tegnap ebéd közben arra gondoltam, hogy miről NEM fogok biztos blogbejegyzést irni - hiába látom mindenfele a városban a plakátját az országos jelentőségű eseménynek ...
... azért mégse vetemedek odáig , hogy egy majorett bajnokságról írjak! - gondoltam .
aztán olyan szép idő lett, hirtelen és váratlanul azaz már nagyon is vártan, a többnapos borongós, télies időjárás múltán - hogy ebéd után nem volt kedvem haza menni a déli verőfénybe, gurultam a biciklivel a napfény irányába, és egyszer csak , tényleg váratlanul, a Sportcsarnok előtt, a parkban bámészkodókba ütköztem, majd rajtuk túl, az úton, felvonuló-táncoló majorettcsopor(tok) állítottak meg. Olyan jókedvúen, frissen, vidáman mozogtak, s olyan kedvesen mosolyogtak, hogy muszáj volt nekem is mosolyogni. Meg egyszerűen jókedvre hangolódni. (jutott is eszembe nagybátyám valamikor bölcs élettanácsul szánt mondata a világgal való problémáimra,hogy "mosolyogj a világra, s akkor a világ is visszamosolyog rád...")de lám, ez forditva is igaz, tűnt fel most nekem: Ha rádmosolyognak, visszamosolyogsz te is, nem tehetsz mást (vica versa), sőt az is lehet, hogy elég csak mosolygó arcokat látni ahhoz, hogy te is mosolyogj! Még ha nem is kifejezetten rádmosolyognak...
(mifelénk a mi országunkban - feltűnik az idegeneknek is - , hogy mennyi szomorú képű ember szaladgál, ha egymásra nézünk, csak fokozódhat a "szomor"unk. Ez a majorett valójában - azt hiszem- egy amerikai import műfaj - először én is egy amerikai filmben A gammasugarak hatása a százszhorszépekre címűben láttam , elég kritikus szemmel és ábrázolással is, egy elég idegesitő diáklány kezében a majorett botot..., amúgy ő sem volt túl vidám) - de ez a keep smiling nem is biztos, hogy rossz taktika...) Mindenesetre engem a napsütéssel együtt , jókedvre hangoltak, sajnáltam , hogy a végére értem oda, mikor már szét is széledtek.
De képes voltam délután a Hagymaház szabadtéri szinpadáról megnézni a program folytatásából egy két számot,(közben "napozni"), a Hagymaház előtti parkban , ahol készülődtek a csapatok, egy-egy utolsó, rögtönzött próbával, érdekes utcaszinfoltot adva a monumentális épület előtt:
sőt este kicsit belehallgatni a country zenébe, ahol a résztvevőket táncra tanitották,
persze azért odáig nem vetemedtem, hogy én is táncra is perdüljek, (mint pl. ezek a nagyon vidám, viháncoló gyerkőcök is előttem:
és akadt azért egy-két bátor majdnem-korombeli, akik felálltak és beálltak táncolni mellőlem az ülőhelyeikről,
bár a szék alatt a lábaimmal azért én is próbálgattam a tanitott, elég bonyolult, lépéseket... de csak ott...
nem ártana néha egy kis könnyedség... (?)
aliz2. :: 2010. máj. 23. 20:20 :: még nincsenek kommentek
Kategóriák: ünnep :: Címkék: elmelkedes, film, MAKÓ
