látom mosolygós fotóját a facebookon, nézem, milyen esemény alkalmából (ő nincs fent) - de látom, a szomorú gyászjelentést mellette...(23-án el is temették)
hihetetlen...
csak úgy? hirtelen?
nem rég találkoztunk valamilyen eseményen (?)
osztálytársam volt első általánosban!
tanitó (bácsi) lett, lányomat is valami módon tanitotta...
közéleti szerepet játszott a városban (Bogárzó... hova mindig készültem ki...mert hívott)
egyszer kicseréltük szivgyógyszerekről tapasztalatainkat, talán neki is rossz lehetett a szive, de épp arról beszéltünk, hogy jól karban tudja tartanai a gyógyszerével...
olyan könnyen s olyan hamar távozunk...
pár éve irtam róla, egy röpke banki találkozásunk alkalmával:
" -meséljek valamit... - mondja , miközben sorunkra várunk, egy ősz, kopaszodó, bajszos ember, mellettem - meséljek valamit... ugyan miről - hát arról, mi is volt 60 éve...
60 éve, épp elsősök voltunk az általános iskolában.... egy osztályba jártunk (később már nem, mert a fiúkat külön iskolába rakták), jóval később a fiát tanítottam, ő meg a lányom. De most csak arra emlékszünk, amikor mi voltunk 7 évesek...
hogy eltelt az idő - mondja
hát igen, észre se venni, - épp a napokban törtem a fejem rajta -, hogy lesz az emberből egyszer csak öregasszony... mondom, magamra fogalmazva, ezt az "-asszonyt" - (bár az asszony is ember!) - mert mégsem akarom rá is sütni ezt a megöregedést. Erre a mellettem ülő - mitagadás - "öregemberre"... Ő persze udvariasan háritja rólam is az öregség bélyegét, nem vagy te öregasszony! Dehogynem, tudom, amit tudok... és ő se fiatalember már..." (2010)
hát igen.... mégis csak (?)
"
