haiku, különös tekintettel a nolblog megszüntetésére:
homokba írt szó
idő előtt törlődik
a papír jobb volt
tulajdonképpen nem szabadna kávét innom a kardiológus szerint......
de mikor olyan finom, különösen ez a ristretto, kicsi is, erős is, aromás is, kávétejszín nélkül is, pont jó, még a szívemnek is!
nem is tudom, miért, de annyira jólesik...!
hát mert szeretettel csináljuk!
mondja a kávéház gazdasszonya, mosolyogva....
tényleg... erre nem is gondoltam
pedig ez a legfontosabb
mindenben.
2012. január 7.
a hangom
néha félrecsúszik
nem engedelmeskedve
belső tiszta hallásomnak
így bicsaklik meg lábam is
le-letérve az igaz útról
akaratom ellenére
de jó
hogy hallom
észlelem
még
van visszatérés
letettem terheim
zsebeimben mobil
kulcs pár forint
zsebkendő
sírás vagy nátha
esetére
elég ennyi
még sok is
hiszen
a szívem is
cipelni kell
(nincs tökéletes
tehermentesítés)
Majd megtudod!
Mondták az öregek.
Csak ennyit.
Már tudom.
Mondom most.
Csak ennyit.
...még érzem...
éjszaka, jóval éjfél után tűzte műsorra az "Egy asszony illata" c. filmet a tv 2, hajnalig nézhettem tágra nyitott, csöppet sem álmosodó, de végig könnyes szemekkel. Magam sem értettem, miért... már J. A.-ra kellett gondolnom: "...ki érzéketlen , mint én, s kinek szeméből mégis könny pereg"...? nem, nem .. mint ahogy dehogyis volt érzéketlen a film főalakja, a megvakult, s csak látszólag kérgessé vált, csupa-ember nyugállományú ezredes, Al Pacino feledhetetlen alakításában. Ő volt, lett különösen a film végére a vak, aki lát, aki arra döbbent rá, hogy nem élünk eléggé, pedig még a korlátozott élet is korlátlan lehetőségeket rejt - ha emberek vagyunk. És segíthetünk másokon, mint ahogy más is rajtunk - talán épp abban, hogy életben maradhassunk, mindenek miatt és mindenek ellenére. Mert lehet tévedni, de lehet, kell, helyén valón cselekedni, jót tenni. Láthattunk példát minderre, a tapasztalatlan, az élet dolgait még nem jól látó, de jószándékú fiú és a már nemlátó, és elkeseredetté váló középkorú vak férfi - kölcsönösen mentik meg egymást a film végére. "Nem aludtál el?" -kérdi lányom, nem, jó filmbe nem alszik bele az ember, akármikor is nézi. És itt is marad az "illata"..
(2007. december 29.)
A napokban felvettük a kapcsolatot skypon kanadai unokanővéremmel. Hát azt is mondhatnám majdnem, hogy vendégségben voltam nála... láttam még a virágait is, gyönyörűeket! én meg hirtelenjében körülnéztem itt az íróasztalom fölötti könyvespolcomon, ami tele van fotókkal, és megláttam rajta egy fotót , amin a fia (akkor még karonülő, most komoly diplomata) és én, a kis gimnazista "unokanagynéni" vagyunk láthatók, anno 1958. augusztus 22 a hódmezővásárhelyi nyári szünetben, ahol szokásos nyaraimat töltöttem

és egy másikon kicsit később az anyukáink, az öccsükkel, nagybátyánkkal, a pesti utcán...

megmutattam neki... most meg beszkenneltem...
minél régebbi egy fotó annál többet jelent nekem is...
(egyébként karácsonyra is fotókkal kapcsolatos könyveket kaptam ajándékba: egy Mai Manó albumot, és Susan Sontag esszéit a fényképezésről,

én meg pár nappal előbb leptem meg magam André Kertész fotográfiákkal, sőt Bacher Iván könyve is -ami ugyancsak találó meglepetés (Megyek Budára - ahova végül is nem megy, mert olyan jól érzi magát Újlipótvárosban, amiről szól a könyv - fotómellékleteket is tartalmaz, ami teljes értékű a szöveggel…
(Ha egyszer lesz egy könyvem, azt hiszem én is tele fogom rakni fotókkal is... mint ahogy ezt a blogot is...:)
Most is.)
(Egyébként azt olvastam az előbb az Elixirben , hogy hasznos sőt fájdalomcsillapitó szeretteink fotóit nézegetni! Kísérleti igazolást nyert!)
(2011. december 29.)
inkább egyedül
mint magam nélkül árván
valaki mással
Tudom miről beszélek
már tudom
az évek sora feljogosít
hogy ne hallgassam el
mit eddig se kellett volna
mert akkor is jól sejtettem
csak nem mertem
még ifjan
elmondani
kár volt...
már ezt is tudom
2015. DECEMBER 26.