ma kifelé jövet a postáról, belém villant, hogy már hányszor is...! ... hogy a küszöbön ott a lépteim nyoma, hogy már benne van a küszöbben, bele van ivódva... hogy a haza azt jelenti , ahol otthon vagyok, ami már én vagyok..., ahol születtem (az orosz nyelv szerint pl. rogyina - a szülő rogyitel ; születés - rozsdényie...)a haza mi vagyunk. ahol (itt)hon vagyunk, s már mi is beletartozunk. bizonyám. beleépülünk. (mint megannyi Kőműves Kelemenné)
aztán ebéd közben összetalálkoztam valakivel, aki nem makói, illetve még nem járt Makón... kicsit körbejártuk a (bel)várost és megmutogattam neki ezt-azt az én városomból . És menetközben meglepődve tapasztaltam, hogy mimindent én, a bennszülött, nem vettem eddig észre a városomból azaz - ha a fenti okoskodást idehozom - magamból...- olyan ez, hogy sokszor mások jobban látnak bennünket, mint mi sajátmagunkat. ..."hogy BENNETEK lakik "(lakunk), az bizonyos...
pl. fel se tűnt , hogy a Polgármesteri Hivatal előtt az aszfaltba vésve az áll, hogy "Asphalt RT"; le is fotóztam vendégemnek, mert az ő fényképezőgépébe nem fért bele...
aztán továbbmentünk, a sarok felé, hogy a máladozásában is impozáns klasszicista épületnek megmutathassam a romantikusabb sarkát, az átjárást a másik szárnyba, a körteraszos, laposabb épületet kertjében a Hollósy Kornélia szoborral.
hogy micsoda sűrű vadonból kukucskál ki újabban a város jeles szinésznője... (szobra)!
aztán a gimi(m!) kilincsét fogtam meg (hányszor is? korábban a 35 év alatt napmintnap...?) (vendégem meg is állitott, hogy lefotózzon, ahogy a nehéz kaput (még mindig ) nehezen nyitom ki.... (hányszor is, hány alakban , ugyanezt a kilincset, ifjan, középkorún és most... diákként, tanárként, nyugdijasként...hm...)
a portás (bár új, engem ismert), így nem kellett magyarázkodnom, felmentünk az emeletekre, a félemeleten lányom (fotója) nézett ránk az "akikre büszkék vagyunk" tábláról, aztán az első emeleten én, ránk, több változatban is, megannyi tablóról, tanárként, osztályfőnökként,
aztán a felsőbb emeleten anyu ... de nagyon-nagyon , már elérhetetlen magasságból...
szemben meg az iskolamúzeum, aztán, jelzőcsöngetés lévén, gyorsan lejöttünk, nem akartam megvárni a gyerekáradatot, a portás, búcsúzóban készségesen megkérdezte, nem akarok-e valamelyik tanárral (volt kollegával beszélni), mondtam á, nem, (úgyse ismerhetek már talán senkit a mostani tanárok közül...), de aztán mégis bekukkantottam a nyitott tanáriajtón, és mindenkit ismertem! nem volt nehéz, mert nem csak kollégáim voltak, hanem, egykori tanitványaim is (kivéve a franciaországi Ricket) bemosolyogtam, kimosolyogtak...;
mire leértünk az aulába, kezdtek szállingózni a gyerekek, jó volt látni, hogy biztonságosabbra és virágosabbra emelték az emeleti lelátót. Hogy nem aggódtam miatta évekkel ezelőtt , mikor lányom odajárt!?, úgy látszik egyre aggodalmasabb és félősebb lettem...),
az udvar is tetszett, közepében a kert, amit épp locsoltak..., előtérben a biciklik
csak az épület előtt szomorodtam el, a Szépség koldusa reliefen, amire még nemrégiben, a költő születésnapján friss , fehér szegfűket tettünk, most egy ormótlan piszkos, fehér autó parkolt... minden jóérzéstől- és szépérzéktől mentesen...
az épülő fürdőt mikor fotóztam, kiderült, hogy vendégem már megtette,
viszont mást fedezett fel, örömmel, a sarkon, egy Kugler nevű (számomra új) cukrászdát, ahol igaz, nem árultak kuglert, igy nem tudtunk venni, 5 forintért pláne nem... de hát a kis József Attilának is csak vágya volt.., hogy kuglert vehessen...(de szeretnék gazdag lenni... s öt forintért kuglert venni...)
miközben kritikusan azt hallom, hogy a Makovetz épületek egyformák, (láttunk belőle buszpályaudvart, a Sportcsarnokot, a gimifelújítást, az épülő fürdőt) feltétlenül el akartam dicsekedni, cáfolatul is a (székesegyházszerű) Hagymaházzal, meg az előtte levő térrel (A Múzsák kertjével), ahol még a kövezet és a levélárnyak is művészinek mutatkoztak a gépem kijelzőjén:
és az épületben a berendezés, még a székek is, a pódiumteremben, a Kocsisféle ominózus Lakodalom festmény előtt...
Az "öcsike" szobor vendégemnek tűnt föl, én már nagyon megszoktam, és arra vadásznék, hogy épp egy igazi kisgyerek üljön rajta, mint "szokás"... hogy igy két gyereket fotózhassak legalább: egy szobrot, meg egy igazit... de most én is kedvet kaptam:
ugyanígy a már többször lefotózott Tóth Valéria szobor újrafotózására is a könyvtár rejtett belsőkertjében..
. aliz2. :: 2011. máj. 24. 19:34 :: 7 komment
Kategóriák: fotó :: Címkék: fotok, gimnazium, konyvtar, MAKÓ, szobor
