leszámitva az éttermi ebédet, itthon voltunk egész nap - lányom még ebédelni se akart volna kimozdulni a négynapos "szünet" betetőzéseként, de nekem elvem, hogy kell a friss levegő, a séta, amúgy is, meg meg akartam nézni, legalább utólag, a pár órával azelőtt felavatott új emléktábla szövegét, a volt rendőrkapitányság falán, amit az 56-os forradalom oldalára átálló akkori rendőrkapitány emlékére állítottak, akinek köszönhetően minden békésen zajlott le a mi városunkban. (A fia ifivezetőnk volt az általános iskolában, később filmrendezőként fel is dolgozta a makói 56-os eseményeket, a gimnazisták történetét, mintegy újrajátszatta a mostaniakkal, ő is az volt akkor - tavaly volt a filmje bemutatója a gimi aulájában..., azon ott is voltam, meg akkor is felállítottak egy emléktáblát a gimi falán, az akkoriak emlékére.)

a tévében végignéztem az ünnepséget, meg a táncjátékot is, aztán egy remek játékfilmet: Rózsadomb. 2004-ben készült, nem Magyarországon (Németországban) élő rendezőnővel

(Mari Cantu)(talán azért is olyan jó? az itt élő magyarok nem tudnak  távolságot tartani saját történelmüktől igazán - de szembe nézni se vele - vagy valószínű ez a két dolog össze is függ - no és mindent összekutyulnak, az egész történelmet, differenciálatlanul, az előző két műsorösszeállítás épp ezt igazolta.) 

a film ráadásul gyerekszemszögből mutatta az eseményeket, és eszembe jutott, hogy én is tulajdonképpen az voltam 56-ban, és most ugyanúgy távoli történelmi múlt a lányom számára mindez, mint pl. nekem volt az első világháború, aminek idején viszont az én anyukám volt gyerek.

a történelem észrevétlenül jelenik meg az életünkben, olykor, azaz csak utólag jövünk rá , hogy

 olykor történelembe megy át...

nem rég tudtam meg , hogy van egy iró , akit (szintén) nagyon foglalkoztat M.S. mester... olyannyira, hogy irt is róla egy regényt (irt egy korábbit is, csak ott valahogy kiszorult, mesélője sztorijából - jól lehet a számomra különösen fontos és foglalkoztató Vizitáció képe pont annak a könyvnek boritóján található.)

Nos, épp Szegeden voltam, amikor épp a zsidó hitközség disztermében (még mindig nem egészen értem, miért ott) az őszi zsidó fesztivál alkalmából volt ennek a könyvnek a bemutatója, persze, hogy elmentem rá.

Az iró dramaturg is, úgyhogy rögtön észleltem a szinészek jelenlétét is (akik részben felléptek, részben az iró hozzátartozói), node nem is ez a lényeg. A lényeget -remélem majd az elolvasni tudott könyvben találom meg, ha megtalálom.

A könyv cime A képiró. (utóbb derült ki, hogy lányoméknak többek közt ez is megvan, de őket nem érdekelheti annyira)

DE MOST NEM IS AKAROK AZ ÉN ÉRDEKLŐDÉSEMNEK MÉLY OKÁRÓL IRNI, CSAK PÁR GONDOLATOT ERRŐL A BEMUTATÓRÓL:

Az iró: Horváth Péter - Szép Ernő idézettel kezd: "Nincs szerencsétlenebb ember az ismeretlen költőnél"..., aztán még egy személyesebb vonatkozás, ami némi magyarázat (önmagán túl?) a helyszinre, apja régi mondása, miszerint barátai közül a zsidókra mindig számíthatott, a keresztények elárulták.

Szecsődi hegedűművész régi témájú modern darabot ad elő fiatal tanítványával (Tóth Péter zeneszerző is a sorok közt)

Aztán az iró, helyét keresve, kissé feszengve az asztal végébe ül , nem mögé! (hangsúlyozza, hogy asztal mögé csak a párttitkárok szoktak ülni, és az neki rossz emlék.)

A beszélgető újságíró viszont - bár nem párttitkár- oda ül, a túlsó térfélen,

és közli, hogy ma épp 14 kulturális esemény van a városban. (valóban, hiszen őszi kulturális események zajlanak, lányom könyvbemutatója is tegnap ütközött sok egyébbel)

de azért vagyunk elég sokan... itt (is)

"Szeged a kultura városa"- hallom a büszke  indoklást (különösen kulturális fesztivál idején az - gondolom hozzá, s ha nem lennék holtfáradt, még elrohannék én is a Fekete házba az Örkény-kiállítás vezetésére (bár a PIMben már láttam), és a Kulkát is meghallgatnám a Somogyi könyvtárban , és a Belvárosi Moziban a Hanna Arendt filmet is megnézném (de idáig is alig tudtam elvonszolni magam, és a hely legalább közel van a hazavivő busz megállójához. Azért bejöhetnék többször is szegedi kultureseményekre - gondolom, csak egyre lassulok és fáradok, kár.)

node most itt, hallgatom a beszélő irót, mondja, ő tulajdonképpen dramaturg és rendező, s különösen azt emeli ki "szerepei" közül, hogy férj és apa, de vitorlázik is és tanit az egyetemen (mint később megtudom, "csak" forgatókönyvirást, egyszer láttam is a kommunikáció tanszéken)

M. S. mesterre még diákkorában festőművész tanára Kopasz Márta hivta fel a figyelmet. Csodás koloritú - selmecbányai oltár)képeire, amik egyedülállóak, a kor szinvonala tetején vannak - a festőjük a semmiből jött, és aztán eltűnt. (tanusithatom: nyári galériabeli látogatásomkor láttam eredetiben a képeket, kiugrott a környezetéből (kora egyéb festményei közül) szinte, lenyűgözött, engem is  - mintha nem is a középkorban festették volna, annyira modernnek is tűnt - mint az én későbbi , vagy 15 évvel ezelőtti váratlan és meglepő látomásomban, a Vizitációpersziflázs, ami ebből szövődött - de ezt egyelőre hagyjuk... az irót már 15-16 éves korában el kezdte foglalkoztatni a  titokzatos festő alakja, majd  vagy 10 éve "kopogtatott nála", hogy "itt vagyok, irjál meg", született is egy könyv az inspirációra, de az 500 oldalán csak egyszer-kétszer emliti M. S. mestert személyesen (az iró a felelősségét tudatlan elbeszélőjére "Nyulacskára" háritja, játékosan. De a lelkiismeret csak nem hagyta nyugodni, igy aztán utánanézett M. S. mesternek és megirta róla ezt a második kötetet.

M.S.ről kiderült, hogy bár nagy művész volt, ódzkodott a nagy alkotásoktól, csak kis dolgokat festett, (Dürernél), ő csak nézni akarta a világot, szemlélni (Mert tökéletesnek tartotta, s már nem kell hozzátenni szerinte...(ez engem elgondolkodtat, a színhelyen, ahol szombaton imádkozni szoktak, hiszen a zsidók szombattartásának pont ez a lényege, hogy a világ teremtéséhez nem szabad hozzátenni, ezért a munka alóli tilalom, a 7. napon - amikor isten is megpihent és gyönyörködött teremtésében)...(node úgy látszik M. S. mindig szombatot akart tartani? ez egyébként jó ideológia és mentség lehet lustáknak...) munka közben viszont éppen hogy rájött, hogy  hozzá kell járulni a teremtett világhoz, szolgálattal! A képei derűsek, életörömöt sugároznak, a munka öröme átsugárzik rajtuk. Holott se a kor, se a saját élete nem volt vidám. (ez meg depressziósoknak lehet jó tanács, a munka öröme az, ami fel tudja oldani a szomorúságot, derűvé)

--- aztán az utolsó felolvasás, nem M.S. mesterről,

hanem a most készülő, pár hónapja elkezdett regényéből, aminek hangneme igazolja is ezt a derűt ..."Kedves Isten" lesz a címe (már jó), és egy  10 éves fiú leveleit tartalmazza, 1960-ból, egy intézetből. (A szerző - nem véletlenül - akkoriban épp 10 éves lehetett) "A párttal, a néppel egy az utunk"... hallom a 60-as mozgalmidalszövegrészletet. Bezárul a kör. (miért is nem ült az asztal mögé ...?!) hanyas vagy? - jut eszembe... (azért azon belül is, mindenkinek mást is mondanak a kor mondatai... de valamennyire uniformizál, mindig is hasonlítunk egy korban élők, egymásra (koregyenruháinkban)- mert a közös kor nivellál (pláne az idő perspektivájában..Csak van aki kiemelkedik belőle, (leveti az egyenruhát vagy csak alóla előbukkan őmaga, mert belül nagyon meg tudja őrizni egyediségét), s van aki nem! (mert az egyenruha a testére ég, mintegy azzá lesz)...de csak azok meglátásai  - és festményei - maradhatnak fent, akik többnyire igen...

------

Miért érzem egyre jobban felelős nyomását , hogy megírjam, hogy én hogy látom (láttam) a dolgokat... S hogy változhat a látásunk. S  mi magunk is....jó esetben! (bár néha jobban hasonlítunk korabeli társainkra az adott korban, mint mostani vagy valóságos önmagunkra...bár minél mélyebbre ásunk magunkban, -és ez is az idővel jár- annál inkább hasonlók is vagyunk...de ez már nem a koruniformis felszíni hasonlósága!)

----

dedikáltatom a könyvet. elárulom (nem említve okát) az én személyes vonzalmam is a csodás M.S. mester irányába, meg még a 10 éves kisfú irányába is, némileg . van köztünk azért vagy 10 hiátus év) - ...az író odaírja a dedikálása alá az email címét, hogyha valami "újat" megtudok - könyve olvasása után, a megírtakhoz képest- M. S. ről, irjam meg neki, nagyon érdekli. (úgy látszik, még mindig... és még mindig maradt titok... az a gyanúm, fog is maradni... A lét titokzatos.... csak néha (sokszor:) összeérnek és megfejtődnek talányai... mert összefügg, összefügghet(ünk) Minden mindennel.

tele vágyakkal zokog a lelkem

szerető szivre sohase leltem

zokog a lelkem...

megdobbant a szivem, régi emlékekre rezonált, , a könyvtárban a József Attila múzsáihoz irt verseket idéző műsor kezdő mondatára...

és végig hevesen dobogott

hiába Attila örökké ezt tesz velem, ő örök kincs(em)

ó sziv nyugodj....

s most igazán autentikus előadásban hallhattuk a verseket, a megzenésitett dalokat, az összekötő szövegeket is (mik Vágó Mártát, Szántó Judit, Kozmucza Flórát idézték)

számomra - mondhatom - szinte minden  ismerős volt innen-onnan (leginkább saját József Attila műsoromból)... Jaj, szeressetek ...de újat is adó...

,,,a végtelenbe

zárult a kezdőverssel keretet adva az estnek

köszönjók a két kedves Madachj szinházbeli művésznek.

Talán eltűnök...? 

de nem tűnt el!!!! 

lányomék ma utaznak Novi Sadra - azaz Újvidékre... mire odaérnek (remélem jól utaznak előzetes időjárási, és közlekedési - sztrájk anomáliák után, ellenére) felrakok ottani üdvözlésükre, innen egy (jó)pár Újvidékről a fényképezőgépemben elhozott képet, amit szeptemberben készítettem, de még talonban hevernek - most ez jó alkalom  lesz az ő ottani fogadásukra , innen is, WELCOME, ÚJVIDÉKEN:

(hamarabb odaértek, mint én a fotókat felraktam volna:):

úgyhogy ezek most duplán kicsit utóképek - a szeptemberi Újvidékről,

majd kérek tőlük októberieket:)

én itt laktam, a 6. emeleten azaz a Panoráma Hotel  nem az egész épület:) az egy Bank, amúgy tele van bankkal az egész város, legalább is ez a főutcája - a vasút- meg buszállomástól ami végigfut buszokkal meg szemaforokkal (akárkit ha kérdeztem, mi hol van, mindig így igazítottak útba, hogy hány szemafort kell menni - mert minden sarkon van belőlük egy - szerencsére, mert nagyon nagy(városi) itt a forgalom, több sávos a gyors s zsúfolt közlekedés )

(és csak napok múltán jöttem rá, hogy pl. a 4-es  busz milyen jó nekem... (40 dinárért - mondjuk Magyarországon még jobb, mert itt - még? - ingyen van , utazó öregeknek :))

a Panoráma  Hotelből tényleg szép a panoráma, íme az ablakomból ezt láttam, a hotel a főúton (Oszlobodenja? - odaadtam lányomnak a részletes térképet, útikönyvet, így csak fejből-emlékezetből írok, lehet, hogy félre- is, mert a nyelvmemóriám nem túl jó, s még ha hasonlítanak  is a  szerb szavak az oroszhoz, kis eltérés mindig van,s így annál jobban keverhetem  - de hogy valami szabadságot jelent, az biztos, és érez is az ember, ha ott van , némi "szabad" ságot a széles utcáján.... nos, a sarki hotel másik utcája a Futoska,  és a sarkon túl ennek folytatása Jevjerszka - vagyis egyszerűen a Zsidó utca, az ablakból ezen a fotón - a zebrán túl - épp ezt látni :

itt már az Zsidó utcán sétálok, és itt bukkan fel először előttem az újvidéki -előre beharangozott -zsidótemplom máris a lebontott makóira emlékeztető kupolája:

 

az ékszerbolt itt a túloldalon felkeltette érdeklődésemet a cégtáblájával, tényleg, olyan familiárisan "zsidós" : JUVELIR MOJSE azaz  MOJSE ékszerboltja, ahova be is kukucskáltam , ki lehet az a "Mojse"? - láttam is a pult mögött egy kis-  szakállas  embert, aki épp valami apró tárgyat (: órát, ékszert?) elmerült műgonddal szemlélt, babrált, magamban el is könyveltem "Mojsé"-nak,

és másnap mintha ugyanezt az arcot láttam volna az utcafesztivál farsangi forgatagában, a kisunokájával kezében - de nem biztos,

 

mint ahogy az se, hogy egyáltalán "Mojse" névre hallgat-e, aki itt dolgozik, s egyáltalán dolgozik-e "Mojse" névre hallgató, Mojse ékszerboltjában) mindenesetre az biztos, hogy rengeteg kisgyerek van a városban, ők a mindenkori főszereplői... és ez  (is) jó! jó hangulatot csinál...pl.  az egész egy hetes utcafesztivál alatt, akármilyen produkció is zajlott, - ők maradtak a szívderítő főszereplők...

zsidó templom monumentálisabb , mint a kecses, és  -már csak egy-két feketefehér fotón és s kisgyerekkori emlékeimben kontrollálható - makói... olyat úgyse fogok találni az egész földkerekén (mondják, olyan volt, mint a jeruzsálemi , így talán majd csak az "égi Jeruzsálemben") - de azért elemeiben van hasonlóság , egy az apjuk (Baumhorn Lipót, mint az ugyancsak monumentális, még monumentálisabb szegedi - ami amúgy egyszerre kecses ÉS monumentális)

(lásd még: http://lineas.freeblog.hu/archives/2009/09/25/testver-zsinagogak/ )

hátulról fotózva, (nem a "zsidóutca" felől -) a kupola jobb láthatósága révén- jobban emlékeztet az egykori makóira, (amit épp a kupolája megromlása miatt kellett lebontani - mint mondták:

 

 

 

 

 

továbbhaladva a Belváros felé, két jellegzetes torony...

(a Városházáé, és a Katolikus templomé - a  színes Zsolnai tetővel)

A Városháza - teljes pompájában - az Utcafesztiválra készülődő félkész szinpaddal :

ugyanez a Városháza éjszakai kivilágításban és már az Utcafesztivál jellegzetes emblémájával a színpadi vetitővásznon:

  a kivilágított városháza torony és egy tűzijáték "csillár" :

a sok kávézóból egy ... kerthelyiséges (lányom, mint  a szegedi kommunikáció szakos csoport "mentor"a és egy ujvidéki "mentor" velük... ):

 

 

a katolikus templom szemben a Városházával (nappali fényben persze),

 

 

a Városházának háttal az egykori híres polgármester monumentális szobra magasodik (kissé fenyegetőnek tűnve):

 és oldalról a templom , jól látható, különleges Zsolnai mozaiktetővel

 

és másfelől ugyanaz ? "Visszanézve félutambul" a Belváros...

 

 

 

 de ha tovább megyünk,

 (Pali bácsiék felé - akiről még fogok írni; Borban járt, könyveket  irt, bori emlékeiről is, és közvetve emlékezett apura! - a nevére rögtön, és tudta, hogy közelebbről melyik lágerben volt, és hogy vasárnaponként előadásokat tartottak)

akkor ez a Hermes szobor tűnik elő a tetőn (egy Amstel sörreklám fölött) - mult és jelen

 

 

erre lakik Pali bácsi, (ő is a "múlt") és Hermes, a magasban, mutatja az utat :

 

 

 

Városi könyvtár, találtam itt egy magyarul beszélő hölgyet, (Ildikót, Temerinből) aki megmutatta külön a magyar nyelvű könyveket - amik szívügyei ugyan, de nem volt sok belőlük (ráadásul nem is magyar iróktól, hanem Choelotól, meg Ecotol magyar forditás)  

 

 de megmutatott egy külön kisszobát, ahol csak magyar irodalom van összegyűjtve:

Múzeum (épp Pécsről multietnikai fotókiállítással( - de megnéztem a képzőművészeti gyűjteményt is (talán még egy Rembrandttal is) és a múzeumos idegenvezető hölgy két katalógust is adott a fotókiállításról ajándékba (egyet lányomnak is) (miután megtudta, hogy zsidó vagyok (beleillettem volna a kiállításba?:)- s mondta a zsidók nagyon umnüe(okosok) csak sokat sztradali (szenvedtek)...  (nem tiltakoztam.)

 

Vajdasági levéltár (azaz, ahogy itt mondják: archiv) - sajnos nem tudtak Bor-i dokumentumokkal szolgálni (Belgrád-  ba küldtek) - de a magyar hivatalos tolmácsuk, akivel "összehoztak", megígérte, hogy akár lefordítja  Pali bácsi szerb nyelven írt könyvéből a Bor-ra vonatkozó részeket - nekem  

 Diákcentrum, itt is kávézó (amúgy az egész város tele van velük) - előadások előtt kávézik  a szegedi "mediacsoport"- (bent internetezni is lehet...elég olcsón? 1 perc -1 dinár - ha még jól emlékszem) (a szomszédos kávézóba meg megtudták mondani,  (kedvesen utánanéztek), hogy a 4-es busz visz be rövid uton a belvárosba...

 

 

 

 

 

 

 Diákcentrum, Bölcsészkarsarok  - háttérben már a Duna látszik (kéklik?) (lásd majd külön blogban...)

itt meg közelről az egyetem bölcsészkarának bejárata (filozofszki fakultet) - előtte a "csoport"  - a jól sikerült  nemzetközi média konferencia után:

 

aliz2. :: 2009. okt. 20. 11:26 :: 2 komment :: Címkék: fotok, kapcsolatok, lanyom, utazas

Danilo Kis magyar zsidó apa, montenegroi anya fia, aki szerbül írta nagyszerű irodalmi műveit, s Párisban halt meg, 19 éve, október 15-én, épp azon a napon, amikor elkezdődtek a határokon átívelő kultúrnapok Szegeden illetve Szabadkán, utóbbin már annak, aki rendelkezik útlevéllel, mert hiába van itt a szomszédban, hiába beszélnek ott is magyarul (talán még ízesebben is), mégis csak még mindig más ország... (és még csak nem is EU tag) Pedig Danilo Kis élete és életműve (ami majdnem ugyanaz, hiszen egész lényével, az életével ír) többek közt épp ezt a behatároltságot cáfolja.

Tegnap az önéletrajzi jellegű műveiből készitett filmet a Fövenyórát láthattuk, a szegedi Belvárosi Moziban, ma meg egy több órás kisesszéfelolvasást élvezhettünk a Grand Caféban.

Én  a buszon olvastam el az első és utolsó fejezetet a Fövenyórából -  tovább is mentem, mint kellett volna, annyira belefeledkeztem... (megint egy újabb tartozás az elolvasandók sorában!)

A film a maga puritán, fekete-fehér képeivel, szűkszavú, lényegretörő drámaiságával egy másik közegben de nagyszerűen vissza tudta adni az író világát; apa-, sors- és útkeresését, különböző idősíkokban; az érzékeny kisfiú és a felnőtt író nézőpontjából.

A filmben nem hangzott el, de mégis - az egészben -benne volt az a mondat, amit a

Fövenyóra utolsó mondataként, az üldözött - s később Auschwitzban elpusztított- apa utolsó levele zárómondataként olvastam: "Jobb az üldözöttek, mint az üldözők közt lenni".

Az esszéfelolvasások más-más szemszögből, de ugyanazt a kikerülhetetlen hatást sugallták. Egy jelentékeny íróét és emberét, aki fontos dolgokat mond nekünk is, akinek nem véletlenül volt a poetikája is po-etika! Aki egy mai fiatal (szabadkai születésű, Szegeden tanuló) költő életébe pl. olyan fordulatot tud hozni, ami alapján elmesélheti nekünk, esszéjében,

hogy hogyan lett nem-nacionalista.

rajzkörön egy szakajtót rajzolunk (jobb hiján)

az instruktorrá kinevezett társunk, mögém áll, belejavit. árnyaljak,. háritom, túdom, túdom...

egyik társnő, versbe csap:

egyszer a szarkához gilice betoppant... túdom, túdom

mondd végig... majd elmondom, miért

Szarkáéhoz képest,

Fészke gilicének

Ezért maradt csak egy darab -

Eddig tart az ének.

 

---

mert ez a túdom, túdom régi nóta

én mondtam nénikémnek gyakran, mire ez volt a válasza

szerintem untam , amit mondott

akárcsak unokám már mondta nekem, ő is un...

---

pedig akkor darabban maradnak a dolgok

mint az én rajzaim is általában, vázlatosak, kidolgozatlanok, csak skiccek...

---a szemelvényről gondoltam, hogy régi lehet,

ha a nagynénikém tudta...

hát igen. GYulai Pálé

ÖRÖM(?)ÜNNEP (2008)

 

 

 

igen , az lett volna, annak kellett volna lennie, papírforma szerint, a szegedi zsinagógában is ,  a Tóra örömünnepe, (Szimchat Tajro) de... már eleve lakattal zárva találtam az épületet (bár messziről, a külső - városképi- kivilágítás, rövid ideig még - örömtelien - megtévesztett), a szomszédos hitközségi épületben levő díszterem felé vettem az irányt, a kaput igaz, hogy ott is zárva találtam, de most, mihelyt megnyomtam az emeletes épület földszintjén található "szeretetotthon" kapucsengőjét, egyből - kérdezősködés nélkül, még mielőtt mondhattam volna, hogy a díszterembe mennék, imádkozni - kinyílt.., az emeleti folyosó ajtót kinyitva pedig , látom, tárva-nyitva (pár perc késésem ellenére is) a díszterem ajtaja, amin ki is kukucskált épp a rabbi, de mintha csalódottan látta volna, hogy "csak" egy nő jön... nos, lehet, hogy utólagos bemagyarázás? talán mégsem... ugyanis még percekig várt a hiányzó férfiakra, mert - már megint - nem jött össze 10 férfi, vagyis a minjen, ami feltétele lenne a Tóra előtti imádkozásnak, ami viszont épp ma: a Tóra örömünnepén elengedhetetlen lenne... Ha jól számoltam, 2 férfi hiányzott. Mi nők, ennél valamivel többen voltunk. Miért is nem lehet minket is "beszámítani"?!... így aztán nem tudtunk önfeledten "örülni"... bár azért volt ima, csak hiányosan , ének is (a rabbi és az előimádkozó szépen "duettezett"); de a körmenet, a Tóra 7-szeri körbenhordásával elmaradt, - táncról nem  is beszélve - pedig még elevenen él bennem egész kiskoromból ,  a már csak emlékeimben élő zsinagógánkban, amikor a Tórákat vivő férfiak mögött, mi kisgyerekek is vonultunk vidáman, kis zászlócskákkal a kezünkben...("hol vagytok ti régi játszótársak"?)

holnap újra kell kezdeni a Tóra olvasását, (amit ma fejeztünk volna be). De ki fogja?!...

 

 

aliz2. :: 2008. okt. 21. 23:39 :: 28 komment 
Kategóriák: ünnep :: Címkék: unnepek, zsinagoga

 

valamelyik nap régi makói képeket keresve - bukkantam egy a makói közegészségügy történetét feldolgozó tanulmányra, és ott a régi orvosok fotóira... ezek a képek az én egykori orvosaim, is felsorakoztatták - valamivel fiatalabbnak, mint ahogy én ismertem őket, "doktorbácsikként", de eszembe juttatta Kosztolányi szegény kisgyermekének panaszai közül a doktor bácsijáról szólót.(mostanság meg meglehetne irni  a (szegény kisfelnőtt vagy kisöreg) panasz(ai)t, az u.n. közegészségügy irányába...

hol vannak ezek a régi orvosok? akikről ilyen verset lehetett irni:

 A doktor bácsi.

Áldott aranyember.
Világító, nyugodt szemei kékek.
Komoly szigorral lép be a szobába,
szemébe nézek és csöppet se félek.
Borzongva érzem biztos újjait,
ha kis, sovány bordáimon kopog.
Ősz bajusza a fagytól zuzmarás,
hideg kezén arany gyűrűsorok.
Oly tiszta és oly jó. Ő ír medicínát,
keserűt, édest, sárgát vagy lilát.
Az ő kezéből hull a paplanomra
nagynéha egy halvány, szelíd virág.
Rá gondolok, ha szörnyű éjszakákon
párnáimon oly egyedül sirok.
Ő az egészség és a bizonyosság,
titkok tudója és csupa titok.
Gazdag, nyugodt. Nehéz bundája ott lóg,
prémét szelíden prémezi homály.
De elmegy innen és itthágy magamra,
színházba tér, vagy csöndbe vacsorál...
Ilyenkor látom otthon s páholyában,
amint valami víg tréfán nevet.
De kék szeme egyszerre elsötétül,
rám gondol, mit csinál a kis beteg?

A béke ő, a part, a rév, az élet.
Jaj, hányszor néztem jó arcába hosszan,
míg ájuló álomba lengve árván,
kis ágyamon, mint egy bús, barna bárkán,
ködös habok közt ringatóztam.

Tóth Aladár doktorbácsi az orrmanduláimat vizsgálgatta, a képen is látható orvosi műszerrel a homlokán -u.i. nyitott szájjal aludtam, volt egy kis orrhangom, meg reggelente fájdogáló torkom, igy aztán anyukám időnként elvitt hozzá, javasolta, nem túl erőszakosan, inkább szeliden, hogy vetessük ki az orrmandulámat, de anyu sajnált, féltett ettől, igy aztán megmaradtak az orrmanduláim.

(nem úgy , mint lányom esetében, akinek kivetettük, 4 éves korában, és utána újra visszanőttek.

)

(súlyos emlék, hogy mikor meglátogattuk anyukámat a kórházban, lányom -örömmel -újságolta neki, hogy  ő is jön be, a jövő héten, mandulakivétel miatt, és igy majd együtt lesznek bent,.. nagyanyja mindig mosolygott, amikor meglátta, de most lehervadt arcáról a mosoly, s mire bementünk az orrmandulakivétel miatt, ő már nem volt... a korházban...)

 ma az orvosi rendelő előtt áll a Tóth Aladár mellszobra

Szilágyi Géza "bácsi" volt a körzeti orvosunk - . (és egyben az anyósának a barátnője az én nagynénikém, igy voltunk  náluk civilben is, egyszer egy válságos helyzetben, anyukám miatt, emlékszem arra a végtelen empátiára s segitőkészségre, amit tanusitott, akkor is)

Tapintatos, visszafogott, jólelkű emberként emlékszem rá. Csak bizalommal lehetett irányába még egy olyan szégyellős kislány is , amilyen én voltam. 

akkoriban halt meg, amikor anyukám, tán egy nappal később, én erről nem tudtam, de megálmodtam... (aztán később az anyakönyvben láttam, hogy egy lapra, egymás alá került a bejegyzésük)

Bogdán Jóska "bácsi" volt a fogorvosom

 (itt ő se bácsi, én már őszen ismertem, de nagyon fiatalos, erős emberként, férfias is volt mindig (egy nálam fiatalabb lányt vett feleségül később, másodjára) mindig mosolygott, sőt viccelődött is... az érzéstelenitőre azt kérdezte meg mindig, hogy vanilia- vagy csokoládé("fagyi)t parancsolok-e ...(persze volt úgy, hogy hiába is érzéstelenitett, injekcióval is, mert nem hatott, borzasztó kinok árán tudta csak  s darabokban kiszedni fájós, már megdagadt fogam, amit olyan oroszlánorditással kisértem, hogy kilépve a váróterembe, ottani egyik tanárom csak vigasztalni tudott, hogy "nem baj, kislányom..." (törődtem is vele... de aztán elmúlt a fájás, és nem maradt egy szilánk se az inyemben...)

Szabó György - ő szemorvos volt, elismert, nagytekintélyű professzor! pár méterre a házunktól laktak.

 Anyukámék gyerekkori játszótársa volt. A szememmel nem volt baj, talán egyszer jártunk a rendelőjében, anyunak lehetett valami szemproblémája? vagy nekem is valami bagatell? -  -nem is emlékszem, csak arra, hogy kedves volt - hatalmas tekintélye  ellenére is, sőt.)(megfigyeltem, minél inkább lehetne valaki büszke valós érdemeire, annál kevésbé az) (egyébként az unokája fogorvos lett, jó, lányom egyszer  hozzá vittem, nagyapja volt eleve a garancia)

Diósszilágyi Sámuelt - akiről elnevezték a kórházat, orvosként nem ismertem, de kislányként láttam gyakran az utcán, bottal, hosszú cipőiben, cvikkerrel, messzire néző tekintetével, jellegzetes , komoly járásával, hozzátartozott a város "látványához"... nem csak orvos volt, irt is, pl. Hollóssy Kornéliáról monográfiát.

Batka István , jóval később lett körzeti orvosunk, mint ezen a képen látható...már idős bácsiként...

mostanában gyakran emlegethetik, a Maros gyógyiszap elismertetéséért, felhasználásáért komoly harcot folytatott..., ami talán  kezd beérni a fürdő újjáépítésével?

 a kedves Sonkodi házaspár is hozzátartozott a város képéhez...

igy mosolygósan...

anyu Sonkodiné doktornőhöz járt a reumájával.. s tőlük vettük az első (feles) hegedűmet, mert az ő fiúk - sajnálatukra (-nem akart tanulni hegedülni,

fiaikból  is jó orvosok lettek (Szegeden egyetemi tanárokként)(unokájuk pedig  az a Sonkodi Rita akinek képeit csodálom, (és csodáltatom időnként itt a blogom lapjain is)

Jó szivvel gondolok rájuk.... Makó egykori orvosaira... Hiányoznak...

aliz2. :: 2011. okt. 19. 7:53 :: 11 komment 
Kategóriák: irodalom, kultúra :: Címkék: emlekezes, KOSZTOLÁNYI, MAKÓ, mult, vers