nagyapa testvérének unokája...

és külön hálás lehetek neki, mert a Centropának részletes interjút adott a családjáról, ami közvetve az enyém is - bár eddig rejtve volt....

nagyapának több testvére volt, ahogy az a nagy családi fotónkon látszik is

remélem sikerül "megtalálni őket" - is

... idővel

Scheiner M Julia negyedikes elemista

Ez a negyedik elemista képem. Itt készült Marosvásárhelyen, 1920-ban [1920-ban Scheiner Júlia 7 éves volt, tehát a kép később készülhetett. -- A szerk.], az iskolaudvaron. A második sorban balról a harmadik vagyok én. Az első sorban, balról az ötödik Spielman Misinek a nagynénje. [Spielman Mihály a marosvásárhelyi Teleki-Bolyai könyvtár történész könyvtárosa, jelenleg igazgatója, írói álneve Sebestyén Mihály. -- A szerk.] A mellette lévő lány Hirsch Lilike, szintén zsidó lány. Hátul is vannak még zsidó lányok. Első-második elemibe zsidó iskolába jártam, harmadik-negyedikbe a református iskolába. Nem emlékszem, hogy miért nem folytattam a zsidó iskolát. A Szentgyörgy utcában volt az iskola, abban a hosszú épületben, ahol nemrég még a Maros-együttes székhelye volt. A tanítót a református iskolában Kovács Lászlónak hívták, rendes, jó ember volt, nagyon szerettük. Nagyon-nagyon szerettem ott az iskolában. Mikor mentünk a református templomba, lehet, hogy kérdezték, ki akar jönni, de mindenki ment közülünk is. Vallásórára aztán mi átmentünk a zsidó iskolába.

Farsang, 1924

 

Az Unirea lánygimnáziumban, 1926.ban, Marosvásárhelyen

 

Az Unirea leánygimnáziumban készült a kép úgy 1925--1927 körül. Középen a némettanárnő van, ő magyar nő volt, Máriának hívták. Én a második sorban vagyok, jobbról a második. A negyedik sorban jobbról az első Szántó Vicu, akivel együtt szerepeltem előadásokon. Vicu nagyon jó, kedves leányka volt. Szántónak, a zsidó ügyvédnek volt az unokahúga. Nem marosvásárhelyi, hanem valahonnan faluról való volt, a rokonainál lakott a Jókai utcában. Vegyesen voltunk az osztályban zsidók, magyarok és románok, sohasem volt semmi gond. Ebben az osztályban is voltunk vagy nyolcan zsidók. Románul tanultunk, és tanultunk franciát és németet. Nagyon jól éreztem magam. Ott csináltam négy évet. Az Unirea nagyszerű iskola volt, remek volt az igazgató, és remekül igazgatta az iskolát. Azután volt egy ismerősünk, aki járt a Francia Intézetbe, a L'Archéba [Egy Franciaországból származó nő román férfihoz ment feleségül, Marosvásárhelyen telepedett le, és alapított egy francia intézetet. -- A szerk.], és apámék mindenképp akarták, hogy menjek oda. Én eleinte nagyon sírtam, nem akartam az istennek sem, mert az Unireában megvoltak a barátnőim, de aztán nagyon megszerettem az Intézetet is

 

 

 

 

 

1927 L1Arché

A Francia Intézet udvarán készült a kép. Nem emlékszem, ki áll mellettem. Balról az első Spielman Mihály [A marosvásárhelyi Teleki-Bolyai könyvtár történész könyvtárosa, jelenleg igazgatója, írói álneve Sebestyén Mihály. -- A szerk.] anyjának a testvére, őt is Jucinak hívták, Sebestyén Jucinak. Ő zsidó volt. Az első jobb oldali leány Kertész Kati, nem volt marosvásárhelyi, bennlakó volt. Ő nem volt zsidó. Volt egy ismerősünk, aki járt a Francia Intézetbe, a L'Archéba [Egy Franciaországból származó nő román férfihoz ment feleségül, Marosvásárhelyen telepedett le, és alapított egy francia intézetet. -- A szerk.], és apámék mindenképp akarták, hogy menjek oda. Én eleinte nagyon sírtam, nem akartam az istennek sem, mert az Unireában megvoltak a barátnőim, de aztán nagyon megszerettem az Intézetet is. A tisztviselőtelepen volt a Francia Intézet. Volt egy tanárnő, mademoiselle Breton, a másikra nem emlékszem, hogy hívták. Mindent franciául tanultunk, csak a német nyelvet tanultuk még. Azt hiszem, három román tanuló is volt, kereskedők gyerekei, a többi főként magyar és zsidó volt. Nagyon jól tanultam. Rendes tananyag volt, mindent tanultunk, de csak francia nyelven. S azonkívül tanultunk németet. Két évet jártam ebbe a Francia Intézetbe. A második év végén lejött a francia konzul Bukarestből, és két kitüntetést adott, az egyik az enyém volt. Nagyon szerettem a Francia Intézetben. Közben már nyolcéves koromtól jártam zenedébe, a Konzervatóriumba, zongorázni tanultam. Én a zongorázásnak akartam az életemet szentelni, mert tehetséges voltam, de rövidek voltak az ujjaim. Kétszer annyit gyakoroltam, mint más. Tizennégy éves volt a konzervatórium, és én tizenkét évet csináltam belőle. Hetedik és nyolcadik év között mondta a tanárnőm, hogy 'Juci, egy évet muszáj rászánni az ujjnyújtásra'. Aztán zongoraórákat is adtam 1935--1938 között, két-három tanítványom volt. Apuka nem engedte, hogy több tanítványom legyen, csak éppen azt akarta, hogy megtanuljam, milyen nehéz pénz keresni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1920, Marosvásárhely, Románia

s. az interjuadó Sheiner Júlia anyja

 Nagyon szerettük, nagyon édes volt anyuka. Anyukának mind elegáns dolgai voltak. Úgy harmincéves korában készülhetett a fénykép. Anyukának öt gyereke volt. Az 1920-as évek elején háromszor felgyújtották a bútorgyárat a Dózsa György utcában, emlékszem, hogy még gyerekek voltunk. Akkor kezdtek szervezkedni a munkások. Abban az időben ez volt az első ipari vállalat Marosvásárhelyen, és valószínűleg nem utolsó szempont volt az, hogy zsidóé volt. Ott voltunk László nagymamánál, és onnan láttuk, hogy a kétlovas kocsi vágtat a sarkon, és nagyon izgatott minket, hogy miért. (Volt nekünk fekete és sárga színű lakkos lovas kocsink, volt két lovunk, autónk és teherautónk.) És akkor egyszer csak láttuk, hogy apuka és anyuka sietve elmennek a kocsival, s aztán hallottuk a szirénázást. Akkor égett le a gyár először. A baj az volt, hogy miután másodszor is felgyújtották, akkor még nem járt le az az idő, hogy be lehessen biztosítani harmadszor is, s akkor harmadszorra is felgyújtották, és leégett minden. Nem kaptak a biztosítótól semmit. Hogy egy munkás vagy ki gyújtotta fel, azt nem tudtuk meg soha. Anyuka teljesen elvesztette a fejét, az öcsém, András akkor még karon ülő baba volt. Anyuka hazarohant, levetette az elegáns kabátját, a kalapját, vette az ékszerdobozt és a karjára Andris öcsémet, és futott ki a házból, hogy vigye Margit nénihez, a nővéréhez vagy a nagymamához -- nem tudom pontosan, hogy hova. Útközben majdnem az összes ékszerek kiestek, mögötte egy irodakisasszony, ahogy kiestek, ő szedte fel anyukának. Anyuka ment, hogy a kocsival a gyerekeket mentse, mert nemcsak a gyár gyulladt ki, hanem az udvaron lévő más épületek is. A házra ügyelt a személyzet, már amennyire tudtak ügyelni, és ott voltak a tűzoltók. De akkor le volt teljesen apadva a Poklos patak [ami Marosvásárhely északkeleti részén folyik át, bele a Marosba], és nem volt víz. Az egész fiatalság ment segíteni. Akkor mi eladtuk a nagy lakást és az ottani dolgokat.

fiatalkoti képek

második sor, balol2.

1906 Szeged

Ez egy farsangi kép. Anyuka a második sorban balról a második. Tizenhat éves lehetett ezen a képen, tehát 1906-ban készülhetett a kép. Ez biztosan Szegeden volt, de nem tudom, hogy az osztálytársai vannak-e a képen. Anyuka szülei felváltva Szegeden és Makón élhettek, mert János, anyuka bátyja és anyuka Szegeden született, Margit, a nővére és Erzsi, a húga meg Makón. Mindegyik gyerek között volt egypár év. Nem tudom, hogy melyik évben költöztek Marosvásárhelyre. Az anyai nagyszülők nem voltak gazdagok, de mindenük megvolt. Megvolt a négyszobás lakás, megvolt a cseléd. Ha Erzsi ment egy bálra, mindig új ruhát kapott. László nagyapa a faüzemnél volt igazgató. Apuka akkor harminckét éves volt, és elment hozzájuk látogatóba. Anyuka éppen ült a lépcsőn a húgával, és nyaltak egy lábast, amiben a torta krémjét kavarták ki. Így látta meg először apuka. Nem is vette nagyon figyelembe, aztán egyszer mind a ketten meg voltak híva valahova, és nézte apuka, hogy milyen szép lába van. Aztán elhatározta, hogy megkéri, de nem nagyon akarták adni, mert hát másfél évvel volt idősebb a nővére, Margit, hogy először az menjen férjhez. Margitot akarták adni mindenképp, de apám nem akarta. Anyuka érettségizett, és tizennyolc évesen rögtön férjhez is ment. 1908-ban házasodtak össze, szabályszerűen, rabbi adta össze őket, nagyon szép esküvőjük lehetett.

Itt anyuka van -- a második sorban jobbról a harmadik, az első fehér blúzos --, egy felsőbb leányiskolában, 1908-ban, talán Marosvásárhelyen, de ez nem biztos [Scheiner Júlia édesanyja az érettségi után került Marosvásárhelyre, miután férjhez ment. -- A szerk.]. Ezek lehettek az osztálytársai. Anyuka érettségizett, s azután férjhez ment. Anyuka szülei felváltva Szegeden és Makón élhettek, mert János, anyuka bátyja és anyuka Szegeden született, Margit, a nővére és Erzsi, a húga meg Makón. Mindegyik gyerek között volt egypár év. Nem tudom, hogy melyik évben költöztek Marosvásárhelyre. Az anyai nagyszülők nem voltak gazdagok, de mindenük megvolt. Megvolt a négyszobás lakás, megvolt a cseléd. Ha Erzsi ment egy bálra, mindig új ruhát kapott. László nagyapa a faüzemnél volt igazgató. Apuka akkor harminckét éves volt, és elment hozzájuk látogatóba. Anyuka éppen ült a lépcsőn a húgával, és nyaltak egy lábast, amiben a torta krémjét kavarták ki. Így látta meg először apuka. Nem is vette nagyon figyelembe, aztán egyszer mind a ketten meg voltak híva valahova, és nézte apuka, hogy milyen szép lába van. Aztán elhatározta, hogy megkéri, de nem nagyon akarták adni, mert hát másfél évvel volt idősebb a nővére,nagyon akarták adni, mert hát másfél évvel volt idősebb a nővére, Margit, hogy először az menjen férjhez. Margitot akarták adni mindenképp, de apám nem akarta. Anyuka érettségizett, és tizennyolc évesen rögtön férjhez is ment. 1908-ban házasodtak össze, szabályszerűen, rabbi adta össze őket, nagyon szép esküvőjük lehetett.

 

 

Teljes név Mestitz Henrikné (szül. László Ilona) (Házasságkötés: 1908)
Születési hely és idő Szeged (Csongrád vm.), 1890
Hol élt még? Marosvásárhely (kb. 1908-tól)
Halálozási hely és idő Auschwitz, 1944 (Lengyelország)
Iskolai végzettség Középiskolai érettségi
Foglalkozás Háztartásbeli

Mennyire volt vallásos? Nem volt vallásos, nem vezettek kóser háztartást. Csak nagyünnepeken mentek el férjével a zsinagógába. Rabbi adta össze őket.

Anyanyelv Magyar

Meslitz. Henrik és... az első világháborúban 16-ig

 

 

 

Sokolikiben készült a kép 1915-ben, az első világháború alatt. Mi már hárman megvoltunk a gyerekek közül, és nemsokára jött az első világháború. Apám kint volt Galíciában mint honvédszázados-kapitány. Azért volt Galíciában, Lemberg környékére küldve, mert tizenegy fűrészt tett tönkre az ellenség, és tudták, hogy neki itthon fűrészgyára van, és ért hozzá. Egy egész társaság volt a keze alatt, akikkel dolgozott. Egy csomó tiszt is volt, és mindegyik elhozta a feleségét. Előfordult, hogy olyan hó volt, hogy a katonák alagutat vágtak az egyik háztól a másikig. Úgy néz ki, hogy ősz van, jól fel vannak öltözve. Csak apukát ismerem innen, ő áll a farakáson. Égethettek szenet is ott, de nem tudom, mit csináltak. Nekem a tüdőgyulladásom után az orvos javasolta a levegőváltozást. Nem tudom, kinek az ötlete volt ez a mai szemmel is képtelen ötlet, hogy menjünk oda Sokolikibe. Valószínűleg apuka vágyódott utánunk. Küldött egy őrmestert, akivel László nagypapa, anyuka, én, a nővérem, és Misi elmentünk apukához Galíciába, levegőváltozásra. Háború közben egy ilyen utat megtenni szerintem nonszensz volt. Vonattal mentünk, rengeteget kellett váltani, és emlékszem, hogy összekötötték a kezünket, hogy nehogy szétszéledjünk. De Misi akkor is elszabadította magát, és úgy elment, hogy egy perccel a vonat indulása előtt került elő. Nagyapa aztán hazajött, csak elkísért minket. Úgy volt, hogy csak egypár hónapig maradunk, közben ott maradtunk 1916-ig. Lembergtől nyolcvan kilométerre volt apukának az állomása, egy csomó ember fölött rendelkezett, akik dolgoztak neki. Sok tiszt is volt, és építettek, meg javították a fűrészeket. Bár én nem emlékszem, de egész biztos, hogy voltak más zsidó katonák is. Sokolikiből 1916-ban jöttünk vissza. Csináltatott akkor apuka egy szövőgépet, s csinálták nekünk -- nem tudom, mennyi ideig -- a szőnyegeket.

 

 

Születési hely és idő Marosvásárhely (Maros-Torda vm.), 1877
Halálozási hely és idő Marosvásárhely, 1940 (Románia)
iskolai végzettség Középiskolai érettségi

Foglalkozás A családi vállalkozásban (bútorgyár és bútorüzlet) dolgozott. Több bank igazgatótanácsának volt a tagja. Malomtulajdonos (vagy résztulajdonos) is volt. Egy időben tagja volt a városi tanácsnak.Mennyire volt vallásos? A nagyünnepeket előírásszerűen megtartotta. Ilyenkor (feleségével együtt) elment a neológ zsinagógába (gyalog). Kóser háztartást nem vezettek, a szombatot nem tartották meg. Anyanyelv magyar

 jutott eszembe a szó (kicsit feleselve a szépség koldusával)

de ez én vagyok, ahogy vadászok ezen a csiricsáré facebokon is rá_ egy-egy szép festményt

vagy fotót meglátva, megosztva

és az életben is a mobilommal...

jól teszem!

 ha elkapja az embert nincs megállás

tegnap bukkantam egy dokura apámék elsős  gimnazistabeli bizonyitványára - az ADT-n

és elkapott...a szenvedély, máris végignéztem a dokujait, 

 sikeres érettségiig: (1924)

találtam is sok rávonatkozót, mit eddig nem, pl Ibsenről is irt tanulmányt még diákkorában, (1922-ben, 15 évesen!)

a Világban jelentek meg dijnyertes tanulmányai irodalomról és filozófiáról, természettudományról és történettudományról pl...stb..1923-ban( 16 évesen!) (ugyan mi nem érdekelte?/

és elsősként kapott dijat , a dij nevéről megtudtam, hogy ki volt az a tanár, egyben osztályfőnöke is, rögtön utána néztem : Dr Dénes Lajosnak - volt mit..

megtalaláltam egy volt osztálytárs  interjúját is, Schönberger-Székács Istvánét,

aki pszichoanalitikusként, s 92 évet élve rengeteget alkotott, és irt is regényt gyerekkoráról, apámmal közös gimnáziumi évekről (a nyolcvanas években)

aztán látom hogy dr Dénes Lajos  Alexander Bernáthnak volt vezető tanitványa!

Benedek Marcell barátja...munkatársa

ennek is utána akarok nézni, meg egyéb esztétikai munkáinak

meg annak, kinek is adta át (ő is remek tanár volt) az osztályfőnökséget...)Dr Keller Lajos...)

ha apám nem is közvetlenül, de közvetve itt van, köztük, bennük,,, milyen társaság vette körül, milyen emberek, kik hathattak rá és kire hathatott ő...?!

(kár , hogy nem előbb kezdtem a kutatást, 71 oszttársa közt megtalálhattam volna a barátját is, aki túlélhette(?)  - de már senki....elveszett nyomokat kutatok, jó hogy vannak irásos nyomok azért,,,,meg egy-egy fotó)

csak az élet rövid mindehhez...s apám csak 37-et élt belőle! :(