egy hirtelen ötlettel vezérelve (az idei második csúcsmeleg napon) fogtam magam, hogy felmenjek a várba. Persze még a déli csúcsmeleg előtt. És az új évezred fotókiállitásának bezárása előtt, ami a Fidelio műsorújság szerint 11-ig tart. (ami még mindig nincs! viszont a kiállitást már múlt hónapban elvitték, miként megtudhattam az információnál, viszont maradtak a francia-magyar impresszionisták, hosszas bolyongásra, nomeg az állandón a Vizitáció!!! (mikor legutóbb voltunk a Galériában, akkor még kislányommal, akkor még nem volt ott
de még mielőtt a Galériába beléptem volna akadt bőven -természetes, természeti látványosság a Várban... Főleg a ki- azaz lelátás, a Duna mindkét partjára.
alig tudtam betelni vele
Nem hiába kapta a "látvány" a világörökség része rangját... minden lépésnél újabb és újabb és szebbnél szebb tájkép tárult elénk. Mármint turisták elé, mert főleg tőlük hemzsegett a térség... Csak azon csodálkoztam kicsit, hogy a sűrű nemzeti szin zászlók mégse tudták az egész (és semleges!) teret - eget beboritani. Maradt egy kis szabad rész még fölöttük... a világból, a világnak...
pedig a művészet is pl nemzetközi... épp arról szól a kiállitás hogy hatottak a francia impresszionisták a magyar korabeli festőkre, (az anyag egy része is külföldről jött: Izraelből, a Jerusalem múzeumból.) de az tény, hogy a
Vizitáció is magyar (bár titokzatos)
M. S. mester műve és valóban mestermű!!!
mennyire kirí, magasan, a korabeli barokk, mesterkélt képel sorából. Fenséges magasztos egyszerűségével, tökéletes harmóniájával. Egy csoda! (számomra, az én életemben többszörösen is,,, de erről majd talán máskor máshogy..) ...
az impresszionisták közt sokáig bolyongtam, miután a Vizitációban kigyönyörködtem magam... (arra jöttem rá, hogy a kép tulajdonképpen az anyaság apotheozisa... és pl nem a biblia vagy a történeti hűség számit... hiszen egyáltalán nem tűnik ki a 6 hónap eltérés a két 2 "kismama": Erzsébet és Máriaközt... sőt, a festményen, mintha az Erzsébetet"vizitáló" Mária áldott állapota tűnne előrehaladottabbnak...)
A restaurált festmény üvegbura alatt volt védve, de a teremőrök nem nagyon éberen őrizték, úgyhogy suttyomban leloptam egy fotót róla (pssszzzzt) .
Jót bóklásztam az impresszionisták (posztimpresszionosták) közt is... ( Renoir rózsái vázában
anyu piac után lefestett csokraira emlékeztettek! A festmény: nagymama unokával is rá,
pl arra a fotóra, ahol lányommal-unokájával egy asztalnál valamelyik régi karácsonyon
ez a Rippl Rónai meg egyenesen lenyűgözött, még mielőtt e cimet olvastam volna...
 |
| amikor az ember már csak azemlékeiből él |
egyértelmű volt, és empátiával éreztem át: amikor az ember már csak az emlékeiből él... (a festő édesanyja!)
(a festményekről a kijáratnál levő katalógusból fotóztam már)
Visszafelé mint egy szenvedélyes hegymászó sem tudtam ellenállni újabb és újabb látványoknak
érdekes szinfolt volt a magyar ijakkal ijászkodni tanuló fekete kislányok igyekezete...
mondom, a nemzeti is úgy jó, ha nemzetközi is...
de bár tudnám, hogy hol vannak a magyarok, alig halottam magyar szót...
lányom hivott, várt volna, unokámmal, de olyan fáradt és felforrt voltam, és annyira eltelt az idő, hogy az ő vizitálásuk elmaradt, (szerencsére csak másnapra,...) mert azért festmények, tájképi, városképi gyönyörűséges látványok, várépületek ide-oda, unokám vizitálásánál nincs nagyobb élményem mostanság. A legkedvesebb "műalkotások" is azok a fotók, amiket róla és anyjáról (lányomról) csinálhatok. Mit tagadjam. Az a gondolat is másnap reggel ötlött az agyamba első gondolatként, hogy M. S. mester vizitációja az anyaság apotheózisa.
ennél többet nem mondhatunk. ha ő se. mert ennél nincs is nagyobb tanulság.
