2 évig jártam velük, u.i. 7.-ben iskolát változtattam. egy ideje minden évben találkoznak egy étteremben, a párhuzamos osztállyal együtt (az 50 éves találkozó óta, amire sajnos nem mentem el, és így erről se volt tudomásom)... mint most megtudtam a gimis 50 éves találkozónk szervezőjétől, aki egyben az általános iskolaikat is szervezi, mert hogy néhányan már akkor is osztálytársak voltunk. nem sokan vagyunk így... A másik iskolám 6 évével nem ért fel ez a 2. Nem tudtam igazán közel kerülni hozzájuk, ők se hozzám - gondolom, sőt talán még ellenségesség is fogadott, az eredetileg katolikus iskolában, a zsidó származásom miatt, egyesek esetében még csak nem is burkolva, a másik iskolámban "csak" az igazgatónő üldözött... (el is) Itt viszont a tanárokat nagyon megszerettem, s ők is jól fogadtak (miért is ne, igazán jó tanultam, a magatartásommal se lehetett baj, és úgy látszik nem voltak előítéleteik.) Rég volt... Igazán örültem (remélem örültünk) mindannyian egymásnak, akik összejöttünk. És nem is maradhattam sokáig, mert színházbérletem volt, szerencsére nem csak nekem. Azt direkt kértük, hogy még mielőtt elmegyünk, csináljunk egy csoportképet...emlékbe. Csináltunk csoportképet, -hozzátartozókkal együtt voltunk csak ilyen kevesen - ők kicsit fiatalítják az összhatást, de szerintem így is jól néztünk ki: persze nem úgy, (és sajnos nem is annyian,) mint a ballagási csoportképünkön, ahol pedig csak a mi osztályunk van, a tanárainkkal....
A ballagási ünnepélyen szavaltam, junius volt , s ujjongtunk, nincs tovább .... most október volt, és nem ujjongtunk ... köröttünk már rég az élet csörtet... de azért jókedvűek is voltunk, és maradtunk azok, akik voltunk, csak tán kicsit kedvesebben, figyelmesebben, toleránsabban, bölcsebben? Jövőre -reméljük ugyanitt... ---- két-két régi fotó kapcsán jutott még eszembe: a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy - hivatalosan egyébként is - azért jöttem át ebbe az iskolába, mert szemben a másikkal, itt volt napközi, ebéddel és minthogy anyukám állásban volt, ez tűnt praktikus megoldásnak, az iskola pedig ugyanolyan közel volt az otthonunkhoz, csak nem a főútvonalon. Anyukám munkahelyén, ami a mai Korona - akkor Béke szálló ill. Csongrád megyei Vendéglátóipari Vállalat (irodája) volt, ahol karácsony táján mindig ünnepséget rendeztek, a "dolgozók" apraja-nagyjával: az iskolában volt egy nagyszabású előadásunk, egy mesejátékot adtunk elő, az egész iskola, én népi táncos voltam piros szoknyában, sütővassal becsavart hajjal, (haj!) pár osztálytársnőmmel, ebből 3-an voltunk ott a találkozón...
ja, és még valami, a másik osztályom, akikkel 6 évig jártam, még egy találkozót se tartott... lehet, hogy nekem kellene megszervezni...? Még mindig, kapásból, eldarálom az osztálynévsort: biró borka brauswetter dégi erdei ébli fazekas ferenczi franyó galamb gonda görbe hazuha halász igaz katona kelemen kurusa nagygyörgy oláh orbán rotár rózsahegyi siklós szabó szani szijártó veszelovszki (a másik osztálynévsort nem tudom! úgy látszik, még így is igaz, hogy a régebbi emlékek elevenebbek és maradandóbbak)
valamelyik nap félébren, hirtelenjében meg akarom kérdezni lányomtól, hogy hol is voltunk mi (én vagy két és fél évesen) a nagybátyám színházában?
szerencsére még időben eszembe jut, hogy a lányom nem az anyám...(s tőle nem tudom megkérdezniÖ
maradt az internet, az arcanum:
"ROYAL REVÜ VARIETÉ (Erzsébet - ma Lenin krt. -31.) Az 1908-ban épített Royal Orfeum egészen 1933-ig a főváros egyik legszínvonalasabb mulatóhelyének számított. Nemcsak artistaprodukciói voltak elsőrangúak , hanem a műso r első felében adott egyfelvonásos operettekben is a főváros tehetséges színészei léptek fel. A felszabadulásig azután nevében és jellegében is sok változáson ment át: 1933—35-ig mint Royal Színház, ill . Royal Revüszínház csak operetteket játszott. Az 1936/37. évadban a Vígszínhá z testvérszínháza volt, majd Royal Színház néven kivál ó külföldi együtteseket látott vendégül. 1940-ben Royal Varietészínház, 1941-től pedig Royal Revü - színház elnevezéssel Heinemann Sándor vezette. A felszabadulás után az elsők közt nyitotta meg kapuit Royal Revü Varieté néven, 1945. május 27-én. Igazgatója rövid ideig (őszig) Gonda László volt. 1945. novemberétől aztán Ehrenthal Teddy vette át az igazgatást. (Gonda László, aki egyébként tehetséges táncos volt, a volt Casanova Varieté művészeti igazgatója lett.) Ehrenthal Teddyt má r működés e kezdetétől fogva igen sok támadá s érte ; a lapok szerint „rémuralmat " teremtett a Royal Revüben , s műsorai is vegyes kritikát kaptak. Ehrenthal kétségtelenül artista szakember volt. Az Esti Kurir 1932. december 28-án egész oldalas riportot közölt róla, mint párizsi revükirályról. Később Londonban és New Yorkban is működött, menedzselt néhány revüsztárt, de revüiben állandóan 50-60 magyar artista is szerepelt. A háború után színházát - amelyet saját tőkével rendbehozatott - egy ideig Gonda László és Szentiványi Kálmá n vezette."
---
az épületet 1955-ben bontották le
helyén ma a Madách szinház áll!!!
szeptember 30
előfizettem végre az Arcanumra a Nemzetközi Könyvfesztiválon
(kp, 15000 féláron, egy évre - igy lányom nem volt hajlandó)
igy ottmaradtam a Millenárison, a megnyitón
(előtte kedves emberekkel találkoztam, akik megörültek nekem, egy még le is ült a lépcsőre mellém felmenőben - visszaemlékeztetve az interjunkra...))
de utána lányom -ki szintén befutott,s észrevett - szemrehányást tett, -hiába próbáltam bújni előle -miért vagyok itt (zavarva könyves köreit) :( Semmi irodalom! - (hiába voltam korábban irodalomtanár? s azóta is az irodalom (reménytelen) szerelmese?))
megáll az eszem (és a szivem?:::)
egy 40 éves találkozóra voltam hivatalos! és még csak nem is saját osztályomba... de egy olyanba akiket, még pályám elején 4 évig tanítottam magyar nyelvre és irodalomra (a felét oroszra is, kis részét irodalmi színpadon is, meg versmondásra)... ÉS EGYÁLTALÁN AKKOR MÉG ANNYIRA LELKES VOLTAM...és elhivatott, hogy csak na...(fura volt tapasztalni, hogy ők meg mennyire várják már a nyugdíjt, többnyire, s mentő körülmény, hogy többnyire unokázhatnék miatt)És érdekes is volt magam újralátni (40 év előttinek, huszonévesnek!) az ő emléktöredékeikben és ráadásul még öregtanárságon túl öregdiáknak is érezhettem magam, hiszen az ő osztályfőnökük nekem is tanárom volt, a gimiben 4 évig, történelemből (ezt sose tudta fölülírni a többévtizedes kollegaság)... be is ültem a leghátsó sorba, mint egy "öregdiák" és hallgattam a beszámolókat... az életükről…
míg rám nem került a sor...
bár a mellém ülő V. Zs. akart a végére maradni hát kár is, hogy nem hagytuk, mert gyönyörű, érzelemteli végszó lehetett volna... ámulva hallgattam, hogy milyen emócióval beszélt a régi gimiévekről... (nem tudtam elmondani neki, pedig akartam, hogy milyen sokat jelentett nekem is , hogy órákon láttam mindig figyelő tekintetét- jó tanársághoz, jó diákokra is szükség van... az inspirációra, a motivációhoz... s hogy van értelme...) hát remélem, azért valami értelme volt... egyikőjük még "készült is", leírta, mi a nyelv...(állítólag - valami miatt- minden nyelvtan órán megkérdeztem tőle..::)
aliz2. :: 2013. okt. 21. 12:13 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: gimnázium, iskola, kapcsolatok, tanárok, tanítás