és egy kis rejtett , huncut mosollyal,,,
Napokig kétséges izgalomban tartva, valaki irta "neki a lapjára" hogy nyugodjon békében, de sehol máshol semmi gyászhir....
mig aztán , napok múlva, megjelentek az ő sorai,,csakhogy posthumus, már a (zárt körű, csak fai jelenlétével történő)temetése után - bizonyára végrendelkezése eredményeképp:
·
BÚCSÚ, MELY ÖRÖKRE SZÓL
(Bozsogi Attila utolsó írása)
Nagy Szeretettel és Tisztelettel köszönök el (Búcsúzom) embertársaimtól, akiket mindig szerettem, akik oly sokat jelentettek nekem.
Mikor ezt olvassák, már megjártam a krematóriumot, és hamvaim a családi sírboltban találtak nyugalomra, Makón, a Katolikus temetőben.
Előrelátóan, még életem teljében kifizettem a temetésemmel kapcsolatos minden költséget, és utolsó kívánságomként meghagytam, temetési szertartás nélkül, az urnám elhelyezésekor csak két fiam legyen jelen-, minden ceremóniát kizárva.
Tudom, a búcsúztatást mások szokták elmondani, megírni, de mint utolsó mohikánnak, aki túlélte korosztályos barátait, már nincs senkim, aki ezt elvégezné.
Munkásságomról: „Író, költő, nóta és dalszerző, előadó és muzsikus voltam, mely tevékenységek életem értelmét adták.
Többmint ezer verset, ötszáz zeneművet alkottam.
Nem éltem hiába: „Tizenegy könyvem maradt az utókorra.
Életemben egyszer (Soha többé nem), egy olyan elismerésben részesültem, mely kissé morbid, de valós. Gyurik Jánosné nagyon szerette olvasni írásaimat. A „101 vers” című kötetem olvasása után csak annyit mondott: „Attila, figyelje meg, magát halála után el fogják ismerni”! Lehet, hogy tévedett, de jól esett paradox mondása”!
Családom szeretetéről, könyvet tudnék írni, de csak annyit: „Mindig szerettelek benneteket, de lehet, hogy soha sem eléggé”!
1939-09-16-án születtem hajnali félegykor, őt és fél kilós óriásbébiként 61 cm-rel.
Az utolsó dátumom a fejfámon olvasható.
2016. május 28-án, egy komoly törés volt életemben. Ekkor diagnosztizálták prosztatarákomat, melynek PSA értéke 78 volt, a megengedett 4 helyett. Szegeden, az Onkológián, sugárzást, illetve kemoterápiát javasoltak, és közölték velem, hogy e kezelések nélkül mintegy másfél évem van még. Megköszöntem őszinte orvosi szakvéleményüket, és elutasítottam a felkínált lehetőséget, arra gondolva, hogy én legalább éltem.
2021. 05-28-án jóslatukat már öt évvel túlélem. Három hónaponként kapok egy injekciót, Makón, az Urológián, hogy meddig, azt sajnos nem tudom.
Maximálisan jó állapotomnak köszönhetően, rendszeresen írok, mely írásaim a Facebook-on olvashatók. Köszönöm írásaim követőinek kitartását, és ez úton tudatom velük: Ez az utolsó írásom, odaátról már nem írok!
Naponta, harmonikámon gyakorolok egy újabb koncert reményében.
Remény: „Számomra az élettel kapcsolatosan már annyi csupán, mint annak, aki kiugrik a tizedik emeletről, és útközben szeretne szárnyakat növeszteni.”
Búcsúzom makói lokálpatriótaként, mindazoktól, akik szerettek és tiszteltek, és akiket én is szerettem és tiszteltem!
Hello!
Bozsogi Attila."
Micsoda lelkierő van a sorokban!
***
Én Attilát - makóiként - rég ismertem...
Első találkozásunk ill beszélgetésünk, a Marosparti strand homokjában, a büfé előtt, a kabinok sarkában zajlott, csak úgy ültünk szemben egymással a földön, én negyedikes múltam, ő meg nyolcadikos, és szabályosan, hosszan faggatgatott, ...én kislányként - aki már kezd nagyocska lenni -, egy kicsit zavarban is voltam, egy nagyfiú érdeklősésétől - a téma- úgy emlékszem elsősorban a sport volt - mindketten jól tornáztunk (s igen, még a strandon is)
Az én anyukám meg az ő anyukája egy irodában dolgoztak a Csongrád megyei vendéglátóipari vállalatnál...s egyszer fel is hivott Attila telefonon, csak úgy, hogy anyuról mondjon nagyon szépeket,,, (bár ez nem ritkaság, . hogy anyuról áradoznak -mégis ez unicum volt és nagyon jólesett!)
Gimiben egy ideig egy zenekarban játszottunk...de ő hamar "profi" zenész lett...
Aztán évtizedekig nem is láttam(?)
most , pár éve, a facebook révén is ,néha összetévedtünk..offline is..
olvastam az irásait, elmentem a hangversenyeire (hellyel-közzel, az utóbbiakra inkább)
nagyon szápeket irt a fotóimról (ez is kedves volt tőle...)
kedves ember volt, hiába...
s persze "Julikának" hivott (ahogy immár egyre kevesebben)
csodálatos volt a memoriája, s hogy mimindent tudott erről a városról, Makóról, lakóiról... jó hogy leirta
szerintem megválaszthatták volna diszpolgárnak, mert ő a szó igazi értelmében volt nem csak lokálpatrióta...
hiányozni fog, máris hiányzik
olyan jó volt az a kis bizonytalan időszak, amikor ha szorongva is, azt hihettem, még él...
