leszámitva az éttermi ebédet, itthon voltunk egész nap - lányom még ebédelni se akart volna kimozdulni a négynapos "szünet" betetőzéseként, de nekem elvem, hogy kell a friss levegő, a séta, amúgy is, meg meg akartam nézni, legalább utólag, a pár órával azelőtt felavatott új emléktábla szövegét, a volt rendőrkapitányság falán, amit az 56-os forradalom oldalára átálló akkori rendőrkapitány emlékére állítottak, akinek köszönhetően minden békésen zajlott le a mi városunkban. (A fia ifivezetőnk volt az általános iskolában, később filmrendezőként fel is dolgozta a makói 56-os eseményeket, a gimnazisták történetét, mintegy újrajátszatta a mostaniakkal, ő is az volt akkor - tavaly volt a filmje bemutatója a gimi aulájában..., azon ott is voltam, meg akkor is felállítottak egy emléktáblát a gimi falán, az akkoriak emlékére.)

a tévében végignéztem az ünnepséget, meg a táncjátékot is, aztán egy remek játékfilmet: Rózsadomb. 2004-ben készült, nem Magyarországon (Németországban) élő rendezőnővel

(Mari Cantu)(talán azért is olyan jó? az itt élő magyarok nem tudnak  távolságot tartani saját történelmüktől igazán - de szembe nézni se vele - vagy valószínű ez a két dolog össze is függ - no és mindent összekutyulnak, az egész történelmet, differenciálatlanul, az előző két műsorösszeállítás épp ezt igazolta.) 

a film ráadásul gyerekszemszögből mutatta az eseményeket, és eszembe jutott, hogy én is tulajdonképpen az voltam 56-ban, és most ugyanúgy távoli történelmi múlt a lányom számára mindez, mint pl. nekem volt az első világháború, aminek idején viszont az én anyukám volt gyerek.

a történelem észrevétlenül jelenik meg az életünkben, olykor, azaz csak utólag jövünk rá , hogy

 olykor történelembe megy át...