(köztük lányom Turi Tímea is :)

Kapásból száz.
Kapásból tudnék még újabb százat felsorolni, akik ebben a listában nem szerepelnek, mert száznál húztam meg a határt. Önök is el tudnák készíteni a saját százas listájukat.
Ez a száz szerző már mind letett már valami érvényeset a magyar irodalom asztalára. Van, aki csak néhány jó verset, novellát, más egy egész életművet. Akár fiatalok, akár idősebbek, mindannyian megtapasztalhatták, milyen nőként írni és publikálni Magyarországon. Bizonyára mindannyiuktól megkérdezték már, van-e gyerekük, és ha nincs, akkor mégis, mikor szeretnének szülni. Nyilván kioktatták már őket az élet értelméről, a felelősségvállalásról és a nemi szerepekről. Nyilván kaptak megjegyzéseket a külsejükre is – hogyan is kerülhették volna ezt el.
Ha szültek, akkor bizonyára megkérdezték már tőlük, hogy ki vigyáz a gyerekre, amíg ők felolvasnak, írogatnak...
Szerzők, akik csak teszik a dolgukat: figyelnek, írnak. Nehéz körülmények között is. Ez a szakmájuk, a hivatásuk.

Már hallom is a gúnyos kérdést:
Tényleg van ma Magyarországon száz olyan női szerző, akit érdemes olvasni?
Igen. Sokkal több is, de álljon itt most csak száz név.
Mindegyikük más-más műfajban alkot, más az olvasóközönségük, másutt tartanak a pályájukon, de mindannyian komolyan veszik, amit csinálnak, és megérdemlik, hogy komolyan vegyék őket.

Én most arra szeretnék kérni mindenkit, hogy válasszon ki három nevet, és márciusban olvasson el tőlük valamit!
Ünnepeljünk úgy, hogy annak értelme legyen: a nekik, nekünk kijáró, tiszteletteljes figyelemmel. Köszönöm. Köszönjük.

Abody Rita, Babarczy Eszter, Bartos Erika, Balla Zsófia, Bán Zsófia, Bánki Éva, Bencsik Orsolya, Benedek Ágota, Berg Judit, Bódis Kriszta, Borda Réka, Bodor Johanna, Boldizsár Ildikó, Bruria Zsuzsa, Czakó Zsófia, Csapody Kinga, Csepelyi Adrienn, D. Tóth Kriszta, Deres Kornélia, Drajkó-Sárosi Kinga, Dobray Sarolta, Élő Csenge Enikő. Egyed Emese, Erdős Virág, Esze Dóra, Fábián Janka, Falcsik Mari, Ferencz Mónika, Fiala Borcsa, Finy Petra, Gergely Ágnes, Gimesi Dóra, Halász Margit, Halász Rita, Harag Anita, Hevesi Judit, Hidas Judit, Imre Flóra, Józsa Márta, Kalapos Éva Veronika, Kállay Eszter, Karafiáth Orsolya, Kemény Zsófi, Kiss Anna, Kiss Noémi, Király Kinga Júlia, Kurucz Adrienn, Kósa Eszter, Kováts Judit, Ladik Katalin, Lángh Júlia, Lázár Júlia, László Noémi, Lugosi Viktória, Mán-Várhegyi Réka, Marék Veronika, Mécs Anna, Mesterházi Mónika, Mészöly Ágnes, Miklya-Luzsányi Mónika, Molnár Krisztina Rita, Molnár T. Eszter, Mosonyi Aliz, Nagy Gabriella, Patak Márta, Péntek Orsolya, Péterfy-Novák Éva, Puskás Panni, Rácz Zsuzsa, Rakovszky Zsuzsa, Sándor Erzsi, Simon Adri, Simon Bettina, Singer Magdolna, Szűcs Teri, Saly Noémi, Selyem Zsuzsa, Szaniszló Judit, Szabó T. Anna, Szeles Judit, Szilágyi Eszter Anna, Szlukovényi Katalin, Szőcs Petra, Szvoren Edina, Takács Zsuzsa, Tamás Zsuzsa, Taródi Luca, Terék Anna, Tóth Erzsébet, Tóth Kinga, Tompa Andrea, Turi Tímea, Vass Virág, Vonnák Diána, Zilahi Anna.

(A képen Gerard ter Borch Levelet író nő című képéről készített másolat látható. Alkotója Horváth L. Adrián.) 

 ez valami népi, ősi (honfoglaláskorabeli, itt MAKÓN HAGYMÁS) étel

fesztiválja IS van a Hagymatikum körül (immár másodszor, de lesz hagyománya,

s ez is csak megnyitója volt az idei  fesztiválszezonnak)

volt (iskolások) néptáncbemutató(ja) is, de arról sajnos lemaradtam

 szép filmet láttam

Keatsről és szerelméről

nem tudom, mennyi a valóságalapja

de nem is számít

szép volt:

S Keatsz-szel szólva:

"A SZÉP IGAZ,  S AZ IGAZ SZÉP"

(tehát akkor IGAZ IS!)

utolsó percben kaptam visszahozott (ingyen(jegyet az egy nap alatt szétkapkodott tavaszköszöntő nőnapi koncertre

a legfelső sorba (15.), majdnem legfelül... (nem baj, jó innen a kilátás, illetve le-,csak épp az arcvonásokat nem tudom kivenni a szinpadi szereplőkről)

ez esetben az idősügyi korelnök köszöntötte a nőket (milyen alapon, nem csak idős nők vannak, sőt még férfiak is)

nade a főszám Fege  volt,,, dalaival, amik ismerősek ugyan, más előadóktól, rövd is volt, de kellemes hallgatni

habár a hangjában nincs semmi varázslat, azt meg kell mondani

az egyéniségében annál inkább: kedves, közvetlen

emlitette a majd 20 év előtti esetet, amikor a zuhogó esőben a Jezus Krisztus eszupersztár előadás a közben elesett , elcsúszott s vizes terepen, (vagy a társa?) ő már nem is emlékezett pontosan , én igen! felejthetetlen volt, (akkor még súlyosabb volt, s ügyetlenebb)

Meg is kérdezte kik voltak jelen, hát én fent hiába kapaszkodtam, nyújtózkodtam, amúgy alig voltunk...már...szemtanúk....bár bizonygatta, hogy hiába, ő mindenkit lát még a legfelső (18.? annyi nincs is, sorban is, például tőle számítva a jobb felső sarokban Zsuzsát, és tényleg úgy hivták ! sajnos baloldalra  nem nézett :)

aztán az aulában a képviselőktől kaptunk egy szál virágot

otthon szép fehér vázába tettem, de lekonyult :( 

 benéztem még a kiállitásnyitás előtt a hagymaház aulájába,  ahol készülődtek az eseményre

(a székeket is kivitték, ami nekem újabban létkérdés, bár vissza is hozták morgásomra, egy kanapét, ami gyorsan megint eltűnt, de akkor már bent ültünk K., barátnémmal a kávézóban... mi, egyedül, később bejöttek a tévések riportot készíteni a szereplőkkel, meg behallatszott kintről a kis hegedűsök játéka (kicsit hamiskásan)

(de már nem merek "bírálni" , mert megsértődnek.. rám is szólt valaki hogy ne ...

viszont épp jött más valaki a kávéházba, azzal, hogy imádja az írásaimat (sic) , felpezsditi, s mindenkit helye rakok bennük jót is rossz is megírok

hát ha most másfelől kezdik befogni a számat, ez nem fog sikerülni, s hamis lesz a kép, mert csupajó nincs!

szóval jót elbeszélgettünk, vagy hogy is, rám csak félig figyelve- nem baj...

(egyébként ezért is irok, mert aki elolvas az figyel is rám)

a kiállitáson hátrahúzódtam, ott volt egy mozdithatatlan szék u.i. )a fotón a kilógó lábam..)

de hallottam a dicsérő szavakat, különösen a K M tanárnőre vonatkozókat (még Timit is tanitotta) - rá is szolgál(s visszatérve az előzőkre, jobb dicséreteket hallani valóban, csak -mint unokám mondja - legyen ok rá)

gratuláltam is M-nak, ki megkérdezte mely képek tetszettek legjobban

bár olyan nagyon nem tetszett most a "felhozatal" , (ha külön-külön néztem a képeket) kész volt a válaszom, mert a templomok igen, le is fotóztam ezeket már korábban...

a la Roueni székesegyház?

volt még Van Gogh üres kalapja, amibe bele kellett volna simulni, mint a jelenlevők tették, bánom, hogy én nem próbáltam ki magam Van Goghként :I

(A meghivó képe kedves szomszédom unokájáé, aki nemzetközi dijakkal is ékeskedik, s joggal büszke is rá a nagyanyja!)

 erőszakkutató intézet... könyvei

felkeltette az érdeklődésem az intézmény elnevezése is...

Marosvári Attila  levéltári könyvbemutatójára 

 

micsoda hátborzongató név

kiderült, hogy új a név, és eredetileg Clio intézet volt a neve, akik már kiadták Attila könyveit digitális formában , de most már kézbe is lehet venni, szerencsére! (azért ez az igazi)

És az asztalon megláttam egy másik könyvet is (nohát úgy látszik ezért is jöttem)

Kasztner már rég foglalkoztat, személyes okok miatt ,hogy is volt az a Strasszhofi megmenekülésünk: miért is szálltunk mi a jó transzportba?)

Ott állt az intézet vezetője is. hát összeismerkedtünk

Kérdeztem a munkaszolgálatosok sorsával foglalkoznak-e... nevezetesen Bor, erőltetett menet,, hát a már jól (személyesen is) ismert Csapodi Tamás nevét mondta,

de a holokauszt és az antiszemitizmus ( korszakaival) is kutatási területük, lesznek konferenciáik is, majd figyelemmel kisérem!!! (megirja)

----

volt egy számomra érdekes kérdésfeltevés a könyvről való beszélgetésben

hogy a kereskedőket azért érte inzultus , mert zsidók voltak, vagy csak mert kereskedők

Attila helyesen az előbbire szavazott, ht persze, az antiszemitizmus sztereotipiája (mint bűnbakképzés) mindig működik ,sajnos...

Attila tudása alapossága megint bámulatba ejtett

Rengeteg dicsérő szó hangzott el róla, mit pironkodva fogadott

(nem sok közöm van hozzá, de azért mint egykori gimis diákom én is kihúzhattam magam)

Ja, és a Zsolttal való beszélgetés nyomán, lehet hogy mégis jó helyre (az udvarukra) kerül a zsinagóga hányódó lépcsőtömbje,,, ez is egy (mellékes de fontgos) hozadéka volt az elmenetelemnek

bár ahogy elnézem magam e képen, az se lehetett semmi:::ennek a kis öreganyónak:

 a Szombatban (tegnap látta a filmet!(

MIÉRT KÖNNYEBB BEMENNI EGY MOZIBA, MINT EGY ZSINAGÓGÁBA?

 

Amikor elmentem megnézni a Lefkovicsék gyászolnak című filmet, éppen egy hete halt meg az apósom, már túl voltunk a temetésen, és a férjem elkezdte otthon ülni a süvét.

 

Sokáig gondolkodtam, nem tiszteletlenség-e ilyenkor moziba menni, de arra jutottam, mivel süvét én amúgy sem ülök, ezt is gyászmunkának tekintem: hiszen maga a film is egy süvéről, a gyászról szól. Mire eljutottam a moziba, annyit hallottam már barátoktól, ismerősöktől a filmről, hogy azt éreztem, kevés meglepetés fog érni, de épp amiatt, hogy annyit beszéltek róla, éreztem úgy, hogy valamit ez a film mégis eltalálhatott. Mégsem hagy nyugodni a gondolat, miért van az, hogy könnyebb kulturálisan kötődni a hagyományokhoz, mint éppen a hagyományok szerint, miért van az, hogy én is inkább azt választottam: egy süvéről szóló filmet fogok megnézni a süveülés helyett.

A zord bokszedző nagypapa és a bezsidult, visszafojtott indulatoktól csendes apa kettőse – kiegészülve az érzelmi kapocsként működő kisfiúval – olyan feszültségeket sejtet, amiknek már a film elején tudjuk, nem lehet más a vége, mint a kibékülés. És a közönség sokat nevet, mert olyan konfliktusokat lát, amelyeket ismer, és sír, mert olyan feloldást kap, amit csak remélhet a valóságban. A legérdekesebb a számomra mégis a film eleje, épp a gyász előtti időszak, amikor a nagypapa és a még élő nagymama kettősét látjuk. Egy látszólag harmonikus élet: finom összhang az idős házaspár között, amit talán csak az árnyékol be, hogy látjuk: csak az anya tartja a kapcsolatot az Izraelben élő fiúval, az apa nem. Ezt a hidegháborút rendezi újra a nagymama halála, amikor a tékozló fiúnak muszáj hazatérnie.

Volt olyan barátom, aki azt mondta: végre egy film, ami úgy szól a zsidókról, hogy nem beszél a holokausztról. De ez csak részben igaz. Mert az világossá válik, hogy – vigyázat, spoiler – ez a gyász is egy másik, rosszul és mindenki által máshogy kezelt gyász következménye: hiszen apa és fiú azért nem beszéltek évekig egymással, mert egyikőjük sem tudta feldolgozni a fiú bátyjának halálát. Noha a báty halálát nem a holokauszt okozta, hanem a Balatonba fulladt bele, az az igazság, hogy az európai zsidó családok nagy részének épp a holokauszt miatt ismerős a „helyettes gyerekek” helyzete: mások helyett kaptuk neveinket, feladatainkat, és tehetségeinkről szüleink sokszor azt sugallták, meghalt rokonaink jóvátétele. A jóvátételként élt élet azonban csak teher lehet: ezért menekül el a filmbeli fiú is Izraelbe, ahol – újabb csavar – a vallásos zsidóság az önállóan választott élet színtere lesz.

Unortodox gondolat egy ortodox zsidót autonóm szereplőként állítani egy film középpontjába, pedig van benne ráció: a hagyományba egyébként sem elég beleszületni, tanulás, sajáttá tétel nélkül egész egyszerűen semmit nem ér. Ez ma Magyarországon szokatlan gondolat, pedig pont a Lefkovicsék sikere is mutatja: vallásos élet, ha nincs is, de igény volna rá. De a mások helyett élt élet sohasem lehet a magunké: és a saját élet saját választásokat kíván. A film pedig liberális: azt mondja, mindegy, hogy a bokszban hiszel vagy a vallásban, ha az a saját választásod.

A filmbéli kibékülés katartikus, de ne legyenek illúzióink, ilyen ritkán történik a valóságban. Amíg a nagymama él, igazán elragadó karakter, és bár ő jóban van a férjével is, a fiával is, azzal együtt tud velük jó kapcsolatban lenni, hogy ők semmilyenben nincsenek egymással. Ő így hal meg: és az élete mégis teljes. Édes motívum, hogy egy közösen látott színházi előadásból a nagymamát leginkább a szép szekrény érdekelte, amit mindenáron meg akart szerezni. A halála után ezt a szekrényt veszi meg és próbálja összeszerelni a nagypapa, de valahogy mégsem sikerül.

Így nézzük mi is azt a filmet: sóvárogva a műalkotásbeli szekrény után, amiről reméljük, hogy a nappalinkba hazavihetjük, de ott az istennek sem áll össze. Szép lezárás, hogy a kibékült két férfi végül épp a sikertelen szekrény összeszerelésén fog évődni a film végén; miközben a hétköznapjainkban ilyen szekrényeken vitatkozzuk végig a fél életünket.

A filmben azért tud megvalósulni az idilli kibékülés, mert maga a film elbeszélése végtelenül gyengéd minden szereplővel szemben, mint a viccbeli rabbi, aki mindenkinek igazat ad. De mi nem vagyunk rabbik, ha mégoly ismerős a filmbeli rabbi, aki végtelenül jól tud szórakozni a saját zsidó viccein. Ezek a magunknak mesélt viccek, filmek, történetek azok, amikben meg tudjuk érteni magunkat és azokat a konfliktusainkat, amelyeket a valóságban ritkán tudunk feloldani, de a fikció kerülőútja mégis tud segíteni.

 

 

 

 félreértések után meglett tartva a mjakunk, vezetőnk is volt, sót már az április dátumot is kijelöltük

persze megint nem olvastam fel irományaimból

azaz mégis ,az unokám "szerzeményét" nagyon-nagyon -nagyon öreg nagyanyjóról, ami kapóra jött valamivel kapcsolatban

meghallgattuk viszont körberajongott társunk újabb , már tablószerűnek kikiáltott regényrészletét, tényleg jó stilusa van, csak engem a téma nem nagyon érdekel...

amúgy megint mindenféléről beszélgettünk: az egészségügy állapotáról, a Makovecz épületekről és szobrokról (?) - a DNS-ről, a mesterséges intelligenciáról (az utóbbiról annak kapcsán, hogy egy társunk vele "iratja" újabb könyvégt, (s még csak fel se akarja tűntetni szerzőtársul)