Betervezett hajmosásom közben adták le este a filmet, az Oldás és kötést - Domján Edit és Latinovits, ez a két tiszta arc nézett egyszer csak rám, azaz inkább egymásra a 21. századi képernyőmről... a 60-as évek elejéből... nem tudtam a filmet úgy végignézni, ahogy illett volna, (igaz, sokadszor) elejétől végéig, csak lefotóztam őket a képernyőről, ezt a két szép, szomorú arcot.

, amit nem tud a szerepe szerint végigcsinálni Domján Edit – Márta (Nem csoda, emlékezni nehéz - vagy lehetetlen)

ÉS amit nagyon szerettem volna megnézni, de mégsem...

Mig aztán másnap elejétől sikerült... majdnem végig nézni, csak közben hivott lányom telefonon...

- Láttad az Oldás és kötést...? - kérdeztem tőle, mig pergett a film előttem.

- Persze.- mondta. Ami számomra nem volt nyilvánvaló, hiszen ő több mint 20 évre a film keletkezése után született... (de nem is volt különösebb, megnyilatkozásra késztető mondanivalója róla)

Most megnéztem a filmbetétet is. És ott kapott értelmet az a mondat, amit Latinovits-Ambrus mondott neki: hogy "folyton félsz"... 

Igen, a Márták mindig félnek. Talán ma is... Még mindig...

Én ezekben a filmekben teljesen otthon érzem magam. Akárhányszor meg tudnám nézni. Igen, otthon vagyok bennük. Az otthontalanságukban. És egyre jobban, magam se tudom, miért. És egyszeriben annyira nyilvánvalónak tűnik, hogy miért is voltam én olyan, (látszólag indokolatlanul búvalbélelt? keserű? világfájdalmas? ) amilyen. Ha nézem ezeket az arcokat... még a saját korabeli, egyetemi éveimben készült fotóm is mintha odaillene közéjük. A kor közegébe. 

Ez A kor hatalma, a körülmények hatalma. (amiről Simon de de Beauvoire irt, és Antonioni forgatta - egyébként a korai Jancsóval rokon filmjeit. A vörös sivatagja, vagy az itteni tanyai térség , vagy a kórházi folyosó, vagy akár a bohémtanya - sivársága - egyre megy . Mert a vergődő lélek tere...

Nincs itt oldás és kötés.

Csak kötés és kötés.

Oldás nincs.

Rabjai maradtunk elmúlt tereinknek, korainknak.

Bár vannak (voltak) (épp ők is: e két remek szinész), akik kiszöktek (ki"oldták" magukat) belőle.

Az én egyetemi társaim (Belédi Ica, Kalmár Zsuzsa,,,) (tanáraim: Horváth Pista Karcsi, Pósa Péter..) is, hányan! Szomorú.

Én túléltem ezt is. Nem csak azt, amire Márta nem tud (vagy nem mer) végigemlékezni.

De senki se csodálkozzon, ha nem vigyorgok örökké...

S ha én is "folyton félek"... de legalább is többet a kelleténél.

 hát nem is tudom...

megint csalódtam (Enyedi Ildikóban) kicsit

Füst Milán regényét nagyon rég olvastam, igy nem mernék összehasonlitást tenni, bár felesleges is lenne... (Nagynéném vagy a férje? kedvenc regénye volt egyébként---)

de igen, nem tévedésből írtam A feleségem története helyett azt hogy Störr kapitány azaz a férj története, mert inkább az volt

a feleség végig titkokba merült

meglepett, nem tudtam, hogy cooprodukció, sőt inkább csak külföldiek játszottak a filmben...amúgy nem rosszul... (s az ismeretlen arcok tán fokozták a titokzatosságukat)

azt hiszem ez a történet (is) filmen elmondhatatlan igazán

és csak a saját korában - illetve az ábrázolt kor viszonyai közt - lehet igazán érthető(?)

hiába  is 3 órás! nem igen haladt előre...

tán a legmegragadóbb, a nő halhatatlansága, ahogy a végén  látomásként visszatér a (volt) férjének.... (mert mégis csak szerethette! ...mindhalálig, azaz azon is túl!)

 nézegettem a fotókat, keresve köztük a karácsonyiakat (vannak bőven!)

lányom -velem ellentétben - imádja az ünnepeket! a karácsonyt különösképp... általános iskolájában ami egyben zeneiskola is, különösen szép, emlékezetes  ünnepségeket tartottak, szép, tartalmas és érzelemgazdag műsorokkal ! 

1994. a műsor előtt osztálytárs angyallal

aztán -pár év múlva, új lakásban -lányom gondolt egyet , és az egyik karácsonyfadiszt fülbevalóként használta 

 

 

 

és ezen jót nevettünk

hát legyen ilyen derűs, vidám karácsonyunk most is - mindannyiunknak! :)

 

 

aliz2. :: 2010. dec. 24. 0:01 :: 4 komment 
Kategóriák: ünnep, fotó :: Címkék: emlekezes, fotok, iskola, lanyom, unnep

 

 

aliz2. :: 2010. dec. 24. 0:01 :: 4 komment 
Kategóriák: ünnep, fotó :: Címkék: emlekezes, fotok, iskola, lanyom, unnep

ahogy kiléptem a szegedi pályaudvar peronjára, egyszerre vagy 7-8 galamb száll felém és le, a lábaim elé, sűrű suhogással... a derült égből? amúgy is valószerűtlen volt az ég kékje, ez a karácsonyelőtti hirtelen tavasz kemény tél után... valószerűtlen jelenségek

tegnap még  mínusz 10 körül? ma meg plusz 10?! ugyan ki érti ezt? talán a madarak... a galambok gondtalanul szemezgettek a napsütésben

tőlük pár lépésre egy feketerigó, a sinek között, magányosan

a vonat, az IC már beállt az 5. vágányra, remélhetően nem fog késni (bár az érkező vonatok még 10-20 perceket igen, épp most mondják be...  de hát ) akadályozó hónak errefelé már nyoma sincs, mintha tél után egyszerre csak máris beköszöntött volna a tavasz

a galambok is friss ideröptükkel mintha valami fura égi üzenetet (üdvözletet?) hoztak volna...

a  vonatom már bent áll, felszállok hát

galambjaim is fel-...., de nekik nincs szükségük vonatra az utazáshoz

aliz2. :: 2009. dec. 24. 8:42 :: 2 komment 

Kategóriák: fotó, ünnep :: Címkék: elmelkedes, epizod, fotók, idojaras, utazas

még nincs itt a karácsony,  de már úton útfélen  (szószerint) , fenyőfákat illetve feldiszített fákat azaz karácsonyfákat látunk

hol marad akkor a titok, a gyerekek előtti  eltitkolás, az egyszeri - bár évről évre ismétlődő - "csoda" tartogatása  az adott, ünnepi időre... egyáltalán mikor kezdődik az ünnep? és meddig tartanak a hétköznapok...?

mindenki boldog ünnepeket kiván mostanában...

az egyik blogon láttam ezt a bejegyzést: "boldog hétköznapokat!"

üdvözöltem (az ötletet):)

de én tulajdonképpen azt szeretem, amikor együtt van a kettő...

(de nem -csak- külsőségekben)

........

már december 17-én a Trafo kávéházban az irodalmi, kritikai beszélgetésen  ("imPulzus") ott az ünnepi hangulat (is):

lányom épp a karácsonyfa elé ültették(?):

havas fenyő előttünk, dec. 19-re

kisvárosunk kivilágitott  nagy karácsonyfája dec.22-én (ma)

aliz2. :: 2009. dec. 22. 21:10 :: 9 komment

megálltam az utcán, a biciklimet tolva, majd közelebb is mentem a gyönyörű dallam forrásához, ma nem a Koronában ebédeltem, de a kitett hangszórójuk odacsalt, a csodálatos dallal: Ave Mária , (Schuberttől) még együtt is dúdoltam (ha nem is olyan zengő-csengő hangon (bár nem Maria Callast hallottam az utcán, mint most itt majd)de ugyanaz a hangnem... együtt rezonált...)...az ámenig...

tulajdonképpen a karácsony (a születéssel) az anyák ünnepe is kell(ene) hogy legyen

és itt néhány régi karácsony(után)i pillanatkép az én anyukámról a kislányommal: 

1999-ben pedig, az iskolai rajzszakkörön -munkamegosztással- lányomra jut

Mária megfestése

a Városháza galériájában   felállitandó Betlehemnek:

s még 2002-t is ez fogadja, 2001 december 14-én lányom "Csillagok és villanykörték" c. képzőművészeti kiállítása megnyitóján is épp:

  és itt lányom a dédanyja fényképével (költözés közben, mert "vele" is költöztünk):

ő  (Bárány) Mária, (bár mindenki "Mariská"-nak hivta -  anyukám és két nagynéném és két nagybátyám édesanyja:

"Ave Mária... Üdvöz légy Mária"...    Máriák...

aliz2. :: 2010. dec. 21. 22:01 :: 2 komment 
Kategóriák: ünnep, fotó, zene :: Címkék: anyu, emlek, eset, fotok, iskola, kiallitas, lanyom, rajz, unnep, zene